Községi polgári leányiskola, Sarkad, 1933
EMLÉKEZÉS. Balog Ambrus „Az Úr imádságát ütöm fel — Kísérőim a nehéz úton — “ . . . Ezt vallotta, cselekedte, ez nyugtatta meg lelkét és e magasztos eszme adott lelkierőt a fennkölt lelkű, mély tudományú, pedagóguslelkipásztornak, nemcsak az ifjú- és férfi élet szép- és tövises utain, hanem akkor is, amikor bánatával a sírhalmok között állott... A vallás és erkölcs tudományát hirdette költői lendülettel, igazi meggyőződéssel. A mély hit szárnyara jött boldogult Nagytiszteletű Úrnak, ezzel tudott leereszkedni a gyermekek lelkéhez, ezzel tudott felemelkedni és erőt adni a küzdőknek, szenvedőknek, valamint lelket önteni a csüggedők szívébe... Az ő vigasztalást nyújtó szíve is nyugtot talált örökre a sarkadi anyaföldben. Balog Ambrus ny. sarkadi ref. lelkipásztor, a régi közös polgári iskolának volt — hosszú időszakon át — az iskolaszéki elnöke, leányiskolánknak pedig több mint egy évtizeden át az iskolaszéki tagja. Az Őneves, bölcs vezetésének, munkájának is köszönhető, hogy iskolánk — bár sok változáson ment át — ma él és hogy magyar kultúrát, életet hirdet itt a trianoni véghatáron. Boldogult Nagytiszteletű úr, mint pedagógus kezdte működését, az itt szerzett tapasztalatait, továbbá nagy elméleti és zenetudását, a gyermekek iránti szeretetét mindig iskolánk rendelkezésére bocsátotta, illetőleg javára fordította. E kincsek adják magyarázatát annak, hogy a háború alatti években, nagy kora dacára is, a megszűnt áll. polg. fiúiskolában, a legnagyobb örömmel vállalta több éven át a fárasztó énektanítást és e — gyermeki lelket nemesítő — munkáját, mindig a legnagyobb lelkesedéssel végezte, legfőbb boldogsága volt, ha eredményes munkájával felvidította — saját, kedélyes szerzeményeivel — a szellemi munkában elfáradt, gyermeki szíveket és lelkeket. Iskolánk mindenkor hálás, nemes, önzetlen munkájáért, bölcs vezetéséért, Benső lélekkel kérjük a Mindenhatót, hogy pihenő hamvait ! „Lengje körül szelíd béke Szívből jött hála s kegyelet.“ ,,Legyen szivünknek szép vigasztalása Örök az élet s van — feltámadása.“