Sárospataki Lapok, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-09-11 / 38. szám
659 SÁROSPATAKI LAPOK. Ha tenné, elitélné minden kálvinista még azt is, aki a zsinatolást kitalálta és legközelebb szőnyegre hozta. Ennyit a dolog és a leirat lényegére s érdemére nézve Ami az orvoslásnak módozatát illeti: arra nézve dr. Ballagi Mór úrnak azon nézetét tartom helyesnek, melyet ő lapjában, e tekintetben, először nyilvánított, de amelyet, mindnyájunk meglepetésére és sajnálatára, egy hét múlva visszavont. Nevezetesen: miután a zsinati szabályzatokat az egyes egyházkerületek, sőt az egyházmegyék is átvizsgálták, észrevételekkel, módosításokkal, javaslatokkal kisérték és pótolták, esetleg a tévesnek ítélt szakaszokat ki is törölték, s az ekként — bár akkor sem elég tüzetesen — megrostált javaslatokat vette aztán a zsinati törvényhozás felmunkálata alapjánl: szerény nézetem s önkormányzati megcsontosodott elveim szerint, a leiratot most is tárgyaltatni kell előbb a megyéken, egyházkerületeken és úgy, ezek nézeteinek meghallgatása s módosításaik vagy javaslataiknak kikérdezése után, lehet a zsinatban ez ügyet újból tárgyalni, s esetleg a szabályzatba valamit a leiratra vonatkozólag beilleszteni. Eredetileg a zsinat hatásköre nem is volt odáig kiterjesztve, hogy most mindjárt, az első lépésnél is, alkotmánysértést követhessen el, s egy miniszteri leiratot, a maga belátása szerint, beilleszthessen az egyházi szabályzatokba. Tudom, hogy a zsinati képviselők három évre választvák és utasítás nélkül vannak elbocsátva; tudom. De arra nem bocsátottuk el, arra nem hatalmaztuk fel őket, hogy a vett miniszteri leiratban érintett, reánk s rel, egyházi önkormányzati elveken nyugvó alkotmányunkba beilleszthessék , mert ezen veszélyes elvek a konventi előmunkálatokban nem voltak benn; ezek előttük s mindnyájunk előtt még akkor ismeretlenek, illetve tőlünk és szabályzati javaslatainktól idegenek valának. Ezekre nézve tehát a képviselők egyházmegyéink véleményét nem is ismerhették. Miből önként és logikailag következik, hogy meg kell azt tudniok. De ime oly kevés idő volt adva, hogy nem volt mikor irodalmi téren és egyházmegyei s kerületi gyűlésekben e tárgyakat megbeszélni és félő, hogy tájékozatlanul menvén fel ismét a zsinati törvényhozás termébe, olyat végeznek, amivel áldás helyett átkot árasztanak magyar reform egyházunkra mindörökre. Bezzeg, ha 1859., 1860-ban már lett volna zsinatunk és igy járt volna el tisztében, most már Isten tudja : hol állanánk ?! Nem kerültünk volna-e az állam gyámsága, kormányzása alá? Ha így akar eljárni a zsinat és az általa alkotott egyetemes convent, inkább szűnjék meg zsinat és convent mindörökre s éljünk baslakodva, de szabadon, függetlenül, testületekre, kerületekre oszolva, mint eddig. Azt ne tegye fel felőlem senki, hogy én a zsinati atyák bölcseségében, autonomikus érzelmeikben s rel. egyházunk iránt való meleg ragaszkodásuk, szeretetükben meg nem bízom ; vagy talán én, a porszem, a parányiság, a hegyek fölé, a protestáns egyházunk egén tündöklő fényes csillagok fölé akarnék kerekedni. Ah! dehogy. Én nagy férfiainkat a legodaadóbb érzelmmel tisztelem, egekig magasztalom s becsülöm. De hát embereknek tartom őket is. Olyanoknak, akik tévedhetnek, botolhatnak, csalódhatnak , szóval nagyjainkat sem tartom csalhatatlanoknak. Azután legnagyobbjaink, zsinati atyáink épen legtekintélyesebb tagjai (ha ugyan résztvennének a zsinatban) felfogásom szerint, nem is egészen függetlenek a kormánytól s nem is lehetnek, miután annak maguk is tagjai, tényezői; és pedig olyan kormánynak, mely az önkormányzat elveivel s mondhatni az önálló, független magyar nemzet érdekeivel, a kormányon is, merőben ellentétes politikai elveknek állanak szolgálatában. De az más dolog legalább eddig. Ha ott a nemzet többsége feladta is már önállóságát , nekünk, a magyar ref. egyháznak, ily jogfeladást végrehajtani nem szabad, hacsak a világ csúfjául kitenni magunkat nem akarjuk, hacsak az ország és a világ gyalázását magunkra vonni nincs hajlandóságunk. Mi tehát most a teendő ? ! . . . Első az lett volna, hogy a leirat küldetett volna le a kerületek, illetve egyházmegyékhez. De miután ezen túl vagyunk, inkább eredmény nélkül oszoljon szét a zsinat, mint a leiratban foglalt veszélyes elveket ref. egyházunk alkotmányába beiktassa. Oszoljék el, mint az 1790-iki tette. Az egyesülést alkossa meg a konvent, mint Török Pál és többen eleinte is tervezték; sőt mint az egyetemes convent , az egyetemes , hozzá felebbezett ügyekben eddig eljárt, úgy eljárhat ezentúl is, szentesítés és zsinati törvényhozás nélkül is. Dixi et salvavi animam meam! Videant consules! nequidres publica detrimenti capiat. Görömbei Péter: Még egy szó a miniszteri leiratra és a zsinathoz. Az 1881-ik október—november havában tartott közzsinatunk határozataira feleletül adott királyi „leiratot minden reformátusnak, sőt, mivel három százada már annak, hogy egyházszervezetünket, nagy vér- és kényáldozatokkal kivívott jogainkat, a nemzet úgy tekinti, mint a magyar alkotmány védbástyáját, minden igaz magyar hazafinak szívét a legfájdalmasabban érintette. Még elszomorítóbb az a hír, hogy a tegnapi napon már összeült zsinat, csak úgy röviden, a leiratban kívánt módosításokat el fogja fogadni. Nekünk, lelkészeknek, kiknek szerény helyzetünkben is, magunkat az egyházi jogok védelmezőjének kell tekintenünk , kötelességünk, hogy e módosítások ellen tiltakozzunk. Ez a leirat a legveszedelmesebb merénylet, mely valaha egyházalkotmányunk ellen megkísértetett. A jogfeladás e szerencsétlen korszakában, már maga a zsinattartás sem volt időszerű , sőt már akkor nagy veszélyt láttunk abban, hogy a polgári kormányzatnak módot adtunk arra, hogy legbensőbb ügyeinkbe döntőleg beleszóljon. Annál kevesebbé találjuk helyesnek azt, hogy a leirat felett oly hamarosan összeült a zsinat s dönteni fog felette, anélkül, hogy a küszöbön álló egyházkerületi gyűlések hangulatát megfigyelné, a közvéleményt meghallgatná. Nagy merészség egyfelől a jelen és utókor előtt a felelősséget ily könnyedén elvállalni; másfelől ugy látszik, hogy alatta az egyház közvéleménye iránti figyelmetlenségnek is, hogy úgy mondjuk, némi árnyalata rejlik. Én szükségesnek láttam volna, hogy az egyházkerületek még ott is összehivassanak, ahol a gyűlésezési idő talán szokás szerint máskorra esik. Nagy fontosságú, sőt mondhatni: életbe vágó jogok feladásáról van ott szó! A leirat a sorok közt nyíltan kimondja, hogy iskoláink ügyei felett már nem sokáig rendel 660