Sárospataki Lapok, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-14 / 2. szám
21 SÁROSPATAKI LAPOK. egészen felesleges. A zsidóság, mint vallásos intézmény „elvégeztetett“ s a keresztyénnel kötött szövetség annak régi dicsőségét bizony nem hozza vissza. Ellenkezőleg hivatva van annak teljes lejártát elősegíteni, amit nagyon jól tudnak azok a rabbik, akik hálálkodva fogadták a javaslat elbukását. Pál apostollal tartunk azért, aki szerint a törvény nevelő mester a Krisztusra s aki oly erőt tulajdonított a keresztyénségnek, amely a vegyes házasságban is elvégezi a maga átalakító munkáját, megszentelvén a nem keresztyén felet és a gyermekeket is. Szomorú dolog volna, ha a keresztyénség már annyira megüresítette volna magát, hogy azon a mozaismus is hatalmat vehetne, ha a zsidó-keresztyén házasságban ez húzná a rövidebbet. Ha ez lehetséges volna, az azt bizonyítaná, hogy a keresztyénségből kifogyott a Jézus szelleme. Ha tehető a vegyes házasság keresztyén és keresztyén között úgy, hogy az nem buktatja el sem a vallásosságot, sem az erkölcsiséget, akkor épúgy lehetséges a keresztyén és a zsidó között is, mert a zsidóság vallásos missiója már lejárt. A vallásos közönyről pedig akár ne is beszéljünk, mert az ahoz képest van meg vagy nincs meg, aminő fogalmunk van a vallásosságról. Nincs hát okunk irtózni a szóban forgó javaslattól, mint olyantól, amely talán ránk hozná a zsidóságnak az ószövetségben megjövendölt szaporodását. Ezt bizonyára maguk a javaslattevők sem óhajtanák s nem óhajtják a keresztyén erkölcsök és vallásos érzület meglazulását vagy elkorcsosodását sem. Amit óhajtanak, az főleg a házassági jog rendezése s lehető egyesítése az állam kezében, s csupán ez egyetlen szempont elég arra, hogy kívánjuk a javaslatnak törvényerőre emelkedését. Ha nem lehetséges az általánosan kötelező polgári házasság, akkor elégedjünk meg azzal a híddal, amelyen abba a szabadlevegőjű várba előbbutóbb bejuthatunk. A modern állam minden egészséges mozdulata a közszabadság javára szolgál, a közszabadság pedig a protestantismusnak csak üdvére lehet. Ifladácsi György: ISKOLAI ÜGY. Nőnevelésünk ügyében. (Vége). Bizony nem kis munkát, áldozatot igényel az a körülmény, midőn a korszellem, a kormány megköveteli, hogy két-három tanerővel több legyen valamely intézetnél, felszereltessék az illendően, de pénzt, de alapot nem ad senki, így értük meg az 1876-ik évet. Ekkor az akkori tanfelügyelőségnek eszébe jutott, hogy ő is tegyen valamit Miskolcon a nevelés érdekében, s anélkül, hogy csak szóba állott volna nőneveldénk egyházi és világi gondnokaival, polgári leányiskolát hozott Miskolcra. Egyszerre kimondták, hogy a prot. felsőbb leánynevelő-intézetnek ütött az órája. Hogyne?! Rendes, fizetéses tanárok, teljesen fölszerelt iskola s olcsó tandíj. Mi lett az eredmény ? A mi növendékeink létszáma 101-re emelkedett a megelőző iskolai év 89 létszámáról. 1877-ben e létszám alig néhánynyal csökkent. Csodálatos ereje van ennek a szívós protestáns népnek, gondolták, mondogatták. No de majd vége lesz a kitartásnak, ha megnyílik 1878-ban a dúsgazdagon fölszerelt, római katholikus zárda. Soha annyi szánakozója embernek nem volt, mint nekünk. Óh mennyi farizeusi,jezsuita álarcot láttunk akkor! Hogyne ! Ily versenytársakkal szemben , hogy tarthatná fel magát az a szegény protestáns felekezeti iskola!? Biz az nehéz dolog volt. És hogy a pálma annál nagyobb terhet kapjon, a természet is segített forradalmával. Ránk jött az árvíz, mely miatt iskolánk szeptember végén nyilván meg, a létszám, természetesen nagyot csökkent, másfelé vivén a szülők gyermekeiket orvosi tanács s a félelem folytán. 1879-ben a létszám már ismét az előző éveké volt s kezdtek beszélgetni, hogy hát nem a zárda tulajdonképeni oka az 1878-ik évi létszám csökkenésének. De ami legroszabbul esett, ez azon végtelen közöny, melylyel különösen a reform, lelkészi kar részéről találkozott ez intézet mindenkor. Gondolkodtam, mi lehet ennek valódi, igazi oka? Nem lehet más, mint hogy leánygyermekeik nevelését itt nálunk kétségesnek találják, nem eszközölhetik. És úgy is volt. Tehát segítsünk ezen elsősorban. Hiszen, szerintem ez a mi szerény leánynevelő-intézetünk épen arra van hivatva, hogy a lelkészek, tanárok, tanítók s általában a mívelt középosztály gyermekeit nevelje. Egy balvéleményt, hogy iskolánk csak Miskolc érdekeinek kedvez, igyekeztem eloszlatni az éveken át kiadott értesítőkkel, melyekben a számok csalhatatlanságával bebizonyítottam, hogy a vidéki, távolabb megyék növendékei kétharmad részét teszik az összes létszámnak; izraeliták pedig, kivált, mióta a polgári iskola megnyílt, nincsennek, vagy alig számbavehetőleg vannak. Megjártam az értesítővel is. 1880-ban Sárospatakon tartott bizottsági ülésben volt olyan ember is, aki azt merte mondani, hogy ő nem hisz az értesítőnek sem, mert pozitív tudja, hogy a miskolci prot. leánynevelő-intézetbe nagy számmal zsidók járnak. És ez épen akkor történt, midőn végtelen sok jóakarattal, telve legnemesebb szándékkal, eszményi törekvéssel siettem az alma mater falai közé, hogy ezen év (1880.) nyári közgyűlésének határozata folytán részt vegyek egy bizottsági ülésben, mely leánynevelő-intézetünk szellemi, anyagi helyzetének volt hivatva lendületet adni az újhelyi közgyűlés elé beterjesztendő javaslatban. E javaslatnak általam kidolgozott pontjai között fő helyet foglalt el egy női convictus eszméje, egyenesen a lelkészek, tanárok, tanítók s általában a középosztály gyermekei számára, melyben tisztességes, de olcsó ellátásban részesüljenek s leszállított tandíj mellett a kor színvonalán álló nevelést kapjanak. Mi lett az eredmény? Kérő íveket bocsátottunk ki országszerte, az egyházkerület főgondnokainak aláírásával, hangsúlyozván a leszállított tandíjt és a convictus ügyét. Miként mindig voltak lelkes bajnokai a szent ügynek, nem hiányoztak most sem, akik meghozták áldozataikat. De épen az egyházmegyék, — három kivételével — maradtak nagyrészint közönyösek. A begyűlt összeg befizetett és be nem fizetett alapítványokkal együtt alig megy 4000 forintra, melynek kamata alig elégséges arra, 2 22