Sárospataki Lapok, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-14 / 2. szám

Nyolcadik évfolyam. 2. szám. Sárospatak, 1889. január 14. SÁROSPATAKI LAPOK. Előfizetési díj: Helyben és vidékre, postai szétküldéssel, egész évre 5 frt, félévre 2 frt 50 kr. —is A protestáns egyházi és iskolai élet köréből. A SÁROSPATAKI IRODALMI KÖR KÖZLÖNYE. — MEGJELEN MINDEN HÉTFŐN. --b------------------------? Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többször való közlésénél 5, egyszeri­ért 7 kr. sorra. Ezenkívül bélyegdíj 30 kr. é-------------------------| TARTALOM: «1889.» (Folytatás). Czinke István.— «Miniszteri rendelet a tankerületi főigazgatókhoz a német nyelv tanítása ügyében.» Csáky gr. — «A vallás- és közoktatásügyi miniszter legújabb rendeletéhez.» Molnár Lajos. — «A közoktatási minisz­ter rendelete a német nyelv tanítása tárgyában.» Szinyei Gerzson. — «A kálvini irány fellépése, küzdelme és végleges szervezkedése Kassán.» (Folytatás). Farkass Endre. — «A sárospataki irodalmi kör kezelő-bizottságának gyűlése.» Kovácsy Sándor. — «Vegyes közlemények.» — «Szerkesztői üzenetek.» 1889. — Újévi töprengések. — (Folytatás). Belmissió. Csak visszatérek megint e tárgyhoz, mert ebben találom magunkat legbűnösebbnek. Azaz hogy nem a mi bűnünk egészen, hanem a viszonyoké. De jó lesz immár tenni valamit, nehogy ez a bűn is a mi fejünkre szálljon. Nézzük, mit tettünk e tárgyban idáig? Van közalapunk, van egyetlenegy árvaházunk, van egy «Téli Újságunk» és van egy reménybeli népies irodalmi vállalatunk. Egyebünk nincs semmi. Csakhogy ... az árvaházba nem jut be a sze­gény ember árvája, a «Téli Újságnak» nincs előfize­tője, s a népies vállalat nem lesz népies, ha csak a neves írókkal fogják íratni, s nyakán fog veszni az irodalmi társulatnak, ha kolportázst nem fog szer­vezni az elárusításra. És a közalap ? Vagy maga meghal idő előtt, vagy megöli legtöbb helyen a lelkész nyugodalmát, megrontja híveivel való békeségét, s végkép el fogja idegeníteni az egyháztól a tagok összeségét, ha a tapasztalat szavát és tanácsát továbbra is makacsul visszautasítják a viszonyokat közelebbről nem ismerő intéző férfiak. Kezdetben is mondták, akkor­ se fogadták, hogy a közalapba befizetett összegnek legalább­­részét meg kell hagyni a gyülekezeteknél, azok is hadd gyűjtsenek egy kevés tőkét maguknak, mert igen rájuk fér. Pedig ez a közalapot nem károsítaná talán semmivel sem, mert akkor vagy a gyülekezeti tagok többet ajánlnának, vagy a presbyterek többet vetné­nek rájuk, mint most, ha tudnák, hogy nekik is marad belőle valami. Csak a papokra hárítanak mindent, de maga a konvent még eddig semmit sem tett a közalap nép­szerűsítése érdekében. Pedig ilyen nagyfontosságú ügy megérdemelné, hogy törjék fel őket a hivatottak egy életrevaló gondolat kitalálásán a hangulat javítása kedvéért. Ha többet nem, annyit tenni kell, hogy a konvent készíttessen egy népies füzetet a közalapról, annak magasztos és életbevágó feladatairól, s ezt a füzetet meg kell küldeni ingyen — a közalap költ­ségére — Magyarország valamennyi református csa­ládjának. A segélyezést pedig múlhatatlanul be kell szün­tetni legalább tíz esztendőre, s minden addig begyúlt pénzt tőkésíteni és kamatoztatni, hogyha jőne is halála ez intézménynek, a jövendőnek a szegénység élethalálharcát ne kelljen egészen újból kezdenie. * * * De hagyján mindezek. A belmissiót kötelessé­günk gyakorolni, az isten országát lehet építeni pénz nélkül is, bot és táska nélkül is. A gyülekezetek lelki gondozására célozok, mely nálunk teljesen el van hanyagolva. Pedig, ha, mint papnak, egy jel­mondatot kellene választanom, mely kötelességeim s hivatalom lényegét fejezze ki, nem tudnék találóbbat sem a biblia, sem a bölcsészet, sem a világirodalom összes aforizmái között felfedezni Jézusnak eme mon­dásánál : „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az iga­zakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.“ És csodálatos, hogy a legtöbb pap hivatásának eme leg­lényegesebb részére — a beteg lelkek gondozására — fordít legkevesebb fáradságot; és még csodálatosabb, hogy maguk a theológiai akadémiák elméleti tudo­mányokkal annyira lefoglalják a leendő pap kiképez­­tetésére fordított négy esztendőt, s annyira túlter­helik mindenféle előadni valóval azt a négy-öt tanárt, hogy az életre szükséges tudnivalók elsajátíttatására, a kúra pastorális titkaiba való bevezetésre alig jut valami, akár az időből, akár a professorból. S még talán így is lehetne valahogy magunkon SCST Lapunk jelen számához egy negyed ív melléklet van csatolva.2

Next