Sárospataki Lapok, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-13 / 2. szám

Kilencedik évfolyam, 2. szám, Sárospatak, 1890. január 13. SÁROSPATAKI LA­POLC. A protestáns egyházi és iskolai élet köréből. SÁROSPATAKI IRODALMI KÖR KÖZLÖNYE ---------------------é s? jj Hirdetések díja: 14 hasábos petitsor többször is való közlésénél 5, egyszeri­ért 7 kr. sorja. Ezenkívül bélyegdij 30 kr. ....................­---«a TARTALOM . .Az új év kezdetén.» Vadácsi György. — «A tervezetek éve.» (Vége). Búza János. — «A hit.» Apostol Bertalan. .Ének.» Molnár Ferenc. — «Egy érdekes eset.» Szenesi Imre. — «Vegyes közlemények.» — «Szerkesztői üzenetek.» «Pályázatok.» — MEGJELEN MINDEN HÉTFŐN.­­ Az új év kezdetén. «Adj minékünk megújúlt szívet És új indulatot.» 2. dics. 4. 1. Az az általános lenyomás, a­melyet hazai prot. egyházunk múlt évi képe a rajta elmerengő lélekre gya­korol, alig számítható a kívánatosak és kellemetesek közé. 1888-nak ádáz szelleme átkísért bennünket 1889-be is, s miként ama pusztai felhő, megülte a visszavonás anyaszentegyházunk sátorát, s a kik égig érő tornyot terveztünk, úgy tettünk, mint a babiloni fogságból hazaverődött zsidók : eltaszítottuk magunk­tól a samaritánusok segítő kezét, s most tudakozhatjuk egymást az írás szerint: vájjon mi lészen ebből? Az új háznak dicsősége nagyobb lészen-e az elsőnél?! Békeség után áhítoztunk s elvetettük a háború magvát; egység után epedtünk és szétszakadoztunk. Nagyra voltunk vele (voltak legalább sokan!), hogy a két, egymást szorító kéz hegyeket is képes kimozdítani, s íme, elfolyt felettünk az egész 1889 és nem vagyunk tisztában a két kéz hőmérsékével sem ! ! Igen, a felekezeti egyet nemértés az minden egyéb előtt, a­mi az 1889-ik év képének sötét hátterét képezi, a­mi ott ijeszt, mint a sírból feljáró lélek a múlt év történetében. Mi legalább úgy látjuk — talán sötét szemüvegen nézve — hogy azt a veszteséget, a­melyet egyik testvérünktől való elzárkózásunk miatt, a közös munkánál, a közös építkezésnél szenvedtünk, másik testvérünk buzgósága nem fogja kellő mértékben kár­pótolni. 1889-diki viselkedésük ezt bizonyítja. Hiszen emlékezünk az «írod. Társaság» alakuló, szervezkedő gyűléseire! Azok között, a kik az egyesü­lésnek ezt a hatalmas szervét megteremteni komoly kötelességüknek ismerték, épen az ágostai ev. egyház fő-fővezetői, s ezek közül is különösen az egyháziak tűntek fel következetes távollétükkel, a­mit bajos volt akkor is s bajos még most is az ügy iránt való lelke­sedésnek magyarázni. Pedig hát ezek az egyházfők tud­nak ám a maguk szűkebb körében hatalmasan szere­pelni s egy-egy szorosabb értelemben vett felekezeti vállalatnak, irodalmi kísérletnek tevékeny pártfogolói. Nem célunk kellemetlenségeket mondani, de az is bizonyos, hogy ágost. ev, testvéreink az «írod. Tár­saság» eszméjének kipattanása óta fokozódó buzgalom­mal fogtak felekezeti érdekeik ápolásához, s mint fele­kezet, mint testület, egyáltalán nem törték magukat a testvériség s az egységre törekvés jeleinek feltüntetése után. Ott van például a Károli Gáspár 300-ados öröm­ünnepe ügyében megindult mozgalom. Hát mi történt közöttük e tárgyban a múlt esztendőben ?! A nyilvá­nosan is látható bizonyítékok szerint alig valami! Egy­két lelkes egyén, a­kit nem feszélyez a Károli Gáspár kálvinistasága, sietett üdvözölni a mozgalmat, meghozta azért áldozatait is készségesen; a többi ellenben és pedig a legfőbbek s a testületek, iskolák stb. vagy tudomásul se vették az ez irányban történteket, vagy­­ várták talán a kedvezőtlen fordulatot s azzal együtt a közös oltáron áldozástól való megmenekülést. Pedig hát Károli hajdan lutheránus papokat is ordinált a kassai völgyön, s az ő bibliája épenúgy szolgáltatta 300 éven át a lelki táplálékot a Luther magyar köve­tőinek, mint a Kálvinéinak! Mi a Károli-mozgalomban és az íród. Társaságban egyformán a prot. testvériség eszméjének megtestesülé­sét szerettük látni és üdvözölni mindig és következete­sen : nem veheti azért senki rész néven tőlünk, ha az itt-ott mindkettő iránt ijesztő mértékben nyilatkozó lágymelegséget vagy hidegséget nem jegyezhetjük fel a múlt esztendő örvendetes eseményei közé. A felekezeti széthúzás jelensége az is, hogy egy idő óta — s közelebb a múlt esztendőben is — kálvi­nisták és lutheránusok szinte versenyezve kutatják ki és pecsételik el önmaguknak saját felekezetük szét­szórtan élő híveit, s egymás rovására iparkodnak azokat gyülekezetekké tömöríteni s egymástól elidegeníteni. A kém­­ szerződés szögre van akasztva; a hajdan jónak e gyed ív melléklet van csatolva.2 SCST* Lapunk jelen számához egy net

Next