Sárospataki Lapok, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1897-11-08 / 45. szám
Tizenhatodik évfolyam. 45. szám, Sárospatak, 1897. november 8. Előfizetési díj: Helyben és vidékre postai szétküldéssel, egész évre 6 frt, félévre 2 frt 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. *• A protestáns egyházi és iskolai élet köréből. SiPOSPATAKI IRODALMI KÓR KÖZLÖNY — MEGJELEN MINDEN HÉTFŐN. — * • - ----------# Hirdetések díja: Egész oldal 8 frt, fél oldal 4 frt, negyedrész^ oldal 2 frt. Ezenkívül bélyegdij 30 kr. ( #---------- * TARTALOM „A theológiai akadémiák egyesítéséről.“ Sajóparti. — „Az ev. ref. fő- és középiskolák 1806/97. évi működésének áttekintése.“ K. E — „A kísérleti lélektan és a paedagógia viszonya“ Dr. Székely György. — „A sárospataki ev. ref. theol. tanári kar véleménye.“ — „A susai ev. ref. templom felavatási ünnepélye.“ Simon Mihály. — „Az Ujramutató és a belmissió.“ Réz László. — „Vegyes közlemények“ A theológiai akadémiák egyesítéséről. Ez alatt a cím alatt a „Debreceni Protestáns Lap“ ez évi 43-ik számában M. F. egy cikkecskét adott ki, amelyben nem ötletszerűen, hanem „a tényleges helyzet“ ösztökélésére annak a nézetnek ad kifejezést, hogy „a mai viszonyokat mérlegelve, bátran állíthatjuk, hogy a két Tisza- és Dunamelléknek egy egy, viszont Erdélynek teljesen elegendő volna egy hittani intézet. Csak győzzük le a partikulárismust s ne féljünk olyan nagyon attól a centralizációtól . . . a gyengébb fél engedjen az erősebbnek s épen azért az legyen az egyesített theol. akadémia helye, amely már múltjánál, hivatásánál s központi fekvésénél fogva is legalkalmasabb erre : ilyen pedig csakis Budapest és Debrecen lehet!“ Valamint annak a meggyőződésének is hangot ad, hogy a theol. akadémiák népesedését nem várhatni még abban az esetben sem, ha az állami segélyzés életbe lép is, hanem csupán egyetlen remédiumot ismer, amely által benépesíthető lenne az öt theol. intézet s ez: „a lelkészképzésnek alacsonyabb fokra való leszállítása,“ amely azonban csak némileg idézné elő a várt sikert, mert a tanítói pályára szívesebben lépnek ma már az emberek, mint a papira. Ezt a közleményt, amelyben az itt említett két gondolat nyer kifejezést, lehetetlen figyelmen kívül hagynunk, mert ha hallgatunk, igen könnyen azt gondolhatnák tiszántúli hittestvéreink, hogy igazat adtunk nekik s töprengünk a sárospataki theol. akadémia megszüntetési módozatai felett, vagy talán inkább a partikularizmusból kifolyólag, a lelkészképzés színvonalának leszállítása felett. Határozottan jelezzük álláspontunkat: M. F. nek a meggyőződését a legnagyobb mértékben hibásnak, tévesnek, alaptalannak tartjuk, amely nem számol a múlttal, nem veszi tekintetbe a magyar kálvinizmus létérdekeit, nem törődik a hivatással, hanem elsősorban is a debreceni fixa ideával, a prot. egyetemnek a gondolatával van eltelve s a kátyúba jutott kérdés megoldását a sárospataki theol. akadémia életének az árán gondolja eszközölhetni, másodsorban pedig meggondolatlanul minden áron orvos szert akar ajánlani s nevetségessé szándékozik tenni azt a prot. lelkészképzést, a mely eddig versenyzett az egyetemi oktatással, a mely ma is olyan színvonalú, hogy valóban elismerést érdemel érte a szegény kálvinista egyház, s le akarja szállítani a prot. egyház vezérembereinek a színvonalát, hogy a fekete sereg annál könnyebben diadalmaskodhassék felettünk. Álláspontunk világos tehát s határozott is, mert elítéljük elejétől végig azt a felfogást, amely a jelzett közleményben nyert kifejezést. De hogy elfogultsággal s igazságtalansággal ne vádoltassunk, röviden előadjuk az okokat is, amelyek álláspontunk mellett szólanak. M. F. a múltra, a hivatásra, a központiságra hivatkozik s a tényleges helyzetet említi fel, mint olyan kényszerítő okokat, amelyek indítványának megtételére ösztökélik. Hát egész nyíltsággal ki kell mondanunk, hogy nagy mérvű partikularizmus kell ahoz, hogy valaki, a múltra s hivatásra hivatkozzék Budapest javára Pápa s Sárospatak rovására! Ha szabad erős jelzést használnunk , ezt csak azt teheti meg, a ki nem ismeri a pápai s sárospataki főiskolák történetét, s a ki vakon lovagol a debreczeni főiskola iránt érzett szeretetében s nem akar mást látni, csak Debrecent. A múltnak annyi nagy s igazán dicső emléke szól a sárospataki s pápai főiskola mellett, hogy azokat csak úgy ösztökélés útján még M. F.nek sem igen sikerül elenyésztetni. Hivatását pedig, kérdezzük, mert kérdezhetjük, ugyan mikor s menynyiben teljesítette hivebben s jobban akár a debreceni, akár a pesti theol. intézet, mint a pápai, vagy a sárospataki ? Tanárainak irodalmi s társadalmi munkássága által emelkedik ki hivatása terén a debreceni s pesti intézet ? . . . De hiszen azt csak a vak nem látja, hogy mindenik intézetünk tanári kara tisztes részt követel magának a prot. irodalomban s társadalmi életben. Múlt és hivatás nem ösztökélhetik M. F.-et indítványának megtételére, ha igazat akar mondani. Hogy a központi fekvés hangsúlyozása elég tetszetős érv s talán nyomhatna is a mérlegben valamit, magunk is hajlandók volnánk elismerni, ha ezzel a felfogással, általában a mostanában olyan divatossá, valósággal vesszőparipává lett centralizációval szemben nem volna meg az a mindenesetre tiszteletet ér-