Állami polgári fiúiskola, Sárvár, 1925

REV 98 A rendes tanulók közül 2-3 leány 28 fiú tanuló ré­szesült tandíjelengedésben, valamint 3 fiú magántanuló is. Egyes gyakorlati tárgyak tanulása alóli felmentések: rajz alól 3 leány 2 fiú tanuló; torna alól 4 leány 2 fiú ; női kézimunka alól 2 leány, kézi munka alól 1 fiú kapott felmentést. A tanártestületben a következő változások történtek : Győri Vilmos igazgatónk iskolánk büszkesége — miniszer úr szerint a magyar pedagógia dísze — megrongált egész­ségi állapota miatt idő előtt nyugdíjba ment saját kérésére. Értékes működését, mint miniszteri iskolalátogató szakfelü­gyelő széles körben kifejtette. Világított és világosított szellemileg, de minél inkább világított másoknak, annál inkább fogyasztotta önmagát; ezen örök tanítói sors kísérte, tanítványai és tanártársai őszinte szeretetével. Hálát érzünk iskolánkat és magunkat illetőleg, hogy az ő jeles irányítá­sának részesei lehettünk. Akarjuk és szeretnék, hogy há­lánkat iskolánk közeljövő fejlődésében örömmel láthassa. Októbertől Győri igazgatót Barabás György tanár, legjobb tudásával hely­ettesítette egész 1926 év április 10-ig amikor is a minister ur Őnagyméltósága megbízásából Kálmán László vette át az iskola igazgatását, aki mintául látja nagyértékü elődjének munkáját. A szombathelyi püspök ur Farkas Sándor róm­. kath. lelkész hitoktatónkat Kőszegre helyezte. Utódjául Hatt András r. k. lelkészt tette.­­ Visszahelyezte iskolánkhoz a vall. és közokt. minister ur Kálmán László tanárt, a sárvári járási testnevelési tanácstól, még f. tanév augusztus havában. Mitró Erzsébet okt. polg isk. tanárnő a f. tanévben is iskolánkhoz nyert beosztást. A tanári testület 19 gyűlést tartott. Ezeken tárgyalás alá kerültek­­ az osztályok állapota, tanítás haladása, a be­érkezett rendeletek, az igazgató közölte osztálylátogatásaihoz fűzött észrevételeit. Módszeres értekezleten Kálmán László a jellemnevelésrel kapcsolatban a cserkészetről értekezett; a tanártestület a sárvári 58. sz. Hollós Mátyás cserkészcsa­pat szervező testületét belépésével kiegészítette. Ugyancsak Kálmán értekezett a természetrajz, mezőgazdaságtan és ipar­tan oktatásának szoros kapcsolatáról és tanítási módszeréről. Barabás György a földrajztanítás eredményeiben tapasztalt hiányok előzetes módszeres elhárításáról szólt. Richter

Next