Siklós és Vidéke, 1906 (19. évfolyam, 5-25. szám)
1906-01-28 / 5. szám
2. oldal, Siklós és Vidéke, 1906. január 28. Góljuk az volna, hogy egy napszám legyen 3 korona, a munkaidő pedig reggel 6 órától este 6 óráig tartson. Ezek a legfőbb pontok De ezeken kívül van több mellékes pont is, a melyek között egy sem akad olyan, mely a szőlőbirtokosok javára szolgálna, mint például a reggeli, ebéd és uzsonna idejének a megállapítása stb. A dolog ugyanis véletlenül pattant ki. Egy siklósi szőlő tulajdonos vincellért akart fogadnia s felszólított egy szomszéd községbeli német embert. Ettől azonban azt a választ kapta, hogy ő bizony nem szegődik el vincellérnek, hanem inkább napszámba megy, mert tavasztól kezdve 3 korona lesz a napszám, mert már ők, mint a napszámosok, úgy állapottak meg, hogy egyikük sem megy alább dolgozni. Egy an ilyen választ kapott egy másik embertől is. Eltekintve a fenti epizódtól, azok akik a néppel folytonos érintkezésben vannak, már észre vehettek olyan jelenségeket, melyek magukon viselik a a szervezetség félreismerhetetlen jelét. A bekövetkezendő események előkészítése nem mai keletű, hanem viszszavezethető még a nyári óriási arató sztrájkokra, amikor a szocialista izgatók tanyáról-tanyára jártak, s hirdették elveiket, s hogy az egyesülésben van az erő. Azóta majdnem minden faluban akadt egy-két ember, aki fentartotta az összeköttetést a központi elvtársakkal. Azok pedig értenek az összetartás szervezéséhez, mint ahogyan már azt több ízben be is bizonyították. Több mint bizonyos, hogy az ő kezük működik közre itt is a napszámosok sztrájkjának előkészítésében. És ez ellen nincsen orvosság, mert olyan ügyesen és olyan titokban csinálják, hogy hatóságilag nem lehet megakadályozni, különben akkor sem igen lehetne, ha nyíltan készítenék elő. Legfeljebb társadalmi téren lehetne talán némi eredményt elérni, ámbár én nem hiszem, mert ismerem a nép természetét, hogy inkább hallgat arra, aki a neki tetsző rosszra buzdija, mint arra, aki a neki nem tetsző jóról világosítja fel. Nem marad tehát más hátra mint a hattól-hatig való munkáért megfizetni a három korona napszámot, vagy pedig pusztulni hagyni a szőlőt, a társadalmi filoxéra által, nem sokkal előbb ki akarta dobni, s csak most jutottak eszébe ismét azok, a miket az öreg cseléd az imént mondott. — Kézit csókolom, — szólt az őre, Mári néni, s az özvegy keze után nyúlt, de az hátra dugta. — Mi lelte magát Mári néni, tán csak nem akar itt hagyni csakugyan most, a mikor olyan nagy ünnepre készülök. — Itt hagyom, mert az imént is azt mondta, hogy kidob. — Ne bolondozzon és maradjon. — Nem maradok, csak úgy, ám nem megy férjhez ahhoz a segédhez. — Már pedig én hozzá megyek, s a maga kedvéért nem mondok le róla. Kapok a pénzemért cselédet eleget — Isten áldja meg a ténsasszonyt.. Majd meglátja, hogy sírva fog még visszaemlékezni arra, amit az öreg Mári néni mondott. És csakugyan, elment. Özvegy Sárkányné este tényleg megtartotta az eljegyzését segédjével. Nem volt szükség olyan nagy előkészületekre, mint ahogyan gondolta, mert egész rokonsága távolmaradásával tüntetett férjhezmenetele ellen s igy mindössze a vőlegény egy pár ismerőse volt jelen. Mikor másnap nyilvánosságra került az eljegyzés híre, az egész kis város azon mulatott A boldog vőlegényt gúnyosan üdvözölték a kávéházban, amit ő ugyan ilyen módon fogadott, mitha csak saját maga is gúnynak venné az egész dolgot. A rokonok és ismerősök mielőtt az eljegyzés megtörtént, nem akartak hitelt adni az özvegyről keringő híreknek, de most, mikor azok valóra váltak nyakra-főre jártak el hozzá s igyekeztek minden módon lebeszélni e bo- , lond lépésről. Kár volt minden szóért ! Számos eset bizonyította már hogy ha férfi vagy nő ebben a korban valamit a fejébe vesz, különleösen pedig ha arra határozza el magát, hogy megházasodik vagy férjhez megy, nincs az a Herkó-páter, aki arról lebírná beszélni. Az aka- dályok leküzdésében sokkal nagyobb bolond-ságokat követnek el mint a fiatalok. Sárkánynénál is hiába való volt minden. Három hétre az eljegyzés után megvolt az esküvő is. Nemsokára levették az öreg cégtáblát és egy másikat tettek a helyébe, amelyen már nem sárkány Miklós neve diszlet, hanem Weisz Lipóté állott. Az új névvel együtt új szokások is költöztek a házba. A rendelkezési jogot átvette a fiatal férj. Mindennek úgy kellett történnie ahogyan ő akarta, noha nem is volt ínyére a feleségének. Három hónapi együtlét után kezdett kiranradozni a férfi. Eleinte csak 9—10 óráig este. Később azonban már 12 óráig is oda volt. Természetes, hogy a felesége nem tűrte szó nélkül. Eleinte enyhe hangon rosszalta férje előtt kimaradását. Az azonban rá sem hederített. Bánta is ő akármit is beszél a felesége s folytatta mulatozásait tovább. Többször megtörtént, hogy csak világos reggel vetődött haza. Mi sem természetesebb, hogy az üzlet is megérezte a folytonos lumpolást. Elsősorban igen sok pénzt felemésztett, másodszor egész nap nem aludt s az asszony sem volt képes úgy vezetni az üzletet, mint özvegy korában, mert bántotta férjének kicsapongó életmódja. (Vége köv) Új Modern társadalom. A mai társadalomnak minden külfénye mellett is egy nagy hibája van, hogy beteg. S mi sajnálatosabb minthogy e betegség kezdete a modern civilizáció rohamos terjedésével esik össze. Mondják is az öreg emberek, nem így volt ez hajdan ! Jobb idők jártak régen, mikor egyszerűbb volt a nép, de boldogabb ! Akkor nem voltak még oly sokféle humánusnak nevezett intézmények, de voltak becsületes erkölcsök. Ma ellenben minden civilizáció dacára is elégületlen és szegény a nép. S ez az elégületlenség ki-kitör s mérséketlen zavarokat idéz elő az állami és társadalmi élet organikus functióban. Ez idézte elő a a socializmust is, mely ma már odáig érlelődött hogy valóságos anarchiává nőt ki. Párthívei nyíltan hirdetik a forradalmat a tőke, az állam s a társadalom ellen. S ez a baj, a társadalom azon bizonyos kóranyaga, mely koronkint lázas lüktetéseket idéz elő s megzavarja az organizmus rendszeres életműködését, meg van az egész polgárosult világban. Meg van Oroszországban, a hol nihilismusnak hívják, megvan Németországban a hol socialismus a neve, grassál Pécsben is, a hol már valamivel keményebb névvel, az anarchismus névvel illetik. De még Anglia sem ment ettől a bajtól, csakhogy ott már nagyobb politikai tapintattal „kr kérdésnek”’ nevezik. De amily általános a baj, annyira közös annak okai. S a közös ok nem másban keresendő, mint egyrészt a civilizáció túltengésében, másrészt a társadalom elkereszténytelenedésében. A modern liberalizmus rohamos terjedésésével halomra döntött évszádos hagyományokat és intézményeket, kiragadta a népeket azon szűkebb látkürből, melyben századokig mozogtak, de a ledöntött intézmények helyébe nem létesített másokat, s a felszabadult tettre vágyó millióknak nem adta kezéhez azokat az eszközöket, melyek segélyével a változott viszonyok közt is boldogulhattak volna. Hogy egy köznapi hasonlattal éljünk: dúsan terített asztalhoz ültette őket, de nem adott pénzt a finomított élvezetek megszerzéséhez. Tehát ez az a társadalmi baj, mely nagyon is közel állította egymás mellé a szegényt és a gazdagot. S igy a szegény látva a gazdag emberek boldoságait, nagyon hamar irigye lesz nálánál jobban szituált felebarátjának s tantalusi kínokat szenved, mikor látja, hogy neki nem jut az, amiben a gazdag nyakig úszhatik. S a gőz és villamoság mai századában, melyben gondolat sebeségével terjed el minden, lépten-nyomon élvezet kínálkozik s amerre a szem tekint, mindenütt fejedelmi fényűzés fejti ki csillogó pompáját. És ebben csak ő neki nem lehet része, mert nincs meg a hozzá való pénze. Mert nem kell hozzá való születés, előjog, vagy más kiváltság, hanem csak pénz. És ezzel nem bír ő. Ez az oka annak, hogy a munkásosztály mintegy ösztönszerűleg gyűlöli azokat, kinek pénzük van, akik pláne az ő munkájával szerzik meg maguknak amaz élvezetét, melyet a sors irigy szeszélye naponta megtagad tőle. S ugyancsak nehéz munkát ád azon államférfiaknak kik a sociális kérdés megoldásával foglalkoznak mert az mélyen, a viszonyokban, a társadalmi fejlődés sajátságos irányában gyökeredzik. Amióta proklamálták az egynlőséget, és azóta lettek legkevésbbé egyenlőkké az emberek. Fölszabadították a népet a jobbágyság járma alól s oda lökték a szabad fejlődés útjára s éppen ez után ejtette őt zsákmányul a tőke. Ellőbb földes urnak dolgozott, most dolgozik a tőkének, mely utóbbinak az a sajátsága, hogy mindent meghódít, mindent elnyel. Még az államhatalom sem védhet meg ellene, mert a tőke az államnak is ura. Az államot pénzzavarából csak a tőke segíti ki, s ennek fejében az állam viszont védelmezi és kiváltságokkal ruháza föl a tőkét. E kiváltságok tették őt erőssé arra, hogy még a földbirtokon is felülkerekedhetett. A tőke ma korlátlan ur az egész földön, a földbirtok csak adóalap, melyre újabb és újabb terheket rónak. Ma csak a tőke pénzes az igazi úr, a földbirtokos csak adózó polgár. Minden rész tulajdonságai mellett a tőke meg kozmopolita is. Nincs helyez kötve, hanem oda megy, ahol legjobban megél, a hol legjobban prosperálhat. Jelszava : „Ubi bene, ubi patria.“ Nem ismer hazafiságot, csak kamatlábat, s ott telepszik le, ahol nagyobb kamatot élvezhet. Ez a hazafiatlanság, ez az önzés képezi azt a kovászt, mely megrontotta az egész társadalmat s a közerkölcsök sülyedését idézte elő az egész kontinensen. Jelszó lett: „Pénz és élvezet !“ S ez az irányzat idézte elő azt az insoliditást, mellyel lépten-nyomon találkozunk. Ez szüli a hűtlen pénzkezelőket, sikkasztókat, csalókat, tolvajokat. S mi ez ellen a remidium ? Elsősorban a takarékosság, a meglevő tartalék tőkének a megőrzése, másodsorban pedig a becsületes gondolkozásmód. Mert ahol ez nincs, ott nem fejlődhetnek egészséges viszonyok, ott nem lehet boldog egészséges társadalom. A szolid elvek érvényre jutása legyen a jelszó, mert ahol ez megvan, csak ott boldog a nép s ragyog fényesen a nap, mely süt a gazdagra és szegényre egyaránt. Csordás Dezső.