Siklós, 1917 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1917-01-06 / 1. szám
y Szerkesztőség : Siklós. Kossuth Lajos-tér 1. Telefon : 36. Siklós, 1917 január 6. I. szám. Előfizetési ár tsz évre.. . 8 korona évre .... 4 korona. .yed évre . 2 korona, szám ára 20 fillér. Alyuttat saramtént 50 fillér. Hirdetések dija: 1 oldal .... 40 korona 7. oldal .... 15 korona V. oldal .... 8 korona l/ia oldal.... 4 korona. • f illandó Hirdessél in Hezmeijj TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETI UJSAG. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Laptulajdonos és felelős szerkesztő. DR. FEJES JÁNOS. Kiadóhivatal: Siklós, Hosszu utca 19. szám. Siklós-Drávavölgyi Könyvnyomda. — Koronázáskor. — Ünnepi beszéd. — Tartotta: Dr. Junger Mózes főrabbi. Ezt a napot az Örökkévaló szerezte fiadd vigadjunk és örvendezzünk rajthoz sóit. 118. 25). zsoltár-költő eme örömteli szavai viszhangzanak ma, nemcsak a négy folyó 4 a három bérc honában, hanem mindelüttt, ahol csak magyar szív dobog és honfikar védi a hazát, akár a lövőárkok mélységében, akár a folyók és tengerek felszínén,a levegő magasságában és a hegyóriások szédítő csúcsán, mert királyt koronáz a nemzet, márpedig, hivebb, ragaszkodóbb, áldozatkészebb és dinasztikusabb érzelmű nemzetet a magyarnál, és én kerek e nagy világon nem ismerek. Nem akarom arra számos történeti példát felvonultatni, melyek állításom mellett, oly élénk tanúbizonyságot tehetnének, csak egyet akarok a sok közül kiragadni. Igen egyet, a legegyszerűbbet, de egyszerűségénél fogva is, úgy szívreható, annyira meggyőző és ami a fő a népek történetében oly páratlanul álló, hogy méltó, hogy ezen a szenthelyen és ily ünnepélyes és magasztos pillanatban kifejezésre juttassam. Száz évvel ezelőtt történt, amikor a nagy Napóleon királyokat porig alázó, országokat tördelő vaskarja, belenyúlt édes hazánk sorskerekébe is. Szamig seregei Győr és Pozsony vármegyékben vívtak kemény csatát, ő maga egy tüzes proklamációt intézett a magyar nemzethez, melyben a Habsburg dinasztiától való elpártolásra, ősi függetlenségének visszaszerzésére és szabad királyi választásra szólította fel. S mit felett a magyar nemzet e csábító kecsegtető sziréni hangra, tán behódult és hűtlen lett királyához? Oh dehogy, amikor mindenki kétségbeesett, maga I. Ferenc császár is otthagyta Bécs büszke székhelyét és Olmütz várában keresett menedéket és oltalmat a fenyegető veszélyekkel szemben. Berzsenyi Dániel a magyar Horác, a kor legnagyobb költőjének elméjét egy sajátságos prófétai ihlet szállta meg. A győzelemben senki sem hitt, egyedül ő bízott a vakmerőség isteni csodájában: „Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély, nem félek! Nem sokaság, hanem lélek és szabad nép tesz csodákat. Ez tette Rómát a föld urává és Budát híressé.“ A lánglelkű költő buzdító szavai, mint tüzes lavina hömpölygött végig az országon, mindenütt fölrázva, fölriasztva a nemzetet százados aléltságából és zsibbadtságából. A nemesség színe java kardot kötött és halált megvető bátorsággal küzdött királyért és hazáért. Inkább ott vérzett el a harc mezején, inkább száguldó paripák szikrát hányó patái alatt lehelte ki nemes lelkét, de hűségét királyához, még imádott függetlensége fejében sem volt hajlandó megszegni. Hát mutassanak nékem még egy nemzetet, kerek e nagy világon, mely hasonló körülmények között, ennyi hűséget, ennyi áldozatkészséget tanúsított volna felkent királyával szemben. De nem kell nekünk ünneplő gyülekezet oly messzire visszanyúlni és letűnt idők és korok porlepte írásaiból felkutatni példákat, a magyar nemzet hűsége és megbízhatósága mellett, fekete kürtjénél hangosabban , ércnyelven harsogja ezt fülünkbe a vérés jelen és felséges királyunk IV. Károlynak trónörökös korában, mint az olasz, majd az orosz fronton levő csapatok diadalmas hadvezérének, bő alkalma nyílott, a magyar vitézségéről, halálmegvető bátorságáról és tántoríthatatlan megbízhatóságáról, személyesen meggyőződni. „Csak a történelem fogja magállapítani — írja Höfer egyik híres jelentésében — az igazi értékét azoknak a haditetteknek, amelyeket diadalmas csapataink és vezéreink e védelmi csatában véghez vittek“. Igen a történelem fel fogja jegyezni a mi katonáinkról, hogy egyenes leszármazottjai annak a 300-nak, akik Leonidász vezérlete alatt a Termopiléket védelmezték a perzsák inváziója ellen, kiknek gyönyörű legendáját a civilizált világ minden iskolájában tanítják. S ha majd egykoron a jövő iskolájában a történelem profeszora a mai véres harcok eseményeit fogja előadni és párhuzamot von Leonidász és IV. Károly hadseregei közt, ha csak egy kissé ötletes és szellemes ember lesz, akkor hozzá fogja tenni: „gyermekek annyi a különbség a kettő között, hogy a magyar seregnek az Alpeseknél nem akadt Efiáltesze. “ A magyar ép oly híven és önfeláldozóan vérzett a doberdói fennsíkon, mint a duklai szorosnál, hol hazáját, hitvesét, gyermekeit és szüleit védelmezte. S ha a mai fönséges és szent napon, amikor a magyar nemzet egy ezer éves koronával övezi felséges királyunk fejét, ha e magasztos ünnepnapon a koronás király képzeletben végig hordozza tekintetét: az Alpesek kopár szirtjeitől az Erdőskárpátok méhfedte ormáig, a Bug folyótól a Duna deltájáig, sok millió baka szuronyát láthatja villogni, melyek ércfal gyanánt védik kettős birodalmának határmesgyéjét. S amig kint a harcok véres mezején, erejével és vitézségével töri pozdorjává ellenségét a magyar, addig itthon államának határain belül egy nagyra hivatott nemzet szive meleg szeretetét, lelke hű ragaszkodását rakja le trónjának zsámolya elé. Erő és vitézség, hűség és szeretet a legértékesebb, a legtündöklőbb ajándékok, amikkel egy nemzet fejedelmének koronázásához kedveskedhetik. Lehetetlen ezt a jelenséget nem a történelem kivételes mértékével mérni. Egy nemzet áll itt, melyet a népvándorlás áradata, mint levelet a fáról, sodort ide keleti törzsekének tájáról, ahol egy évezred előtt államot alapított rokontalan népek országában. Rajta zúgott keresztül kelet és nyugat minden összecsapása. Zúzta tatár, tépte ozmán, de ő önerejéből állott meg századoknak minden vérzivatarában. Csillogtak tehetségei, ragyogott dicsőséges múltjának napjaiban, amikor „Nagy volt hatalma, birtoka Magyar tenger vizében hunyt el Éjszaka kelet, dél hulló csillaga“ s nem tört meg, nem lankadt el, ha balsors tépte. S ha mindezt idáig nem ismerték el, vagy elismerték, de irigység és féltékenységből nem méltányolták eléggé ... akkor ez a mai világküzdelem, mint egy hosszú véres per a maga szörnyű bizonyítékával, napnál világosabban kiderítette azt a megcáfolhatatlan igazságot, hogy a magyar nemzet a Habsburg ház fijának legerősebb, legteherbíróbb és legmegbízhatóbb pillére, aki várja érvényesülését, hihetetlen lelki erényeinek jutalmát. Hiszen a magyar zászló előtt csókra borul a német, térdet hajt az osztrák, rettegés fogja az ellenséget. Kovásza a hadseregnek, büszkesége a királyának, kinek neve úgy cseng szép dalaiban, a magyar hegyek és rónákon keresztül, mint egy száz éves harang tiszta csengése. S hogy a mi felséges királyunk mindezt méltányolja, azt következtethetjük azokból az intézkedések és megnyilatkozásokból, melyek felséges urunk részéről rövid néhány heti uralkodása alatt irányunkban megnyilvánultak és amelyek legszeb, a legbiztatóbb reményekre jogosítanak fel bennünket... S ha vérzivataros felhők borítják is az eget, ha a nemzet koronázási ünnepélyén felhangzó orgonadugást messze túlharsogja is az ágyuk döreje és a puskák ropogása, mi mégis ajkunkon az igazság himnuszával, lelkünkben él Isteni hit lobogó lángjával, szivünkben az önmagunk és dicső szövetségeseink vitéz hadseregébe vetett törhetetlen bizalommal indulunk, daliás fiatal királyunk vezérlete mellett, a jövendőséget eltakaró ködfátyolok elé, mert azokból a felhőkből, ha vért záporoznak is, a mi mezőink megtermékenyítését várjuk, a ködfátyolok mögül viszont, egy tisztultabb Európa, egy