Sokféle, 1833 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1833-09-27 / 78. szám
deni, és így az ész pajdzzójdnak lehetne nevezni. Az elmésség a’ rövidség kedvellője, a’ honnan szereti a szóbeli játékot, és igen sokan ezt magát már elmés- ségnek tartják. Az elmésség tsak a' szabad és gond nélkűl való állapotban tenyészik, mikor az elme nyugodt, és semmi szenvedelmek nem szaggatják; de néma az a’ bánatos szív előtt — a’ szomorúság és szenvedés gondolkozóvá és szelíddé tesznek. Az elmesség, mint a’ jó kedv (humor), ritka ajándéka az égnek, a’ mi legkönnyebb, egyszer’smind a’ leg nehezebb — ’s egy ollyan plánta, mellyet sok birtokos sovány földjében (kivált ha még az, igen is sok telkekre van osztva), nem egy könnyen találhatni. — Az eleven képzelődő tehetség, melly olly örömest építi a' levegői várakat, ’s mégis mindég a’ leg hívebb barátné, mellyet a' természet, ez az édes anya a’ Pandora pikszisébe zárt, ha mindjárt Mallebranche a’ ház bolond aszszonyának (La Folie du Logis) nevezte is, a’ fő talpköve az elmésségnek, de tellyességgel nem egyes egyedül. A’ komolyság, és a’ tréfa teszik az ember kettős természetét , amaz az isteni, emez az emberi természet. — A’ képzelő tehetség, ez a’ szelíd barátnéja az életnek, mely gyakran leg boldogabbakká tesz bennünket, inkább vezeti az elmés főt, mint az értelem. Ez felhasogat és kifejteget minden meg fogást, a’ képzelődés az egészet érzéki tisztasággal és elvenséggel fel kapja, ’s hozzája ezer mellékes viszonyok kötvén magokat, az előterjesztéseket felemelkedetté teszik. Az értelem lépést megy, a’ képzelet ugrik, neki elég ott a’ szín, és a’ külső, hol az értelem a’ belső tulajdonságok után vizsgálódik, a’ tetteket ’s következéseiket fontolgatja, és a’ valóságra törekszik. Az elmésség