Sokféle, 1833 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1833-09-27 / 78. szám

deni, és így az ész pajdzzójdnak lehetne nevezni. Az elmésség a’ rövidség kedvellője, a’ honnan szereti a szóbeli játékot, és igen sokan ezt magát már elmés- ségnek tartják. Az elmésség tsak a' szabad és gond nélkűl való ál­lapotban tenyészik, mikor az elme nyugodt, és sem­mi szenvedelmek nem szaggatják; de néma az a’ bá­natos szív előtt — a’ szomorúság és szenvedés gondol­kozóvá és szelíddé tesznek. Az elmesség, mint a’ jó kedv (humor), ritka ajándéka az égnek, a’ mi leg­könnyebb, egyszer’smind a’ leg­ nehezebb — ’s egy ollyan plánta, mellyet sok birtokos sovány földjében (kivált ha még az, igen is sok telkekre van osztva), nem egy könnyen találhatni. — Az eleven képzelődő tehetség, melly olly örömest építi a' levegői várakat, ’s mégis mindég a’ leg­ hívebb barátné, mellyet a' ter­mészet, ez az édes anya a’ Pandora pikszisébe zárt, ha mindjárt Mallebranche a’ ház bolond aszszonyának (La Folie du Logis) nevezte is, a’ fő talpköve az el­­mésségnek, de tellyességgel nem egyes egyedül. A’ komolyság, és a’ tréfa teszik az ember kettős ter­mészetét , amaz az isteni, emez az emberi ter­mészet. — A’ képzelő tehetség, ez a’ szelíd barátnéja az élet­nek, mely gyakran leg­ boldogabbakká tesz bennün­ket, inkább vezeti az elmés főt, mint az értelem. Ez felhasogat és kifejteget minden meg fogást, a’ képze­lődés az egészet érzéki tisztasággal és elvenséggel fel kapja, ’s hozzája ezer mellékes viszonyok kötvén ma­gokat, az előterjesztéseket felemelkedetté teszik. Az értelem lépést megy, a’ képzelet ugrik, neki elég ott a’ szín, és a’ külső, hol az értelem a’ belső tulajdon­ságok után vizsgálódik, a’ tetteket ’s következéseiket fontolgatja, és a’ valóságra törekszik. Az elmésség

Next