Somogyi Néplap, 1961. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-16 / 219. szám

VILÁG PRoLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE! TANÁCS LApja XViI. évfolyam, 219. szám. ÁRA 50 FILLÉR Tájékoztatót tartottak a temesi szövetkezetek általános vagyonbiztosításáról A Hazafias Népfront bala­­tonlellei üdülőjében, ahol a ter­melőszövetkezeti biztosítási és önsegélyző csoportok üdültetik tagjaikat, az Állami Biztosító tájékoztatót tartott a tsz-ek ál­talános vagyonbiztosításáról. Szatmári N. Imrének, a Ha­zafias Népfront titkárának üd­vözlő szavai után Ormai Oli­­­vér, az Állami Biztosító igaz­gatási és szervezési főosztály­­vezetője emelkedett szólásra. Elmondotta a többi között, hogy a biztosítási és önsegély­ző csoportoknak már több mint 220 ezer tagjuk van az or­szágban. Évről évre növekszik azoknak a száma, akik ingye­nes üdülésiben, országjáró és külföldi utazáson vesznek részt. Egy év alatt több mint 800 ezer forint rendkívüli se­gélyt fizettek ki a tagoknak. Az 1961—62. évben mintegy tizewr tag fid ® az ország leg­szebb tájain, illetve vesz részt hazai és külföldi utazásokon. A továbbiakban a termelőszö­vetkezeti és a háztáji általános vagyonibiztosítás jelentőségéről beszélt az előadó. A tájékoztató utáni vitában több termelőszövetkezeti tag is felszólalt. Bercsényi László a nagydorogi Új Barázdából elmondotta, hogy közös gazda­ságukban több mint 500 tagja van a biztosítási és önsegély­ző csoportnak. Sokan közülük házassági, baleseti és egyéb segélyek formájában élvezték a tagság számára biztosított előnyöket, kedvezményeket. 250 ezer forintot fizetnek álta­lános biztosításra, s eddig befizetett összegnek már csak­a nem háromnegyed részét vis­­­szakapták kártérítés Azért érdemes általános címén­ va­gyonbiztosítást kötni — mon­dotta —, mert az elemi csapás okozta vagy egyéb károk, ha nem teljes egészében is, nagymértékben megtérülnek,de A tájékoztató Szatmári N. Imre zárszavával ért véget. A vendégek ezután elbeszélget­tek az üdülő termelőszövetke­zeti parasztokkal. Hazafelé a kertészetből* A Magyar Szocialista Mun­káspárt Siófo­ki Községi Bizott­sága, a KISZ járási Bizottsága és a járási úttörőelnökség ki­váló úttörővezetői munkája el­ismeréséül kitüntető oklevele­ket adományozott Barkó Jó­zsef és Bejczy Józsefné csapat­­vezetőknek, Jenőfi Károlyné, Tóth Béla és Tóth B­é­lenné raj­vezetőknek, valamint Németh Károly és Schwab György ifi­vezetőknek. A szívélyes hangulatú ös­­­szejövetelen Gerő József, a községi pártbizottság titkára méltatta az úttörővezetők mun­káját, majd szólott a KISZ Központi Bizottsága megszab­ta feladatok végrehajtásának nagy fontosságáról. A találkozón Kovács István­ná járási úttörőtitkár átnyúj­totta Sipos Béla iskolaigazga­tónak a Magyar Úttörők Szö­vetsége Országos Elnökségének kitüntető oklevelét. Az oklevelek átadása után baráti beszélgetés kezdődött párt- és a KISZ-bizottság mun­a­katársai, valamint az úttörőve­zetők között* Szombat, 1961. szeptember 16. Túlteljesítette éves tervét a Dél-somogyi Erdőgazdaság A Dél-somogyi Erdőgazda­ságban szeptember végén zár­ják a gazdasági évet. Fakiter­melési tervüket túlteljesítették, az előirányzott 122 ezer 343 köbméter helyett 122 771 köb­méter fát termeltek ki. A ter­vezett 14 329 köbméter fagyárt­mány helyett 15 348 köbmétert készítettek a gazdaság simon­­gáti és szántai telepén. Nagy gondot fordítottak a fásításra. Az irtások helyén 1443, új területen pedig 478 hektárt fásítottak, 58 hektárral többet az előírtnál. A gazdaság nyolc erdészete közül a legjobb eredményeket a segesdi, a ka­­saai és a középrigóci érte el Tervüket mindenben túlteljesí­tették. A gazdaság 600 ezer forintot költött új gépek beszerzésére. Az irtási munkák és a szállí­tás nagy részét gépesítették. Űttörőmezőket tüntettek ki Siófokon Kezdődik az élet a Latinka Sándor Művelődési Házban Hétfőn nyit a klub • Munkához látnak a szakkörök A Textilművek színjátszó cso­portja, a Munkás Stúdió iro­dalmi színpada, a szimfonikus zenekar, a népi együttes itt tartja próbáit. A népi együttes táncosai minden este próbál­nak. Egyik nap a kezdők, má­sik nap a haladék gyakorol­nak Együd Árpád vezetésével. Szerelik a modern mozigépe­ket. A művelődési ház film­színháza november 7-én tartja díszelőadását. Hétfőn megnyílik a klub. Az üzemek dolgozói csak tag­­könyvel léphetnek be ide. A könyveket a szakszervezeti bizottságok adják minden vál­lalatnál. Két teremben műkö­dik majd televíziós készülék, így minden érdeklődőnek jut hely egy-egy érdekesebb köz­vetítéskor. Most rendezik be a szakkö­rök helyiségeit. A film- a kép­­zőművészeti, a sakk-szakkör, a természetbarátok köre hamaro­san munkához lét. Legnagyobb tábora a bélyegyűjtőknek van: 400-an iratkoztak be a szakkör­be. a Egyre mozgalmasabb az élet Szakszervezetek Sándor Művelődési Latinka Házában. A várdal Üj Élet Tsz-ben 15 fogat szállítja a pétisót a so­­mogyjádi állo­másról a rak­tárba. m MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Az agitációs munka néhány tapasztalata (3. o.) Jövő heti rádió- és televízióműsor (5. o.) Elítéltekkel négyszemközt (6. oj Dörögnek a fegyverek Katangában Az angol kormány megbízottja Kongóba utazott Elisabethville (MTI)­ Hírügynökségek Elisabeth­­ville-ből érkezett jelentései szerint csütörtökön Katanga tartomány a kongói fővárosá­nak néptelen utcáin csak rit­kán haladt végig egy-egy pán­célos kocsi vagy vöröskeresz­tes mentőautó. Az éjszakai órákban nagy robbanás ráz­­kódtatta meg az elisabethville-i villanyerőtelepet, majd teljes sötétség borult a városra. Az ENSZ katonaság és a szemben álló Csombe-csapatok csütörtökön többször használ­ták fegyverüket. A városban történtekről a jelentések csak kerülő úton, futárral jutnak el a külvilághoz, mert Elisabethville-lel minden összeköttetés szünetel. Az AP tudósítója szerint a Katangában élő belga telepe­sek felfegyverkeztek, és Csem­be védelmében harcolnak az ENSZ-csapatok ellen. Csembe csütörtökön felhí­vással fordult Katanga lakos­ságához. A felhívást egy titkos rádióadóállomás többször is­mertette. Csembe bejelentette, hogy kormányával együtt he­lyén marad, és arra szólí­totta fel a katangaiakat, »harcoljanak az utolsó ka­tonáig és az utolsó puska­­golyóig­. Meg nem erősített hírek sze­rint Csembe parancsára több ezer katangai katona és ön­kéntes, valamint törzsi harcos van útban Elisabethville felé. A hírek mintegy ezer főre becsülik azokat , akik Jadotville felé harcosokat, menetel­nek, hogy ott támadást intéz­zenek a harcban álló ENSZ- helyőrség ellen. A hírek tudni vélik, hogy Csembe egy ejtő­ernyős századot is Jadotville­­be küldött. Más jelentések arról számol­nak be, hogy az ENSZ is erő­tele sítéseket küld Katangába,­vábbá nehézfegyvereket páncélkocsikat. LONDON Londonban csütörtökön be­­jelentették, hogy Lord Lands*­downe, az angol külügymi­nisztérium helyettes politikai titkára csütörtökön este repü­lőgépen Brazzaville-be utazott, onnan pedig Leopoldville-be megy, hogy találkozzék az ENSZ Kongóban tartózkodó főtitkárával. A hivatalos tá­jékoztatás szerint az angol kor­mány megbízottja tájékozódni kíván a katangai helyzetről. Az AFP-nek jól tájékozott londoni körökből származó ér­tesülése szerint az angol kormány kezde­ményezni kívánja .Katan­(Folytatása a 2. oldalon) megkezdték a nyugatnémet légiprovokáció kivizsgálását Berlin (MTI). A német közvéleményben jogos nyugtalanságot keltett az a hír, hogy csütörtök délután 3 óra tájban két »Q—84- típu­sú nyugatnémet katonai va­dászgép Eisenach térségében behatolt a Német Demokrati­kus Köztársaság légiterébe, majd 20 perc múlva leszállt a Nyugat-Berlinben állomásozó francia helyőrség ellenőrzése alatt álló Tegeli repülőtéren. Az NDK hivatalos jelenté­se hallatlan provokációnak minősíti az NDK légi fel­ségterületének megsérté­sét, és megállapítja: szemérmetlen hazugság nyugati köröknek az az állítása, mintha a Bundes­wehr két gépe Franciaország­ból jövet eltévedt volna, és üzemanyaghiány miatt kény­szerleszállást kellett végeznie Nyugat-Berlin katonai repülő­terén. Az állítólagos »kényszerle­szállás« mindenekelőtt Nyu­gat-Berlinben keltett nagy ag­godalmat. Itt ugyanis napok óta az a hír járja, hogy az NDK kormánya még a béke­szerződés aláírása előtt ér­vényt szerez annak a jogos kö­vetelésnek, hogy a Nyugat- Berlin és Nyugat-Németország közötti három közlekedő polgári légifolyosón utasszállító gépek) csak abban az esetben repülhetnek át az NDK légite­rén, ha az amerikai, az angol és a francia légitársaságok a nemzetközi normáknak meg­felelően légiegyezményt kötnek az NDK-val. Fokozza a nyug­talanságot az az értesülés is, hogy a három légitársaság, vagyis a PAA és az Air France vezetői máris előkészülete­ket tettek a tárgyalásokra. A Nyugat-Berlinben megjele­nő »Morgenpost« című lap ve­zércikkében máris kirohanást intézett a fenti légitársaságok ellen, kioktatva őket, »nem szabad kapitulálni«, hogy A légitársaságok azonban a je­lek szerint figyelmen kívül hagyják az ilyen kioktatást, mert tudják, hogy az eredeti szóbeli megállapodások értel­mében a légifolyosók szerepe a nyugat-berlini amerikai, an­gol és francia helyőrségek utánpótlása, s hogy eddig is csupán a három nyugati hata­lom katonai repülőgépeinek (Folytatása a 2. oldalon) A tavaszi-nyári tervteljesítésben első: Lakos János, az Iharosberényi Gépállomás ifjú traktorosa A Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség Somogy megyei Bizottsága és a Gépállomások Megyei Igazgatósága értékelte az ifjú traktorosok országos versenyébe benevezett Somogy megyei fiatalok tavaszi-nyári munkáját. Az első helyen La­kos János, az Iharosberényi Gépállomás ifjú traktorosa áll. Ezer normálholdas tervével szemben eddig 1276 normálh­ol­­dat végzett, éves tervét augusz­tus 31-ig 121 százalékra telje­sítette. Összesen 5900 forint ér­tékű üzemanyagot még ebben az évben­ takarított Második helyre Papp Károlyi a Marcali Gépállomás trakto­­rosa került. Éves terveit eddig 115 százalékra teljesítette, 2410 kilogramm üzemanyagot és 210 kilogramm kenőanyagot taka­rított meg. Harmadik Kiss Já­nos Csokonyavisontáról. Éves tervét augusztus 31-ig már 95 százalékra teljesítette, s 415 kilogramm üzemanyagot taka­­rított meg. Szeptember 21—24: Somogyi OrVOSnCapok Az elmúlt években nagy se­gítséget nyújtottak megyénk orvosainak szakmai és tudomá­nyos fejlődéséhez a somogyi orvosnapok. Az idén szeptem­ber 21—24-e között tartják meg az orvosmapokat Siófokon a megyei tanács v. b., a me­gyei tanács egészségügyi osztá­lya, az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet és a kórház or­vosi kara rendezésében. Az Idegenforgalmi Hivatal gon­doskodik az orvosok elhelyezé­séről, étkeztetéséről és szóra­koztatásáról. Az orvosnapokat szeptember 21-én reggel fél 9 órakor nyit­ja meg dr. László István, a megyei tanács v. b.­elnöke a siófoki Bányászüdülő díszter­mében. Itt rendezik meg az előadásokat is. Dr. Szíjártó Ár­pád például a koraszülések alakulásáról, dr. Kerek Sándor a balesetek szemészeti követ­kezményeiről, dr. Viczián An­tal a ferkélybete­gségek kezeléséről tart előadást.sebészi Az Idegenforgalmi Hivatal az orvosnapok részvevői szá­mára több kirándulást szervez Tihany, Füred, Veszprém, Hé­víz és Fannomhalma környéki,. re.

Next