Somogyi Néplap, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-16 / 217. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK* Ál­­A: 60 PILLÉR Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM 217 SZÁM, VASÁRNAP, 1962. SZEPTEMBER 16 Erőteljesebben szervezik a kettős műszakot a gépállomások Nagybajomban 12, Marcaliban 10, Kaposváron és Iharosberényben 5-5 traktorost vettek föl Vontatottan haladnak az őszi talajmunkák. Kiszáradt a föld, ennek következtében sok he­lyen inkább várakoztak, sem­mint szívósabban hozzáláttak volna a rögök feltöréséhez. Az elmaradást azonban nem az időjárás viszontagságai, ha­nem főként szervezési hibák okozták. Ha aszály volt is, több traktorral hosszabb mun­kaidő alatt nagyobb területet föl lehetett volna szántani. Ám szeptember első hetében a me­gye gépállomásainak mindös­­­sze 92 traktora dolgozott éjjel­nappal. A megyei szervek intézkedése A megyei párt-végrehajtó bi­zottság és a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága szeptember 8-án tartott együttes ülésén in­tézkedett a talajmunkák üte­mének meggyorsításáról. A me­zőgazdasági szakemberek szer­dai tanácskozásán szintén ér­tékelték a helyzetet, és meg­szabták a sürgető tennivaló­kat. Abból indult ki a megyei vezetés, hogy az őszi szántás­vetés kezdeti szakaszában sem szabad megelégedni a lassú ütemmel. Ha most késleke­dünk, utóbb összetorlódnak a munkák, akkor aztán kapko­dás, fejetlenség vagy pótolha­tatlan mulasztás lehet a dolog vége. Az őszieket ősszel kell elvetni, az őszi mélyszántást ebben a naptári évben kell be­­­fejezni. Gyakorlati tapasztala­tok tanúsága szerint szeptem­berben, októberben egy nap alatt többet felszánthat egy traktor, mint később akár 4—5 nap alatt — hangsúlyozták a szakemberek a megyei tanács­kozáson. Mi hát a tennivaló? Dolgoz­zék legalább 300 gépállomási traktor kettős műszakban — határozta el a megyei párt- és tanács-vb. S a határozat után a gépállomások megindították a céltudatosabb szervező mun­kát. Ennek kezdeti eredményei máris mutatkoznak. Mindenki toboroz A Nagybajomi Gépállomás körzetében 12 termelőszövetke­zeti gazda jelentkezett trakto­rosnak a napokban. Kadarkú­­ton Vajda János, Kisasszondon Mezei József és Fotótár János, Kaposfőn pedig Hoffmann Jó­zsef és Strohmajer József vál­lalta, hogy az őszi szántás­ve­tés idején gépre ül. A nagyba­jomi Zöldmezőben Török Já­nos, a Győzelem Tsz-ben Hor­váth K. Lajos, Balogh Imre és Gazda Dezső, Mezőcsokonyán pedig Marosi Sándor lesz egy­­egy gépállomási traktorosnak a váltótársa. Bakó­­ Ferenc üzemgazdász tegnap telefonon arról tájékoztatott bennünket, hogy az előirányzott 33 helyett máris 37 gépet üzemeltetnek kettős műszakban. A trakto­rosok toborzását tovább foly­tatják. Szívügye ez Horváth Géza igazgatónak, Papp József főmezőgazdásznak és a többi falujáró embernek, a brigád­vezetőknek és a brigádszere­lőknek. Horváth Gyula bri­gádvezető például éppen szom­baton jelentette, hogy Bodro­gon két tsz-tag vállalt traktor­vezetést A megyei igazgatóság tájé­koztatása szerint Marcaliban 10, Iharosberényben pedig 5 új traktorost vettek föl. Megtanítják a kezdőket A Kaposvári Gépállomáson Kópházi Ferenc főmezőgaz­­dásztól érdeklődtünk tegnap. Elmondta, hogy 130 gépük kö­zül csak a két lánctalpas dol­gozott éjjel-nappal a hónap el­ső hetében. A szervezés ered­ményeként öttel gyarapodott a kétműszakos gépek száma, öt traktorost adtak ugyanis napokban a tsz-ek. Osztopán­­y­ban Dobók Imre, Turbók Pál és Vörös Lajos ült traktorra. Kaposmérőben Major János, Kaposszerdahelyen pedig Sza­bados Antal jelentkezett. Az utóbbiak mindketten UTOS tí­pusú gépre kerülnek váltótárs­nak. Egyiküket Georgi Róbert, másikukat Nagy Ernő tanítja meg az univerzális gép kezelé­sére. A gépállomás vezetői úgy intézkedtek, hogy minden kez­dő egyelőre a gyakorlott trak­torossal együtt dolgozzék. Ha az UTOS-t már egyedül is tud­ja kezelni, akkor a nappali műszakban szántson ő, éjszaka pedig a gép felelős vezetője ül­jön a traktoron. A gépállomások szeptember­ben 180, októberben pedig 300 traktort akarnak kettős mű­szakban üzemeltetni. A megyei párt- és tanács-vb megküldött felhívására levélben bizo­nyára jelentkeznek majd erre a munkára traktorhoz értő üzemi munkások és vállalati dolgozók. Számít ilyen közvet­len segítségükre is a mezőgaz­daság ebben a nehéz időszak- Vagyon­védelmi ankétot rendeznek Marcaliban (Tudósítónktól.) A Földművesszövetkezetek Marcali Járási Központjának társadalmi bizottsága a közel­jövőben vagyonvédelmi anké­­tot tart Marcaliban. Erre meg­hívják a leltárhiánnyal elszá­moló értékkezelőket, valamint a rendőrség, a bíróság és az ügyészség képviselőit is. Sürgeti az ankét összehívá­sát az a tény, hogy a marcali járási földművesszövetkezetei­nél romlott a vagyonvédelem, emelkedett a leltárhiányok összege. Vésén például 4300 fo­rintról csaknem hétezer forint­ra ugrott a leltárhiány. Ha­sonló a helyzet Böhönyén és Kéthelyen. A legnagyobb ös­­­szegű leltárhiányt Marcaliban fedezték föl. Kungli Sándor bú­torboltvezető nem tudott szá­mot adni 14 800 forint értékű reábízott szövetkezeti vagyon­ról. Megkezdődött a vadászszezon (Tudósítónktól.) Szeptember elejétől fegyver­ropogástól hangosak a somo­gyi erdők, rekettyések: meg­kezdődött az új vadászidény. A Kapos menti Vadásztársaság répás-fácánosi tagjai már az első vadászaton több tucat fog­lyot lőttek. Néhány hét múlva megszűnik a nyúl- és fácánki­lövési tilalom is. A társaság ebben a szezonban 1100 nyúl és 500 fácán átadását tervezi a MAVAD-nak. Csapdákkal élő fácánt is fognak, hogy felfris­sítsék az élővad-állományt. Szeptember első hetében megkezdődött a szarvasbőgés, és a szentbalázsi, sántosi er­dőkben vadászok ülnek lesen, hogy elejtsék az erdőknek ezt a szép állatát. Nagy a készü­lődés az idei év első nagyvadá­szatára. Ez előreláthatóan szep­tember 22-én lesz a szentbalá­­zsi és a sántosi erdőkben. Gépjavítás, Kreinich Jó­si, a Kapos­­­i Textilmű­­k TMK-laka­­csa munka Mpg^i K? Mai számunk tartalmában Bériné mostoha sorsa (3. o.) Körültekintőbb leértékelést (4. 0.1 Rejtvény, humor (7. O.) Két mester (fi. 0.1 „Az Egyesült Államok fokozni akarja a NATO atomkapacitását“ írják a nyugatnémet lapok az amerikai hadügyminiszter­­helyettes bonni látogatásáról Bonn (MTI). Strauss hadügyminiszter pénteken Gilpatric amerikai hadügy­miniszterhelyettessel tárgyalt. A tárgyalásról ki­adott közlemény hangsúlyozta, hogy »meg kell javítani a NA­TO védelmi potenciálját«, to­vábbá, hogy »szükség van je­lentékeny és jól védelmezett atomhaderők jelenlétére Euró­pában«. Gilpatric közölte to­vábbá Strauss-szal, hogy az amerikai kormány hajlandó to­vábbi atomerőmeghajtású ten­geralattjárókat a NATO ren­delkezésére bocsátani. A szombati nyugatnémet saj­tókommentárok lelkendezve üdvözlik ezt a közleményt és általában azt hangoztatják, hogy az Egyesült Államok fo­kozni akarja a NATO atom­kapacitását. A Die Welt szerint az amerikaiak elsősorban azt ígérik, hogy növelni fogják az Európában állomásozó ameri­kai csapatok atomrakétáinak számát, különösen az első vo­nalbeli bevetésre szánt Crocket típusú rakétákat.Davy Strauss és Gilpatric megbe­szélésén fontos szerepet ját­szott a bonni kormány ameri­kai fegyvervásárlásának kérdé­se is. Lapértesülések szerint az amerikai hadügyminiszterhe­lyettes hangsúlyozta: az Egye­sült Államok szeretné, ha Bonn a jövő évben is nagyobb számú fegyvert, vásárolna az Egyesült Államoktól, és ezzel járulna hozzá az amerikai fi­zetési mérleg deficitjének el­tüntetéséhez. A Westdeutsche Allgemeine Zeitung szerint Gilpatric főleg hagyományos fegyverek vásár­lására sürgette Strausst, a bon­ni hadügyminiszter viszont azt hangoztatta, hogy a rendelke­zésre álló költségvetési keret­ből elsősorban rakétafegyvere­ket akar beszerezni. Szakadás fenyeget az FLN franciaországi szervezeteiben ban bejelentette, bizottságot alapított az FLN politikai bi­zottságának támogatására. A bizottság szembeáll az FLN franciaországi fének vezetőségével. szerveze­Moham­med Khider párizsi egyeztető tárgyalása nem csatlakozott az Algériában létrejött meg­egyezéshez. A L’Humanité je­lentése szerint a politikai bi­zottság most Krím Belkasze­­met küldi Párizsba, hogy a franciaországi szervezet ket­tészakadását megakadályozza. A Franciaországban dolgozó algériaiak kétharmad része kabil. A vezetőség a legutóbbi viszályban a 4. vilaja és Krim Belikasaem oldalára állt. Párizs (MTI): A Franciaországban élő al­gériai dolgozók általános kö­re Párizsban kiadott röplapja- Kiállítás nyílt Marcaliban a kínai néphadsereg életéről »Harmincöt éves a kínai népi felszabadító hadsereg« címmel kiállítást rendeztek Marcaliben. A kiállítás meg­nyitására szombaton délelőtt megjelent a budapesti kínai nagykövetség katonai attaséja, Tie Lei ezredes és Jan Csen­­zso. A fegyveres erők képvi­selői nevében Balla László őr­nagy köszöntötte a vendége­ket, majd Tie Lei elvtárs emelkedett szólásra. Beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a ma­gyar és a kínai néphadsereg és mindkét ország népe közös a célért, a béke megvédéséért és szocializmus fölépítéséért küzd. Ezután több kérdést tet­tek föl a hallgatók a kínai néphadsereg életével, fejlődé­sével, továbbá a külpolitikai helyzettel kapcsolatban. Tie Lei elvtárs válaszát a magyar és kínai nép barátságának él­tetésével fejezte be. Az ünnepség után a vendé­gek megtekintették a kínai fejlődését rajzokból kiállítást, néphadsereg életét, bemutató képekből, és könyvekből álló majd megnézték a Sanghaj fel­szabadításáról készült kínai színes játékfilmet. Ezután ba­ráti beszélgetést folytattak a fegyveres testületek parancs­nokaival. Hatezer-hatszáz orvhallgató, ezer­ötszáz orv néző Megszigorítják a rádió- ás televízióbejelentések ellenőrzését A posta rádió-üzletszabály­zatának értelmében hazánk­ban senki sem tarthat üzem­ben engedély nélkül rádiót, televíziót. A bejelentésről azonban igen sokan »megfe­ledkeznek«, s így orvhallgató­ként, a televízió esetében pe­dig orvnézőként veszik igény­be a kulturális szolgáltatást. A posta rádióell­enőrző cso­portjai országszerte felkutat­ják az »illegális« rádió-, il­letve televíziókészülékeket. Az idén például fél év alatt hat­­ezer-hatszáz orvhall­gatót s mintegy ezerötszáz orvnézőt leplezték le. A szabálysértésben Debrecen és környéke ezúttal felül­múlta a fővárost is, hiszen ott 1184 orvhallgatót derítettek föl. A legkirívóbb, szinte pél­dátlan esettel Pécsen találkoz­tak az ellenőrök. 1945 óta használta egy tanító engedély nélkül a rádióját. A több száz forintos büntetésen kívül 1920 forintot fizetett az elmaradt díjakért. Az engedély nélküli rádió- és televízi­óhasználat tehát nem olcsó mulatság, s akik azt hiszik, hogy »spórolnak« rajta, tévednek. A posta ugyanis följelenti az orvhall­gatókat, orvnézőket, s szabály­­sértőként kezelik őket. A bün­tetéseket súlyosbítja — és igen sokszor ez a nagyobb összeg —, hogy minden esetben vis­­­szamenőleg ki kell egyenlíteni az előfizetési díjat. Fél év alatt például mintegy félmillió fo­rint »kártérítést« fizettek szabálysértők az elmaradt rá­­­dió- és televízió-előfizetési dí­jakért. A posta elnéző. Sok esetben türelmesen várakozik, amíg önszántukból rá nem ébred­nek a szabálytalanságra a­­ le­endő előfizetők. A jövőben azonban megszigorítják az el­lenőrzéseket. A gyárak ezután a garancialevélhez bejelentési nyomtatványt is mellékelnek, amelyet a kereskedelem köte­les megküldeni a postának. Ilyen kötelezettsége eddig is volt az üzleteknek, sok bolt­vezető azonban nem tartotta meg. Most őket is szigorúb­ban ellenőrzik, s a bejelentés elmulasztása esetén meg is büntetik. (MTI) Szeptemberben megkapják a tsz-ek a második félévre rendelt műtrágya hatvan százalékát mennyiség felét már megkap­­ták a termelőszövetkezetek. Az újabb és újabb szállítmá­nyok most is folyamatosan jönnek. Számottevő lemaradás szuperfoszfátból volt. A pere­­martoni gyártelepen egy hó­napig szünetelt a termelés, emiatt megyénk az igényelt 1224 vagon szuperfoszfátnak csak egyharmadát kapta meg Krausz elvtárs nemrégiben járt a gyárban, és a jelenlegi termelés alapján úgy hogy szeptember végéig látja, szu­­perfoszfátból is — csakúgy, mint a többi műtrágyaféléből — leszállítják a második fél­évre rendelt mennyiség hat­van százalékát. A többit októ­berben és novemberben kap­ják meg a megye közös gaz­daságai. A megyei mezőgazdasági osz­tályon Molnár Imre főmező­gazdásztól a műtrágya őszi felhasználásához kértünk szakmai tanácsot javasolja a tsz-eknek, hogy a második félévre jutó mennyiségnek mintegy 65 százalékát az őszi kalászosokhoz használják fel. Különösen fontos, hogy az előirányzott 52 000 hold beli teljes búza elegendő műtrá­gyát kapjon. Alaptrágyaként legalább 200 kiló szuperfosz­fát és az előveteménytől füg­­gően 60—100 kiló nitrogéntar­talmú műtrágya szükséges holdanként. A műtrágya hasz­nálata kivált ott jár jó ered­ménnyel, ahol a talajban ele­gendő a szerves anyag. Már az őszi szántásnál arra kell töre­kedni, hogy jól megmunkált földbe kerüljön így hatóanyagát a műtrágya, eredménye­sebben hasznosíthatják a­z ér­vények. j ÉH Megyénk közös gazdaságai ke­reken 2500 vagon műtrágya felhasználását tervezték az év második felére. Hogyan halad a műtrágya szállítása, mikor­ra mennyi érkezik meg belő­le? —­­ erről érdeklődtünk az AGROKER-nél. Klausz Róbert osztályvezető elmondta, hogy a megrendelt

Next