Somogyi Néplap, 1963. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-14 / 37. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 Arai só FILLÉR AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Befejeződtek a zárszámadások a barcsi járásban Néhány héttel ezelőtt rész­letesen ismertettük lapunkban a barcsi járás tsz-einek hely­zetét. Akkor még részben becslésből származó, előzetes adatok álltak rendelkezésre. Most azonban már befejeződ­tek a zárszámadások, s a ké­szülő összesítő tanúsága sze­rint a­­ munkaegység átlagos értéke 45 forint 44 fillér. Ez több min­t 10 forinttal na­gyobb a tervezettnél. Pré­miumként 6,3 millió, földjára­­dékra pedig kerekein 4 millió forintot fizettek ki. • Mindent egybevetve a járás tsz-tagsága a közösben 85 milliós jövede­lemre tett szert; egy dolgozó tagra átlagosan 14 000 forint jut. Emellett a szövetkezetek az idei évre a kötelezőn felül 13,5 millió forintot tartalékol­nak. Hosszúvízen Hazai Lajos mesztegnyői tsz-elnököt választották meg elnöknek Mesztegnyő közös­en, a Ladi János Tsz egy év­vel ezelőtt a marcali járás leggyengébb szövetkezetei kö­zé tartozott Tavaly nagy vál­tozás történt itt a Ladi Já­nos Tsz kiemelkedett a gyen­gék sorából. A közös gazda­ság megerősödésének eredmé­nyeként számottevően nőtt a tagság jövedelme. Az évet 15 forint 34 filléres előző osz­talékkal zárták, 1962-ben pe­dig munkaegységenként 32 fo­rint 63 filléres részesedés ju­tott. Ezenfelül van a részes művelésből származó javada­lom. Egyetlen év­ elég volt te­hát arra, hogy ez a szövetke­zet kilábaljon súlyos anyagi helyzetéből, és jóval biztonságo­sabb létfeltételeket teremtsen tagságának. A döntő fordulat­nak számító sik­ert tavaly a mesztegnyőiek Hazai Lajos tsz-elnök vezetésével érték el. A szomszédos hosszú vízi Pe­tőfi Tsz viszont gyengén áll. A tagság fölkérte Hazai elv­társat, vállalja el az szövetkezetük vezetését is. Idén A napokban tartott közgyűlésen meg is választották. Hazai elvtárs a megye tizedik, a marcali járás első kettős el­nöke. n roskad a kásás hó •. .**­­ Minimális a Kapos vízszintemelkedése — Társadalmi hómunkások és katonák tisztítják az utcákat A néhány napos enyheség csökkentette az árvízveszélyt Kaposváron. Lapunk vasárna­pi számában még arról ír­tunk, hogy az olvadás megin­­dultával 45 millió köbméter vizet kell levezetnie a Kapos­nak,­­ ezzel szemben ma már »csak« 28 millió köbméter le­vezetése jön számításba. Most már csak akkor fenyeget ár­vízveszély, ha három nap alatt olvadna el a hő. Az utóbbi na­pokban alig öt centimétert emelkedett a Kapos vízszintje. Az árvízveszély elhárítása végett a városban fölhalmo­zott havat Kaposszentjakab és Sántos közé, a Kapos árterü­letére szállítják. Tegnap az Állami Biztosító és az Orszá­gos Takarékpénztár 35 dol­gozója végzett társadalmi munkát, ezenkívül 180 fizetett hómunkás is dolgozott. 21 te­herautó, három markológép és egy tárcsa is segített a hóelta­­karításban. A Május 1. utcá­ban katonák dolgoztak, és je­lentős útszakaszt tisztítottak meg. A többi társadalmi hó­munkás elsősorban az autóbu­szok útvonalairól rakja el a havat. Ha a munka ütemben halad, akkor a ilyen 65- ös út Kaposvárt átszelő sza­kaszát a jövő hét keddjéig teljesen hómentessé teszik. Sok gondot és bosszúságot okoz az épületek beázása. Beloiannisz utcai és az Ápri­­­lis 4. közi új épületek alig győzik eltávolítani a lakói la­kásokba befolyt vizet. Külö­nösen rossz a helyzet a La­­tinka-házban és a MÉSZÖV irodáiban. Némely helyiség­ben óránként két vödör vizet is összegyűjtenek. Helyes len­ne, ha a Dél-Dunántúli Áram­­szolgáltató Vállalat és a tűz­oltóság felajánlaná tolólétráit, hogy megtisztíthassák a csa­tornákat a jégtől, és így sza­bad utat nyissanak a víznek. Csak így lehet elejét venni a súlyosabb bajoknak. A mezőgazdasági szakmérnök-képzés után bevezetik a szakállatorvos-képzést is A nagyüzemi gazdálkodás kialakulása, a mezőgazdasági termelés fejlődése és speciali­zálódása mind több szakember ismereteinek rendszeres bőví­tését igényli. Az idén ezért je­lentősen növekszik a tovább­képzésben részt vevő szakem­berek száma. A mezőgazdasá­gi mérnöktovábbképző intézet irányítása mellett, az agrár­felsőoktatási intézmények és néhány kísérleti intézet közre­működésével 1963-ban mint 2000 agrármérnököt, több az összes mezőgazdasági szakem­bereknek 18—20 százalékát ké­pezik tovább. A szervezett to­vábbképzésben részesülők ará­nya tehát dik, abszolút megháromszorozó­számuk még nagyobb mértékben pedig nö­vekszik. Mind fontosabb szerepet tölt be a mezőgazdasági szakmér­nökképzés. Három év alatt há­romszázan szereztek agrár­szakmérnöki oklevelet, s most februárban további, csaknem 300 mezőgazdasági szakember szakosított továbbképzését kezdik meg az Agrártudomá­nyi Egyetemen. Ez év őszén előreláthatólag újabb szakmára terjed ki mezőgazdasági specialista kép­­­zés: a tervek szerint az Állat­orvostudományi Egyetemen megkezdik a szakállatorvosok képzését. Ennek során a már gyakorlattal rendelkező állat­orvosok a szaporodásbiológia, az élelmiszerhigiénia, a barom­egészségügy és az állattenyész­tés terén szereznek majd spe­ciális ismereteket. (MTI) A MÉK cseri telepén félméteres hóból ásták elő a hordókat a nagy havazás idején. XX. ÉVFOLYAM 37. SZÁM. * CSÍK­ÜRTOl, 1963. FEBRUÁR 14. A mai számunk tartalmából: Őket jelöltük... (3. o.) Akiknek télen — nyáron egyforma a keresetük (3. o.) Nem szereti az újságírókat (6. o.) Az Egyesült Államok szőtte az iraki államcsíny terveit? Jelentések Irakból Bagdad (MTI). A nyugati hírügynökségiek és lapok Bagdadba érkezett tudó­sítói arról számolnak be, hogy az új kormány a fővárosban és a jeleik szerint az ország egész területén ellenőrzi a helyzetet. Esténként még min­­dig szórványos lövöldözés hal­latszik Bagdad »vörös öveze­tében­«; ezt annak tulajdonít­ják, hogy a katonaság és a felfegy­verzett suhancok folytat­ják a kommunisták üldö­zését és letartóztatását. A különböző jelentések szerint február 8-a óta mintegy 700 ember halt meg részben a had­ügyminisztérium ostrománál, részben pedig a baloldali ele­mek elleni hajtóvadászat kö­vetkeztében. Részletek a hadügyminisztérium ostromáról Az új iraki kormányt eddig 26 ország ismmerte el. Legutóbb India és Japán. A MEN hírügynökség Bag­dadba érkezett tudósítója új, érdekes részleteket közöl a február 8-i eseményekről. Az újságíró beszámol arról, hogy Kasszem elnök a hadügymi­nisztérium ostromának kezde­tekor — szokásától eltérően — nem tartózkodott az épületben, hanem otthonában töltötte az éjszakát. Kasszem pénteken reggel fél 9-kor értesült a felke­lésről, s ekkor golyóbiz­tos Cadillac gépkocsiján a minisztériumba hajtatott. Az épületet ostromló felkelők tüzeltek rá, de Kasszemnek sikerült áttörnie a gyűrűt, és sértetlenül behatolt az épület­be. Kasszem a minisztérium­ban levő dolgozószobájából irányította az ellenállást: a szo­bát páncélozott falak és gollyó­­biztos üvegek védik. A katonai felkelőket támogató repülőgé­pek ekkor kezdték rakétáikkal lőni az épületet. Kasszem dol­gozószobáját azonban rakéták, sem a bombák sem a nem rombolták le. A harc egészen addig folyt, amíg az épületet egységeknek ki nem védő fo­gyott a lőszerük. Kasszem egy titkos menekülni próbált a folyosón Tigris­folyó felé, de a folyami rend­őrség letartóztatta, amikor elő­bukkant. Az AFP tudósítója beszámol arról, hogy Kasszem az ostrom idején telefon-összeköttetésben állott az ostromlókkal, a felke­lők által megalakított »nemzeti forradalmi tanáccsal«. A hír­­ügynökség szerint Kasszem több ízben beszélt a jelenlegi elnökkel, Aref ezredessel is. Mint ismeretes, Arefet 1959-ben halálra ítélték azzal a vád­dal, hogy összeesküvést szőtt Kasszem ellen, Kasszem azon­ban nem engedte végrehajtani az ítéletet légi harcostársán, majd később szabadon bocsá­totta.­ Kasszemet rövid bírósági eljárás után a bagdadi rádió arab zenestúdiójá­nak termében végezték ki. A rávégz­ésről vetített televí­ziós filmen Kasszem holtteste mellett lehet látni a rádiózene­­­kar arab népi hangszereit. A stúdió a felkelők főhadiszállá­sa volt. A New York Herald Tribune utasításokat ad ... Libanonban az An Nida­ kommunista párt lapja vezér­a cikkében azt írja, hogy az ál­lamcsíny terveit az Egyesült­ Államok szőtte Irakban, és azt »►angol—amerikai ügynökök hajtották végre«. Párizsban a New York He­rald Tribune nemzetközi ki­adásának szerdai száma már valósággal utasításokat ad az új iraki kormány­fér­fiaknak. »Ha Irak új vezetői messzete­­kintek, meg kell érteniük két dolgot — írja a lap. — Az első az, hogy a Szovjetunió és Kí­na elismerését­ óvatosan kell kezelni... A másik az, hogy az Egyesült Államok és Ang­lia elismerése annak a hivata­los reménynek a kifejezése, hogy a világ nagy része opti­mizmussal és segítőkészen te­kint az új rendszerre. Az elő­jelek eddig biztatóak.« Ünnepi ülés Pekingben a szovjet kínai szerződés aláírásának 13. évfordulója alkalmából Peking (TASZSZ). A szovjet—kínai barátsági, szövetségi és kölcsönös segély­­nyújtási szerződés aláírásának 13. évfordulója alkalmából kínai fővárosban ünnepi estet a rendeztek. Az esten Cseng Csi­ hsziang, a Kínai—Szovjet Ba­ráti Társaság központi vezető­ségének ügyvezető főtitkára mondott beszédet. Megállapí­totta, hogy a szerződés formá­ba öntötte a kí­­ai és a szovjet nép hagyományos barátságát, és új távlatokat nyitott meg e barátság további fejlődésé­hez. — A kínai és a szovjet nép barátsága és összefogás­a — mondotta — kedvezően se­gíti a harcot országaink közös ellenségei ellen, népeink közös ügyét, a világ népeinek az im­perialisták és lakojaik elleni igazságos harcát, valamint a világ békéjéért vívott harc nagy ügyét. Beszédet mondott Cservo­­nyenko pekingi szovjet nagy­követ is. — A szovjet—kínai barátsá­gi, szövetségi és kölcsönös se­gélynyújtási szerződés és a szerződés alapján kibontako­zott együttműködés — hang­súlyozta — már eddig is óriási szerepet játszott és továbbra is hatalmas szerepet fog betöl­­teni országainkban a szocializ­mus és a kommunizmus épí­tése szempontjából. E szer­ződést nagy jelentőségűvé te­szi az is, hogy biztosítja a Tá­vol-Kelet békéjét és biztonsá­gát, és elősegíti a világ béké­jének megszilárdítását. (MTI) Partizánharc Venezuelában Caracas (TASZSZ) A venezuelai partizánok folytatják fegyveres harcukat Romulo Betancourt kormánya ellen. Nemrég egy partizáncso­­port Caracastól tíz kilométer­nyire elfoglalta Sanan Diego Los Altos helységet. (MTI) A dunántúli városok népművelői találkoznak Kaposváron Életrevaló kezdeményezés részleteit vitatták meg kedden délután Kaposvár művelődési életének vezetői. A városi ta­nács művelődésügyi osztályá­nak elképzelése alapján már­cius 28-án, 29-én és 30-án ta­pasztalatcserére hívják meg Soprontól Pécsig valamennyi dunántúli város népművelési képviselőit. A tanácskozás lé­nyege, célja már a megfogal­mazásból is nyilvánvaló: sok hasznos ötlet, módszer és ta­pasztalat cserélődhet ki vá­rosunkban, s ezekből mi meríthetünk, gazdagabbá, szín­es vonalasabbá válhat kulturális életünk. A megbeszélés részvevői va­lamennyien egyetértettek a ja­vaslattal, s maguk is segítet­ték a program kidolgozását. Március 28-án rövid, tájé­koztató jellegű előadás vezeti be a tapasztalatcserét, majd a kulturális munka egyes szak­területeit külön-külön vitat­ják meg a részvevők. Az első napon délelőtt az ismeretter­jesztésről, délután az öntevé­keny művészeti munkáról és a rendezvényekről hangzik el egy-egy 15—20 perces vitain­dító beszámoló a mi tapaszta­latainkról, s a vita után min­den szakterület minisztériumi képviselője foglalja össze a ta­pasztalatokat egyúttal mint­egy útmutatást adva a váro­sok népművelési vezetőinek. 29-én, pénteken a művelő­dési intézmények tevékenysé­gét, a dolgozók problematikáját és iskolájának a városi könyvtárak munkáját vitatják meg. A harmadik napon pe­dig a tanács irányító munká­járól lesz szó, s összegezés hangzik el a tapasztalatokról. A tanácskozást a Latinika Művelődési Házban tartják meg, s ez idő alatt kiállítást rendeznek az 1962-es év kul­turális eseményeinek doku­mentumaiból. 29-én este a mű­velődési ház színháztermében városunk együttesei mutatják be képességüket. A műsorban szerepel többek között a Köz­­alkalmazottak Szimfonikus Zenekara, a Kaposvári Vikár Béla Kórus, a Tóth Lajos Ál­talános Iskola énekkara, a Szakszervezetek Somogy me­gyei Együttesének ének-, ze­ne- és tánckara. Másnap este a Csiky Gergely Színház mű­sorát tekintik meg a tanács­kozás részvevői. A nagy jelentőségű progra­mot a dunántúli városok nép­művelőinek igényei, érdeklő­dése alapján állították össze, várható tehát, hogy a vita ér­dekes és magas színvonalú lesz. A városi tanács meghívja a tapasztalatcserére minden szakterület minisztériumi fő­referensét, a TIT országos központja, a Népművelési In­tézet és a Filharmónia képvi­selőjét is. Az előkészületek megkez­dődtek, Dunántúl 17 városa képviselteti magát a kaposvá­ri tanácskozáson.

Next