Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-09 / 238. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) Somogyi Mentaa AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM 238. SZÁM SZOMBAT, 1965. OKTÓBER Lengyel küldöttség Konto A Wendel Adam elvtárs vezetésével hazánkban tartóz­kodó lengyel tanácsi küldött­ség pénteken megyénkbe ér­kezett. A vendégeket a megyei ta­nács székházában fogadták, majd Böhm József elvtárs, a megyei tanács vb-elnöke tá­jékoztatót tartott a megye tár­sadalmi, gazdasági, kulturális és szociális helyzetéről, ismer­tette a tanács vb és a szak­­igazgatási szervek munkáját A megbeszélésen részt vett dr. Maróti János elvtárs, Minisztertanács Tanácsszervek a Osztályának helyettes vezetője is. A lengyel küldöttség ezután Kaposváron megtekintette a Megyei Könyvtárt, ahol ez alkalomból lengyel könyvki­állítást rendeztek, majd dél­után Ba­latonendréden a köz­ségi tanács és a termelőszö­vetkezet munkájával ismer­kedtek meg. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának ülése A Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Bi­zottsága tegnap egész napos ülést tartott meghívott termelő­szövetkezeti elnökök és párttitkárok részvételével. A kibő­vített ülésen részt vett dr. Orsai János elvtárs, a Köz­ponti Bizottság megyei instruktora és Zsarnóczai Sándor elvtárs, a Központi Bizottság munkatársa is. Első napirendként megvitatták a végrehajtó bizottság­nak a termelőszövetkezeti mozgalom időszerű kérdéseiről szóló jelentését Tobak István elvtársnak, a megyei pártbi­zottság mezőgazdasági osztályvezetőjének előterjesztése alapján. A vitában elhangzott észrevételekre a napirend előadója válaszolt, s a tárgyalt téma főbb tanulságait Né­meth Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára összegezte. Ezután Sási János elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese tájékoztatta az ülés részve­vőit a mezőgazdaság őszi munkáinak helyzetéről, a felvá­sárlási tervek eddigi teljesítéséről és további kilátásairól. Végül Illés Dezső elvtárs, a megyei pártbizottság tit­kára a végrehajtó bizottság nevében bejelentette: János elvtársat más munkakörbe való kerülése miatt Kutas föl­mentették a megyei pártbizottság ipari osztályvezetői tiszt­sége alól; a végrehajtó bizottság Szikszai László elvtársat elfogadt­­az ipari osztály vezetőjének. A megyei pártbi­zottság mindkét személyi bejelentést egyhangúlag tudomá­sul vette és jóváhagyta. A Lima 7. befejezte repülését A Luna 7. szovjet automa­ta űrállomás magyar idő sze­rint csütörtök éjjel 23 óra 08 perc 24 másodperckor, a Kep­­ler-krá­tertől nyugatra a vi­harok tengerének térségében elérte a Hold felszínét. Az űrállomás az október 5-i pályamódosítás után, Hold közelébe kerülve, végre­a hajtotta a sima leszálláshoz szükséges műveletek nagy ré­szét. Néhány műveletet az űr­állomás nem a programnak megfelelően hajtott végre. Ezeket a műveleteket még jobban ki kell dolgozni. Péter János megbeszélése az amerikai külügyminiszterrel Péter János külügymi­niszter, aki az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 20. ülés­szaka alkalmából tar­tózkodik New Yorkban, csütörtökön délután az Egyesült Államok ENSZ-kü­ldöttségének székházában találkozott Dean Rusk amerikai külügyminiszterrel. A két megbeszélésén külügyminiszter eszmecsere folyt az időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint a két ország viszonyának egyes problémáiról. Péter János külügyminisz­ter a találkozás után elmon­dotta a sajtó munkatársainak, hogy a találkozó hasznos és megfelelő légkörű volt. A tár­gyaláson érintették a vietna­mi problémát. »L­ehet-e je­lenleg nemzetközi kérdésekről tárgyalni úgy, hogy Vietna­mot ne említsük?« — mon­dotta, majd hangsúlyozta, véleménye szerint valahol és valamilyen módon meg kell kezdeni a katonai akciók csökkentését Vietnamban. Az első lépésként az Egyesült Államoknak meg kell szüntet­nie a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni légitáma­dásokat. Ez — mondotta a magyar külügyminiszter —, megjavítaná az egész légkört, s hozzájárulhatna olyan hely­zet kialakításához, amelyben­ mód nyílna tárgyalások meg­tartására. Addig azonban, amíg a bombázások folytatód­nak, a tárgyalóasztalhoz ve­zető marad.út nyilvánvalóan zárva Péter János az újságírók­nak adott nyilatkozatában le­szögezte, hogy a Magyar Nép­köztársaság kormányának tag­jaként hazánk álláspontjának megismertetésére törekedett. Ez az álláspont azonban ter­mészetszerűleg a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya álláspontjának is­meretében alakult ki. (MTI) # ÁRA­ 50 FILLÉR Mai számunk tartalmából PEST-TERVEZŐ KAPOSVÁRI (3. o.) Rádió-, URH- és tv-műsor (5. o.) Életre szóló szerelem... (6. o.) Nagygyűlés a Szakszervezeti Világszövetség megalakításának huszadik évfordulóján A kongresszus ma délelőtt kezdi meg érdemi munkáját Varsó. 1965. október 8. Pénteken délután 17.15 óra­kor a Varsói Kultúra és Tu­­­domány Palotája kongresszu­si termében ünnepi nagygyű­lést tartottak az SZDSZ megalakításának huszadik év­fordulója és a VI. szakszer­vezeti világkongresszus meg­nyitása alkalmából. Az ünnepi nagygyűlés el­nökségében helyet foglaltak a nemzetközi szakszervezeti mozgalom vezetői, közöttük a magyar szakszervezeti kül­döttség vezetője, Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bi­zottságá­­nak tagja. Ott volt az elnök­ségben Zénón Kliszko és Eu­­geniusz Szyr, a LEMP Poli­tikai Bizottságának tagja. Az ünnepi nagygyűlést Ig­nacy Lega-Sowinski, a Len­gyel Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa Elnökségé­nek elnöke nyitotta meg és üdvözölte a nagygyűlés rész­vevőit. Nagy megtiszteltetés számunkra — mondotta —, hogy e sokat szenvedett város falai között üdvözölhetjük a világ munkásmozgalmának képviselőit. Velük együtt fe­jezzük ki tiltakozásunkat az Egyesült Államok brutális vietnami fegyveres agresszió­ja ellen. Ezután Renato Bitossi, az SZVSZ elnöke mondott kö­szönetet a Lengyel Népköz­­társaság kormányának és né­pének, a lengyel munkásosz­tálynak és szakszervezeteinek a kongresszus megrendezésé­ért és a testvéri fogadtatá­sért. Röviden méltatta az SZDSZ 20 éves tevékenységét, vázolta a nemzetközi helyzet­ben két évtized alatt végbe­ment változásokat. Végül ki­fejezte azt a reményét, hogy a VI. szakszervezeti világ­kongresszus a nemzetközi munkásmozgalom egysége ki­­szélesítésének és megerősíté­sének újabb állomása lesz. Ezután lépett a szónoki emelvényre Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára. Ünnepi beszédében visszapillantást vetett a húsz év alatt megtett útra, szólt a szakszervezeti világmozgalom egységének megteremtésére irányuló évtizedes erőfeszíté­sekről. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szakszervezeti egység és a proletár nemzet­köziség egymástól­ elválaszthatatlanok Az SZVSZ első 20 eszten­dejének lezárásával — mon­dotta — új fejezet kezdődik a szakszervezeti mozgalomban. Ennek az időszaknak a nem­zetközi szakszervezeti egység helyreállítása időszakának kell lennie. A nemzetközi helyzetről szólva Louis Saillant éles sza­vakkal bélyegezte meg az amerikaiak vietnami agres­­­szióját. Az SZDSZ fennállásának most megnyíló új fejezete so­rán megvalósul majd minden­fajta gyarmati elnyomás vég­ső felszámolása — mondotta a továbbiakban —, ennek az időszaknak egyben meg kell hoznia a háború és az impe­rializmus erőinek meghátrá­lását, mert egyre jobban fo­kozódik a békéért harcoló né­pek cselekvőkészsége. Saillant a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a szervezeti egység útjai szak­­első­sorban a következő területe­­ken alakíthatók ki: Két- és több oldalú kapcsolatok fejlesztése egy meghatározott területhez tartozó országok (például Kö­zös Piac) szakszervezeti moz­galmai között. O Új kapcsolatok egyazon kontinens szakszerveze­tei között, társadalmi és gaz­dasági rendszerükre való te­­kintet nélkül. tJj földrészek közötti kapcsolatok kialakítása a közös akciók érdekében. Az SZVSZ és a nemzet­közi szövetségek haté­konyabb kezdeményezései a Szabad Szakszervezetek Nem­zetközi Szövetségével és an­nak szakmai szervezeteivel va­ló együttműködésre, a külön­böző nemzetközi szervezetek­ben (Nemzetközi Munkaügyi­­ Szervezet, UNESCO stb.). Rendkívüli szakszerve­zeti világkonferencia összehívása a világ 205 mil­lió szervezett dolgozója kép­viseletében. Végül a főtitkár emlékezte­tett rá, hogy az SZVSZ 20. évfordulóján a nyugati sajtó a világszövetség válságáról be­szél. Ha azonban a széles kö­rű demokratikus viták az SZVSZ-ben szenvedélyesek, ez egyáltalán nem a gyengeség, hanem éppen ellenkezőleg, az erő jele. Az SZVSZ izmos és egészséges, kapcsolatai 98 or­szág szakszervezeteivel eleven valóságot testesítenek meg Saillant ezekkel a szavak­kal zárta ünnepi beszédét: » Az SZVSZ végrehajtja küldetését, mert megingatha­tatlanul hű marad a halhatat­lan felhíváshoz: »Világ pro­letárjai, egyesüljetek.'« Az ünnepi nagygyűlést, amely egyben a VI. szakszer­vezeti világkongresszus meg­nyitó aktusa is volt, a lengyel szakszervezeti művészegyütte­sek műsora követte. A kong­resszus érdemi munkáját ma délelőtt 10 órakor a lengyel szejm üléstermében kezdi meg. (MTI) Meggyorsították a cukorrépa vagonba rakását a barcsi vasútállomáson. A DT 54-es géppel a 220 mázsás va­gont 20—22 perc alatt rakja meg Kovács József. A gép 18—20 mázsa répát markol föl egyszerre. A jövő héten ismét Kasmírról tárgyal a BT Az India és Pakisztán kö­zött kirobbant kasmíri vi­szály rendezésének problémá­ja továbbra is a nagyhatal­mak diplomáciai tevékenysé­gének középpontjában áll. Az AFP hírügynökség tu­dósítójának értesülése szerint Goldberg amerikai, Fedorenko szovjet, Seydoux francia és Lord Caradon angol főmegbízott csütörtökön ENSZ- este zárt ajtók mögött tanácskozott a kasmíri konflikus különféle vonatkozásairól, többek között az ENSZ-megfigyelők tevé­kenységével járó pénzügyi fedezetének kiadásak séről. Noha a zárt körű kérdő­ta­nácskozásról nem állnak ren­delkezésre értesülések, úgy tudják, hogy a jövő héten is­mét összehívják a Biztonsági Tanácsot Kasmír ügyében. Az AFP tudósítása Új-Delhiben térképeket szerint hoz­tak nyilvánosságra, amelyek szerint India 1850 négyzetki­lométernyi pakisztáni terüle­tet foglalt el a harcok meg­kezdése óta. Ezzel szemben Pakisztán csak 525 négyzetki­lométernyi indiai területet mondhat magáénak. Rawalpindi a maga részé­ről azt állítja, hogy jelenleg 4133 négyzetkilométernyi in­diai területet tart ellenőrzése alatt. Szerinte az indiaiak el­lenőrzése 1155 négyzetkilomé­ternyi pakisztáni és »­szabad kasmíri« területre terjed ki. (MTI) Hazaérkezett Jugoszláviából néphadseregünk küldöttsége A magyar katonai küldött­ség, amely Czinege Lajos ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszter vezetésével Ivan Gosn­­jak hadseregtábornoknak, jugoszláv fegyveres erők he­­­lyettes főparancsnokának, nemzetvédelmi miniszternek a meghívására hivatalos baráti látogatást tett Jugoszláviában, pénteken a kora esti órákban visszaérkezett Budapesre. (MTI)

Next