Somogyi Néplap, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-03 / 283. szám
\ f VILÁG PROLETÁRA!, EGYESÜLJETEK ! XXV. évfolyam, 283. szám a NTézet Ára: 70 fillér 1968. december 3., kedd Felszabadítóinkat köszöntöttük Huszonnégy évvel ezelőtt lett szabad Kaposvár A város határában, a santos- kanyarban levő emlékműnél úttörők, KISZ-isták, szovjet katonák állnak Ezen az úton jöttek huszonnégy évvel ezelőtt a városunkat felszabadító szovjet hadsereg katonái. Innen, ezen az útvonalon indul az a hálóstaféta, amely végighalad azon az úton, amelyen a felszabadító szovjet katonák végigvonultak ... A szentjakabi iskola tanulói szalagot kötnek a staféta által vitt koszorúra. A Vöröshadsereg úti iskolánál ünnepségre kerül sor. Csizmadia János igazgató köszönti a Kaposvár felszabadításának 24. évfordulójára városunkba érkező szovjet katonákat, A. I. Rusin alezredest és társait, s az ünnepségen részt vevő vendégeket. A Vöröshadsereg úti iskolánál gyülekeznek a környező üzemeik, a cukorgyár, a baromfifeldolgozó stb. munkásai, s az itt lakó emberek. Hiszen ez a nap ünnep mindenki számára, aki ebben a városban él, illetve élt a felszabadulás napjaiban. — 1944. december 2-a emlékezetes nap a város peremkerületében élő munkások, kisemberek számára. Valamennyien szeretettel várták az első vöröscsillagos katonát, aki számukra végérvényesen és visszavonhatatlanul meghozta a szabadságot, a régen óhajtott békét, nyugalmat. A szovjet emberek drága élete árán városunk lakói is elfoglalhatták helyüket a szabad népek sorában. Köszönet és hála a Szovjetunió Vörös Hadseregének, a Szovjetunió Kommunista Pártjának, mely a felszabadulás óta is önzetlenül, állandó baráti támogatást nyújt népünknek. Somogyi József, a városi pártbizottság első titkára mondta ezeket a szavakat, amikor a Vöröshadsereg úti iskolánál ünnepélyesen leleplezte a felszabadítás emlékére az iskola falán elhelyezett emléktáblát. — Hol a Don robog, onnan jöttek ők — csendült fel Pintér Mária nyolcadikos tanuló ajkán a költőnek a nap jelentőségét méltató köszöntése, majd Fehérvári József vezényletével a zeneiskola fúvószenekara és az iskola énekkara következett. A Vöröshadsereg útja című indulót Mozner János és Mózner Gabriella írta. Kottáját ajándékként átnyújtották a város felszabadulásának emlékünnepségén részt vevő szovjet katonáknak is, akik meghatott szavakkal mondtak köszönetet. A Vöröshadsereg úti iskolától tovább haladt a hálóstaféta. Indulás előtt az üzemek képviselői szalagot kötöttek a koszorúra. Küldöttséggé várták a stafétát a Tóth Lajos és a Hámán Kató iskola növendékei, újabb szalagok kerültek a koszorúra, melyet végül a Szabadság parki szovjet hősi emlékműnél helyezték el a város üzemeinek, hivatalainak, intézményeinek koszorúi mellett. Felszabadulásának 24. évfordulóját köszöntötte Kaposvár. Azokra emlékezett, akik városunk és megyénk lakóinak életük árán, vérük hullatásával is meghozták hanságot. A régen várt sza- Gépkocsira száll a hálóstaféta a sántosi emlékműnél. Emléktábla a Vöröshadsereg úti iskola falán. Koszorúzás a Szabadság parki szovjet hősi emlékműnél. 1 Venezuelai választások — időzített bombával A vasárnapi venezuelai választások csaknem négymillió szavazatának összeszámlálásához még több órára van szükség, de az első részeredményekről már érkezett hír. Eszerint növelte előnyét Gonzalo Barrios, a kormányon levő Demokratikus Akció Párt jelöltje. 1 392 100 szavazat értékelése után a helyzet a következő volt: Barrios 464 500 szavazatot kapott, míg legnagyobb ellenfele, Rafael Caldera, a Keresztény-szocialista Párt jelöltje 410 700 szavazattal követt*. A választásokat kisebb incidensek zavarták meg Caracastól keletre gerillaharcosok támadták meg a szavazatokat tartalmazó urnákat szállító katonákat, akik közül hatan megsebesültek. A ismeretlen tettesek fővárosban időzített bombát helyeztek el egy lap szerkesztőségében, ahol Rafael Caldera, a Keresztény-szocialista Párt elnökjelöltje tartózkodott. Bár a bomba felrobbant, különösebb kárt nem okozott, orra Ihiei elnök 24 órás karácsonyi tűzszünetet rendelt el Az amerikai hírügynökségek jelentése szerint Thieu saigoni elnök hétfőn közleményt adott ki, amelyben 24 órás karácsonyi tűzszünetet rendelt el. Thieu szóvivője szerint a tűzszünet december 24- én, vietnami szerint délután hat időszámítás órakor kezdődnek és december 25-én délután hat órakor végződnek Mint az UPI megjegyzi, Thieu nem tett említést arról, hogy ezt a kérdést megtárgyalta-e az amerikaiakkal. Ugyanakkor Saigonban dolgozó magas állású amerikai hivatalnokok meglepetésüknek adtak kifejezést Thieu intézkedése miatt. Az amerikaiak azonban tartózkodtak a kommentártól. A dél-vietnami ütközetek ismét mind közelebb kerülnek Saigonhoz. Vasárnap délután a fővárostól 35 kilométernyire jelentettek összecsapást. Az amerikai katonai parancsnokság közlése szerint a nap folyamán Saigontól nyugati és északi irányban két tartományi székhelyet ért aknavetőtámadás. A DNFF egységei Ben Tre és My Tho városát árasztották el aknatűzzel. Nyolc dél-vietnami rendőr és három katona megsebesült. Az amerikai stratégiai légiparancsnokság B—52-es bombázói vasárnap éjszaka és hétfőn hajnalban öt bevetésben vettek részt, északon Hue térségében, délen pedig Saigon köryyékén szórták le bombáikat. Az UPI tudósítója jelenti, hogy Da Nang térségében partizáncsapatok csapdába ejtettek egy amerikai tengerészgyalogos egységet. A várostól huszonegy kilométernyire a portyázó tengerészgyalogosokat váratlanul heves ágyú- és géppuskatűz fogadta. Néhány perc leforgása alatt huszonnyolc amerikai Az UPI tudósítója megsebesült, csodálkozva jegyzi meg, hogy a partizánok olyan pontokról zúdították ágyútüzeiket az amerikaiakra, amelyeket nem sokkal korábban az amerikai gépek három órán át bombáztak. nai Egy .saigoni amerikai katoszóvivő közlése szerint amerikai bombázógépek és ütegek támadást intéztek a demilitarizált övezet ellen. A támadást azzal indokolják, hogy a demilitarizált övezetből rálőttek egy amerikai felderítő repülőgépre. Nasszer beszéde az ASZU kongresszusán Nasszer elnök hétfőn este beszédet mondott az Arab Szocialista Unió rendkívüli kongresszusán. Az EAK elnöke közölte, hogy a rendkívüli kongresszus összehívásának fő oka a legutóbbi, Manszurában és Alexandriában lezajlott diákzavargások megvitatása. Az elnök hangoztatta, hogy nem lehet ellentmondás a forradalom és a forradalmi ifjúság között. A diákzavargásokért nem lehet az egyetemi ifjúságot egészében hibáztatni, jóllehet egyesek felelősek történtekért. A megtévedt ifalak cselekményei felforgató elemeknek lehetőséget adtak, hogy az EAK érdekei ellen cselekedjenek. A múlt év júniusában lezajlott háborúval kapcsolatban Nasszer elnök megállapította, hogy Izraelnek és támogatóinak akkori katonai győzelme nem érte el célját: nem került sor az arab államok politikai kapitulációjára. Miután az EAK visszautasította a politikai kapituláció gondolatát, az ellenség erőfeszítéseit a belső frontra irányította és ezért a a kormány kötelessége ennek frontnak megszilárdítása. Ezt a célt szolgálja a március 30-i program. Az EAK fegyveres erőinek átszervezése és kiképzése már megtörtént, ugyanakkor a politikai változásokat, így az ASZÚ vezető szerveinek megválasztását, fokozatosan hajtják végre. (Reuter) Ajub Khan engedményeket tett a diákoknak Ajub Khan pakisztáni elnök szokásos hónap eleji rádióbeszédében jelentős engedményeket tett a pakisztáni diákoknak, hogy ily módon próbáljon véget vetni az immár három hete tartó kormányellenes megmozdulásoknak. Többek között elrendelte egy hét éve érvényben levő törvény hatálytalanítását, amely a kormányt felhatalmazta arra, hogy visszavonja a főiskolai diplomát mindazoktól, akik megítélése szerint felforgató tevékenységbe bonyolódtak tanulmányaik befejezése után. Az ellenzéki politikai vezetők novemberben történt őrizetbe vételére utalva »mély sajnálatának« adott hangot. (MTI) Mezőgazdasági pártaktivistákat jutalmaztak meg A megyei pártbizottságon tegnap Fábri István mezőgazdasági osztályvezető tárgyjutalmakat adott át azoknak az aktivistáknak, akik a beosztásukból adódó kötelezettségükön túl a leghatékonyabban segítették az osztály munkáját. Őket köszöntve, tevékenységüket méltatva hangsúlyozta: “ Közösen munkálkodunk azon, amit a Politikai Bizottság Somogyra vonatkozó határozata, a megyei pártbizottság és a végrehajtó bizottság a mezőgazdaság fejlesztése érdekében feladatul ró reánk. Bizonyosak vagyunk abban, hogy e cél megvalósításáért a jövőben is tudásuk legjavával küzdenek aktivistáink. Szigeti István, a pártbizottság titkára az megyei év legfontosabb termelődi idei tapasztalataira hívta fel az ünnepeltek figyelmét. Mint mondotta, ebben a rendkívüli időjárású évben, amikor az évszázadban szinte egyedülállóan hosszan tartott az aszály, a legfőbb növények olyan termést adtak, amely minden eddiginél hitelesebben bizonyítja a szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelés magasabbrendűségét, eredményességét. Beszélt arról, hogy termelés fejlesztésének fő atja a mezőgazdaságban a tudomány és a technika vívmányainak széles körű elterjesztése és hasznosítása, a folytonos korszerűsítés. Ebben számít a megyei vezetés az aktivisták további segítőkész közreműködésére, tevékeny részvételére. Tárgyjutalmat kapott: dr. Guba Sándor, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum igazgatója, dr. Mohai László, a megyei földhivatal vezetője, Szabados Dezső, az állami gazdaságok megyei főosztályánal a vezetője, Szabó Péter, a ME ZÖBER megyei kirendeltségének vezetője, Tihanyi Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója. Tóth Lajos. * nme.- i tanács s élelmezésügyi mezőgazdaság* osztályanaj CT tője és Végh Tivadar, a megyei tanács és élelmezésügyi mezőgazdasági osztályának csoportveztője.