Somogyi Néplap, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-14 / 10. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA XXV. évfolyam, 10. számára: 70 fillér MEGYEI TANÁCS LAPJA 1969. január 14., kedd Négy hónapig termelt a cukorgyár Jubileumi kampányt zártak Alábbhagyott a cukorgyári kémények dohogó, füstölgő kedve. Az utolsó répaszállítményt 10-én úsztatták le, és tegnap már csak az utótermékvonal dolgozott. A többi munkahelyeket birtokukba vették a fagytalanítók. 120 napi termelés után tegnap leállt a gyár. Jubileumi kampányt, zártak, pontosan a hetvenötödiket. Dr. Tiszaváry Ottó főmérnök elégedett szavakban összegezi az elmúlt négy hónap eredményeit. Gazdaságosabban, mint korábban . A napi répafeldolgozási átlagunk tíz éve nem érte el a kétszáz vagont, és most a jubileumi kampányban ez is sikerült. Sőt négy tizeddel túl is haladtuk a bűvös kétszáz vagont Ráadásul hat napig répaszállítási nehézségek miatt a csak csökkentett ütemben tudtunk dolgozni. Gazdaságosabban termelt a gyárt, mint az elmúlt években, s ebben nagy része volt a már elvégzett korszerűsítéseknek is. Főidényben három műszakban 1200-an dolgoztak a gyárban. Még karácsonykor, szilveszterkor és újévkor sem szünetelt a munka. A hideg idő sem akadályozta a termelést: a mínusz 10—15 fokos hidegben a rakodók és a répaúsztatók erejük megfeszítésével álltak helyt nap mint nap. — A szeptemberben kezdett kampányban 2900 vagon cukrot készítettünk — mondja a főmérnök —, ebből 250 vagon mokka, 300 vagon pedig finomított kristály. A most véget ért kampányban végeztünk először egykilós előre csomagolást a kereskedelem számára. A számvetésből kitűnik, hogy a gyár szinte minden gazdaságossági tényezőn javított az elmúlt éviekhez képest. Kezdődik a karbantartás Tegnap még két műszakban ötszázhúszan dolgoztak a gyárban. A délelőttös műszak végén több munkahelyre már nem állt be a váltás. Helyüket ma, az első karbantartási napon már a szerelők, a javítóbrigádok foglalják el. A negyvennégy órás munkahétre való átállással huszonhat nappal rövidebb lesz a felkészülési idő, mnt az elmúlt években. A szeptemberi kezdésig újabb korszerűsítésekre kerül sor, és elsősorban a nehéz fizikai munkák gépesítésére törekszenek. A gyár vezetői tegnap délután tartották meg a most zárult cukorgyártási kampány értékelését, ugyanakkor megbeszélték a karbantartási, korszerűsítési tennivalókat is. Egy héttel volt rövidebb cukorgyártási idény, mint tavaly, és a napi feldolgozási átlag mégis hat vagonnal több, mint az előző kampányban. A cukorgyáriak így jubiláltak. A délelőttös műszak végén a portán úgy köszöntek el egymástól, hogy »viszontlátásra, szeptemberben". (Nagy) Jégpáncél az utakon A Közúti Igazgatóság riasztott A hőmérő higanyszála alig maradt a fagypont alatt, hiszont tegnap a kora estére szemerkélő eső miatt megyei szerte jégpáncél fedte az utakat. Kaposváron szinte megbénult a járműközlekedés, a Béke Szállónál egy pótkocsis teherautó a síkosság következtében majdnem felszaladt a járdára, s a Dózsa György utcán »részegen« csúszkált kijelölt célja felé. A járókelőknek sem volt könnyebb a dolguk a megyeszékhelyen, s hogy komolyabb baleset nem történt, köszönhető a néhány gondos házfelügyelőnek is, akik fűrészporral, hamuval felszórták a járdákat. A mentőktől kért információ megnyugtató volt, este 9-ig nem történt komolyabb sérülés a síkos utakon, csak a mentőautók közlekedése vált nehézzé. A rendőrségtől két autó elcsúszásáról érkezett jelentés. Böhönyén egy ZIL-típusú tehergépkocsi összekoccant egy Trabanttal, Szökedencsen pedig egy hat személyes NISA kisbusz a síkosság következtében az árokba borult. A KPM Közúti Igazgatósága ügyeleti szolgálatának telefonjelentése: »Valamennyi dolgozónkat riasztottuk Kaposvár térségében és az egész megye területén dolgoznak már az emberek, a síkossá vált utakon a jégpáncélt beszórják.« Folyosó a Duna jégpáncéljában Szombattól hétfő délutánig 35 kilométerrel hosszabbodott a Duna jégpáncélja, s már 76 kilométernyire megküzd ítette a budapesti szakaszt. A jégtörő hajók 15—20 méter széles folyosót vágnak benne, hogy előkészítsék a helyet a tavasszal levonuló jégnek. A szovjet atomtudósok nagy jelentőségű sikere A szovjet tudósoknak sikerült 10 millióásodpercre visszatartani a plazmát — közölte a TASZSZ tudósítójával Mihail Millionscsikov, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke. A plazma változékonyságé — az a tulajdonsága, hogy kapott energiát azonnal leada az edény falának — a fő akadály a termonukleáris folyamat irányításának útján. A 10 millimásodperc a szovjet atomtudósok nagy jelentőségű sikere. A továbbiakban elmondotta, hogy a termonukleáris folyamat irányítása olyan elvileg új üzemanyaghoz juttatja az embert, amelynek nyersanyagául közönséges levegő szolgálhat. Valószínűleg megérjük azt az időt — mondatba —, amikor az emberiség majdnem egész energiaszükségletét atomenergiából fedezheti. Húszéves az NDK Hétfőn tartotta idei első ülését az NDK fennállása huszadik évfordulójának előkészítésére alakult, közéleti személyiségekből álló 141 tagú bizottság. A Walter Ulbricht elnökletével folytatott megbeszélésen elfogadták az évfordulóval kapcsolatosan az NDK állampolgáraihoz intézendő felhívást, valamint »A húszéves Német Demokratikus Köztársaság« cím alatt összeállított téziseket. Stratégiai összegezés a dél-vietnami küzdelem egy esztendejéről A DNFF Felszabadítás hírügynöksége nagyobb lélegzetű cikket hozott nyilvánosságra, melyben a Nam Hai fedőnéven író szerző összegezi az 1963-as év küzdelmeinek stratégiai értékű tanulságait. A cikk hat pontban foglalja össze a legfontosabb és a harc további szakaszaiban is alkalmazandó tanulságokat. Első helyen hangsúlyozza: leglényegesebb az ellenfél helyzetének és a saját helyzetnek nagyon pontos felmérése; másodszor: a katonai támadásokat pontosan koordinálni kell a politikai harccal, hogy sikerüljön megteremteni az előfeltételeket tömegek felkeléséhez. A haramadik pont arra mutat rá, hogy az általános támadásokat minden fronton folytatni kell összhangot teremtve Dél-Vietnám mindhárom stratégiai zónája között. A negyedik tanulság: szoros koordinációt kell biztosítani a felszabadító hadsereg három fő egysége, a reguláris erők, a tartományi hadseregek és a partizánok között. Az ötödik pont kimondja, hogy összhangban kell törekedni az ellenség erőinek megsemmisítésére, illetve csapásokat mérni központi intézményeire. Végül pedig: a harccal egyidejűleg ki kell bontakoztatni az építőmunkát is a felszabadított területeken. A fentiekben vázolt elemző tanulmány ismét csak azt bizonyítja, hogy az 1968. évi »tet«offenzíva csak kiindulópontja volt a felszabadító háború egy új szakaszának. A kezdeményezés továbbra is a felszabadító erők kezében van, aszerint születnek új katonai elhatározások, hogy kölcsönhatásokat sikerül milyen elérni a katonai—politikai—diplomáciai komplex küzdelemben. Luigi Longo cikke a Pravdában Az olasz kommunisták a haladás élvonalában küzdenek A Pravda hétfői számában megjelent Luigi Longónak, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának cikke, amelyben azt fejtegeti, miként harcol pártja az olasz dolgozók és az egész olasz társadalom időszerű problémáinak megoldásáért, a jelenlegi súlyos társadalmi és politikai válság leküzdéséért. Hangsúlyozza: az olasz kommunisták feladata, hogy rájuk gazdasági, politikai hűés társadalmi struktúrájának átalakítására irányuló folyamat élén álljanak. Leszögezi: az olasz kommunisták sohasem gondolták, hogy a szocializmushoz vezető olasz út kizárólag a parlamenti harc útja. Felfogásunk és gyakorlati tevékenységünk szerint ez az út a nép erőteljes tömegharcának útja. Azt akarjuk, hogy ez a harc demokratikus formák között folyjék fojtani az olasz társadalom demokratikus és szocialista megújhodásáért küzdő mozgalmat, erőszakhoz folyamodik, mi készen állunk, hogy elszánt harcban szembeszálljunk az ellenséggel és megsemmisítsük. Az olasz kommunisták véleménye szerint, a tömegharc útja az Olasz Kommunista Párt és a többi baloldali erő összefogásának útja vezetheti ki Olaszországot a súlyos válságból és eredményezheti azt a radikális megoldást, amelyet a kommunisták ajánlanak a Ám ma is azt mondjuk, hogy , , ha az ellenség ama hibás fel csődöt mondott el meddő bajtevés alapján, hogy el tudja a közép politikával szemben. Csaknem 6000 óra társadalmi munka (Tudósítónktól.) A múlt évi munkaverseny során 5920 óra társadalmi munkát végeztek a Kaposmérői Építőipari Ktsz dolgozói. Ebben példát mutattak és élen jártak a szocialista brigádok tagjai és a szövetkezetben dolgozó KISZ-fiatalok. Átalakították például a kadarkúti asztalosműhelyt, nitrotárolót építettek, körülfalazták a gépműhelyt. A kaposvári telepem kétszáz négyzetméternyi bekötő utat, valamint benzintárolót, kocsimosót építettek és kövezett kerítést készítettek az utcafronton. Mintegy 220 óra társadalmi munkában elvégezték Kaposmérőn a pártszékház építése során a kőművesmunkákat, öltözőt építettek a kaposmérői sportpályán és lesalakozták Kadarkúton az úttörő sporttelepet. Ugyancsak társadalmi munkával készültek el Kaposmérőben az általános iskola asztalos- és üvegesmunkái. Dolgoztak pántosan a felszabadulási emlékműnél, s területrendezést végeztek a kaposmérői üzemház előtt. A múlt évi munkaverseny során a különböző szakipari munkák tették ki a társadalmi tevékenység nyolcvan százalékát. A Duna alól jelentjük... A földalatti vasút építői jó ütemben haladnak a Duna alatti szakasz fúrásával. A két hatalmas szovjet gyártmányú fúrópajzs közeledik a budai partfal felé. A jobboldali vonalalagút mindössze 17 méterre van Budától, baloldalit 60 méter választja el. A víz alatt e munkák különleges körülményei miatt jók megelőző biztonsági intézkedést foganatosítottak, plusz egy atmoszférás túlnyomás alatt dolgoznak, mnaarndö hidat készítettek, hogy az esetleges vízbetöréskor akadálytalanul juthassanak el a légzsilipekhez a munkások. Metánészlelő műszer és könnyűbúvár mentőkészülékek egészítik ki a biztonsági intézkedéseket. A tervek szerint a meder alatt 12—15 méter mélységben húzódó mindkét vonal alag U egy hónapon belül »megérkezik« Budára. Képünkön: teljes üzem a Duna alatt. (MTI fotó : Bara István felvétele.) Az Angol KP hevesen támadja a kormány szakszervezetellenes törvényjavaslatait Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Végrehajtó Bizottsága szombaton és vasárnap ülést tartott, amelyen John Gollan, a párt főtitkára számolt be a párt ez évi feladatairól. Gollan hevesen támadta a kormány szakszervezetellenes törvényjavaslatait, amelyek megnehezítik a dolgozók sztrájklehetőségeit, miközben a munkáspárti kormány készségesen támogatja a tőke és hatalom koncentrációját a monopóliumok kezében. Gollan kijelentette, hogy fontolóra kell venni a 21 órás általános sztrájkot, ha a kormány nem hajlandó visszavonni a munkásellenes törvényjavaslatokat. Külpolitikai kérdésekről szólva Gollan megállapította: »Amint pártunk erre előre figyelmeztetett, a nyugati hatalmak arra használják fel a csehszlovákiai eseményeket, hogy megerősítsék a NATO-t Európában és a Földközi-tengeren, hogy fokozzák a hidegháborút. A brit munkáspárti kormány ahelyett, hogy fékező befolyást gyakorolna, hangadó szerepet játszik a NATO- ban és közeledik Nyugat-Németországhoz. A kommunista világmozgalom májusi nemzetközi értekezlete hatalmas jelentőségű lesz az imperializmus elleni közös harcban, az akcióegység kialakítása szempontjából — hangoztatta a Brit Kommunista Párt főtitkára. (MTI) Magyar művészek az Egyesült Államokban Kiss Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Nagy János, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete az Egyesült Államokban vasárnap este baráti találkozón látta vendégül a bostoni operatársulat Bartók-premierje alkalmából az Egyesült Államokban tartózkodó magyar művészeket: Szőnyi Olgát, a Magyar Operaház magánénekesét, Bek Imrét, a Pécsi Balett művészeti vezetőjét, a Pécsi Balett hét szólótáncosát. A magyar művészek az Egyesült Államokban első ízben mutatták be egy műsorban a Kékszakállú herceg vára című operát és Bartók két táncjátékát, a Fából faragott királyfit és a Csodálatos mandarint. A szívélyes, közvetlen hangulatú találkozón megjelentek a bostoni operatársaság vezetői, a társaság amerikai művészei, a város művészeti életének képviselői. Jelen volt Csatorday Károly nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képviselője, valamint a washingtoni magyar nagykövetség és a New Yorki ENSZ-misszió több munkatársa. A magyar diplomaták előzőleg megtekintették a Bartók-művek előadását. A bostoni közönség érdeklődéssel és szeretettel fogadta a három Bartók-mű bemutatóját Terjedelmes bírálatot közölt a helyi lapokon kívül az előadásról a New York Times is. A kritikák általában az elismerés hangján szólnak Szőnyi Olgáról. A Pécsi Balett előadásáról a sajtó véleménye megoszlik, de a legtöbb kritikus dicsérően említi a Mandarin bémutatóját,