Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-15 / 164. szám
Politikai terror Kolumbiában Meggyilkoltak egy kommunista képviselőt Több pisztolylövéssel meggyilkolták César Gonzalest, a Kolumbiai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját és fivérét, valamint megsebesítették Raul Herrera parasztvezetőt. A gyilkosság a múlt hét szombatján történt — Bogotától nem messze —, amikor Césár Gonzales beszédet akart mondani egy nagygyűlésen Kolumbiai Kommunista Párt ■ fennállásának 40. évfordulója alkalmából. César Gonzales Fuzagazuga városi tanácsának kommunista tagja és Cundinamarca megye tartományi gyűlésének képviselője volt. Az utóbbi időben nagy figyelmet fordított a parasztoknak a földért és az ültetvényesek ellen folytatott harcára. * • * A kolumbiai kormány elhatározta hogy elősegíti Londonot Londonónak, a múlt hét csütörtökén elrabolt egykori miniszternek a kiszabadítását. Úgy tudják, hogy a kiszabadítás feltételeiről Londono Londono családja esetleg közvetlen tárgyalásokat kezd a volt állami miniszter elrablóival. (MTI) Ülésezik a világifjúsági közgyűlés A New Yorkban ülésező világifjúsági közgyűlés békebizottságának tagjai elfogadták a bizottság üléseinek napirendjét. Eszerint a bizottság tagjai megvitatják az elnyomott népek felszabadító harcának és az imperialista agresszió ellen végrehajtott ifjúsági akcióknak a kérdését, a fajüldözés és a faji elkülönítés problémáját. Foglalkoznak a gyarmatosítás felszámolásával, az önrendelkezési jog, az emberi jogok, továbbá a kollektív biztonság, a leszerelés és a fegyverkezés ellenőrzésének kérdéseivel. Végezetül az ENSZ egyetemességének témakörével, az ENSZ szakosított szervezeteinek szerepkörével és az ENSZ-nek a béke fenntartásában játszott szerepével. Ülésezik az ENSZ jubileumi ünnepségei keretében rendezett világifjúsági közgyűlés. (Telefotó: AP—MTI—KS) Viszonylagos nyugalom Észak-Írországban A rendőrség és a brit csapatok példátlan arányú biztonsági intézkedései nyomán tegnap reggel is viszonylagos nyugalom volt Belfastban és Észak-Írország más nagyvárosaiban. Igaz, Belfast katolikusok és protestánsok által lakott városrészében ismeretlen személyek benzinbombával felgyújtottak egy szállodát, de — szerencsére — baleset nem történt. Látszólag tehát béke honol az országban. Ez a látszata azonban nem tévesztheti meg tapasztaltabb megfigyelőket, akik óva intenek attól, hogy az »arákiai felvonulás« zavartalan lefolyásából túlzott következtetéseket vonjanak le. Ezek a megfigyelők úgy vélik, hogy azok, rendbontásra készülnek, akik természetszerűleg nem azt az időpontot választják ki, amikor az összes rendfenntartó erők maximális készültségben vannak. A. Dzsahlov, a TASZSZ tudósítója Belfastban beszélgetést folytatott S. Morrissivel, Írország Egységes Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagjával. Morrissi hangoztatta, hogy az orániai felvonulás napján a kommunisták felszólították összes hívüket: akadályozzák meg a provokációkat és ne tegyék lehetővé az összetűzéseket! A kommunisták ugyanis határozottan elítélik a békés katolikus lakosság ellen irányuló megtorlásokat, a katonai és rendőri terrort. A kommunistáknak jelenleg alapvető követelésük van:három. az angol csapatok haladéktalan kivonása; 2. a legutóbbi időben letartóztatott személyek szabadon bocsátása; 3. az angol hatóságok újabb vérontást előidéző i gének kivizsgálása. FBI-jelentés „Nyolc személy vesztette életét” Közzétették az FBI-nak, az amerikai szövetségi nyomozóirodának szokásos évi jelentését. Ez megállapítja, hogy a elmúlt tanévben jelentősen emelkedett az egyetemi megmozdulások száma. A jelentés beszámol arról is hogy a tavaszi nagy egyetemi tüntetések során 462 rendőr sebesült meg, és »nyolc személy vesztette életét«. Különös módon a jelentés nem közli azt a tényt, hogy a nyolc halálos áldozat mindegyike diák volt, és azt sem említi, hogy az összes sebesülteknek hozzávetőleg a fee szintén a tüntető diákok közül kért 14 ki. (MTI) SALT-tárgyalás A bécsi amerikai nagykövetség épületében kedden megtartották a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról folytatott szovjet—amerikai megbeszélések 24. munkaülését. A tanácskozás 40 percig tartott, majd a küldöttek — már hagyományossá váló — a nem hivatalos közös ebéden vettek részt. A keddi megbeszélésről szokásoknak megfelelően semmilyen részletet sem közöltek. A legközelebbi munkaülést jövő kedden tartják meg. SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. július 15. Párizsba utazik Douglas-Home Első hivatalos külföldi látogatására ma Párizsba érkezik Sir Alec Douglas-Home angol külügyminiszter. A Párizsba rokonszenvvel fogadott új konzervatív kormány tiszterét egynapos külügymilátogatása során ebéden látja vendégül Schumann külügyminiszter, aki az ebédet követően négyszemközt tárgyal vendégével. A Douglas Home-t fogadja Chaban-Delmas miniszterelnök is A „tigrisketrec”-ékről A Pentagon Amióta a francia gyarmatosítók nyomában az amerikaiak megjelentek a vietnami színtéren, szinte mindig van egyegy szó, amely önmagában is felidézi a jelenlétükből következő brutalitásokat. Az első ilyen szóra már kevesen emlékeznek, annyi szomorú utódja volt már ennek a fogalomnak: Phu Lei. Ebben a dél-vietnami koncentrációs táborban nem sokkal a genfi egyezmények megkötése után — lábbal tiporva annak szellemét és betűjét — a saigoni rezsim politikai foglyok ezreit mérgezte meg. Jéghideg tudatossággal, Washington tudtával és beleegyezésével. Az első után csak az utolsó előtti ilyen szóra emlékeztetünk, arra, amely túl közel van még, hogysem bárki is elfelejtse: My Lai. Ebben a községben ártatlan gyermekekkel, asszonyokkal és öregekkel végzett egy benyomuló amerikai egység. — Mert olyan paran csot kapott, hogy lőjön mindenre, »ami mozog«. My Lai esetében is kitűnt, hogy létezik a másik Amerika hiába {agad is: a becsületeseké is. Amikor az amerikaiak segítettek leleplezni — amerikaiak bűnét. Csaknem pontosan ez történt a legutóbbi esetben is. A szó így hangzik: »tigrisketrec«. William R. Andersonn, Tennessee állam képviselője, Nixon vietnami »ténymegállapító bizottságának« tagja fedte fel azt a szörnyűséget, amelyben az amerikaiak szerepe ugyan nem olyan közvetlen, mint My Laiban, de mégis kétségbevonhatatlan. A hírügynökségek legutóbbi jelentései szerint Anderson felszólította Nixont: cselekedjék azonnal, mert ellenkező esetben a »tigrisketrec« színhelyét, Condon szigetet, Auschwitz, Dachau és Buchenwald nevéhez társítja a világ. Nos, bármit tesz — vagy nem tesz — Nixon, ez az összehasonlítás már megtörtént. A világsajtó számos más tekintélyes orgánuma után kedden a moszkvai Pravda leplezte le a börtönszigeten uralkodó iszonyatos állapotokat. Ami új volt a többi lap tényanyagához képest, az éppen az amerikaiak szerepe. Condon szigetén — Washington állításaival ellentétben — vannak amerikai katonák, szám szerint 47-en. Parancsnokukat Berkiednek hívják — írja a lap. És e közlés után az eddiginél is nehezebb elhinni a Pentagonnak, hogy nem tudott semmiről. Támadások kereszttüzében a toryk külpolitikája Sugár András, az MTI tudósítója jelenti: Az alig egy hónapja hivatalba lépett angol konzervatív kormány tagjait meghökkentette az az ellenséges visszhang, amelyet a toryk két kedvenc külpolitikai elképzelése: a dél-afrikai fegyverszállítások felújítása és a Perzsa-öbölben való angol katonai jelenlét meghosszabbítása váltott ki világszerte. A dél-afrikai fegyverembargó feloldása már ténynek tekinthető. befejezett A múlt héten Anglia terjedelmes bizalmas levélben tudatta a 27 nemzetközösségi tagállam vezetőivel, hogy »az 1955. évi simonstowni mében Anglia szerződésértelbizonyos védelmi fegyvereket fog szállítani Dél-Afrikának«. Bár a konzervatív párt vezetői csaknem valamennyien elszánt hívei a fegyverszállítások felújításának, nem minden tory-képviselő helyesli ezt a lépést, amelyet sokan a politikai rövidlátás jelének minősítenek. Befolyásos konzervatív körökben kifejtik, hogy a fajgyűlölő rezsimekkel való nyílt katonai szövetség csak »a legfőbb ellenfél« malmára hajtja a vizet, elősegíti a »kommunista agitációt Afrikában. A munkáspárti Lord Carodon, aki Anglia ENSZ-főmegbízottja volt június 19-ig, BBC-rádió adásaiban is kifejtette azt a véleményét, hogy a fegyverszállítás nem egyszerű technikai vagy külkereskedelmi kérdés. Súlyos erkölcsi probléma is, amelynek kimenetelétől függ, hogy Anglia melyik oldalra kerül a világot megosztó legnagyobb kérdések egyikében, a faji problémában. Ezt a félelmet tükrözi a mértékadónak ismert Observer vezércikke is: »Minél mélységesebben csalódnak az afrikai államok, annál nagyobb az a veszély, hogy az afrikai országok érzelmei mély gyűlöletbe, Anglia teljes elutasításába csapnak át«. Kedden a Times és a Daily Mirror vezércikkben szólította föl a kormányt: vegye még egyszer fontolóra a kérdést, és mondjon le a fegyverszállításokról! (MTI) Lázadó katonák Május és június hó folyamán a vientiane-i légierő három pilótája, valamint a szárazföldi hadsereg 25 tisztje és katonája állt át a felszabadító erők oldalára — közölte a Patet Lao tájékoztató irodája. A pilóták egy H—34 típusú helikoptert vezettek. A 25 katona fellázadt, és a laoszi hazafias erők oldalára állva részt vett Saravane felszabadításában. (MTI) ENSZ-jelentés A fajvédők támogatásáról A Dél-Rhodesia ellen hozott gazdasági szankciók betartását vizsgáló ENSZ-bizottság a Biztonsági Tanács elé terjesztett jelentésében megállapította: számos ország — az ENSZ tagjai — folytatják a fehér kisebbség rezsimjének támogatását, így Salisbury fajvédőit gyakorlatilag újabb büntettek elkövetésére buzdítják. Bár Smithék a legszigorúbb cenzúrával őrzik a dél-rhodesiai külkereskedelemmel kapcsolatos adatokat, a bizottság megállapította, hogy a gazdasági segítség a Dél-afrikai Köztársaság közvetítésével jut el Salisbourybe, így az Egyesült Államok, Nagy-Britannnia, az NSZK és Japán szoros gazdasági kapcsolatai a Dél-afrikai Köztársasággal gyakorlatilag semmissé teszik a Dél-Rnodesia ellen hozott gazdasági szankciókat — állapítja meg jelentésében a bizottság. Rámutat arra is, hogy az elmúlt évben a Dél-afrikai Köztársaságba irányuló amerikai ex cort közel 19 millió dollárra nőtt. (MTI) Hónapok óta sokkal nagyobb az átlagosnál figyelemmel követi a nemzetközi közvélemény a Német Szövetségi Köztársaság politikai életét. Ennek az érdeklődésnek az indítékait elsősorban abban a külpolitikai programban kell keresnünk, amelyet a tavaly ősszel hivatalba lépő Brandt— Scheer-kormány hirdetett meg Ez a program és a tárgyalások — Moszkva és Bonn, Varsó és Bonn, illetve a két német állam között — máris olyan folyamat körvonalait tették láthatóvá, amely végeredményben elvezethet az NSZK és az európai szocialista országok viszonyának érdemleges javulásához. A bonni szociáldemokrata—szabad demokrata koalíció új keleti politikája általában is változást hozhat a kelet—nyugati apcsolatokban kontinensünkön , ha a szövetségi köztársaság valóban képes lesz tudomásul venni az európai realitásokat — amit Brandt ismételten és határozottan ígérte, akkor Európa nagy lépéseket tehet a biztonsági értekezlet felé vezető úton is. A nemzetközi érdeklődés azonban nemcsak ezeknek az újszerű jelenségeknek szól, hanem egyre növekvő mértékben annak a belpolitikai küzdelemnek is, amely Bonnban azért robbant ki a kormánypártok és a jobboldali ellenzék között, mert az utóbbi mindenáron és minden eszközzel meg akarja akadályozni a Brandt—Scheel-kabinet keleti politikájának realizálódását. A kérdés tehát nemcsak az, hogy a jelenlegi kormány komolyan akarja-e az erőszakról való kölcsönös lemondásról kötendő szovjet—NSZK szerződést, komolyan elhaárolta-e az Odera—Neisse-határ elismerését és az NDK-hoz fűződő kapcsolatok új alapokra helyezését. Az is kérdés: képes-e ennek a külpolitikai programnak a megvalósítására? Mert igaz ugyan, hogy a tavaly őszi általános választásokon munkaképes parlamenti többséget szerzett az SPD és az FDP. Az is tény, hogy a közvéleményben lassan beérlelődnek azok a megfontolások és belátások, hogy a revanspolitika ideje lejárt. Ez a folyamat azonban kétségkívül lassú, és nem mentes az ellentmondásoktól, sőt visszaesés lehetőégeitől sem. Kiderült ez a júniusi tartományi választások eredményeiből is, amikor a kormánypártok éppen csak tartani tudták megszerzett pozícióikat. A jobboldal ugyanakkor erőre kapott, mert a CDU kért tömörültek a neonácik s az ,DP jobbszárnyán helyet foglaló konzervatív elemek. Indokolatlan volna azt mondani, hogy e tartományi választások után válságba került Brandt—Scheer-kormány (ezt a látszatot csak a jobboldal keltette az NSZK-ban), de bizonyos megtorpanás kétségkívül látszik, főként a Szabad Demokrata Párt soraiban. A szabad demokraták végül is magukra találtak; elutasították a párt jobbszárnyának támadásait, és vállalták a párt elnökének, Scheer külügyminiszternek a politikáját. * csak ezután kerülhetett sor arra a többnapos, zárt kormányülésre, amelyen dönteni kellett: tovább halad-e a Brand— Scheel-kabinet a megkezdett úton, vagy a lavírozás, a kitérő hadmozdulatok korszaka következik a jobboldallal való kompromisszumok kora a bukás elkerülése érdekében. Az elmúlt napokban Brandt, Scheerts a gazdasági miniszter, Karl Schiller végre a ajtó elé állt és felvázolta elképzeléseit az év hátralevő hónapjaira. Megnyilatkozásaikból Keleten és Nyugaton azt a következtetést vonták le a megfigyelőik, hogy a koalíció szembeszáll a jobboldali nyomással. A kancellár és külügyminisztere határozottan kijelentette, hogy belül megkezdik belátható időn az tárgyalásokat a szovjet érdemi kormány képviselőivel a már előkészített szerződés végleges kidolgozására. Ezekben a napokban ismét tárgyalások folynak: Varsóban a konzuláris kapcsolatokról tartanak diplomáciai megbeszéléseket. Ezekre nem került volna sor, ha a lengyel kormány nem látná a lehetőségét azoknak az reális alapvető megállapodásoknak, amelyeket elsősorban az Odera— Neisse-határ nyugatnémet elismeréséről kell megkötni Pozitívumként értékelhető az is, hogy Brandt az eddiginél nagyobb és őszintébbnek tűnő érdeklődést mutat az európai biztonsági értekezlet előkészítése iránt. Ez persze nem kis mértékben annak az újabb kezdeményezésnek a gyümölcse, amely a Varsói Szerződés országai külügyminisztereinek budapesti öltött testet.memorandumában A gyenge láncszem ebben a folyamatban továbbra is bonni kormánynak az NDK- val szemben követett politikája. Mert Willy Brandtnak csupán abban vangaza, hogy nagyon alaposan kell előkészíteni a két német kormányfő legközelebbi találkozóját. Abban már nincs, hogy ezt az előkészítést ő a maga részéről nem hajlandó egyszerűbbé tenni a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi jogi elismerésének megfontolásával. A nyugatnémet jobboldal vitorlájából ugyanis csakis akkor lehet végképp kifogni szeret, ha valamennyi realitást a elismeri a bonni kormány Erre a szilárd bázisra kell építenie érvelését, offenza ráját — Barzellel, Straussal és a többiekkel szemben. Hajdú János Hol tart Brandt a keleti politikával?