Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-15 / 164. szám

Politikai terror Kolumbiában Meggyilkoltak egy kommunista képviselőt Több pisztolylövéssel meg­gyilkolták César Gonzalest, a Kolumbiai Kommunista Párt Központi Bizottságának tag­ját és fivérét, valamint meg­sebesítették Raul Herrera pa­rasztvezetőt. A gyilkosság a múlt hét szombatján történt — Bogotá­tól nem messze —, amikor Cé­sár Gonzales beszédet akart mondani egy nagygyűlésen Kolumbiai Kommunista Párt ■ fennállásának 40. évfordulója­­ alkalmából. César Gonzales Fuzagazuga városi tanácsának kommunista tagja és Cund­inamarca megye tartományi gyűlésének képvi­selője volt. Az utóbbi időben nagy figyelmet fordított a pa­rasztoknak a földért és az ül­tetvényesek ellen folytatott harcára. * • * A kolumbiai kormány elha­tározta hogy elősegíti Londono­t Londonónak, a múlt hét csü­törtökén elrabolt egykori miniszternek a kisza­badítá­sát. Úgy tudják, hogy a kiszaba­dítás feltételeiről Londono­­ Londono családja esetleg köz­vetlen tárgyalásokat kezd a volt állami miniszter elrablói­­­val. (MTI) Ülésezik a világifjúsági közgyűlés A New Yorkban ülésező világifjúsági közgyűlés béke­­bizottságának tagjai elfogad­ták a bizottság üléseinek na­pirendjét. Eszerint a bizott­ság tagjai megvitatják az el­nyomott népek felszabadító harcának és az imperialista agresszió ellen végrehajtott ifjúsági akcióknak a kérdését, a fajüldözés és a faji elkülö­nítés problémáját. Foglalkoz­nak a gyarmatosítás felszá­molásával, az önrendelkezési jog, az emberi jogok, továb­bá a kollektív biztonság, a leszerelés és a fegyverkezés ellenőrzésének kérdéseivel. Végezetül az ENSZ egyete­mességének témakörével, az ENSZ szakosított szervezetei­nek szerepkörével és az ENSZ-nek a béke fenntartá­sában já­tszott szerepével. Ülésezik az ENSZ jubileumi ünnepségei keretében rendezett világifjúsági közgyűlés. (Telefotó: AP—MTI—KS) Viszonylagos nyugalom Észak-Írországban A rendőrség és a brit csa­patok példátlan arányú biz­tonsági intézkedései nyomán tegnap reggel is viszonylagos nyugalom volt Belfastban és Észak-Írország más nagyvá­rosaiban. Igaz, Belfast katoli­kusok és protestánsok által la­kott városrészében ismeretlen személyek benzinbombával felgyújtottak egy szállodát, de — szerencsére — baleset nem történt. Látszólag tehát béke honol az országban. Ez a látszat­a azonban nem tévesztheti meg tapasztaltabb megfigyelő­ket, akik óva intenek attól, hogy az »arákiai felvonulás« zavartalan lefolyásából túl­zott következtetéseket vonja­nak le. Ezek a megfigyelők úgy vélik, hogy azok, rendbontásra készülnek, akik ter­mészetszerűleg nem azt az időpontot választják ki, ami­kor az összes rendfenntartó erők maximális készültségben vannak. A. Dzsahlov, a TASZSZ tu­dósítója Belfastban beszélge­tést folytatott S. Morrissivel, Írország Egységes Kommunis­ta Pártja Politikai Bizottságá­nak tagjával. Morrissi hangoz­tatta, hogy az orániai felvo­nulás napján a kommunisták felszólították összes hívüket: akadályozzák meg a provoká­ciókat és ne tegyék lehetővé az összetűzéseket! A kommunisták ugyanis ha­tározottan elítélik a békés katolikus lakosság ellen irá­nyuló megtorlásokat, a kato­nai és rendőri terrort. A kom­munistáknak jelenleg alapvető követelésük van:három­­. az angol csapatok hala­déktalan kivonása; 2. a legutóbbi időben letar­tóztatott személyek szabadon bocsátása; 3. az angol hatóságok újabb vérontást előidéző i gének kivizsgálása. FBI-jelentés „Nyolc személy vesztette életét” Közzétették az FBI-nak, az amerikai szövetségi nyomozó­irodának szokásos évi jelenté­sét. Ez megállapítja, hogy a elmúlt tanévben jelentősen emelkedett az egyetemi meg­mozdulások száma. A jelentés beszámol arról is hogy a tavaszi nagy egyetemi tüntetések során 462 rendőr sebesült meg, és »nyolc sze­mély vesztette életét«. Különös módon a jelentés nem közli azt a tényt, hogy a nyolc halálos áldozat mind­egyike diák volt, és azt sem említi, hogy az összes sebesül­teknek hozzávetőleg a fee szintén a tüntető diákok közül kért 14 ki. (MTI) SALT-tárgyalás A bécsi amerikai nagykövet­ség épületében kedden meg­tartották a stratégiai fegyver­kezés korlátozásáról folytatott szovjet—amerikai megbeszélé­sek 24. munkaülését. A tanácskozás 40 percig tar­tott, majd a küldöttek — már hagyományossá váló — a nem hivatalos közös ebéden vettek részt. A keddi megbeszélésről szokásoknak megfelelően sem­­­milyen részletet sem közöltek. A legközelebbi munkaülést jö­vő kedden tartják meg. SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. július 15. Párizsba utazik Douglas-Home Első hivatalos külföldi láto­gatására ma Párizsba érkezik Sir Alec Douglas-Home angol külügyminiszter. A Párizsba­­ rokonszenvvel fogadott új kon­zervatív kormány tiszterét egynapos külügymi­látogatása során ebéden látja vendégül Schumann külügyminiszter, aki az ebédet követően négy­­szemközt­­ tárgyal vendégével. A Douglas­ Home-t fogadja Chaban-Delmas miniszterel­nök is A „tigrisketrec”-ékről A Pentagon Amióta a francia gyarmato­­sítók nyomában az amerikaiak megjelentek a vietnami szín­téren, szinte mindig van egy­­egy szó, amely önmagába­n is felidézi a jelenlétükből követ­kező brutalitásokat. Az első ilyen szóra már kevesen em­lékeznek, annyi szomorú utód­ja volt már ennek a fogalom­nak: Phu Lei. Ebben a dél-vietnami kon­centrációs táborban nem sok­kal a genfi egyezmények meg­kötése után — lábbal tiporva annak szellemét és betűjét — a saigoni rezsim politikai fog­lyok ezreit mérgezte meg. Jég­hideg tudatossággal, Washing­ton tudtával és beleegyezésé­vel. Az első után csak az utolsó előtti ilyen szóra emlékezte­tünk, arra, amely túl közel van még, hogysem bárki is el­felejtse: My Lai. Ebben a köz­ségben ártatlan gyermekekkel, asszonyokkal és öregekkel vég­zett egy benyomuló amerikai egység. — Mert olyan paran csot kapott, hogy lőjön min­denre, »ami mozog«. My Lai esetében is kitűnt, hogy létezik a másik Amerika hiába {agad is: a becsületeseké is. Amikor az amerikaiak segítettek lelep­lezni — amerikaiak bűnét. Csaknem pontosan ez­­ tör­tént a legutóbbi esetben is. A szó így hangzik: »tigrisketrec­«. William R. Andersonn, Ten­nessee állam képviselője, Ni­xon vietnami »ténymegállapító bizottságának« tagja fedte fel azt a szörnyűséget, amelyben az amerikaiak szerepe ugyan nem olyan közvetlen, mint My Laiban, de mégis kétségbevon­hatatlan. A hírügynökségek legutóbbi jelentései szerint Anderson fel­szólította Nixont: cselekedjék azonnal, mert ellenkező eset­ben a »tigrisketrec« színhelyét, Con­don szigetet, Auschwitz, Dachau és Buchenwald nevé­hez társítja a világ. Nos, bár­mit tesz — vagy nem tesz — Nixon, ez az összehasonlítás már megtörtént. A világsajtó számos más te­kintélyes orgánuma után ked­den a moszkvai Pravda leplez­te le a börtönszigeten uralko­dó iszonyatos állapotokat. Ami új volt a többi lap tényanya­gához képest, az éppen az ame­rikaiak szerepe. Con­don szige­tén — Washington állításaival ellentétben — vannak ameri­kai katonák, szám szerint 47-en. Parancsnokukat Berk­iednek hívják — írja a lap. És e közlés után az eddiginél is nehezebb elhinni a Pentagon­nak, hogy nem tudott semmi­ről. Támadások kereszttüzében a toryk külpolitikája Sugár András, az MTI tu­dósítója jelenti: Az alig egy hónapja hiva­talba lépett angol konzerva­tív kormány tagjait meghök­kentette az az ellenséges visszhang, amelyet a toryk két kedvenc kül­politikai elképzelése: a dél-afrikai fegyverszállí­tások felújítása és a Per­zsa-öbölben való angol katonai jelenlét meghos­­­szabbítása váltott ki világszerte. A dél-afrikai fegyverembar­gó feloldása már ténynek tekinthető. befejezett A múlt héten Anglia terjedelmes bi­zalmas levélben tudatta a 27 nemzetközösségi tagállam ve­zetőivel, hogy »az 1955. évi simonstowni mében Anglia szerződés­értel­bizonyos vé­delmi fegyvereket fog szállí­tani Dél-Afrikának«. Bár a konzervatív párt vezetői csaknem valamen­­­nyien elszánt hívei a fegyver­­szállítások felújításának, nem minden tory-képviselő he­lyesli ezt a lépést, amelyet sokan a politikai rövidlátás jelének minősítenek. Befolyá­sos konzervatív körökben ki­fejtik, hogy a fajgyűlölő rezsimekkel való nyílt katonai szövet­ség csak »a legfőbb ellen­fél« malmára hajtja a vizet, elősegíti a »kommunista agi­­tációt­ Afrikában. A munkáspárti Lord Caro­don, aki Anglia ENSZ-főmeg­­bízottja volt június 19-ig, BBC-rádió adásaiban is kifej­­­tette azt a véleményét, hogy a fegyverszállítás nem egy­szerű technikai vagy külke­reskedelmi kérdés. Súlyos er­kölcsi probléma is, amelynek kimenetelétől függ, hogy Ang­lia melyik oldalra kerül a vi­lágot megosztó legnagyobb kérdések egyikében, a faji problémában. Ezt a félelmet tükrözi a mértékadónak ismert Obser­ver vezércikke is: »Minél mélységesebben csalódnak az afrikai álla­mok, annál nagyobb az a veszély, hogy az afrikai országok érzelmei mély gyűlöletbe, Anglia teljes elutasításába csapnak át«. Kedden a Times és a Daily Mirror vezércikkben szólítot­ta föl a kormányt: vegye még egyszer fontolóra a kérdést, és mondjon le a fegyverszál­lításokról! (MTI) Lázadó katonák Május és június hó folyamán a vientiane-i légierő három pilótája, valamint a szárazföl­di hadsereg 25 tisztje és kato­nája állt át a felszabadító erők oldalára — közölte a Patet Lao tájékoztató irodája. A pilóták egy H—34 típusú helikoptert vezettek. A 25 ka­tona fellázadt, és a laoszi ha­zafias erők oldalára állva részt vett Saravane felszabadításá­ban. (MTI) ENSZ-jelentés A fajvédők támogatásáról A Dél-Rhodesia ellen hozott gazdasági szankciók betartását vizsgáló ENSZ-bizottság a Biz­tonsági Tanács elé terjesztett jelentésében megállapította: számos ország — az ENSZ tag­jai — folytatják a fehér ki­sebbség rezsimjének támoga­­­tását, így Salisbury fajvédőit gyakorlatilag újabb büntettek elkövetésére buzdítják. Bár Smithék a legszigorúbb cenzúrával őrzik a dél-rhode­­siai külkereskedelemmel kap­csolatos adatokat, a bizottság megállapította, hogy a gazda­sági segítség a Dél-afrikai Köztársaság közvetítésével jut el Salisbourybe, így az Egyesült Államok, Nagy-Britannnia, az NSZK és Japán szoros gazda­sági kapcsolatai a Dél-afrikai Köztársasággal gyakorlatilag semmissé teszik a Dél-Rnode­­sia ellen hozott gazdasági szankciókat — állapítja meg jelentésében a­ bizottság. Rá­mutat arra is, hogy az elmúlt évben a Dél-afrikai Köztársa­ságba irányuló amerikai ex cort közel 19 millió dollárra­ nőtt. (MTI) Hónapok óta sokkal nagyobb az átlagosnál figyelemmel követi a nemzetközi közvéle­mény a Német Szövetségi Köztársaság politikai életét. Ennek az érdeklődésnek az in­dítékait elsősorban abban a külpolitikai programban kell keresnünk,­ amelyet a tavaly ősszel hivatalba lépő Brandt— Scheer-kormány hirdetett meg Ez a program és a tárgyal­á­sok — Moszkva és Bonn, Var­só és Bonn, illetve a két né­met állam között — máris olyan folyamat körvo­nalait tették láthatóvá, amely vég­eredményben elvezethet az NSZK és az európai szocialis­ta országok viszonyának ér­demleges javulásához. A bonni szociáldemokrata—szabad de­mokrata koalíció új keleti po­litikája általában is változást hozhat a kelet—nyugati ap­csolatokban kontinensünkön , ha a szövetségi köztársaság valóban képes lesz tudomásul venni­ az európai realitásokat — amit Brandt ismételten és határozottan ígért­e,­­ akkor Európa nagy lépéseket tehet a biztonsági értekezlet felé ve­zető úton is. A nemzetközi érdeklődés azonban nemcsak ezeknek az újszerű jelenségeknek szól, hanem egyre növekvő m­érték­ben annak a belpolitikai küz­delemnek is, amely Bonnban azért robbant ki a kormány­pártok és a jobboldali ellen­zék között, mert az utóbbi mindenáron és minden esz­közzel meg akarja akadályoz­ni a Brandt—Scheel-kabinet keleti politikájának realizáló­dását. A kérdés tehát nemcsak az, hogy a jelenlegi kormány ko­molyan akarja-e az erőszakról való kölcsönös lemondásról kötendő szovjet—NSZK szer­ződést, komolyan elhaá­rol­ta-e az Odera—Neisse-határ elis­merését és az NDK-hoz fűződő kapcsolatok új alapokra helye­zését. Az is kérdés: képes-e ennek a külpolitikai program­nak a megvalósítására? Mert igaz ugyan, hogy a ta­valy őszi általános választá­sokon munkaképes parlamenti többséget szerzett az SPD és az FDP. Az is tény, hogy a közvéleményben lassan beérle­­lődnek azok a megfontolások és belátások, hogy a revans­­politi­ka ideje lejárt. Ez a folyamat azonban két­ségkívül lassú, és nem mentes az ellentmondásoktól, sőt visszaesés lehetőégeitől sem.­­ Kiderült ez a júniusi tartomá­nyi választások eredményeiből is, amikor a kormánypártok éppen csak tartani tudták megszerzett pozícióikat. A jobboldal ugyanakkor erőre kapott, mert a CDU kért tö­mörültek a neonácik s az ,­­DP jobbszárnyán helyet foglaló konzervatív elemek. Indokolatlan volna azt mon­dani, hogy e tartományi vá­­­lasztások után válságba került Brandt—Scheer-kormány (ezt a látszatot csak a jobb­oldal keltette az NSZK-ban), de bizonyos megtorpanás két­ségkívül látszik, főként a Sza­bad Demokrata Párt soraiban. A szabad demokraták végül is magukra találtak; elutasítot­ták a párt jobbszárnyának tá­madásait, és vállalták a párt elnökének, Scheer külügymi­niszternek a politikáját. * csak ezután kerülhetett sor arra a többnapos, zárt kormányülés­re, amelyen dönteni kellett: tovább halad-e a Bran­­d— Scheel-kabinet a megkezdett úton, vagy a lavírozás, a ki­térő hadmozdulatok korszaka következik a jobboldallal való kompromisszumok kora a bu­kás elkerülése érdekében. Az elmúlt napokban Brandt, Scheer­ts a gazdasági minisz­ter, Karl Schiller végre a aj­tó elé állt és felvázolta elkép­zeléseit az év hátralevő hó­napjaira. Megnyilatkozásaik­ból Keleten és Nyugaton azt a következtetést vonták le a megfigyelőik, hogy a koalíció szembeszáll a jobboldali nyo­mással. A kancellár és külügy­minisztere határozottan kije­lentette, hogy belül megkezdik belátható időn az tárgyalásokat a szovjet érdemi kor­mány képviselőivel a már elő­készített szerződés végleges ki­dolgozására. Ezekben a napok­ban ismét tárgyalások folynak: Varsó­ban a konzuláris kapcso­latokról tartana­k diplomáciai megbeszéléseket. Ezekre nem került volna sor, ha a lengyel kormány nem látná a lehetőségét azoknak az reális alap­vető megállapodásoknak, ame­lyeket elsősorban az Odera— Neisse-határ nyugatnémet el­ismeréséről kell megkötni Pozitívumként értékelhető az is, hogy Brandt az eddigi­nél nagyobb és őszintébbnek tűnő érdeklődést mutat az eu­rópai biztonsági értekezlet elő­készítése iránt. Ez persze nem kis mértékben annak az újabb kezdeményezésnek a gyümöl­cse, amely a Varsói Szerződés országai külügyminisztereinek budapesti öltött testet.memorandumában A gyenge láncszem ebben a folyamatban továbbra is bonni kormánynak az NDK-­­ val szemben követett politiká­ja. Mert Willy Brandtnak csu­pán abban van­­gaza, hogy na­gyon alaposan kell előkészíte­ni a két­ német kormányfő leg­közelebbi találkozóját. Abban már nincs, hogy ezt az előké­szítést ő a maga részéről nem hajlandó egyszerűbbé tenni a Német Demokratikus Köztár­saság nemzetközi jogi elisme­­résének megfontolásával. A nyugatnémet jobboldal vi­torlájából ugyanis csakis ak­kor lehet végképp kifogni szeret, ha valamennyi realitást a elismeri a bonni kormány Er­re a szilárd bázisra kell épí­tenie érvelését, offenza­ ráját — Barzellel, Straussal és a töb­biekkel szemben. Hajdú János Hol tart Brandt a keleti politikával?

Next