Somogyi Néplap, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-23 / 45. szám
Koppenhága előtt Magyarország és Dánia különböző társadalmi rendszerű ország, Európa politikai térképének más-más szárnyán helyezkedik el, mégis egész sor körülmény ígéri, hogy külügyminiszterünk látogatása eredményes lesz. A magyar—dán kapcsolatok igen régi keletűek, bár fejlődésük nem mindig volt egyenletes. Kereskedelmi forgalmunk már a múlt század végén megindult — átfogó, öt évre szóló, hosszú lejáratú egyezményt azonban első ízben csak 1963 decemberében kötöttünk. Ezt a szerződést egy évi meghosszabbítás után 1969-ben új gazdasági együttműködési megállapodás váltotta fel, amely 1970-től további öt évre szabályozza a magyar—dán árucsere-forgalom és a közös ipari—műszaki tevékenység főbb területeit. Magyarország közismerten valamennyi országgal kapcsolatainak bővítésére törekszik. Dánia viszonylatában sokáig akadályokat jelentettek az ország EFTA-tagságából eredő különböző kötöttségek, kontingenslisták, mennyiségi korlátozások. Az 1970. január 1- től érvényes új gazdasági megállapodásnál már e kötöttségek nagy részét figyelmen kívül lehetett hagyni, és lehetőség nyílt mind a forgalom mennyiségi bővítésére, mind az árulisták kiterjesztésére. Figyelemre méltó eredményeket hoztak a magyar—dán műszaki-tudományos és kulturális kapcsolatok is. Rendszeresek a két országban az egymás életét, fejlődését bemutató kiállítások, művészek, tudósok, szakemberek kölcsönös utazásai. 1966 augusztusában az akkori dán külügyminiszter hivatalos tett Magyarországon.látogatást A nemzetközi politikában való elhelyezkedésünk szempontjából kézisikert: Dánia •NATO tagsága, hazánk pedig a Varsói Szerződéshez tartozik. Mindennek ellenére egész sor nemzetközi probléma van, amelyben Dánia véleménye eltér a vezető NATO-hatalmakétól. így például a dán kormány kitiltotta légteréből az amerikai nukleáris bombázókat, és megtagadta az engedélyt, hogy az Egyesült Államok kutatórakétákat bocsásson fel Grönland területéről. A kormány nem engedélyezi atomfegyverek tárolását sem dán földön. A parlament többször is elítélte a görög katonai rezsimet, és legutóbb határozatban szólította fel NATO-partnereit, hogy ne szállítsanak fegyvert az athéni juntának. Már az 1966-os magyar— dán külügyminiszteri tárgyalások is igazolták, hogy nemzetközi helyzet , néhány a legfontosabb problémájának megvitatásában közös nyelven beszélünk. Már akkor hangsúlyozta mindkét fél a leszerelés fontosságát, sürgette mindenfajta nukleáris kísérlet betiltását. (Azóta Dánia csatlakozott az atomenergia békés felhasználását szorgalmazó egyezményhez, az atomsorompó-szerződéshez, és most legutóbb a tengerfenék atommentesítéséről szóló egyezményhez.) A dán kormány több alkalommal is aggodalmát fejezte ki az amerikaiak indokínai agresziójával kapcsolatban.Biztosítani kell a vietnami nép jogát saját sorsának eldöntésére« — hangoztatta az 1966-os külügyminiszteri tárgyalásokról szóló közös közlemény. Ezekben a problémákban a magyar és a dán álláspont jelenleg is közel áll egymáshoz. Az európai biztonsági konferencia előkészítésének kérdései mellett nyilvánvalóan ezek a témák kerülnek most is a tárgyalóasztalra. A magyar diplomácia mindig fontosnak tekintette nemzetek közötti kapcsolatok fejlesztésében az államférfiak személyes találkozóit. Péter János külügyminiszter dániai látogatása előreláthatóan nemcsak a kétoldalú kapcsolatok szempontjából, hanem tágabb értelemben, nemzetközi vonatkozásban is számottevő eseménynek ígérkezik. C. T. B. Kilenc kommunista, illetve szocialista párt találkozója Göteborgi konferencia Az északi országok kilenc kommunista, illetve szocialista pártja Göteborgban tartott konferenciáján megállapodott abban, hogy összehangolja és fokozza harcát az északi országok közös piaci csatlakozása ellen. Határozat születt arról is, hogy javítják a tájékoztatást a pártok között E feladatok részletes kidolgozása céljából ez év őszén újabb konferenciát rendeznek A haladó erők győzelme új polgármester a régi fővárosban A haladó erők győzelmével izelgő helyi közigazgatási,ra végződött a Kyotóban valamint felsőházi parlament pán régi fővárosában a vasárnap megtartott polgármester-választás. A választási szó---------------------------------------------vétségbe tömörült kommunista párt, szocialista párt és más demokratikus szervezetek jelöltjének győzelme komoly sikert jelent az idén áprilisban sorra kerülő tokiói kormányzói választások és a ko- Pilótasztrájk Franciaországban Százötvennyolc gép vesztegel A francia polgári légiközlekedés történetében hétfőn először teljesen leállt a három legnagyobb légiforgalmi társaság vonalain a közlekedés. A pilóták péntek óta tartó bérsztrájkja — amely vasárnap éjfélkor ért véget — már eddig is erősen korlátozta a légi forgalmat. Párizs két repülőterén — Orly és Le Bourget — 158 gép vesztegel tétlenül SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 197L február 23. Az európai biztonságrólefejeződött a bécsi tanácskozás Bécsben február 19-től 21-ig megtartották az európai biztonság kérdésével foglalkozó tudományos konferenciát, amelyet a Nemzetközi Békeintézet szervezett. Mint Georg Fuchs, a bécsi nemzetközi békeintézet elnökhelyettese a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatába hangsúlyozta: az értekezleten első alkalommal adódott lehetőség, hogy a szocialista és kapitalista országok neves tudósai komolyan és szakszerűen megvitassák az európai biztonság legfontosabb politikai, gazdasági és kulturális problémáit. >3? MI HÍREK A NAGYVILÁGBÓL Bonnba érkezett tegnap Douglas Home angol külügyminiszter, hogy részt vegyen a nyugat-európai egységért küzdő Monnet-bizottság keddi ülésén. 2000 magas beosztású állami tisztviselő csatlakozott a svéd állami alkalmazottak sztrájkjához, amely 1945 óta a legnagyobb szervezett megmozdulás Svédországban. A sztrájkban hétfőn 47 000 állami alkalmazott vett részt. Hazaérkezett Rio de Janeiróba Dias Gomide montevideói brazil konzul, aki hét hónapot töltött az uruguayi Tupamaro-gerillák fogságában. A béke hadserege Ma 53 esztendeje, hogy szovjet földön a hiányosan felszerelt, gyengén kiképzett osztagokból verbuválódott hadsereg első győzelmét aratta az intervenciós csapatok felett. A Világtörténelemben nem jegyeztek fel még egy olyan haditettet, amelynek jelentőségét össze lehetne mérni a szovjet hadsereg első győzelmével. Ekkor, ebben a csatában született meg a világ első, új típusú szocialista hadserege, a munkások és parasztok hadserege, amely a népelnyomás helyett a népszabadságot, a hódítás helyett a népek felszabadítását írta zászlajára. Az új hadsereg a polgárháború tüzében, a fehérgárdisták és a külföldi zsoldosok ellen vívott kegyetlen harcokban edződött meg. S alig több mint két évtized múltán a szovjet hadsereg dicsőséges útja a Nagy Honvédő Háborúban egybeesett az emberiség harcával, a népek legádázabb ellensége — a fasizmus — ellen Egyetlen éllarrt sem bírt volna ki annyi szörnyű csapást, mint amennyit kivédett a Szovjetunió. A szovjet nép egy emberként kelt fel az október f forradalom vívmányainak vélelmére, és hosszú, irgalmatlanul nehéz, véres küzdelemben szétverte a fasiszta hadigépezetet. A honvédő háború és a fasizmus felett aratott győzelem a szocializmus megvédése és a népek felszabadítása egyidejűleg tanúsította a szovjet hadsereg nemzeti és nemzetközi küldetését. Szerepe is megnőtt a két világrendszer közötti döntő küzdelemben: hű oltalmazója az emberiség békéjének, gátat emel az imperializmus agresszív világháborús tervei elé. A szocialista országok népei ma — a világ dolgozóinak támogatásával — együttes erővel védelmezik a szocializmus vívmányait. A történelem eddig rém ismerte a népek és hadseregek olyan harci szövetségét, amely a szocialista világrendszer országai között alakult ki. A testvéri koalícióban egyek, egységesek és egyenlőek vagyunk, mert e szövetség alapja az azonos típusú társadalmi berendezkedés, az egységes marxista-leninista ideológia, népeink szövetségének elve a proletár nemzetköziség. Kétségtelen azonban — s ez egyáltalán nem csökenti felelősségtudatunkat —, hogy fejlettségénél és erejénél fogva a szovjet hadsereg az, amelyik e feladatból a legnagyobb részt vállalja. A Szovjetunió igen magas színvonalon tartja fegyveres erejét. Ma már a stratégiai rendeltetésű rakétacsapatok, az atom-tengeralattjárók alkotják a fegyveres erők gerincét, légvédelmi rakétarendszerek, korszerű vadászgépek biztosítják a légtér sérthetetlenségét. E roppant erejű fegyverek az imperialista agresszió megfékezésének legfőbb eszközei, következésképpen az emberiség létének, biztonságának megbízható tényezői is. ötvenhárom év már történelem. És ebbe a történelembe, a szovjet hadseregnek az intervenciós hadak elleni első győzelemtől a mai napig megtett útjába beletartozik Magyarország felszabadítása. Új életünk hajnalát hozta el számunkra ez a hadsereg. Nekik köszönhettek, hogy immár több mint negyedszázada magunknak építjük az országot, alkotunk biztonságban — élve a szabadság adta lehetőségekkel. Hegedűs Ferenc alezredes Megtorpant a laoszi invázió Újabb terrorbombázások a VDK ellen (Folytatás az 1. oldalról.) váziója a népi erők heves ellenállása miatt megtorpant, s az inváziós programban egyhetes lemaradás mutatkozik. A kritikussá vált laoszi helyzet tanulmányozására hétfőn Creighton W. Abrams, az Egyesült Államok Dél-Vietnamban és Kambodzsában harcoló fegyveres erőinek parancsnoka megbeszélést tartott Ellsworth Bunkerrel, az Egyesült Államok saigoni nagykövetével és Thieuvel, a dél-vietnami bábrezsim elnökével. Egy saigoni szóvivő a több mint egyórás konzultációról csak annyit mondott, hogy Kambodzsáról, Laoszról és az egész indokínai program modernizálásáról ...« volt szó. HANOI Az amerikai repülőgépek február 17-e és 21-e között több alkalommal bombázták a VDK területén lévő Vinh Linh város és Quang Binh tartomány térségét — jelenti a VNA. Ezenkívül egyes észak-vietnami tartományok légterében felderítő repüléseket végeztek. A VDK légvédelme lelőtt két pilóta nélküli amerikai kémrepülőgépet. Nyugat-Bengália a választás előtt Terror és tiltakozás Nyugat-Bengáliában nyolc baloldali és demokratikus pártnak az Indiai Kommunista Párt vezetése alatt álló frontja hétfőre 24 órás általános sztrájkot hirdetett az állam egész területére. Ezzel az akcióval akarnak tiltakozni a fokozódó terror ellen, amellyel a reakciós és anarchista elemek a baloldali fronthoz tartozó egyik párt 76 éves elnökét — Hemanta Kumar Basut — a nyílt utcán meggyilkoltták Kalkuttában. (Basu már a negyedik képviselőjelölt, akit a választási hadjárat kezdete óta Nyugat-Bengáliában megöltek), s az egyéni terror áldozatainak száma 170 körül mozog. Ez a gyilkosság olyan aggodalmakat is keltett, hogy esetleg Nyugat-Bengáliában nem is tudják megtartani idejében a március 10-re kitűzött helyi és parlamenti választást (MTI) Tüntetés a sztrájkkorlátozás ellen Londonban nagyszabású tüntetésre került sor a kormány sztrájkkorlátozó törvényjavaslata ellen. Képünkön a felvonulók egyik csoportja. (Jobbról Feather, a Vb Szakszervezeti Főtanács főtitkára, aki később beszédet mondott a Trafalgar téri nagygyűlésen.) (Telefoto —AP— MTI—KS) A lakosság többsége megnyugodott Újfasiszta „kitartás“ Reggióban Elcsitultak a zavargások egész Calabriában, már csak Reggio egyik külvárosi negyedében állnak barikádok. A hét hónapja tartó újfasiszta zavargások részvevői közül a legelszántabbak a Sbarre negyedben sáncolták el magukat, ée elszántan »kitartanak«, noha a lakosság többsége megnyugodott, és visszatért mindennapi elfoglaltságához. A rendőrség nagy erővel körülzárta a negyedet, de a rendőrfőnök a »kivárási« taktikát alkalmazza. Kerüli a súlyosabb kimenetelű összecsapásokat: nem hatol be a barikádok mögé, hanem megpróbálja kivárni, amíg a zendülők a körülmények kényszerítése folytán maguktól jobb belátásra térnek. Santillo rendőrfőnök, a városban állomásozó mintegy 15 ezer főnyi rendőri erő parancsnoka Rómába utazott, hogy tanácskozzék a hatóságokkal a tennivalókról. Vérfürdő a filmsztár római villájában Revolverlövések dördültek el szombaton este Sylva Roscina filmszínésznő Róma környéki villájában: a golyók halálosan megsebesítették a 49 éves Giovanni Quinzi házmestert, aki még a rendőrök érkezése előtt elvérzett, 43 éves felesége a mentőautóban, a 2’ éves Gino Polini sofőr pedig műtőasztalon halt meg. A nyomozás kiderítette a következőket: a filmszínésznő tavaly júliusban házmesternél alkalmazta a 44 éves Oiovanio Galatit, aki nem sokkal később megbetegedett, s Roscina elbocsátotta. A házmester kevésnek találta a felmondási dílat, és gyermekei után családi pótlékot is követelt. A filmsztár ezt megtagadta. Galati szombaton este elhatározta: behajtja járandóságát. Elment a villába, s vitába keveredett a személyzettel, majd előrántotta revolverét, és megölte Giovanni Quinzit, feleségét és a sofőrt. A riadóautón érkező rendőröknek Galati minden ellenliás nélkül megadta magát. Letartóztatásakor ezt mondotta: »Körülvettek engem, fenyegettek. Ekkor néhányszor a levegőbe lőttem. Ennek ellenére közelebb jöttek. Félni kezdtem, újból és újból meghúztam a ravaszt. Láttam, amint egymás után összeestek ...« A rendőrség nagy apparátussal folytatja a nyomozást