Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-01 / 205. szám
XLII. évfolyam, 205. szám Az él iskolája Szeptember elseje. A naptári hó- és hétkezdet egybeesésével s az idén újra a régebben jelképessé vált napra esett a tanévkezdet. Az a nap, amikor egy megváltozik a reggel csapásra nyolc óra előtti utcák képe. Újonnan vásárolt iskolaköpenyek kékje virít, hátitáskájukat ragyogó arccal cipelő elsősök, vászontarisznyájukat vagy diplomatatáskájukat hanyagul lóbáló kamaszok ballagnak az iskolák kapuja felé. Az első nap egy kicsit mindig ünnep, még azoknak is, akik egyébként szívesen halogatták volna eljöttét. Ilyenkor sok az élmény: rég látott barátok látják viszont egymást, s felidézik a fényképek vagy csupán az emlékezet által őrzött vidám nyári napokat. Eszembe jut a sokat emlegetett diákbuzdító közhelyi fiam, nem az iskolának, hanem magadnak, az életnek tanulsz. Annak idején kevesen vettük ezt komolyan. Mindaddig, amíg tehettük. Pedig mint a legtöbb szólam, ez is igaz, csak, mert olyan sokat hallja, senki sem gondolja végig. Megkockáztatom: nemcsak a diák, hanem néha a tanár sem. Magadnak tanulsz — mondja a pedagógus, és olykor megfeledkezik arról, hogy diák egyéniségét, elérendő céljait figyelembe vegye. Nem akarom ezzel kétségbe vonni egy bizonyos szintű általános műveltség szükségességét. Ezen belül azonban ki-ki másra fogékony, más irányban akarja fejleszteni képességeit. Természetes persze, hogy minden tanárnak a saját tárgya a legfontosabb, s arra sem ideje, sem energiája, hogy több száz tanítványa érdeklődési irányát kitalálja. Mégis nagyobb egymásra figyelésre, kölcsönös bizalomra lenne szükség. Arra, hogy a diák még idejében őszintén szólni merjen a tanárához, hogy gondjait, legalább az osztályfőnökével megossza. De felelőssége van ebben a diákközösségnek is, hiszen ők gyakrabban találkoznak, nyíltabban beszélgetnek. Bizonyára szóba kerül, ki milyen pályára készül, mi iránt érdeklődik, mivel vannak gondjai. Ahhoz, hogy a bátortalanabbak, tanabbak céljai is határozatidőben körvonalazódjanak, a közösség megértő figyelmére és a tanárhoz fűződő demokratikus viszonyra egyaránt szükség van. Mindehhez jó keretet, lehetőséget nyújt a most életbe lépő oktatási törvény. Vagy vegyük a közhely másik fontos elemét: az életet. A gyerek, a kamasz csak akkor készülhet rá céltudatosan, ha tudja, mi vár rá önálló élete során. Ha az iskola, a nevelő, és a szülő is segít eligazodni jelenünk gazdasági, bel- és világpolitikai kérdéseinek szövevényében. Ha képet kaphat, nemcsak a könyvekben leírt tananyagról, hanem napjaink valóságáról is: az iskola akkor tölti be hivatását igazán jól, ha felépítésével, működési mechanizmusával a „felnőttek társadalmát” modellezi. Komolyan kell hát venni a közhely igazságát. Minden eddigi kornál fontosabb, hogy iskola és diák együtt keresse azt a lehetőséget, hogyan lehetnek a tanulóévek az életre való felkészülés igazán hasznos esztendei. Tersztyánszky Krisztina AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ára: 1,80 FT „HÉTVÉGÉN A BÉKÉÉRT” Mentőautó Nicaraguának • Békevonat Szegeden Vasárnap folytatódott az Országos Béketanács „Hétvégén a békéért” elnevezéssel megrendezett és szombaton kezdődött eseménysorozata. Budapesten a Vörösmarty téren, valamint az ország több más településién változatos programok várták ezen a napon is az érdeklődőket:politikai fórumok, békemozgalmi aktivisták találkozói Bánkon ifjsági békenapot, Érden béke-tanévnyitót tartottak, Gödöllőn az ország amatőr békedalosai, Soproniban gyermekek, Százhalombattán pedig a kisiparosok adtak egymásnak randevút a békerend sövényeken. Mindenütt kulturális műsorok színesítették a programot. Az Országos Béketanács elsősorban azzal a szándékkal hívta életre ezt a nagyszabású — nemzetközi és magyarországi béke és szolidaritási akciókhoz kapcsolódó — rendezvényis sorozatot, hogy felhívja a figyelmet: az emberek sokféle formában fejezhetik ki békevágyukat, kezdeményezéseik ötleteiket, másra találnak, s a támogamozgalom aktivistáinak békesegítségével meg is valósulnak. A Vörösmarty téren délre betelt a békefal, megháromezer békére vágyó ember — közöttük tudós, egyházi személyiség, művész, külföldi békedelegáció képviselője, szocialistaibrigád-tag, gyesen levő kismama, munkás, tanuló — írta alá a békeplakátokat. Reich Károly Kossuth-díjas, kétszeres Munkácsy-díjas, kiváló művész grafikus szakmai kézjegyével, egy is ékesítette békegalambbal az aláírások gyűjteményét. A békehétvégére hazánkba érkezett görög, francia, japán, szovjet, NDK-beli, holland, osztrák, lengyel és csehszlovákiai békemozgalmi képviselőik mindkét napon részt vettek a békehétvége eseményein: magyar békemozgalmi aktivistákkal, a békerendezvények iránt érdeklődőkkel találkozva véleményt cseréltek a béke megőrzésének lehetőségeiről; egyúttal tárgyalásokat folytattak az OBT vezetőivel a koppenhágai béke-világkongresszus előkészítéséről, s ennek egyik fontos momentumáról, a fegyverkezési verseny megállítását célzó javaslatokról. Megismerkedtek a városok és települések nevezetességeivel is, a japán békeküldöttség tagja pedig békeoszlopot állított fel Budapesten, Sopronban. (Folytatás a 2. oldalon.) Számos hazai és nemzetközi béke és szolidaritási akcióhoz is kapcsolódó nagyszabású békefesztivált rendeztek Magyarországon. Képünkön: a résztvevők békefelhívást írnak alá (MTI-fotó: Wéber Lajos felvétele — telefotó—KSI Befejeződtek Pekingben a magyar—kínai tárgyalások Jegyzőkönyv aláírásával befejeződtek a kínai és magyar tervező szervek vezetői közötti tárgyalások. A jegyzőkönyvet Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke és Szung Ping, a kínai államtanács tagja, az Állami Tervbizottság elnöke írta alá. Az aláírók egyetértettek abban, hogy jó lehetőségek vannak a gazdasági kapcsolatok további bővítésére, mindkét ország vállalatai érsdeklődnek az együttműködés fejlesztése iránt. Ösztönözni fogják a termelővállalatok közötti közvetlen együttműködés kiépítését, hogy ily módon bővüljenek a hosszú távú termelési kooperációk is. A Minisztertanács elnökhelyettese a kínai kormány több tagjával és gazdasági vezetőkkel tárgyalt Pekingben. Ezt követően Kuangtung tartomány és a tartományhoz tartozó sencseni különleges gazdasági övezet vezetőivel folytatott megbeszéléseket. Fogadta őt Csao Cejang miniszterelnök és Hu Csi-li, a politikai bizottság tagja, a KB titkára. Faluvégi Lajos és munkatársai elutaztak Pekingből. Csehák Judit Bécsbe utazott Szeptember 1-5. között Bécsben kerül sor a II. hungarológiai világkongresszusra, amelynek védnökei között van Lázár György miniszterelnök és dr. Franz Vranitzky osztrák kancellár. Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese vasárnap Bécsbe utazott, ahol magyar kormány képviseletében részt vesz a világkongresszus megnyitóján. Kíséretében van Rátkai Ferenc művelődési minisztertelyet 1986. szeptember 1., hétfő Magyar—kubai gazdasági tárgyalások Szombaton Havannában befejeződött a magyar—kubai gazdasági és műszaki— tudományos együttműködési bizottság elnökeinek találkozója. A küldöttségeket Marjai József és José Ramon Fernandez miniszterelnökhelyettesek vezették. A tárgyaláson értékelték a bizottság 1986. januári ülésszaka óta végzett munkát, a magyar—kubai gazdasági és műszaki—tudományos csapatok, az 1986. évi kapárucsere-forgalom, az 1986— 1989-es évekre a tervkoordinációs munkák helyzetét, egyeztették a soron lévő közös teendőket. A tárgyalásokon részt vett Németh József, hazánk havannai ideiglenes nagykövetségének Ügyvivője és Euclides Vázquez Candela, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. Marjai József szombaton este visszaindult Budapestre. Elutazásakor a havannai repülőtéren José Ramon Fernandez búcsúztatta. Rövid nyár, felhőkkel Gyorsmérleg a Balaton kereskedelmi ellátásáról A vártnál kevesebb vendég, alig egy hónapig tartó féiszezon, különösebb gond nélküli áruellátás az alapvető élelmiszerekben — ez jellemezte nagy vonalaikban az idei balatoni idényt. Többek között ezt állapították meg a megye kereskedelmi és idegenforgalmi szakemberei. A gyorsmérleg a napokban készült el,részletesen kitér e témakörben valamennyi fellelhető hiányosságra, s nem feledkezik meg a kedvező rögzítéséről sem.változások Az idegenforgalom legkényesebb pontja a egyik kereskedelem, az ellátás mennyiségi és minőségi biztosítása. Erről az összegzés készítői megállapították: alapvető élelmiszerekből megfelelő az ellátás, kritikus volt azonban a sörkínálat, amelyet még az is csak részben enyhített, hogy a Balaton Fűszért időközben külföldi sörökkel próbálta ellensúlyozni a hazai mennyiség szűkösségét. Még mindig kevésnek bizonyult a fóltartós tej, és nem volt elég a hosszabb ideig eltartható kenyér és több húskészítmény sem. Javult viszont az ellenőrzés, aminek sajnos nem volt természetes folytatása, hogy ezzel egyidejűleg javult volna az ellenőrzött egységekben a fogyasztói érdekvédelem is. Az élelmiszer-kereskedelem működési feltételei országosan is meglehetősen kedvezőtlenek, ennél is rosszabb a helyzet a megyében — a munkaerőhiány miatt. Ez érződött mind a szezonban, mind pedig az egész évben nyitva tartó Balaton-parti üzletekben. A megfelelő feltételek hiányában igencsak nehéz volna magas színvonalú ellátásról gondoskodni. A vendéglátóiparban valamivel jobbnak mondható a helyzet. Az új üzemeltetési formák elterjedése itt erőteljesebb volt s ez kedvezően hatott a vállalati gazdálkodásra is. Gond volt azonban az olcsó étkezést biztosító egységek hiánya, s hogy a működési feltételeik közel sem egyenlőek, az állami szövetkezeti, de a magánszférában,illetAz iparcikk-kereskedelemben néhány tartós fogyasztási cikktől eltekintve — nemcsak megyei sajátosságként — nem jelentett gondot a kereslet kielégítése. Összességében — állapították meg a megyei tanács gyorsmérleget készítő kereskedelmi osztályának munkatársai — a kereskedelmi hálózat fejlesztése csak központi támogatással oldható meg és ha a normatíváktól eltérő szabályozást alkalmaznak. Még mindig hiányzik az érdekeltség az elő- és utószezon ellátásának biztosításához, és átfogó intézkedésre volna szükség a munkaerőhelyzet javítására is. N. Zs. Azon kapom magam borotválkozás közben, hogy nem figyelek cselekvésemre. Gondolataim állandóan elkalandoznak. Még szerencse, hogy nem Valami gyűlés közönségét gyarapítom, hanem érettségi találkozóra megyek. Ezért van bennem a bizonytalanság. Jó ideje csak emlékeket idézek föl, próbálom meghatározni, hogy miféle helyünk is lett nekünk, a hetvenes évek közepén végzetteknek. Összegyűjtöm magamban, akikről biztosan tudom, hogy mire vitték, s előre örülök, hogy hírt hallok, bizonyára, a többiekről is. Hiszen így vagy úgy, de mindenki szem előtt van, az ország bármelyik szögletében él is. Téved, aki azt hiszi, hogy annyi év után kellemes találkozni. Valahol időközben elvesztődik a mércénk. Tanárjaink szeretése osztályozás rendmás generációt mér azóta, ifjabb nemzedékek képviselőiről mondják ki a véleményt: hányast érnek képességeik. Talán emiatt van, hogy valamiféle bizonytalanság lesz úrrá rajtunk, hiszen az érettségi találkozókon kötelező beszámolókon azt vesszük észre, hogy korántsem úgy alakultak a dolgok, ahogy annak idején sejtettük. De mit is lehetett sejteni akkor? ... Nézem a képeket osztálykirándulások sorozatai adják a gyűjteményt, mintha mindig kirándultunk volna. Pedig hát mennyi helyre nem mentünk el. Külföld például szóba jöhetett, igaz M. tanár sem úr jóvoltából a nagy magyar várak ismeretében nagy és komoly jártasságra tettünk szert. Talán a legelső évfolyamhoz tartoztunk, amely már úgy növeszthettek hosszú hajat, hogy az igazgató a tanárok sem szóltak miatésta. Ma már mosolyogtatóan állunk a jáki templom előtt, párhuzamnadrágban a fiúk, banánszoknyás lányok ölelik egymást, mintha csak sejtenék, hogy sok év utáni magunknak készülnek a felvételek. Tizennyolc esztendősek, arcukról hiányzik a festék — helyette mosoly van rajtuk, mint azoknak, akik jó éveket remélnek. Minden képhez tartozik egy történet, még ha megszépítve is, amit képzeletben kénytelenek voltunk kiegészíteni, hogy kerek legyen és egész. Sajnálni lehet hát a férjeket és feleségeket, akik sűrűn összenéznek ha egy-egy név vagy eset hallatán nevetésre fakad az osztály. Ám nekik fogalmuk sincs, hogy miért érdekes a számunkra. Jelzi ez azt is, hogy új történetekbe kezdtünk valamennyien, azok a régiek már csak emlékeknek jók. Szokványos sorsokat élünk pedig, hogy hallom a beszámolókat. Fiúknak katonaság, aztán egyetemi, főiskolai évek, állás, család, gyerekek, lakás. Előfordult egyegy válás is, ám mindez még az országos statisztika által meghatározott átlagon belül. Akkor hát olyan nemzedék lettünk, derékhad — akármennyire nem veszünk is tudomást róla — amelyik megállja a helyét. Ezt kérdezgetjük még éjfél után is egymástól. A válaszadáshoz természetesen tudjuk, hogy újabb érettségi találkozók kellenek. Talán ötvenévesen többet tudunk — állapítjuk meg. Nemcsak a találkozás okoz izgalmat, elbúcsúzni is nehéz az osztálytársaktól. Új címeket egyeztetünk, biztosítjuk egymást, hogy régen abbamaradt kapcsolatokat folytatunk, hogy találkozunk rendszeresen. — Elszórakoztunk tíz évet — mondja János, aki csak látogatóba jár haza a szüleihez, Kaposvárra, egyébként a fővárosban él. (Még innen is el kell utazni nyaranta mondjuk Párizsba — mondta az est folyamán.) Azért, mert messze vagyunk egymástól, nem tehetjük meg, hogy nem is tudunk egymásról — fakad ki. S megígérjük: nem hagyjuk, hogy szétmenjen nemzedékünk. S hogy figyejünk egymásba. Meg az időre, amely sokkal körbefon bennünket, jobban annak idején, amikor mint még a tikitaki volt a divat, meg a sasson frizura. Varga István ennyi év után