Somogyi Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-08 / 260. szám

2 FELÜTÉS Brüsszel is látja „Brüsszel is látja, jobban teljesítünk” - főcím a Magyar Hírlapból. A hír: az Európai Bizottság szerint is teljesíthető a magyar hiánycél idén és jö­vőre, egész eddig mást se hallot­tunk korábban Matolcsy Györgytől, majd Varga Mi­­hálytól: Brüsszel téved... (fi) HÍRSÁV Elismerést kaptak az önkéntesek a Dunán levonuló árvíz elleni védekezésben részt vett ön­kéntes tűzoltók oklevelet kap­tak Kaposváron. A megyehá­zi rendezvényen kilenc somo­gyi egyesület 48 tagja vehette át az elismerést. ■ H. M: Negyvenéves a mérői Hunyadi-iskola két napos rendezvénysoro­zattal ünnepli fennállásának negyven éves évfordulóját a kaposmérői Hunyadi iskola. Az első napon Hunyadi-ve­télkedőket szerveztek, s kós­tolót is tartottak középkori ételekből. ■ M.K. Belvárosi pályázat kirakatszépítőknek KAPOSVÁR ÖNKORMÁNYZATA és a Kaposvárért Közalapítvány kirakatszépítő versenyt hir­det. Nevezési határidő decem­ber 2. A zsűrizés december 9. és 11. között, a díjátadás pedig december 13-án a Kossuth té­ri színpadon lesz. ■ M.K: Már a háziorvosoknál van a vakcina A napokban valamennyi há­ziorvoshoz eljutott az ingye­nes influenza elleni vakcina, amelyből a tavalyihoz hason­lóan az idén is 1,3 millió áll rendelkezésükre a rizikócso­portba tartozóknak. Ingyenes vakcinára jogosultak az idő­sek, a krónikus betegek, a vá­randós nők és az egészség­­ügyi intézményben dolgozók. Ötezer adag ingyenes vakcina áll rendelkezésre a krónikus betegségben szenvedő gyere­kek részére. ■ M.K. MEGYEI KORKÉP ► Folytatás az 1. oldalról - Azt mondják, minden rossz megállapodás jobb, mint egy jó ítélet - foglalta össze tömören a bírósági mediáció lényegét és hasznát csütörtöki sajtótájékoz­tatóján Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke. - Akadnak ugyanis olyan jogviták, ahol jobb, ha nem a bíróság dönt, ám a felek között már annyira el­mérgesedett a helyzet, hogy ma­guktól nem tudnak megegyez­ni. Ekkor segíthet a bírósági me­diáció. Melyet tavaly nyár óta vezettek be egyes törvényszékeken - köz­vetítői tevékenység 2002 óta léte­zik Magyarországon, csak nem bírósági közreműködéssel­­, a kaposvárin az idén november el­sejétől lettek meg a feltételei a vi­tarendezési eljárás modern, köz­vetítéses módjának, melynek so­rán polgári ügyekben a vitás fe­lek a mediátor segítségével, a pe­res eljárásnál sokkal kötetlenebb párbeszéddel juthatnak el a felol­dásig. - Olyan ügyekben célszerű igénybe venni - tette hozzá Haj­nal Éva -, amelyek után az érin­tettek kapcsolatban maradnak egymással, ilyen például a gyer­mekelhelyezés, szomszéd- vagy munkaügyi vita. Kaposváron Markovics Róbert bírósági titkárt nevezte ki medi­­átornak Jlandó Tünd­e, az Orszá­gos Bírósági Hivatal elnöke, s a közeli jövőben a tervek­ szerint a nagyatádi és a marcali bíróságon is elindul a program - az öt vidé­ki járásbíróság közül itt vannak meg a személyi feltételek, medi­átor ugyanis csak titkár, illetve rendelkezési állományba helye­zett bíró lehet, utóbbi azonban nincs a megyében. - A mediációs eljárás a felek, de legalábbis egyikük kérelmé­vel indul - avatott be a részletek­be Markovics Róbert, aki, amíg vidéken nem lesznek kollégái a teljes megyéből fogad ügyeket -, majd a mediátor felveszi a kap­csolatot az ellenérdekű féllel. Az első beszélgetés - mely­nek helyszíne a törvényszék, ám nem valamelyik tárgyalóterem, hanem az oldottabb légkör érde­kében a könyvtár - három-négy órás, a kötetlen, közvetlen ta­lálkozón felmerülhetnek olyan okok, háttér-információk is, me­lyek a tárgyaláson nem kerülnek szóba, ugyanis az eljárást vezető bírónak nem feladata ezek fel­göngyölítése. Éppen emiatt a me­­diátornak természetesen titok­tartási kötelezettsége van még a perbíró felé is. - Négy hónap áll az ügyek ilye­tén rendezésére - folytatta Mar­kovics Róbert -, ha minden jól megy, létrejön az egyezség. Ha nem, folytatódik az addig szü­neteltetett bíróság eljárás, ha vi­­szont igen, írásbeli megállapodás készül, melyet, ha megfelelő a jo­gi alapja, végzésként hagy jóvá a bíróság. Akadhat persze kötetle­nebb megállapodás is, ekkor a fe­lek kérhetik a peres eljárás meg­szüntetését, ám ilyenkor a későb­biek során nincs jogi kényszerí­tő lehetőség a megegyezés betar­tatására. A mediátor szerint elsősor­ban olyan ügyekben érdemes bí­rósági közvetítő segítségét kér­ni, melyek előre láthatóan hos­­­szú bírósági procedúrával vagy több szakértő meghallgatásával, s így komoly költségekkel jár­nak. Utóbbi nem elhanyagolható szempont, hiszen a mediáció ille­ték- és költségmentes, s nem mel­lékesen, ha a bírósági közvetítés­nek köszönhetően megszűnik a peres eljárás, a felek a lerótt ille­ték kilencven százalékát is vis­­­szakapják.­­ A mediáció csökkentheti a bíróságok leterheltségét is - tet­te hozzá Hajnal Éva -, nem vélet­len, hogy a jövő március 15-én életbe lépő új Polgári Törvény­­könyv kifejezetten ajánlja, sőt, bizonyos esetekben kötelezi a perbírót, hogy alkalmazza. Per­sze csak szakmai megfontolás­ból, azaz nem lesz rajtuk pres­­­szió, hogy a szakmai elgondolá­sokkal szembefordulva, kény­szeredetten is efelé tereljék az ügyeket. A jó bírók azonban már eddig is a kompromisszumra tö­rekedtek, csak éppen a per esz­közeivel. A bírósági közvetítés elfoga­­dásához-megszokásához per­sze az ügyfelek és a bírák ré­széről is szemléletváltás szük­séges, ám a törvényszék el­nöke szerint, ha csak, néhány esetben sikerül elérni, hogy ne évekig tartó per, hanem né­hány hónapos beszélgetés alatt szülessen megegyezés, már megérte. ■ Vas András Perbeszéd helyett legyen párbeszéd mediáció Polgári perekben bírósági közvetítőt kérhetnek a felek a megegyezéshez Peres felek a bírósági könyvtárban. Markovics Róbert azon dolgozik majd, hogy elsimítsák a vitáikat Középiskolások közösségi munkát végezhetnek a marcali bíróságon A hazai bíróságok közül az or­szágban elsőként a Marcali Já­rásbíróságon lesz lehetősége a középiskolásoknak, hogy az érettségihez szükséges ötven közösségi szolgálati órát -mely az idei tanévvel középfo­kú tanulmányaikat megkez­dőknek kötelező - egy bíróság berkein belül dolgozzák le. A marcali bíróság ugyanis szer­ződést kötött a helyi Berzsenyi gimnáziummal, s e szerint a diákok a Nyitott bíróság-prog­ram keretében szervezőként, közvetítői szerepben dolgozhat­nak a közösségi szolgálat kere­tében. ■ ön hisz az objektív'igazság­­szolgáltatásban? '■++trA Hl V. -----------------------------------1 Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SONLINE.hu _/1 A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Hetvenegy facsemete és illatkert a lakóknak a kaposvári Honvéd utcai udvarok felújítása után - Mi lesz a növényzet sorsa? - kérdezte kaposvári olvasónk az észak-nyugati városrészből, miután megkezdődik a Honvéd utcai belső udvarok felújítását. Az egészséges fákat fákat féltik az itt lakók. - A Domus tömb felújításá­val a Honvéd-Arany János-Pe­­tőfi Sándor utca által határolt területen a városrehabilitációs program során 13 társas- és la­kóház újul meg - reagált megke­resésünkre Ré­pás Orsolya vá­rosházi szóvivő. - Több helyen te­tőt szigetelnek, nyílászárókat cserélnek, aka­dálymentesítik a lépcsőházat és felújítják a liftet. A Honvéd utcai belső játszótér tömbben épül, az időseket a pi­henőkertekben asztalok, padok, kültéri tornasze­rek várják majd. Megújulnak a járdák új parko­lókat is kialakítunk. A tervek szerint hét fát vág­nak ki. - Hetvenegy facsemetét azon­ban újonnan ültetünk ki, vala­mint készül hat „illatkert” is - közölte Répás Orsolya. - Me­lyekbe 30 tő rózsát és hat tő jáz­mint ültetünk. ■ Harsányi Miklós Negyvenkét év szakmánl GYEREKKOROMBAN ANYÁM min­dig mondta: „fiam szakmát ta­nulj, azt senki nem veszi ki a ke­zedből!" Tévedett, mert 59 éves koromban munkaadóm figyel­men kívül hagyva életkorom ál­tali védettségemért, s azt is, hogy szakszervezeti tisztségvi­­eelő voltam, embertelenül az ut­cára dobtak, anyám azt mondta szakszerve­zeti tisztségviselő koromban: „fiam ne állj oly keményen a dolgozó mellé, mert ha kirúg­nak érte, egy dolgozó sem áll melléd!”Igaza lett! Kirúgtak, de a dolgozók hátat fordítottak ne­kem! Megkérdeztem néhányuk­­tól: én védtem a ti érdekeiteket, ti vajon miért nem álltok ki mel­lettem? A válaszuk annyi volt: azért, mert akkor minket is ki­rúgnának! A válaszuk érthetet­len, de részben elfogadható ma­napság ebben az országban, ahol a dolgozók közül sokan fé­lelemben élnek, sokakat féle­lemben és ezzel együtt csend­ben tartanak, anyám azt is mondta gyerekko­romban: „fiam tanulj, mert kü­lönben utcaseprő leszel" A jósla­ta bejött. 60 évesen az utcát söp­rőm, 42 éves szakmunka után! Mondják, hogy a munka neme­sít, no de azért nem érzem király­nak magam. A munkaügyi köz­ponttól kaptam egy levelet, mely­ben közölték: az Ön számára kedvező állásajánlat érkezett. Közmunkába alkalmaztak és kö­zölték velem: ha nem fogadom el, megvonják az álláskeresési segé­lyemet. A közmunka járadékom havi 36 ezer forint, napi hat órá­ban söpröm az utcákat, ismerő­sök jönnek-mennek mellettem, értetlenül néznek, csodálkoz­nak.. És felmerül az emberben a kér­dés: Ez a demokrácia? Ez a jövő­kép? Ez a munkahelyteremtés? Joggal kérdezhető mindez a kor­mánypárti képviselőktől. Ha nor­mális munkát nem tudnak adni, akkor nem kellene átgondolni a nyugdíjazást? Szerintem tényle­ges nyugdíjba kell helyezni a 60 éves férfiakat és az 55 évet betöl­tő nőket. A közmunka ugyanis a nyugdíj előtt állók és a fiatal pá­lyakezdők számára sem megol­dás. Az ezért kapott pénzből megélni nem lehet, a szegénység a szellemi leépülés és a betegség melegágya lehet. Be kellene látni a kormánynak: ha az országot fel akarja rázni és működőképes­sé akarja tenni, gyors gazdasági reformot kellene végrehajtani. Nem politikai „kabarék" kelle­nek hanem gazdasági szakér­tők! A politikai csetepatékból ele­ge van a népnek! A túlnyomó többségnek nem az a fontos, hogy melyik párt van hatalmon, hanem az, hogy a népnek van-e kenyere vagy nincs! A miniszter szó szolgálót jelent, hát tegyenek is a nép asztalára, ne csak elve­gyenek! HEGYI IMRE KAPOSVÁR Az olvasói leveleket esetenként rövidítve, szerkesztett formában közöljük. Az olvasói vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. POSTÁNKBÓL után utcaseprő lettem 2013. NOVEMBER 8., PÉNTEK A sürgősségi ellátásról Kaposváron • Folytatás az 1. oldalról A csütörtöki megnyitót köve­tően a sürgősségi betegellátás helyéről, szerepéről, működé­séről cseréltek eszmét a szak­emberek a szakmapolitikai ke­rekasztalnál. A kaposvári kór­házban már kilenc éve beve­zették az újszerű sürgősségi betegellátó rendszert. ■ M. K. PROGRAMAJÁNLÓ SIÓFOKON 8-10. V. Márton-napi­­ pálinkafesztivál kézműves kirakodó­­vásárral, libaételekkel, borászokkal és sajtkészítőkkel a Fő téren. 8-án 16.30 Kinti Egyesület Szőlővirág Tánc­csoportja, 17 órakor megnyitó a Férfi Dalkörrel, 17.30 Uccu zenekar, 19.30 | Kozmix, 21 óra Dirty Slippers koncer­tek. KAPOSVÁRON jótékonysági vacsora 18.30 órakor a Bárány Fogadóban, I (Kaposvár, Városháza u. 4.) a Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület ja­vára. Előtte 14-17 óráig örökbefogadó nap a belső udvarban. NOVEMBER 9., SZOMBAT SIÓFOKON 9-én 12 óra Heads zene­kar, 13.30 Harmony Dance, 14.30 Co­­­ lor Live Bánd, 18 óra Cozombolis, 19 óra Varga&Balássy Betty, 20 óra Des­­perado, 21.30 Rudán Joe és Barátai. Kaposváron 10 órától Családi éle­tet segítő egészségnapot szervez a Szent Imre Öröksége Ifjúsági és Szoci­ális Alapítvány a Sportcsarnokban. Siófoki Főtér Örökbefogadás

Next