Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-09 / 236. szám
EGY PERCBEN Ivancsics gólja döntött KAPOSVÁR A végletekig kiélezett mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a Kaposvári Rákóczi FC az NB III. Nyugati csoportjának kilencedik fordulójában. A somogyi zöld-fehérek kilenc emberrel fejezték be a Pénzügyőr SE elleni találkozót, melyet Ivancsics Gellért gólja döntött el a 96. percben. Takarékoskodj► 16 okosan! BUDAPEST Öt szülőből négy rendszeresen ad zsebpénzt kamasz gyerekének, ennek átlagos értéke heti 1100 forint - derült ki az NRC piackutató cég reprezentatív felméréséből, amelyet a CIB Bank megbízásából végzett. Megtalálták ► 7 a levágott fejet DÁNIA Búvárok megtalálták a két hónappal ezelőtt titokzatos körülmények között meghalt Kim Wall svéd újságírónő levágott fejét, két lábát és ruháit - jelentette be szombaton a dán rendőrség. ► 10 Megmarad az özvegyi nyugdíj MAGYARORSZÁG Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szerint jelenleg nagyjából 77 ezren kapnak özvegységi ellátást, illetve ideiglenes özvegyi nyugdíjat. Ezt a „kiegészítést” az egyedül maradt házastárs, az elvált házastárs vagy az élettárs igényelheti. ► 12 Jó reggelt! Már nem menő a közösségi oldal? Ötezer gimnazistát faggattak a brit Digitális Éberség Kutatóközpont munkatársai, hogyan viszonyulnak a Facebookhoz és más hasonló oldalakhoz. Meglepő módon a fiatalok kiábrándultak. Kétharmaduk odáig ment, hogy azt sem bánná, ha fel sem találták volna ezeket, írta meg a Daily Mail. A legtöbb fiatal azt válaszolta, hogy az online zaklatás és a folyamatosan áradó álhírek miatt utálta meg a közösségi oldalakat. Az internetre feltett hamis képek is zavarba ejtik őket. Sokan hagyományos mobilt kérnek a szüleiktől, és nem okostelefont. Mégsem olyan lesz a jövő, amilyennek eddig sejtettük? Minden az ifjakon múlik. K. G. Majdnem tejes méz, ami soha nem látott méhet KAPOSVÁR-TOPONÁR A boltok polcain sokszor nem minden az, aminek látszik. Van jó néhány hamisítvány, de vannak csupán imitátumnak minősülő élelmiszerek is. A szakember szerint ezzel talán nem is lenne probléma, de az élelmiszer-imitátumokat is ugyanazon a polcon tartják a kereskedelemben, ahol valódi társaikat, így könnyen megtévesztik a vásárlókat. Az ízük egyébként egészen hasonló lehet, az összetevők azonban mások. Például a tejben lévő vitaminokat és kalciumot nem tartalmazzák - mondta a szakértő. Ugyanígy fontos kiemelni, hogy az imitátumok is ellenőrzött, gyártásra engedélyezett alkotóelemekből készülnek. A Kaposvári Egyetemen eddig is végeztek élelmiszeranalíziseket. Azt vizsgálták, mit tartalmaznak a különböző fogyasztási cikkek. ► 3 Érdemes alaposan szemügyre venni, mi kerüljön a teába. A termelői méz biztosan nem hamisítvány Fotó: Lang Róbert A Szent Jobb is ismertté tehetné NAGYSZAKÁCSI Régi adósságát rendezte a település azzal, hogy rendbe tette az útjait, tartja a község polgármestere. A nemrég elkészült beruházások után arra is gondoltak, hogy nagyobb szerepet szánjanak a falu egyházi vonatkozásainak, annak idején Nagyszakácsiban találták meg ugyanis a Szent Jobb ujjperceit. ► 2 Lehet kiút, még ha nem is látszik KAPOSVÁR Az elmúlt napokban számos olyan tragikus esemény történt megyénkben és világszerte, ami legtöbbünket traumaként ért. Fontos azonban tudnunk, hogy van segítség Somogyban is. Várszegi Csilla pszichiáter, az INDÍT Közalapítvány Somogy Megyei Addiktológia Ambulancia szakmai vezetője szerint nem példa nélküli, hogy az újságban olvasott vagy televízióban látott események hatására megnő az öngyilkossági kísérletek száma. Ám ha az emberekhez eljuthat annak híre, hogy kaphat segítséget a megyében is, akkor hatékony lehet a megelőzés. ► 4 Nyurgombócz a különleges étek az idén SIÓFOK A halételekről szólt a hétvége Siófokon. A város őszi nagyrendezvénye, a Halfesztivál ezúttal is magába sűrített mindent, ami a halakkal kapcsolatos. ► 3 Népmeseösvényen, legenda nyomában KAPOSVÁR A legkisebbekkel igyekeztek megszerettetni az olvasást a hétvégén a megyeszékhelyen. A Sárivári Alapítvány meseösvényre vitte a kisiskolásokat, a belvárosban állítottak föl meseállomásokat. A megyei könyvtárban szintén a gyerekeket várták író-olvasó találkozóra, ahol egy balatoni tündérlegendával ismerkedhettek. ► 6 Kiütötték a Dubravát CSURGÓ Remek játékkal szerzett megnyugtató előnyt a férfi kézilabda EHF-kupában a Csurgói KK. A somogyiak a Sótonyi László Sportcsarnokban a küzdelmes, 15-15-ös eredménnyel végződő első félidőt követően valósággal kiütötték horvát ellenfelüket. A találkozó 33-24-es hazai sikerrel zárult, így a piros mezesek kedvező helyzetben várják a visszavágót. ► 15 Fotó: Szabados Árpád Varga volt a legjobb tókerülő BALATON Új versenycsúccsal - 10 óra 53 perces idővel - immár másodszor nyerte meg a Mól Nagydíj szóló Balaton-kerülősenyt Varga Lajos.vitorlásverő Fa Nándor által 2001-ben életre hívott viadalon húsz vitorlázó rajtolt. Érdekesség, hogy a korábbi versenycsúcs is Varga Lajos nevéhez fűződött, 13 óra 34 perccel. A Mól Nagydíjon egy nyolc méteres hajóval egyedül kell a lehető leggyorsabban körbevitorlázni a Balatont. A Balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet sportolói közül Majthényi Szabolcs az ötödik, Fazekas Gábor a hatodik, míg Ambrózy György a tizenegyedik lett. Kun Z. SZERKESZTŐSÉG: E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 holnap ^ Boldog névnapot 14 174 _ kívánunk ni Dénes 1' és Lóra JL nevű olvasóinknak! Somogyban ma még többnyire felhős idő lesz kevés napsütéssel. Csapadék nem valószínű, a szél mérsékelt marad, 14 fok lesz a maximum. ► 13