Somogyi Hirlap, 1946. augusztus (2. évfolyam, 163-187. szám)

1946-08-01 / 163. szám

Korszerű szervezés elképzelhetetlen megfelelő közleke­dési lehetőségek nélkül. Ezt az igazságot felismerte a Független Ifjúság Országos Központja is s ezért most nagyarányú akciót in­dított, hogy gépkocsikat, motor­­kerékpárokat állítson a mozgalom szolgálatába. Autókat a mozgalom­nak!­ Ezt a jelszót adta ki a Füg­getlen Ifjúság elnöksége, amelyet a Kisgazdapárt országos vezetői is­­természetesen örömmel támogat­nak. Szeptember 1-től 8-ig ország­szerte nagyarányú gyűjtést rendez­nek a Független Ifjúság szervezetei s a magyar parasztság széles réte­geinek terményadományaiból fog­ják beszerezni a szervezési mun­kához szükséges autókat. Ezek a járművek (teherautók, személygépkocsik) gondoskodnak a Központ kiadványainak, tájékozta­tásának, propagandaanyagának gyorsan vidékre juttatásáról, elő­adók, szónokok szállításáról s fu­társzolgálatot létesítenek a köz­pont és a vidéki szervezetek kö­zött. Hogy ennek milyen nagy a jelentősége a közelgő községi vá­lasztások sikere szempontjából, azt nem is kell külön hangsúlyoz­nunk. Kívánatos tehát, hogy az »Autókat a Mozgalomnak« akció­ban minden pártszervezet, a Füg­getlen Ifjúság minden csoportja részt vegyen. AZ OLVASÓ ÍRJA Hozzászólás a vámőrlási díjhoz Kaptuk az alábbi levelet: Igen tisztelt Szerkesztő Úr! A Somogyi Hírlap július 24-iki számában meg­jelent: »Pénzben szedhető csak a vám­őrlési díj« c. cikkére legyen szabad az alábbi felvilágosítással szolgálnom: Először is a futurás pénzt nem tud adni a dézsma­­gabonáért, mert neki sem fizetnek, gazdák nem tudnak pénzhez jut­ni. A legtöbb gazda a mai viszo­nyok között házánál pénzt nem tud tartani és ő saját maga ajánlja fel, hogy az 1938-as alapon szá­molva egyezzünk meg valamilyen terményben. A malmos nem köve­tel sem tojást, sem csirkét, de vi­szont ő sem dolgozhat hitelbe, vagy ingyért. Mi, akik a várostól messze lakunk, nem tudhattuk mindig az adópengő árfolyamot. Megtörtént, hogy mire a szomszéd község jegyzői hivatalában (4 km hozzánk) megnéztük a hivatalos lapban az őrlési díjat, már az öt­szörösére emelkedett, úgy­hogy egész héten majdnem ingyen dol­goztunk. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy egy héten nem mehetünk három­szor is a városba azért, hogy a pénzünket befektessük, mire vala­mit vehetnénk érte, már semmit sem ér. Ne méltóztassék azt gon­dolni, hogy a gazda valamikor is sérelmesnek tartotta a tíz százalék vámot. Ez ősidők óta így volt és ha a régi időben megérdemelte a malom a vámot, ilyen magas kiőrlési százalék mellett ma is megérdemli. A gazda inkább sé­relmesnek tartja azt, hogy 25 kg gabona leadása után őrölhet meg 100 kg-ot. A magunk részéről is örömmel üdvözöljük a forint meg­jelenését, mert így legalább meg tudjuk venni azt, ami az üzem fenntartásához szükséges. Ha még soká így maradt volna a helyzet, a malmok elkoptak volna. Tisztelettel: egy m­olnárn­é. A Kisiparosok részére a for­galmi adó elszámolásához szük­séges munkavállalási könyvek kap­hatók lapunk kiadóhivatalában és az Új-Somogy-nyomdában Kapos­vár, Kontráasy­ utca 6. A perek lavinája indul a B-lista miatt? Kaposvár város tb. bizottságának rendkívüli közgyűlésén tárgyalta a tanács és a kisgyűlés javaslatát a B-listával kapcsolatban. A helyzet ugyanis az volt, hogy a B-listázó bizottság olyan tisztviselőket, akik mint létszám felettiek lettek elbo­csátva, több esetben vagy a nyugdíj, vagy az özvegyi nyugdíj mel­lőzésével bocsátotta el a szol­gálatból, holott ez a törvény­ szellemével ellenkezik. A javaslat szerint a közgyűlés kimondotta, hogy az így, létszám felett elbocsátott tisztvise­lőket végelbánás alá veszik. Ugyancsak tárgyalta a közgyű­lés annak a négy városi tisztvise­lőnek az ügyét is, akik a B-listázás előtt fegyelmi vizsgálat alatt vol­tak. A fegyelmi tartamára ezek a tisztviselők nem részesültek java­dalmazásban és tekintve, hogy mind a négy B-listára került, a ta­nács javaslata alapján a közgyűlés részükre az illet­ményeket folyósítja, ameddig a B-lista rendelet ezt ré­szükre megengedi. Ezzel a kér­déssel kapcsolatban felszólalt Raf­­f­ai Ferenc szakszervezeti titkár és bejelentette, hogy tudomása szerint a B-listázásokkal kapcsolatban a perek lavinája indul meg a közületek ellen. Elfogadta a t­. közgyűlés a ta­nácsnak azt a javaslatát is, mellyel a július havi villanyfogyasztás árát szabályozza. Ezeket a díjakat az adópengőben megállapított összeg szerint fizetheti tovább­ra is a közönség. Félreértések elkerülése végett kö­zöljük, hogy ezek a díjak a július havi fogyasztásra vonatkoznak és így azokat forintfillérben megálla­pítani nem lehet. ------------­Ki a fillért nem becsüli, min­t a forintot nem érdemli! fillérekért ! -árusít: Baracsy Félórás elkeserodott közelharc 150 kg dohányért kávé, tea és italáru szakü­zlet Kaposvár, Rákóczi­ tér­­ Nikol­au­sz János szuloki la­kosnak a határban 830 négyszögöl dohány ültetvénye van. Tőle kb. 120 méter távolságra Kösz József szuloki lakosnak van ugyancsak dohányültetvénye. A palánták szé­pen fejlődtek, gyönyörű leveleket hajtottak, már virágoztak is és ez a nagy fejlődés vonzotta magá­hoz azokat, akik nem termelni, hanem csak szívni szeretik a dohányt. A két gazda napról-napra tapasz­talta, hogy dézsmálják a dohányt, őrségre is álltak, de amikor nap­közben kimentek utánanézni, meg­lepetten látták, hogy az őrtállás dacára is újabb lopások nyomai láthatók. Július 26-án este elhatározták, ha törik, ha szakad, megfogják a tol­vajokat és a nyomaték kedvéért mindegyikük egy-egy, botot is vitt magával. Éjfél felé gyanús zajt hallottak Kosz József dohány­földjéről, óvatosan megközelítet­ték a két tolvajt és mintegy hat méter távolságról rájuk kiáltottak, hogy hagyják abba. A tolvajok nem ijedtek meg, hanem az egyi­kük rájuk lőtt. A két gazda a lövésre nekiug­­rott a két tolvajnak, közben a puskás tolvaj még egy lövést leadott, de szerencsére sen­kit nem talált. Közel fél óra hosszáig birkóztak és verekedtek, ütlegelték egymást, úgy hogy a fegyver agya is eltö­rött, míg végre sikerült a két el­keseredett tolvajt megkötözniük és bevitték a szuloki rendbiztosság­ra. A két tolvajt, Bellai János és Sós Péter szuloki lakosokat, a rendőrség az államügyészség fog­házába szállította be. A két gazdá­tól 150 kg súlyú dohánylevelet lop­tak el. Steékebeli minőségű árukészletével forint­­fizetés piloné­ben részletre le­t.­­Vevői rendelkezésére áll a PETHES textil- it divatpolt 3-6-a. 8. Rövidesen kiadásra kerül a kultuszminiszter rendelete, mely minden iskolában létrehozza a di­ákság önkormányzati szerveit. Az összes osztályokban minden tíz ta­nuló után egyet, az úgynevezett osztálybizottság tagjává választa­nak s az osztálybizottságok tagjai az iskolában működő egyesületek vezetőségével együtt alkotják az iskolabizottságot. A bizottságok fel­adata az ifjúság érdekeinek kép­viselete, a diákélet irányítása, sőt még az osztályozás kérdéseiben is véleményt mond. A bizottság köz­vetít a tanári kar és az osztályok között. A tagok megválasztása ter­mészetesen tanári beavatkozástól mentesen, teljesen demokratikus úton történik. Meddig tarthat egy békeértekezlet? Hogy a jelenleg Párisban ülésező békeértekezlet meddig tart, azt még senki sem tudja. De van egypár dátumunk a világtörténelemben megtartott békeértekezletekről, amiből esetleg következtethetünk, így például az egész Európát vé­gigpusztító 30 éves háborút lezáró westfáliai béke 1643.­­ áprilisától 1648. év októberéig tartó tárgyalás után készült el, vagyis 5 év és 6 hónapig tartott, amíg a tárgyaló felek megtudtak egyezni. A napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus már jobban dol­gozott; a béke 1814. októberétől 1815. júniusáig, 8 hónap alatt ké­szült el. Tekintve, hogy a kon­gresszus közben »táncolt« is, nem is volt olyan hosszú idő. Az első világháború befejezése után a béke­tárgy­a­lások 1918. ja­nuár 18-tól június 28-ig tartottak. Öt hónapra és 10 napra volt szükö­­sége a nagyhatalmaknak a béke­­szerződések elkészítésére. Az újabb párisi béke előtt egy kérdőjel áll, de lehet, hogy a foko­zatos csökkenés itt is jelentkezik. s­port Nagyszabású úszóverseny Tüskeváron Vasárnap délután 3 órai kezdet­tel nagyszabású úszóverseny kerül lebonyolításra a Tüskevári Sport­uszodában. A verseny keretében a két a kaposvári egyesületen,­­ a KMTE-en és a Rákóczin kívül­i Dombóvár és Tolna legjobb úszói­­ vesznek részt, az úszószámok után­­ pedig kettős vízilabdamérkőzés lesz, mégpedig a KMTE II. csapata a Rákóczival, a KMTE I. csapata pedig a Tolnai Kinizsi SE csapa­tával méri össze erejé. Ez uttóbbi mérkőzés két kiváló csapat össze­csapását hozza a kerületi bajnok­ságért és így hatalmas küzdelemre van kilátás.

Next