Somogyi Ujsag, 1932. november (14. évfolyam, 248-271. szám)
1932-11-03 / 248. szám
2 Gaál Gaszton temetése __ ______———- 1 Roll Nándor dr megyéspüspökemelte a nemzet nagy kaladját — Albrecht kir. herceg és , az országgyűlés tagjai a t emetésen — A Somogyi Újság kiküldött tudósítójától — , Balatonboglár, október 30. A templomon még látszik a friss vakolás nyoma, a templomban még megtelik a levegő, a szív újra, meg újra azzal az illúzióval, hogy 1932- ben teremtődött meg az Istennek ez a hajléka, ahol most a hazafiaik közül egy ország imádkozik, temet, búcsúzkodik. Még üresek a falak, de a templom nem rideg, masszív keresztje az egyszerű oltár felett 2 ezer év távlatát sugározza, ontja, fényes ii elénk. És az oltár előtt és az oltár ■körül miintha egy egész somogyi imátus gyűlt volna össze, hogy vrágos szépségében pompázva emelje ölére az embert, aki annyit átjárja, annyit szerette őket odakint a határban, a réten, a földön. Az ember teste a nemzet ajándékában elzártan alszik és az érckoporsót a Balaton pompás színeibe vonja a beszökő nap, a lilás-vörös fáklyák és a 36 gyertya fénye. Olyan ez a fémjáték itt a koporsón, mint amikor naplementét ikidet a magyar tenger. A megjelentek De nemcsak a somogyi földek virágai indultak el 200 koszorúba fonódva eljöttek ide vasárnap azok is, akikért annyiszor kiáltott vétót a Gyulai Gaál Gaszton, a nemzet halottja, a magyar kisgazdatársadalomszebb jövendőjének záloga. A kint hullámzó embersokaságból fényes cilinderek tűnnek elő és egymásután jönnek a magyar politikai fórum nagyjai. A baloldali padsor első padjaiban a családot látjuk. Gyulai Gaál Olivér és felesége Kacskovics Eszter. Gyula Gaál Márta és férje Szieberth Gusztáv. A két unokatestvér Gy. Gaál István cs. és kir. kamarás, felsőházi tag és Gy. Gaál Andor ny. főszolgabíró. Továbbá a Daruvári Kacskovics, Boronka, Bánó és Meixner családok teljes számban. Álgya Papp Sándor tábornok, ny. honvédelmi államtitkár és családja is itt ül a rokonság között. A jobboldali padsor első helyén Albrecht kir. herceg ül, mellette Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter, Almássy László, a Ház elnöke, Pesthy Pál, az egységes párt volt ügyvezető elnöke, Darányi Kálmán miniszterelnöki államtitkár, Mayer János volt földmivelésügyi miniszter, Éber Antal, a Kereskedelmi Iparkamara elnöke, Eszterházy Móric gróf, Festetich Sándor gróf, Jankovich Iván gróf, Jankovich Bésán József gróf, Berky Gyula, továbbá a kormányzó párt több előkelő képviselője. Itt voltak az összes ellenzékiek, élükön a Független Kisgazdapárt vezérkarával: Hunyady Ferenc gróf, Eckhardt Tibor dr. Ulain Ferenc dr. Kun Béla, Dinnyés Lajos, Hegymegi Kiss Pál, Andaházi Kasnya Béla, Dinich Ödön, Kray István báró, Némedy Vilmos, Milotay István és a többiek. Itt voltak a szociáldemokraták Esztergályos Jánossal az élükön. Friedrich István mellett ül őrgróf Pallavicini György, Klein Antal mellett Sándor Pál áll, mellette Vázsonyi János, Pakots József, Fábián Béla, Peyer Károly, Bródy Ernő és Rassay Károly állanak. Tankovich János, Neubaeter Ferenc dr és Sámik József felsőházi tag a Somogymegyei Kisgazda Szövetség hatalmas koszorúját teszik le a kafa-iáikhoz. Turchányi Egon akgyászszertartásnál segédkezik. » A megyei élet előkelőségei: SzapáryLajos gróf főispán, Stephaich Pál alispán és Weissenbach Iván báró főjegyző, Saárdi Somssich Miklós és Huszár Aladár dr is az első sorban állnak. Császik István dr pápai kamarás a püspök mellett segédkezik. A tömegben feltűnnek a kaposvári arcok: Vétek György dr polgármester, Tallián Andor ny. alispán, Hegyi Árpád dr ügyvéd vezérigazgató, Kammerer Gusztáv igazgató, Brokcs Rezső gazdasági főfelügyelő, Kiss Kálmán árvaszéki elnök. Külön kis sziget a somogyi független kisgazdák küldöttsége, Petracsek Béla földbirtokos, Vincze József dr ügyvéd, Magda István dr ügyvéd (Szigetvár), Szetsey István dr ügyvéd (Nagyatád), Siposs János és Leposa Péter (Toponár) és Mayer János (Sántos) kisgazdáinak koszorújával. De itt vannak a baranyaiak Szabó Károly dr ügyvéd (Mohács) vezetésével, mégpedig Csövek Jenő elnök és Csurgai Gábor alelnök (Siklós), Deutsch Kálmán páttitkárral (Pécs) az élen. Tizenegy óra van pontosan, amikor Rott Nándor dr megyéspüspök 12 pap kíséretében a koporsóhoz lép. A gyászszertartás befejezésével a püspök mondotta el az első beszédet. A püspök beszéde — Mélyen Tisztelt Gyászoló Közönség — mondotta — temetjük Gaál Gasztont, de csak a testét adjuk át a földnek, lelkét pedig buzgó imágsal a jó Istennek ajánljuk. Ez a templom, ha a gyászoló közönség soraiban látjuk hazánk legjobbjait, mutatja legjobban a nagy tisztességet, amelyben az elhunyt pártvezér élt. És amíg élt ez a test, hangszere volt földművelő népünk szomorú sorsának, lelkének teljes fennköltségében. — Mi most ezt a lelket elkísértük az Úristenhez. Az Úr Ítélt felette. Jutalma az örök élet lesz, mert életét a földön a bátorság, az egyenes és nyílt jellem kísérte végig. És ezért reméljük, hogy odafennt elveszi Istentől a becsületes élet nagy érdemkeresztjét. Imádkozunk érte, hogy odafennt szegény hazánk és az ő népe boldogulásáért járjon közbe ■az Urnál. Az alispán beszéde A püspök szavait gyászdal követte, majd a koporsót a templom’ előtti térre vitték, ahol a gyászünnepély a tervezett sorrend mellőzésével, a belügyminiszter és a házelnök beszédeinek elmaradásával folyt le. Elsőnek Stephaich Pál, Somogyvármegye alispánja lépett a mikrofon elé és a vármegye nevében ezt a beszédet mondotta el: — Mélyen megrendülve, őszinte részvéttel, bensőséges fájdalommal állok itt a vármegye elhunyt nagy férfiának koporsója előtt, hogy kifejezést adjak annak a megrendítő csapásnak, mely bennünket ért Gaál Gaszton törvényhatósági bizottsági tagunk halálával. A vármegye minden részéből feketébe öltözött gyászoló csoportok gyülekeznek ide, hogy elkísérjék a nagy halottat utolsó útjára, de még több azoknak a száma, kik nem jöhetnek el, kik a gyászt szivükbe, lelkükbe zárva, aggódó gondolataikkal mondanak búcsút annak a férfiúnak, ki egész életét embertársainak és a köznek szolgálatában töltötte el. Hűséges fia volt ennek a vármegyének, melyen szeretettel csüngött, melyért éjt nap- Ipjallá téve dolgozott és amelynek lakosságát mindenkor meleg szivével ölelte magához. Minden munkában bőven kivette részét és a leg■nehezebb időkben is az ő puritán becsületességével, nagy tudásával, ideális elgondolásaival, mint a vármegye kormánybiztosa egyenes úton haladva mutatta meg a konszolidáció útját, irányította az embereket. Az ő egyéni tisztessége mindenki irántérzett szeretete köréje csoportosította a vármegye minden társadalmi rétegének nagy részét, melynek vezére, szószólója volt. Szerette és tisztelte őt mindenki, mert olyan lelki tulajdonságai voltak, melyek őt a nagyok között is legnagyobbá tették. — Kedves, melegszívű jó barát! Itt hagytál bennünket, fájdalommal és bánattal szivünkben, elköltöztél közülünk, hogy az élet fáradalmait munkában túlterhelt tested kipihenje. Lelkedet azonban itt fogjuk látnimindenkor, fennkölt szellemed előttünk fog lebegni, hogy példátvegyünk, miként kell szeretni a magyar földet, annak népét, hogyan kell önzetlenül becsületes, tiszta lélekkel és kézzel dolgozni, a közügyet szolgálni. Somogy vármegye törvényhatóságának és az egész vármegye minden lakosának igaz szeretete kisér el utolsó földi utadra és valamennyiünk hőfohásza száll az Egek Urához, hogy adjon neked békés nyugodalmat! „Jó harcot harcoltál“ Az alispán után Eckhardt Tibor ar lépett a dobogóra, hogy a Független Kisgazda Párt nevében elmondja beszédét. Többek között ezeket mondotta: — Gaszton Bátyánk! Mi nem búcsúzni jöttünk hozzák, a Te pártod, a Te munkatársaid hitet jöttek tenni és példát ieríteni jöttek el hozzád a Te példaadó életedből.. Mi Téged követni akarunk, Neked engedelmeskedni fogunk és parancsaidat mindenben teljesítjük! A nemzet halottjának tekint Tégedi nemcsak a hivatalos határodat alapján, de milliók gyásza avat egy ország halottjává. Mégis Balatonbogláron temetünk el, mert ez a Te Pantheonod, ezek a Somogyi földek, dombok, bogárhátú házak, a Te (színes, gazdag Világod. Te,amíg a földön jártál, tökéletes ,szolidaritással éltél környezeteddel. Adassék tisztelet a Te faludnak,amely Téged a nemzetnek ajándékozott. De legyéniségednek szülték ,voltak a keretek és kitörtél innen, hogy utolsó lehelletedig küzdjél a kettős cél eléréséért, a magyar gazdatársadalomrt kizsákmányolása témi a politikai jogokból való kisemmizés ellen. A fmdgyar népi erők Szabad fejlődése volt a eszményképed, amelyet Te már nem éltél meg, de megláthattad az ígéret földjét, mert az a szerencse ért, hogynagyszerű hited távlatában látni tudtad, hogy néped. idén a politikai térvényesülését. Mint egykor a nagy Ottokár székesfehérvári püspök, aranyhidat vertél a felhők közé a falu népe és az Utak között. Iglaz magyar úr voltál, a falu népének hivatott vezére. Mint ember, kincset hordoztál Magladban. Ez a kincs fejedelmi jellemed volt, kemény, ragyogó és karcolhatatlan, mint a gyémánt. Küzdöttél az országunkat fenyegető elbalkanizálódási folyamat ellen és gyűlöltél mindent, ami önzés volt, méltányos és pártatlan voltál mindenkor a becsületes ellenféllel szemben. Megértés és sok ,SZiv lefelé, kemény gerinc felfelé, szótartás és hűség mindenkivel szemben: ezek váltak ki,Sértő id. Dekadens közéletünkben, a politikában, amitmég ma is szeretnnek úri huncutságnak nevezni, a Te politikád önként Vállalt kemény szolgálat volt és miint a nemzet egyszerű harcosa és napszámosa, tiszta nevet és életet hagytál Magad után. "Ez jó név és tiszta életed lesz saj mi Zászlónk ,továbbra is. Jó harcot harcoltál és most, hogy megpihensz, kihűlő lépteid nyomán indul és gyülekezik már a tömeg. Mi nem búcsúzunk Tőled, feltekintünk Hozzád, hogy vezesd tovább előre népedet. Szabó Pál kisgazda, iró a bihari kisgazdák fogadalmát tette le és ezekkel a Szavakkal fejezte be beszédét: — Az Úristen örök életet ad Neked a mennyben. Mi a földön, szivünkbenadunk örök életet vezérünknek. Sümegi Vilmos kormányfő tanácsos ■el elcsukló hangon Balatonboglár község nevében, mint 3 évtized legtisztább, legfestményibb közéleti alakját, búcsúztatta a nagy halottat. Ihrig Károly a Magyar Gazda Szövetség igazgatója volt alelnökét búcsúztatta. Novák Elek jegyző (Kővágóőrs) nevében, amelynek az elhunyt díszpolgára volt, mondott beszédet. A templomtéren lefolyt gyászünnepélyt a Szózat hangjai mellett fejezték be, majd báró Kray István, Dinnyés Lajos, UferdFerenc, Némmedy Vilmos, Andaházi Kasnya Béla, Hunyady Ferenc gróf és Dinich Ödön országgyűlési képviselők vállukra emelték a nehéz érckoporsót és megindultak vele a dombtetőn álló házi kápolnához, hogy a családi sírboltban elhelyezzék a nemzet halottját. Albrecht kir. herceg és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a kapuig kísérték fel gyászmenetet. A kripta bezárult A kápolna kis lélekharangja csöngő imába kezdett, ahogy a templomtérről megindult az ezernyi ember a kripta felé. A csendes kis kápolna itt a dombtetőn messze néz a magyar tenger bodros tükre felett. Itt kapott helyet Gaál Garezton teste a messze néző kápolna kriptájában, hogy holtában is őrzője legyen az alatta élő, viaskodó, küzdő Somogyi földnek. A püspök beszentelte mégegyszer a koporsót, imádkozott tér-, déntállva a Graál kúriához tartozó dombtetőn a gyászoló nép, azután becsapódott a mohos kriptaajtó. Az ajtó elé egyszerű fakeresztet tettek, amelyen feketén hirdetik a domború hetük: — Gyulai Gaál Gaszton, *1861-—• 19321—---- —" SOMOGYI UMG 1932 november 3 Trávéim minősége utolérhetetlen, bizonyság erre üzletem folyton fokozódó forgalma. Lord-keverék '/A kg. B'20 Házi keverék 'A kg. 2.50 összes cikkeim árát a mai viszonyokhoz mérten leszállítottam. 860 'Vállyi Károly fűszer- 6a csemege-üzlete, Fő-utca £3