Somogyi Ujsag, 1900. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1900-07-03 / 27. szám

VII. évfolyam. 1960. július hó 8. »SOMOGYI UJSÁGI« a demokrácziától, mintha léteznék olyan demokráczia is, a­mely nem szocziális, mintha léteznék olyan pol­gártársadalom is, mely nem az egész emberiségnek, minden egyes egyénnek a javát akarná előmozdítani, hanem csak bizonyos kasztok, rétegek érde­keinek hordozója volna. Ilyen demokráczia nem létezik s ezért nem kell felülni azoknak az üresfejűeknek, akik a szocziáldemokrá­­cziával valami fenséges különbséget akarnak kreálni a két fogalom között. Viszont nem kell azt hinni sem, hogy benne élünk az igazi demokrá­­cziában. E tekintetben ferde útra lépett a polgári társadalom. Az üresség, a nagyzolás, a stréberség, lakástempók mindenféle válfaja járványként pusztít s a tehetségtelenek előre tolakodása tehetségtelenné teszi az igazi tehetsé­geket, akiknek jobb az ízlésük, több az önérzetük és finomabbak az érze­tük, semhogy könyökharc­c­al, tányér­­nyalással akarnának maguknak sza­­bad utat biztosítani az előrehaladásban. Valóban jól tenné a polgártársa­dalom, ha mélyére tekintene jelenének. Jól tenné, ha nemcsak az első sorban tolongó sokaságra vetné futó tekintetét munkája közben, hanem elkalandoznék a társadalom napszámosai körébe is, ahol hamarabb észre veheti a tehet­ségeket, az erőt, a becsületet. A tátongó gombj­ukakat be kell toldozni, az érderakereszttel hivalko­­dóktól meg kell tagadni a tiszteletet s az őseivel dicsekvő epigént figyel­meztetni kell arra, hogy a családfák már csak penészgyümölcsöket teremnek s ma­napság minden polgár őse a saját családjának. Az érdemeket mér­legelni csak ott kell, ahol valaki köte­lességein túl is jót, hasznosat tudott teremteni a köz érdekében. A polgárságon áll a jövő vesze­delmeinek elhárítása is — s ma inkább mint valaha. Vegyék ki a szédelgők kezéből a társadalmi demokráczia lobogóját, tisztítsák meg jelszavait a hazugságoktól s maguk álljanak a munkás milliók élére, — követelvén számukra emberi jogot, emberi sorsot, emberi szabadságokat. A törvények nem kőoszlopok s nem örökre irvák. Az uj idők újításo­kat kívánnak s mindig jobb, ha nem az erőszaknak enged az emberiség, hanem önmaga korrigálja meg a múltak hibáit. A demokrata társada­lomnak módjában lesz kidönteni a korhadt oszlopokat államrendje épüle­téből s helyére újabbakat, bizalmasab­­bakat építeni, elhelyezkedett új otthonában, olyan tűzzel látott magyarosító nagy munkájához, hogy egyik kartársa (persze németül) azt mondta róla: »No, az sem eszik meg itt egy kanál sót !« Rokonszenves megjelenése, csodálatos rábeszélő képessége mindenütt szívesen lá­tott vendéggé tették s ő ezt a körülményt föl is használt­a : megjelent mindenütt, a­hol csak valami összejövetel volt és addig be­szélt a szülőknek, addig tanítgatta, buzdí­totta őket a magyar haza és a magyar nyelv szeretetére, míg azok maguk kezdték követelni a magyarosítást. Már a második évben annyira vitte, hogy az iskolaszék jegyzőkönyvét, a­mely addig német volt — magyarul vezették. A mosonymegyei általános tanítóegye­sület is német volt. Németül végeztek min­dent, még a mintatanításokat is. 3—6 év múlva már a német tanítók a magyar Merényit elnökül választották, akkora nép­szerűségre tett szert , ő aztán hihetetlen rövid idő alatt magyarrá változtatott ott mindent. E közben folytatta magyrosító mun­káját otthon is. Az iskolában mindig több lett a magyar óra s mikor 3 év múlva igazgató lett, elérte, hogy teljesen magyarul tanítottak. A magyar­óvári Széchenyi-körnek egyik megalapítója s mindvégig legtevéke­nyebb tagja volt. A kisdedóvó megalapítá­sánál s a trucki iskola megépítésénél is nagy érdemeset szerzett ; a polgári leány­iskola szervezése és az elemi iskola államo­sítása pedig tsztán az ő érdeme. A magyar nyelv terjesztéséért négyszer részesült jutalomban s egyszer miniszteri elismerésben­­ ; gróf Csáky Albin őnagy­­méltósága pedig a mosonyi iskolákra minis­­zeri iskolalátogatónak nevezte ki. Bámulatos volt az ő munkabírása . Elemi iskolai s tanítóegyesületi elfoglaltsá­gán kívül az óvári gymnáziumnak 24 évig volt tornatanár, a mosonymegyei régészeti egyletnek pedg szintén hosszú ideig titkára ; igazgatta az ipariskolát, vezette a gondnok­sági gyűlések egyzőkönyveit, dolgozott több tanügyi lapban e mellett maga is szerkesz­tett 9 évig eg társadalmi lapot, a­mely a megyének egydüli hírlapja volt ; irt szülő­földismertetést is az elemi iskola számára. Szervezett u. 1. tápalapot, a­melyből éven­­kint 85 gyermeket élelmeztek novembertől husvétig s eze majdnem egyedül több, mint ezer fontot gyűjtött. A gyülésnek különben valóságos mestere volt; százakat gyűjtött egyházi czélokra s a magyarországi tanítók árva­­házi egyesülőének 1899. jun. 2- ig 2348. frt 79 krt kütött be, a melyet ő gyűjtött. Sokat gyüjtött az Eötvös-alapnak is. A munkban mindig szerette a nehe­zet. Különös szenvedélye volt pl. az, hogy azokból a gyermekekből is faragni akart valamit, a­kikről erkölcsi romlottságuk vagy gyenge elméjük miatt más tanító már le­mondott. Ezekkel, nevelési tudományának minden furfangját fölhasználva, nemcsak számbavehető eredményt ért­ el, hanem a legtöbből tényleg embereket, derék, becsü­letes, munkaszerető embereket nevelt. Szeretett tanulni. Rengeteg pénzt köl­tött könyvekre és nagy elfoglaltsága mel­lett még arra is szakított időt, hogy a gazdasági akadémiát is látogatta. Tagja volt a természettudományi tár­sulatnak, a magy.­raedagógiai társaságnak, az Eötvös-alap jótéteményeket kiosztó or­szágos bizottságának, Mosonymegye köz­törvényhatósági bizottsága állandó választ­mányának, választmányi tagja az áll. tanítók dísz­­egyesületének, stb. stb. Szerették, becsülték mindenütt. Akár­milyen üdvös mozgalom indult meg a megyében, őt mindig belevonták. Szereplő tagja volt mindenkor azoknak is, a­melyek a megye és város legelső köreiből indultak ki. Szigorú becsületességére jellemző az, hogy az iskola fájával befutott igazgatói irodának lakásába nyíló ajtaját nem engedte kitárni még ha túl meleg volt is, nehogy valaki azt mondhassa, hogy ő az állam fájával fűti lakását. Hogy kartársait mennyire becsülte, az kivonat a somogyvármegyei közművelődési egyesület 1900. évi julnius he­ly­én megtartott közgyűlésének jegyzőkönyvéből. Titkár jelenti, hogy alapitó tagdíjak­ból a pénztárnok jelentése szerint befolyt: 50 frt pártoló tagdíjakból 20 frt, rendes tagoktól 212 frt, gyámolitó tagoktól 14 frt, alapitó tagok tőkésített alapítványai után kamatokból 208 frt 81 kr. vagyis összesen 504 frt 84 kr., illetve 1009 korona 68 fillér s ehhez képest indítványozza, hogy az 1897. évi közgyűlési határozat értelmében a pártoló és rendes tagoktól befolyt 232 frtnak i/j-ad, része, vagyis 77 frt 33 *1, kr. mégis az als­­ó tagoktól befolyt összegek­ből a dir 1’ 4li közmivelődési egyesület részére tőkésített 160 frtnak 10% kamatai vagyis 6 frt 40 kr., vagyis összesen 167 korona 56 fillér az aránylagos kezelési költségek levonása után 136 korona az alapszabályok 25. §-a értelmében a dunán­túli közmivelődési egyesületnek elküldessék, mégis hogy az alapitó tagoktól befolyt 50 frtnak 11.-ad része vagyis 16 frt 622 ig-ad krajezár 1. dunántúli közmivelődési egyesület czimén tőkésitessék, illetve a már e czimen tőkésített 160 frthoz csatoltatván 1960. évre már 35- kor. 33 fillértőke kamatosittas­sék a dunántúli közmivelődési egyesület részére. Ekként az egyesület rendelkezésére álló alapító tagdíjak kamataiból 181 frt 34 pártoló és rendes tagok 2­s­ ad tagdíj része, vagyis 144 frt 66 kr. és gyámolitó tagok tagdíjából 14 frt, mégis a múlt évben fel nem vett 25 frt jutalom­díj vagyis összesen 365 frt forditassék az egyesület czéljainak előmozdítására. Elfogadtatik s ez értelemben a jutalma­zás foganatosítása kimondatik. Titkár erre előterjeszti javaslatát a magyar nyelv terjesztése és elsajátítása ügyében a kir. tanfelügyelő, a járási fő­­szolgabirák dunántúli reform, egyház püspöke és a külső somogymegyei ágostai evangéli­kus egyház esperesétől beérkezett jelentések alapján. Elfogadtatik s ennek alapján mindenek előtt hivatkozással tekintetes Somogyvár­­megye alispánjának 245591899 sz. alatt kelt értesítésére a vármegye tekintetes alispánja megkerestetik, hogy a gróf Somsich Imre-féle 4600 koronás magyaro­­sítási alapítvány kamataiból a nagyatádi járási főszolgabíró jelentése alapján a folyó évben, miután a kamat szaporulat a 600 koronát meghaladja, Ritter Benedek heresznyei és Várad Gyula bélavári nép­tanítókat fejenként iOO—iOO korona, Neha­­zsits Gusztáv és Somogyi Kelemen taranyi segéd tanítókat, mint kik a magyar nyelv terjesztésében a nagyatádi járásban kitün­tették, fejenként 5O—50 korona jutalomban részesíteni, mégis Heresznye községből ; Csordás József és Mária, Sirbet Mátyás, Tamás és Éva, Pápics Vendel, Gerencsér Mári és Imre, Csizmazia István, Pankász Mihály, Cserelák Katalin és Glavák János, Taranya községből ; Szabó Ferencz (158. ház­szám) Ingola Klára (34 ház szám) Reczgel Imre (80. ház szám), Gelencsér Ferencz (115. ház szám), Tausz Éva (15. ház szám), Razics Imre (100. ház szám), Horváth Mari (67. ház szám), Zadravetz György (62. ház szám), Vucslucs Imre (76. ház szám), Druzsán György (35. ház szám, Fülöp Éva (9. ház számja, Vida Anna (87. ház szám). Háromfa agarév községből: Kösz Juli, Lakatos Imre, Fülöp Ferencz, Basa Teréz, Péntek Mári, Cservák­ István id., Cservák István ifjabb, Lorencsics Juli, Tratnyek Imre id. és Bognár Vendel végre Mike községből Friedrich István, Papp Sebestyén, Vrokenfed János, Rák György

Next