Somogyi Ujsag, 1907. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1907-07-03 / 27. szám

n­ kát kezdi ki, kik egy vagy más­­­oknál fogva épp a közönség érdek­lődésének előterében vannak. Életük­nek minden epizódját, családi életé­nek minden mozzanatát boncolgatja, feszegeti és mint a sötétben turkáló vakondok, akkor a legboldogabb, ha mennél mélyebben fekvő, mennél lejebbre ásott kincsre bukkan. Szeretjük hangoztatni, hogy a mostani korszak sajtó­ellenes. Cso­dálkozhatunk-e rajta, ha a dolog csakugyan így áll? Korholhatjuk-e a közönséget, hogy megundorodva egyes sajtótermékek visszaélésétől, nem tesz többé különbséget, hanem az általánosítás bűnébe esik? Ez ellen csak egyetlen út és mód van és ez a tisztességes elemek egyesülése és kérlelhetetlen küzde­lem, rettenetes irtóháború a nem tisztességesek, a sajtót kompromittá­lók ellen. Nevezzék azután ezt in­­kollégialitásnak, felem­ának vagy bár­minek, semmitől sem szabad vissza­riadni, hanem a megkezdett harcot diadallal végig kell küzdeni. Mert nem igaz, hogy a sajtó elevenek és holtak bírája. Bár ma­gunk is érdekelt felek vagyunk, mégis fennen hirdetjük, hogy a sajtó beleavatkozási joga is megszűnik egy bizonyos ponton, mit azonban most kell látnunk az ennek a pont­nak a legszélsőbb határon is túl való eltolása. Az egyéni becsület, a magán­érdek már olyan dolog, melynek megvédése, illetőleg megtámadása a bíróság elé tartozik. A sajtó szerepe csak ott kezdődik, ahol a bíróságé megszűnik, de prejudikálnia nem szabad. Ezt tartsuk szem előtt és csak akkor menthetjük meg a sajtó be­csületét. T­A­R 13 A. Pajkosságok. Irta: HORVÁTH REZSŐ. — A »Somogyi Újság« eredeti tárcája. — Forrón tűz le a júniusi nap, s a kis tó vize, mint megannyi gyöngyszem, csillog villog a reálövellő napsugártól. Csendes a tó vize, mint az alvó gyermek, s vakítóan csillan meg, akárcsak a tükör, amikor a napsugár reátéved. Nem zavarja semmi sem tükrének csendes nyugovását néhány halacs­kán kívül, amint felvetik magukat a levegőbe, s ilyenkor ezüstszínű testük megvillan. Amikor visszaesik egy-egy a tóba, apró körhullámok támadnak, amelyek mennél jobban szélesednek, annyival inkább csilla­pulnak. A fákon a szent természet dallosai, a madarak hirdetik hangos énekekkel, hogy nekik milyen szép az élet, s egynéhány rigó hangos éneke is beleszól a verebek egy­hangú csiripelésébe . . . Akácfák édes, lomhán szálló kábító illata tölti el a léget, s mámo­­rítóan hat a nagyváros zajától kábolt agyra. Egy csónak jön. Négyen ülnek benne: két fiú, két leány. Mindkét leány még édes kis bakfis, arany­szőke hajjal, az egyik bársonyos, mélytüzű fekete szemeivel éles ellentétét képezi a másik halaványkék szemének. A két fiúról csak az a megjegyezni valóm, hogy mind­kettő igen csinos, kellemes föllépésű, bátor fiú ; az egyik elegáns Ferenc József-kabát­­ban, s elől ül a csónak orrában a kékszemű­ leánnyal; a másik pedig harmadéves kadét, s ő a feketeszemü leánnyal ül egy padon. A kadét evez, úgy látszik, hogy kicsit, hiú katona mivoltára, mert büszkén szól előre a Ferenc József-kabátoshoz, aki a feketeszemü leány bátyja. — így eveznek nálunk, Fiuméban. S mindjárt be is mutatja. Feláll a csónakban, előre fordul, evezőjét jól bele­mártja a vízbe, s erőteljesen ütemesen evezni kezd. A vizen úgyszólván repül a fehérre mázolt csónak, s a kadét egy pilla­natig megbűvölve nézi a feketeszemű szösz­­két, aki pillantásai elől szemérmesen süti le szép szemeit. Majd elhagyja az evezést, s a lapátot leereszti. A kis szöszke felsóhajt : — Olyan jól evezel . .. A kadét mosolyog. Tetszik neki a di­csérő, az elismerő szó, de nem tud rá felelni.­­ A csónak most a vízbe hajló szomorú fűz lombsátora alá jut, partba ütközik s megállapodik. Csendes ringásokat végez, ahogy a benne ülők mozgása hat rája . . . Viktor — a kadét — hirtelen megfogja a szöszke kezét, hirtelen ajkához emeli és halk csókot nyom rája . . . Ijedten rántja az vissza, s sötét pir önti el arcát. Majd — hogy nagy zavarát elfedje — lehajol, kezével pacskolja a vizet, de nem tudja eléggé palás­tolni zavarát. Lopva felpillant a kadétra, de amint szeme találkozik annak szemével, ijedten kapja el a fejét . .. A kadét lassan megfogja a kezét. A szöszke nem ellenkezik. Mindjobban a leány mellé húzódik, aki pirulva bámulja a vizet. Aztán a füléhez hajol, nehogy az elől ülő kettő meghallja (pedig azok nem figyelnek rájuk, maguk is el vannak egymással nagyon foglalva) — Böském ! . . . Megrezzen a leány, de választ nem ad, s újabb pir önti el arcát, hófehér nyakát... — Böském .. . szeretlek . . . A leány a kadét szemeibe tekint. Szörit egyet a kezén, s alig halhatóan súgja vissza : — Én is szeretlek Viktor . . S ezzel mintha bátorság ömlött volna piciny szívébe, bátrabb, szemrehányó han­gon kérdi: — De meddig fogsz te engem szeretni?.. Ha elmegy, megint csak úgy elfelejtesz, mint máskor . . . — Ne hidd azt, Böském ! .. . A komoly szerelem még csak most ébredt fel szívemben, amióta te nagyobb leány lettél, s határozot­tan megszépültél. — Viktor ! . .. — Igen, igen , megszépültél ! . . . Mert amikor még két évvel ezelőtt itt voltam nálatok szabadságon, te egészen kis leány voltál, és arcodnak sem volt olyan sokat­mondó, olyan bájos kifejezése ... — Köszönöm, Viktor, de mint akarsz ezzel mondani ? . . A kadét egy pillanatig habozni látszik, tépelődik magában, de nyugtalanságát nem tudja elrejteni. Hirtelen elereszti a leány kezét, átkarolja, s egy hosszú csókot nyom annak biborpiros ajakára . .. S csak enn­it mond : — Ezt ! . . . Olyan csattanós volt ez a csók, hogy Böske zavart tekintettel ne­, vissza, vájjon „SOMOGYI ÚJSÁG“ 1907. julius 3. H I R R K. — Uj plébános Az elhalálozás foly­tán megüresedett attalai plébániához, a kegyuraság szabályszerű bemutatója alapján Kéri Elek jelenleg csicsói plébánost nevez­ték ki. Gyöngyössy Imre attalai administ­­rátort, a veszprémi püspökség, ugyanott segédlelkészi minőségben hagyta meg. — Új vasúti műhely Kaposvárott. Kaposvárott legközelebb új vasúti műhelyt építenek. Az építési költség 4 millió koro­nában van előirányozva és állandóan 500 munkást fognak az új műhelyben foglal­koztatni. A javító műhely 200 mozdonyra és 400 vasúti kocsi befogadására lesz berendezve. Az előzetes tárgyalások már megkezdődtek, amit Biró főfelügyelő folyt­­ latott Németh István kaposvári polgár­mesterrel és amelyen részt vett Sipos Géza városi főjegyző és Porkoláb Zsigmond műhely­főnök is. Az új műhely valószínűleg a Kapos csatorna és a malom árok között lesz megépítve. — Szerencsétlenség a gépkocsival. Vasárnap mellott egy hete, veszélyes gép­kocsi szerencsétlenség történt Kaposvárott. Woth Károly biztosítási hivatalnok egy három kerekű motoros kocsira ült házi kisasszonyával, Kulcsár Ilonával, hogy a pécsi kiállításra utazzanak. A motoros kocsi már a Fő­ utcát elhagyta és a Hirschmann féle gőzmalom mellett haladott, mikor szem­ben jött vele egy kocsi. Woth Károly ki akart térni, de a motoros oly gyorsan haladt, hogy a hirtelen fordulat alkalmával beleütközött a kocsiba, mire a motoros a rajta ülőkkel felfordult. Kulcsár Hana esés közben eszméletét vesztette és njakát vér borította el, Woth Károlynak pedig a karja ficamodott ki. A baleset áldozatait beszál­lították a kórházba, hol az orvosok meg­állapították, hogy Kulcsár Hona kulcscsontja eltörött és ezen kívül agyrázkódást és súlyos belső sérüléseket szenvedett; állapota súlyos. A vizsgálatot a rendőrség meg­indította. — Eltűnt ember. Takács Vendel gyé­­kényesi lakos gazda ember az elmúlt napokban anélkül, hogy hozzátartozóinak csak egy szót is szóllott volna, eltűnt laká­sáról. Hozzátartozói szerint vagy baleset érte, vagy bűnténynek esett áldozatául. A hatóság elrendelte körözését. Személyleirása a következő: termete közép, arca hosz­­szúkás, haja gesztenye barna. Eltűnésekor fekete kabát, kockás nadrág, hamvasszürke kalap és cuggos cipő volt rajta. Különös ismertető jele, hogy X lába van. Aki valamit tud róla jelentse a csurgói főszolgabirói hivatalnál. — Tolvaj cseléd. Böde István nagy­berki polgártól szolgalegénye. Szappanyos Mihály, ellopott 100 koronát; a legény előbb tagadott, de utóbb a csendőrségnek bevallotta gonosz tettét. A pénz nagy részét megtalálták az istállóban a jászol alatt. — Becsapott asszony. Ott Ferencné csurgói béres asszony az iharosberényi vásáron két­ disznóját eladta Szabó József iharosberényi embernek, aki a disznók árát egy darab 100 koronás bankjegygyel fizette ki A szegény asszony 100 koronás bank­jegyet még soha sem látott, igy esett azután meg rajta hogy otthon világosították fel, hogy a 100 koronás nem bankjegy, hanem egy értéktelen reklámcédula. Szabó József ellen az eljárást csalás miatt megindították. — Elfogott orvvadász Nincs vesze­delmesebb szenvedélye népünknek az orv­vadászatnál. Nem csak a hasznos munka idejét pocsékolják el vele és igy az anyagi tönkremenés jár nyomában majd minden esetben, hanem nap-nap után ki vannak téve a hatósági üldözéseknek; mind­ez azonban nem riasztja el őket az orvvadá­szattól. Legutóbb Ádám József darányi lakost fogtak el, aki egy orvvadászaton lőtt szarvast Pécsre szállított és ott akarta értékesíteni; a hatóság azonban tudomást

Next