Somogyi Ujsag, 1909. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1909-01-06 / 1. szám
W A./JL UVJI J- i UOUxiUCi De él a remény bennünk s a remény, ha sokszor csalóka lidércfény is, mely minduntalan felcsillan, hogy ingoványba csalogassa a benne hívőt, mégis uj erőt kölcsönöz a küzdelmekhez, mely reánk vár s amelynek megvívása erkölcsi kötelességünk. A nélkülözések, a szenvedések megerősítik a bátort s ki fog kishitűen kételkedni egy szebb jövendőben, egy boldogabb korszak eljövetelében?! Az uj esztendő, hogy mit rejt titokzatos méhében, nem ismeretes földi halandó előtt. A gondviselés úgy osztotta be, hogy senki jövendő sorsát előre meg ne tudhassa. Mert hányan lennének, kik látva küzdelmük eredménytelenségét, azt idő előtt abban hagynák s maguknak s az egész társadalomnak mérhetetlen károkat okoznának. Mert régi dolog az, hogy semmi, de egyáltalán semmi sem vész el a természetben. Az erők, melyek hiába való célokért fecséreltelek el, hasznára válnak az utódoknak, az ősök véres küzdelmei napsugaras békét biztosítottak az unokáknak. Azért hát nem kell elcsüggednünk. Ezer esztendeje veri már a magyart a Teremtő, de ime, mégis él a magyar, áll Buda még s jelenünk hatalmasabb, fényesebb, a külföld előtt méltányoltabb, mint midőn négy tengerben hunyt le a magyar nap s három földrész dicsérte, de egyben félte is a magyarok erejét. Az uj esztendő születésekor örömmel köszöntjük s egy szivvel-lélükkel kiáltjuk a régi francia mondást: — „Le roi est mort, vive le roi! “ Meghalt a király, éljen a király! Meghalt az esztendő, éljen az új esztendő! A szívbajos férj hirtelen meghalt. Özvegye szánalomból r megsiratta, azokkal a személytelen könnyekkel, melyeket a nők minden alkalommal megtalálnak. Aztán akaratlanul is azt mondotta, hogy végre is megkezdheti az életet. Megkönnyebbült anélkül, hogy ezt bevallotta volna magának, letörölte könnyeit, az ibolyákat csak felüdítette a zivatar. Igazán elbájoló jelenség volt. Finom ajkai félig kinyíltak a nem ismert boldogság városában, de a régi, még nem feledett bánat elfojtotta mosolyát. Gilbert de Cérans, aki jobbján ül, azt mondta neki, örül, hogy ma este mellette lehet. Halkan társalogtak, mély hangon, a nő szerette ezt a hangot. A férfi oda volt, a nő még nem, de tudta élvezni ezt a hangot. Gilbert, aki nála sokkal idősebb volt, komolyan és gyöngéden szerette őt. A nő megértette, hogy amaz végtelenül kegyeli és ez a gondolat végtelenül jól esett neki. Eközben kanala hegyével szedegette a habot csokoládéjáról. Két gyönyört egyesített így : egyik az ingjét, másik a szívét csiklandozta. Geneviéve még kis leány volt. Cérani az ég egy darabját mutatta neki éppen ama hires palota fölött, ahol Castiglione grófné élte le utolsó éveit, önkéntes börtönében, hogy ne mutassa senkinek azt az arcot, melyről eltűnt diadalmas szépsége. A nyugvó nap fénye itt halvány rózsaszínű volt s utolsó hullámai zöldes arany párába oszoltak, raig a zenit mindegyre sápadt, mint az érc, melyről elszállt az élet. — Azt mondaná az ember, hogy az ég csupa szerelem — mondta Corans — azután mind a ketten elmerültek az esthajnal gyönyörködésébe. — Nini, Freddie ... itt van a Freddie ! . . . Egy magas, nagyon is angolos külsejű legény tartott az asztal felé. Ezek a csinos madaine-papagályok már mind feléje néztek, kecses fejük egyforma mozdulatával, Geneviéve csak úgy, mint a többiek. A belépett fiatalember feltétlenül csinosabb volt Céransnál, ki amellett nem is volt cotillon rendező és pole bajnok, mint emez. És amint az asztalok között tovalépett, mindenütt egy-egy kérdéssel fogadták. — Nos, Freddie, hogy áll a camping ? — kérdezte egy kis barna. — Minden rendben van. Vezetünk. És ti? Jó a programm? — Remek ! — Bravo, Freddie — mindenre van gondja — hangzott feléje tarka egyvelegben. Geneviéve arca elvesztette álmatag szerdeségét, egy kicsit rózsaszínű lett, szemei fölragyogtak. Igaz, nem volt szerelmes Freddiebe, de ez a fiú a vidámságot, a mozgást, a zajt, ezt a három gyönyört képviselte szemében. Hirtelen maga is kérdéssel fordult Freddiehez, részleteket kérdezett a tervezett parti felől és elragadtatva tapsolt kezével. Cérans, aki egyszerre magányosnak érezte magát e zsivajban, eltávozott volna, de nem tette, mert úgy hitte, hogy hir- VI5K095ZKY JÁNOS műkertész KAPOSVÁROTT. Ajánlja dúsan'lifillfil’ll’U jótállván az oltvány faji minőség .. ...... TniKnllImm géröt is- Ajánlja rózsa és egyéb felszerelt .... 1 lllUllUlllilly virágkertészetét. Elvállal uradalmaknál és magánosoknál parkírozásokat, fásításokat és minden a kertészeti szakmába vágó munkálatokat. ::: Csokrok és koszorúk a legszebben és legjutányosabb áron készíttetnek és szállíttatnak. Célja: jó, szolid és olcsó kiszolgálás. A közönség szíves megrendeléseit kéri. Egyről-másról. Nagy napja volt f. hó 4-én Kaposvár városának. A városi képviselőtestület azon tagjai helyett, akiknek mandátuma lejárt, kellett újakat választani. Jobban mondva a régi elavult vér helyett új vért kellett ereszteni a „torony alatti“ kormányzóságba. Szép dolog a képviselőtestület tagjának lenni !! Körülbelül 25000 ember képét viselni, helyette gondolkodni, bizony nem bolondság. Ki is válogatják oda rendszerint a város elittjét. A képzettebb lakásokat. A részrehajlatlan, okos, vezetésre képes embereket. Mert hát nem mindegy ám, ha az illető képviselő a képet akár a hátán, akár elül viseli!! Ez csak úgy látszik Kaposvárott mindegy! Mert itt bizony, — a „függetlenségi kör“ magasztos dicsőségére, — a képviselőség magasztos eszmélyéhez képest, oly tiszta került ki győztesen, hogy erről jobb hallgatni. A képesség meg van ugyan egy párnál, a szó legszorosabb értelmében , mert lett olyan képviselő is választva, aki már előbb is tényleg képet viselt, csakhogy hátul, — no persze a hátán, — sőt nemrég a „handle“ »handle“ szavaknak utcahosszatti kiabálásától sem riadt vissza, árulván hattyújában gyászüt, pertlit, gyócsot, gatyamadzagot. Most azután a képeket elültették, és 25000 kaposvári lakos képe ragyog tudományos, műveltségtől sugárzó homlokán. Hogy a batyuval mi lesz ? Azt még nem tudjuk ! Talán a „függetlenségi kör“ ereklyemúzeumába kerül, a kör örökemlékű hazafias gondoskodása szimbólumául. Azt azonban hallottuk, hogy városunk nagy képviselője, legújabban, valamelyik nagyobbszabású kutya bőrére áhítozik, hogy a kereskedelem terén elveszett neve helyett, protektora a „függetlenségi kör“ útján, reáljj nemesi nevet és nemességet szerezhessen. Meg is érdemli ezt! Okos tanácsadója lesz Kaposvár városának ! Oda fogja ő majd a város gazdaságát segíteni, ahova ő, mint kereskedő jutott! Azután a város is legföljebb csődbe kerül. Elveszti a nevét. Ez pedig nem nagy baj. Fölvesz egy másik nevet. És megkezdődik újra a tülekedés a városi mandátum után. Városunk hatóságát vannak olyanok, akik azzal vádolják, hogy nem előre látó, hülyének is elnevezte! No, most azután megmutatta, hogy az igazi előre látás egyedül nála van meg. Ki az isten csudájának jutott volna eszébe, hogy a városi képviselőtestületi tagságot az iskolaépületben kell választani! A városi tanácsnak eszébe jutott. És nagyon be is vált! Mert most a városi képviselőtestületi tag urak legújabb matadorjai megtudták.