Somogyvármegye, 1906. április-június (2. évfolyam, 76/250-147/321. szám)

1906-04-01 / 76. (250.) szám

1906. április 1. »SOMOGYVÄRMEQYE« delkezésére bocsátott összegeket a gazda­sági egyesületeknek engedte volna át, ezek a munkásokra nézve sokkal hasznosabban kezelhették és gyümölcsöztethették volna a pénzt. De hát Magyarországon még egyre centralizálnak és azt hiszik, hogy segíthet­nek a létező bajokon, ha egy csomó em­bert jó fizetésű állásokban helyeznek el. Lesz-e mezőgazdasági bérharc az idén Somogyban, erre a kérdésre most senki sem tudna határozott választ adni. Úgy tudom, hogy a somogy megyei gazdasági egyesület április ha 8­ dikára nagygyűlést tart, melyre a vármegye összes birtokosait meghívta. Ha ezen a gyűlésen az agrár­­szocialista törekvések méltányos elbírálás tárgyává tétetnek, úgy erre a kérdésre ez a nagygyűlés adja meg a feleletet. A gaz­daközönségnek nemcsak kötelessége, de a maga érdeke is azt parancsolja, hogy cse­lédei és munkásai sorsával törődjék s ha sikerül nekik a munkássággal intim viszonyt létesíteni, úgy az izgatók hiába mennek a nép közé, a maga helyzetével megelége­dett mezőgazdasági munkást véres szájú beszédekkel nem lehet bérharcba vinni. Deszpotikus uralom a háziezred­ben. A legénység és a tisztitkar réme, ez ezredparancsnok első szemléje. — Saját tudósítónktól. — Mi akkor nem akartuk elhinni, hogy mindaz való lehetne, amiket a panaszos levél fölsorol. Leközöltük akkor e levelet és a következő­ sorokat vetettük utánna: »A mai fölfordult világban az e fajta leve­lek nagy hatásra számíthatnak. Nem vagyunk barátai, hívei a militar­zmusnak, sőt ha azt tudnók, hogy a somogyi fiúk méltatlan bánásmódban részesülnek a katonaságnál, mi volnánk az elsők, kik ezt szóvá tennénk. Hau­schka Ottó háziezredünk új parancsnoka nem ismeretlen egyéniség városunk közön­sége előtt. Mint törzstiszt, éveken át szol­gált Kaposváron és itt mindenki rokon­­szenvét és szeretét kivívta; alárendelt tisztjei és legénysége pedig valósággal rajongott érte, épp mert egyike volt a leghumánusabb tiszteknek.« — Ezt irtuk mi három hét előtt és ma már tudjuk, hogy tévedtünk, amikor Hauschka Ottó ezredest védtük. Amikor háziezredünk mai parancs­noka még mint őrnagy szolgált Kapos­váron a 44. gyalogezredben, tényleg a leghumánusabb tisztek egyikének ismerték, de mivelhogy a sors fölvitte a dolgát az ezredparancsnokságig, nagyon megváltoz­tak a katonai erények Hauschka Ottóban. Ma egyenesen hozzánk érkezett egy panaszos levél, amely ugyancsak Hauschka Ottó ezredparancsnokról szól és olybá tünteti föl őt, mint aki úgy a legénységnek, mint a tisztikarnak valóságos réme. A lehető legdeszpotikusabb uralmat honosította meg az ezrednél, hol annak előde mindig rajongással csüngött úgy a tisztikar, mint a legénység a volt ezredparancsnokod. Seibt ezredparancsnok távozása után annál is inkább fájdalmasan érint most mindenkit az ezredben uralkodó új szellem, mert a volt ezredparancsnok ismert szigorúsága mellett is a leghumánusabb katonák egyike volt. Hauschka ezredest a copf-rendszer valóságos deszpotává formálta át. A hozzánk érkezett panaszos levél különben szó szerint a következő: »Igen tisztelt szerkesztő úr, — nem­rég, mikor egyik fővárosi lap szóvá tette, hogy minő elkeseredett hangulat uralkodik a kaposvári háziezred budapesti zászló­aljainál, az ön lapja védelmébe vette Hauschka Ottó ezredparancsnokot, pedig egyedül ő az oka a nagy elkeseredésnek. Hauschka Ottó a megtestesült külső­ségek embere. Nem a modern hadtudo­mány lényeges nála, hanem az, hogy a bakkancstalpban egyetlen szeggel se le­gyen több, mint amennyi elő van írva; hogy amikor a katona szalutál, a kis ujj a többivel egyvonalat képezzen; hogy a sapka rózsája ne csak a külső, de a belső oldalán is ragyogjon. Szóval a copf a fő nála. Nemcsak a budapesti zászlóaljaknál, de már a kaposváriaknál is nagy az elke­seredés. Az ezredparancsnok a héten két napon át tartott Kaposváron szemlét. Előre rettegtek ettől a szemlétől és nem egy­hamar feledik el a kaposvári kaszárnyában Hauschka Ottó első szemléjét. Az ezred­parancsnok nemcsak a legénységgel, de még a tisztekkel szemben is kíméletlen. Akár zászlóalj-, század- vagy szakasz­parancsnok legyen is az illető, ő a legény­ség előtt leszidja a tiszteket és az ő fülük hallatára osztogatja ki nyomban a bünte­tést a tiszteknek. A szolgálati szabályzat első szakasza előírja, hogy minden büntetést a legna­gyobb megfontolással kell kiszabni. — Hauschka ezredparancsnok azonban ezzel mit sem törődik. A kihallgatást az ezred­parancsnok nem ismeri, ő csak­­ büntet: a legénységet, altisztet, tisztet, ez nála egyre megy. A mostani szemle elé aggódva néztek a kaposvári zászlóaljak, mert az ezred-Kaposvár, március 31. Néhány hét előtt a Budapesten meg­jelenő »Polgár« című laptársunk egy pa­naszos levelet közölt, amelynek éle Hauschka Ottó a kaposvári 44. gyalogezredünk parancsnoka ellen irányul. Egy somogyi babagyerek, ki a Budapesten állomásozó egyik zászlóaljánál szolgál, öntötte ki benne minden keservét. A »Polgár« kellő kommen­tárral kisérte e levelet. — Ah ! Ne mondd ! Nekem előérze­tem van, hogy ez a lovag szerelmes belém. A múltkor együtt voltunk egy barátnőm­nél és mondhatom, hogy kitüntetett. Ezt a középső lány mondta. — Igen, igen, tréfálózott a fiú. Most is kitüntetett, csakhogy más irányban. An­nak is van annyi esze, hogy ne járjon vén leányok után. Hanem jó ember Zács Feli­cián. Tudja, hogy már éppen ezerszer folyamodtál tanítónői állásért és sohase volt eredménye. Hát most biztosra vehet­jük. Az ő kezén megy keresztül a dolog, ő intézi. Add be rögtön a pályázatot az N ... árvaházi tanítónői állásra. Ő üzeni, tehát biztos. Még sokáig vitatták ezt a dolgot a leányok. Tervezgettek. Zács Felicián befo­lyásos ember volt, ritkán igért valamit, de azt biztosra lehetett venni. Hát a leányok lelke földerült és érezték, hogy mekkora kő szakadna le mindnyájuk szívéről, ha­bár az egyik el volna helyezve közülök. Egész estét azzal töltötték el a test­vérek, hogy mi is lesz akkor, ha az egyik közülök állást kap. Már a fizetést is föl­osztották, hogy melyik hónapban mit vesz­nek a pénzzel. Ugrálva, tapsolva ment át a lány a másik szobába, hogy a kedvező hangulatot megragadva írja meg a folyamodványt. Az ajtóból visszaszólt: — Segíthetnétek a fogalmazásban .. . — Szégyeld magad ! — kiáltották a testvérek. — Azt hiszitek, komolyan mondtam ? No hát még csak látni se fogjátok, amit írok. Legyen az én sikerem ! — Azaz, hogy a Zács Feliciáné, — tette hozzá a fiú. — A folyamodványba akár­mekkora szamárságot írhatsz, az csak forma. A leány bement hát, hogy írni kezd­jen, de még egyszer kiszólt: — Nincs valami különös föltétel ? — Ugyan már mi volna ? De meg vagy akadva ! Egyszerűen kéred az N ... i árvaházi tanítónői állást és mellékeled az okmányokat. Ezt az utasítást a fia adta illő fen­­sőbbséggel. Végre írni kezdett a lány, de az esze folyton a jó akarón járt, Zács Feliciánon. És visszaidézte hízelgő szavait, kitüntető kedvességét és az asszonyi természet fölü­­letes lelkesültségében elhitette magával, hogy ez a pártfogó ajánlat is egy gyen­géd jele az érdeklődésnek. — És most ez az ember meg fogja tudni, hogy én hány éves vagyok! Hisz ! Pártoljuk a ha, XXXXXXXXXX

Next