Somogyvármegye, 1910. július-szeptember (6. évfolyam, 147/1512-222/1587. szám)

1910-07-01 / 147. (1512.)szám

1 il WtúK Kaposvár, 1910. Egyes szám ára 6 fillér. évfolyam. 147. (1512.) szám. Péntek, Julius 1. SOMOGWARMEGVE POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kontrássy-u. (saját ház). Interurban-teleíon I 128. szám. Felelős szerkesztő: Elófizetésl árak: Egész évre 16 K, (él évre 8 K, negyed­évre 4 K. — Egyes szám ára 6 fillér. Megjelenik hétfa és ünnep utáni napok kivételével mindennap. SALGÓ SÁNDOR. Minden előfizető Ingyen kapja a „Somogyvármegye Almanachja'-t. A koalíció fejfója. Kaposvár, junius 30. A bíró előtt állott egy hirlapiró, aki a koalíciós kormány ellen súlyos vádakat emelt. Vele szemben ült We- kerle Sándor, a koalíciós kormány volt elnöke és rágalmazással vádolta a hirlapirót. Két napig vergődött a vádlott és lépésről-lépésre hátrált meg. A port Ítélet döntötte el. Nem az a fontos most, hogy a szörnyű vádak­ért, — melyek a koalíciós minisztérium felé hangzottak és amelyeket a han­goztatjuk bizonyítani tudott azzal a Wekerlével szemben, akinek á kisujjá­ban tan az egész pór anyaga, két és • fél havi büntetést rótt ki á bíróság. Nem is ez az, amiről beszélni akarunk, vájjon ezek a vádak igazak-e vagy sem. V;. «zomoru valósát» ezek a vádak, panamákról, üzletekről, nem tisztességes alkukról, a közvéle­mény körében kétségbeejtő módon el­vannak terjedve. Már most akár iga­zak ezek a vádak, akár nem: fölhá­boritó, hogy Magyarországnak olyan kormányai legyenek, amelyekről szél- tében-hosszában ily szörnyű vádakat emlegetnek. A nép szava isten szava. A köz­vélemény, ismeretlen és titokzatos utakon, az igazság bírója. Az ő íté­lete fölebbezhetetlen . . . Akár elkö­vette a koalíciós kormány ezeket a bűnöket, akár nem, a közvélemény ki­mondta az ítéletet, amelyet bármely okból az a kormány föltétlenül meg­érdemelt. Magyarország régi átka, mányai ellen felzugó, supHr nama-vádak. A ke módon, de okot, vág a sugdosásra mind£ ban a koalíciós kor. lesújtó tr“í«',7ben s'* 1 kezdtek f le fii hagym , tw3**»*1 magában véve is .katlan és szomorú dolog: a törvényszék kény­telen volt egy letűnt politikai rendszer emlékeit oly szempontból mérlegelni, hogy azok tiszták-e vagy sem és a megvádolt állami ténykedések korr^’ tek-e, vagy sem. Az országos érdekességü po kai sajtópör anyagából mi csak a? a tapasztalattal foglalkozunk, hogy » a koalíció politikájának szomorú . fája ez a pör. Az a szomorú ben hogy ez a pör egyáltalán kelet* hetett és a bíróság kénytelen fo kozni vele. Hogy maga a pör ar az igazsággal milyen viszonyl- van, ezt az esküdtszék bölcs dönfö' * ^ hof#.* ^pör mazott-e és tia . meg ezt az iga-* büntetőjogi materna eredményét mindenkineh. igazságszolgáltatást megilP tisztelettel kell fogadnia. Ebuen a p Flört. — A .Somogyvármegye“ tárcája. — — Hiába, csak hálátlan a világ! — szól missz Dolly Foster minden bevezetés nélkül. — Miért ? — kérdeztem meglepetve. Egy előkelőén öltözött fiatal emberre mutatott, aki elment előttünk. Egy hölgy is volt vele, akinek a ruhája a legújabb divat szerint készült — Ezt az embert megmentettem — szólt missz Dolly — s most úgy tesz, mintha meg se látna I Ez szégyenletes dolog tőle I Pedig én nélkülem most nem volna London legrutabb leányának s há­romezer font évi jövedelemnek a jegyese! — Talán nem is a legrutabb leány­nak, — szóltam. — Gondolja csak meg... — Mindegy! Az a leány semmiesetre sem a legszebb. S azt az embert majdnem köszöntöttem ... — Dehogy nem köszöntötte! — Nem igaz, nem köszöntöttem! — Jó, tehát nem igaz, csak úgy kép­zeltem. — Három évvel ezelőtt találkoztam vele legelőször — szólt missz Do'ly. — Akkor borzasztó állapotban volt. Minden volt, csak az nem, aminek kellett volna lennie. A mértékletességi egyesület buzgó hive, nem szivarozott s minden este hang­versenyen volt. A haja hosszú, a nadrágja pedig rövid. A kalapja mindig hátra csú­szott, az ernyője pedig .. ­— Hát az hová csúszott? — Mindig a kezében tartotta. Misz- ter Carter, kérem ne tréfáljon. Az ernyő sohasem volt összesodorva, a másik kezé­ben mindig volt valami csomag, az orrán pedig egy nagy pápaszem. — Akkor csakugyan megváltozott, nagyon megváltozott. — Igen, s ez az én müvem! A ke­zembe vettem ezt az embert, kijavítottam és most . . . — Ugyan kérem, hogy csinálta? Az estélyeken előadásokat tartott neki ? — Esténként és reggelenként, mikor sétáltunk, mindig neveltem. Én tanítottam meg táncolni és a saját kezeimmel törtem össze a hitvány hegedűjét. — A nevelésben tehát bizonyos ön­kényességet tanúsított. — Nem értem, hogy gondolja ezt. A fiatal embereknek elegánsaknak kell len­niük, ugy-e, miszter Carter ? Ön példám elegánsabb is lehetne. Ne vegyem önt is a kezembe ? ... Missz Dolly mosolygott. — Előbb szeretném ismerni a mód szerét. Mit csinált vele? — Semmit. Ha ostobaságot beszélt, akkor egy pár szót közbeszóltam. De ren­desen bevártam, amig rám került a sor, s csak a kellő pillanatban szóltam. — De hogy lett szavainak mégis olyan nagy eredménye ? — Azt kívántam, hogy ha kis dol­gokról van szó, teljesítse, amit mondok neki. Például csak nem képzelhette, hogy én majd sétálok egy fiatal emberrel, aki egy csomagot hord a hóna alatt ? — De még mindig nem értem, hogy miért hagyta el a rossz szokásait. — Ah, ön is ostoba! Természetesen szerelmes volt belém. — Aha, most már értem. — És ezt nevetségesnek tartja? — Nem az a nevetséges, hogy önt szerette, hanem az, hogy most már nem szereti. ., — Nem,' már nem szeret. Félreértett engem. Ő, azt hiszem, azt gondolta, vagy

Next

/
Thumbnails
Contents