Somogyvármegye, 1910. július-szeptember (6. évfolyam, 147/1512-222/1587. szám)
1910-07-01 / 147. (1512.)szám
Kaposvár, 1910. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kontrássy u. (saját ház). Interurban-telefon I 128. szám. Felelős szerkesztő: f illtali évfolyam. 147. (1512.) szám. Péntek, Julius 1. Egyes szám ára 6 fillér. SOMOGYARMEGYE POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: Egész évre 16 K, fél évre 8 K, negyedévre 4 K. — Egyes szám ára 6 fillér. Megjelenik hétfa és ünnep utáni napok kivételével mindennap. SALGÓ SÁNDOR: Minden előfizető Ingyen kapja a „Somogyvármegye Almanachja"-t. A koalíció fejfája. Kaposvár, junius 30. A bíró előtt állott egy hirlapiró, aki a koalíciós kormány ellen súlyos vádakat emelt. Vele szemben ült Wekerle Sándor, a koalíciós kormány volt elnöke és rágalmazással vádolta a hírlapíót. Két napig vergődött a vádlott és lépésről-lépésre hátrált meg. A pert ítélet döntötte el. Nem az a fontos most, hogy a szörnyű vádakért, amelyek a koalíciós minisztérium felé hangzottak és amelyeket a hangoztatjuk bizonyítani tudott azzal a Wekerlével szemben, akinek a kisujjában van az egész per anyaga, két és fél havi büntetést rótt ki a bíróság. Nem is ez az, amiről beszélni akarunk, vájjon ezek a vádak igazak-e vagy sem. ... «zomoru valóság» ezek a vádak, panamákról, üzletekről, nem tisztességes alkukról, a közvélemény körében kétségbeejtő módon elvannak terjedve. Már most akár igazak ezek a vádak, akár nem, fölháborító, hogy Magyarországnak olyan kormányai legyenek, amelyekről széltében-hosszában ily szörnyű vádakat emlegetnek. A nép szava isten szava. A közvélemény, ismeretlen és titokzatos utakon, az igazság bírója. Az ő ítélete fölebbezhetetlen . . . Akár elkövette a koalíciós kormány ezeket a bűnöket, akár nem, a közvélemény kimondta az ítéletet, amelyet bármely okból az a kormány föltétlenül megérdemelt. Magyarország régi átkotmányai ellen felzugó, super nama-vádak. A ke módon, de okot, vág a sugdosásra mind£ ban a koalíciós kor. lesújtó tr“1«',7ben s'* 1 kezdtek f le fii hagyni , tw3**»*1 magában véve is .katlan és szomorú dolog: a törvényszék kénytelen volt egy letűnt politikai rendszer emlékeit oly szempontból mérlegelni, hogy azok tiszták-e vagy sem és a megvádolt állami ténykedések korrektek-e, vagy sem. Az országos érdekességű pokai sajtóper anyagából mi csak az a tapasztalattal foglalkozunk, hogy » a koalíció politikájának szomorú fája ez a pör. Az a szomorú ben hogy ez a pör egyáltalán kelet*hetett és a bíróság kénytelen fokozni vele. Hogy maga a pör az az igazsággal milyen viszonytvan, ezt az esküdtszék bölcs döntö' * ^ hof#.* ^pör mazott-e és fia , meg ezt az igazi büntetőjogi materia eredményét mindenkinek. igazságszolgáltatást megilt tisztelettel kell fogadnia. Ebben a p alért. — A .Somogyvármegye tárcája. — — Hiába, csak hálátlan a világ! — szól missz Dolly Foster minden bevezetés nélkül. — Miért ? — kérdeztem meglepetve. Egy előkelően öltözött fiatalemberre mutatott, aki elment előttünk. Egy hölgy is volt vele, akinek a ruhája a legújabb divat szerint készült — Ezt az embert megmentettem — szólt missz Dolly — s most úgy tesz, mintha meg se látna ! Ez szégyenletes dolog tőle ! Pedig én nélkülem most nem volna London legrutabb leányának s háromezer font évi jövedelemnek a jegyese! — Talán nem is a legrutabb leánynak, — szóltam. — Gondolja csak meg... — Mindegy! Az a leány semmiesetre sem a legszebb. S azt az embert majdnem köszöntöttem ... — Dehogy nem köszöntötte! — Nem igaz, nem köszöntöttem! — Jó, tehát nem igaz, csak úgy képzeltem. — Három évvel ezelőtt találkoztam vele legelőször — szólt missz Dóly. — Akkor borzasztó állapotban volt. Minden volt, csak az nem, aminek kellett volna lennie. A mértékletességi egyesület buzgó híve, nem szivarozott s minden este hangversenyen volt. A haja hosszú, a nadrágja pedig rövid. A kalapja mindig hátra csúszott, az ernyője pedig ..— Hát az hová csúszott? — Mindig a kezében tartotta. Miszter Carter, kérem ne tréfáljon. Az ernyő sohasem volt összesodorva, a másik kezében mindig volt valami csomag, az orrán pedig egy nagy pápaszem. — Akkor csakugyan megváltozott, nagyon megváltozott. — Igen, s ez az én művem! A kezembe vettem ezt az embert, kijavítottam és most . . . — Ugyan kérem, hogy csinálta? Az estélyeken előadásokat tartott neki ? — Esténként és reggelenként, mikor sétáltunk, mindig neveltem. Én tanítottam meg táncolni és a saját kezeimmel törtem össze a hitvány hegedűjét. — A nevelésben tehát bizonyos önkényességet tanúsított. — Nem értem, hogy gondolja ezt. A fiatal embereknek elegánsaknak kell lenniük, ugye, miszter Carter ? Ön példám elegánsabb is lehetne. Ne vegyem önt is a kezembe ? ... Missz Dolly mosolygott. — Előbb szeretném ismerni a módszerét. Mit csinált vele? — Semmit. Ha ostobaságot beszélt, akkor egy pár szót közbeszóltam. De rendesen bevártam, amíg rám került a sor, s csak a kellő pillanatban szóltam. — De hogy lett szavainak mégis olyan nagy eredménye ? — Azt kívántam, hogy ha kis dolgokról van szó, teljesítse, amit mondok neki. Például csak nem képzelhette, hogy én majd sétálok egy fiatal emberrel, aki egy csomagot hord a hóna alatt ? — De még mindig nem értem, hogy miért hagyta el a rossz szokásait. — Ah, ön is ostoba! Természetesen szerelmes volt belém. — Aha, most már értem. — És ezt nevetségesnek tartja? — Nem az a nevetséges, hogy önt szerette, hanem az, hogy most már nem szereti. .. — Nem, már nem szeret. Félreértett engem. Ő, azt hiszem, azt gondolta, vagy