Somogyvármegye, 1910. október-december (6. évfolyam, 223/1588-298/1663. szám)

1910-10-01 / 223. (1588.) szám

2 mellett. Eddigi jelentések szerint a magyar államháztartás számára szük­ségesek pénzt a Rotschild-csoporttal szövetkezve a berlini bankok előlege­zik. A kölcsönügylet lebonyolítása előreláthatóan, sőt igen helyesen jára­dék kibocsátás révén fog megtörténni. A kölcsön tehát megvan, bizo­nyára a kapzsi francia bankárok nagy bosszúságára. De elhallgat most való­színűen az itthoni nagy kaján kárör­vendezés is, mert ilyen impozáns si­ker láttára nem is tehet egyebet. A parlament megnyitásának idején jóleső és megnyugtató tudat, hogy az első jelentős eseményen, a kölcsön fölvé­telén rövidesen túlestünk. Az is bizo­nyos, hogy ez a kormány jobban meg­fogja becsülni a milliókat, mint a koa­líció tette és nem fogja azokat hiába­valóságra fordítani, hanem tisztán és kizárólag az állam szent érdekeire ál­dozza. Régi hiányok pótlása és új beruházások következnek. És ha szá­mításba vesszük, hogy a nemzeti va­gyon legalább formailag, ötszázhatvan millióval nagyobbodni fog, a kormányt a legnagyobb elismeréssel illethetjük. Kiszámíthatatlan jelentőségű körülmény ugyanis, hogy a kölcsönt fokozatosan kell visszafizetnünk és ha a milliókat gyümölcsözőleg fektetjük be az állam vállalkozásaiba, akkor a kamat, illetve a pénz jövedelmezősége elegendő lesz a tőke fedezésére. Megvan a kölcsön. Ám nem szinekurák, koalíciós rend­szerű üzletek érdekében, hanem a kezdődő munka céljaira. Az uj nagyváradi püspök­ Buda­pestről jelenti: A nagyváradi püspökség, amely már 1908 ban üresedett meg Szmre­­csányi Pál püspök halálával, nemsokára uj püspököt kap. A nagyváradi püspöki székbe Széchenyi Miklós gróf győri püspö­köt fogják áthelyezni. A győri püspökkel volt, mintha egy királynőt hódított volna meg. S én — bár nagy szerelemmel nem dicsekedhettem — ugyancsak boldog vol­tam, hogy mást ily boldoggá tehetek. De az én apródom mélabússá vált, bár szenvedélye nem hagyott alább, kínzó féltékenység gyötörte. Egy délután igy kiál­tott föl: — Azt akarom, hogy elhagyd ezt az embert! — Milyen embert? — kérdem meg­lepve. — A másikat, a vetélytársamat... — A vetélytársát ! Akaratom ellenére fölkacagtam. E szerepben csakugyan nevet­séges volt a kis másoló. De ő nem értett meg. Túlságosan sok verset olvasott, vagy talán mások­ életében és szinte vad makacssággal folytatta köve­telőzését ... Végre is, kissé unottan és talán félve is, igy szóltam: — Hadd gondolkozzam holnapig! Szegény fickó, azt hitte, hogy meg­győzött és engedett távozni. Én pedig el­ S0M00YYARME0Y2 1910. október 1. maga Khuen-Héderváry Károly gróf mi­niszterelnök tudatta már a napokban kü­szöbön álló kineveztetését. A kinevezést a legközelebbi napokban publikálják. Kaposvárra helyezik át a nagyatádi méntelepet. A város építi a kaszárnyát. A földmivelésügyi miniszter leirata. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, szeptember 30. A * Somogy vármegye* több ízben meg­írta már, hogy Németh István polgármester és Kovács Soma polgármester-helyettes lé­péseket tettek a kormánynál, hogy a nagy­atádi állami méntelepet, amelyet a földmive­­lésügyi miniszter 1912. év július 1-én Nagy­atádról el szándékozik helyezni, Kaposvárra helyezzék át. A város fáradozását úgy látszik, tel­jes siker fogja koronázni. A földmivelés­­ügyi miniszter ma délelőtt leiratot intézett Kaposvár városhoz, amelyben a várost arra szólítja föl, hogy hajlandó lenne-e és mily feltételek mellett a méntelep részére megfelelő helyiségeket építeni ? Serényi Béla gróf földmivelésügyi mi­niszter leirata a következőket tartalmazza: A méntelep részére körülbelül 20 magyar holdnyi területen 200 darab méntó befogadására istálló, megfelelő tiszti, al­tiszti és legénységi létszám elhelyezésére alkalmas, a modern igények minden kívá­nalmának megfelelően fölszerelt méntelep­­osztály-laktanya szükséges. A terület közel legyen a vasútállomáshoz, egészséges he­lyen s jó ivóvize legyen. Megjegyzi végül a miniszter, hogy több várostól is kért ugyan ajánlatot s ha azok részéről nagyobb áldozatkészséget tapasztalna, figyelembe fogja venni azt, határoztam, hogy többé nem látom viszont s elutazom pár hétre. A Riviera levegőjére vágyódtam. Csakhamar szenvedélyes és fenyegető le­velet kaptam szegény fiútól. Untatott. El­határoztam, hogy a továbbiakat el sem ol­vasom. Úgy is cselekedtem s igy néhány hétig nyugtom volt. Egy reggel, midőn a tengerparton sétáltam, valaki elémbe lép. Ő volt, szegény fiú! Arca fakó, a szemei vad tűzben égtek. Haragosan, fáj­dalommal és mégis könyörögve kiáltott föl és hangja oly parancsolólag csengett, mi­dőn e szavakat kiejté: — »Érted jöttem !« Egy pillanatra meglepve álltam meg. De csakhamar fölháborodás, szinte utálat fo­gott és erős hangsúllyal feleltem: — Hagyjon . . . távozzék! Vagy se­gítségért kiáltok. A szegény fickó arca ólomszinüvé vált. Valamit keresgélt a zsebében, hátra­­tántorodott s egy revolvert előrántva elő­ször rámlőtt, aztán magára . . . Én megmenekültem ... de a »sze­gény fickó« meghalt. J. H. Rosny: Kaposvár város ajánlata, úgy tudjuk, oly messzemenő áldozatkészségről tesz ta­núságot, hogy az a miniszter tetszését bi­zonyosan meg fogja nyerni. A város a húsz magyar holdas területet s az építéshez szük­séges egy millió téglát már fölajánlotta a földmivelésügyi kormánynak.­­ A terület olyan, hogy az a miniszteri leirat által meg­kívánt követelményeknek minden tekintet­ben megfelel. A vásártér a vasútállomáshoz közel fekszik, így iparvágány építése telje­sen fölöslegessé válik, azonkívül egészséges fekvésű s jó ivóvízzel bőven ellátható. Most csak az a kérdés, hogy a kaszárnyák s istállók építését is magára vállalja-e a vá­ros, mert eddig úgy volt szokásban, hogy a kaszárnyákat és istállókat maga az állam építtette. Minthogy az állam a kaszárnyák használatáért megfelelő évi bért fizet, nem volna értelme, hogy a város elzárkózna a kaszárnya építés elől, bármennyi pénzbe kerülne is annak fölállítása. Veszteség a várost ez­által nem érné, mert a befekte­tett áldozat meghozza a gyümölcsét, a la­­kosságra nézve pedig kimutathatóan óriási gazdasági és kereskedelmi hasznot jelen­tene a méntelep áthelyezése. Mint illetékes helyről értesülünk, a tanács nem is szándékozik elzárkózni az építés elől. A tanács a legközelebbi köz­gyűlés elé már kész javaslatot fog erre vo­natkozóan beterjeszteni, amelyet azután a földmivelésügyi miniszternek is megkül­denek. A földmivelésügyi kormány tehát mindent megkap Kaposváról a méntelep részére, amit csak kíván. Ily módon biz­tosra vehetjük, hogy a méntelepet Kapos­vár városa fogja megkapni, mint amely város a legközelebbi napokban benyújtandó új ajánlatában az áldozatkészségnek és a jóindulatnak a legmesszebbmenő határáig megy el. A földmivelésügyi miniszter nemcsak Kaposvárt, de Pécset és Dombóvárt is fölszólította, tegyenek ajánlatot minő áldo­zatokat volnának hajlandók kilátásba he­lyezni az esetre, ha a méntelepet nekik juttatná a miniszter. A két város közül azonban komolyan csak Dombóvár foglal­kozott a kérdéssel. Dombóvár hajlandó volna 20 holdas telket adni, azonban az építkezésekhez szükséges horribilis összeg nagysága már gondolkodóba ejtette az elöljáróságot. Így mint egyetlen számottevő konkurrens város, Pécs jöhetne tekintetbe. De minthogy Kaposvár elsőbbségi jogát a méntelephez maga a földmivelés­­ügyi kormány is elismerte, amit legfénye­sebben az a körülmény igazol, hogy az említett városok közül legelső sorban is Kaposvárt szólította föl a miniszter ajánlat­­tételre s mivel Kaposvár hajlandó is a miniszter leiratában körülírt föltételek leg­messzebbmenő teljesítésére, ezek után nem lehet többé kétséges, hogy 1912. év július 1-én a nagyatádi állami méntelep e három város közül hova vonul be állandó állo­másra.

Next