Somogyvármegye, 1911. július-szeptember (7. évfolyam, 147/1810-223/1886. szám)
1911-07-01 / 147. (1810.) szám
1911 julius 1 SOMOGYVARMEGYE Akit azonban az utazóküldöttség álláspontja sem elégít ki, annak jogában áll panaszát két felebbezési fórum elé vinni. Az első a vármegyei földadóbizottsága, a második és utolsó fórum az országos földadóbizottság, amely a főrendiház és a képviselőház választott tagjaiból és a pénzügyminiszter által kinevezett tagokból áll. Az összes munkálatokat a jövő év folyamán befejezik, hogy az új adótörvény 1913 január elsején akadálytalanul életbe léphessen. Csatornázási kisajátítás a városnál Másodszor ült össze a bizottság. Az első kisajátítás hibás volt. Zúgolódnak a telektulajdonosok. — Saját tudósítónktól. — Kaposvár, június 30. A csatornázás útvonalába eső ingatlanok kisajátítási eljárását még ez évi március 14 én és 15-én megkezdte a vármegyei közigazgatási bizottság tagjaiból kiküldött bizottság. Ezt az eljárást a földmivelésügyi miniszter rendelete alapján végezték. A kereskedelemügyi miniszter azonban, ahová a csatornázás ügyiratait szintén fölterjesztették, a márciusi kisajátítási tárgyalás jegyzőkönyvét nem vette tudomásul, mert nem tartotta a földművelésügyi minisztériumot ebben az ügyben illetékesnek és elrendelte, hogy a bizottság új tárgyalást kezdjen az érdekelt telektulajdonosokkal, az erről fölvett jegyzőkönyvet pedig terjesszék föl a minisztériumba. Szerencse, hogy a kereskedelmi miniszter, a hiba dacára, megengedte a városnak, hogy a csatornázás útvonalába eső ingatlanokat tekintet nélkül a kisajátítási eljárásra, használatba vehesse. Az újabb kisajátítási tárgyalások ma reggel 9 órakor kezdődtek meg a városi székház tanácstermében. A bizottság elnöke Plachner Sándor vármegyei főjegyző, mint a közigazgatási bizottság tagja. Tagjai: Dépold Béla műszaki tanácsos, az államépítészeti hivatal főnöke, Gáspár Gyula és Rónay Lajos megyebizottsági tagok. A mai tárgyalásra is oly nagy számmal vonultak föl az érdekelt telektulajdonosok, hogy a nagy tanácstermet zsúfolásig megtöltötték. Egyes csoportok ügyvédet is hoztak magukkal, mert a város olyan alacsony árt kínált fel a kisajátítás alá kerülő telkekért, hogy a tulajdonosok a végső küzdelemre is elszánták magukat. Prachner főjegyző megkísérelte az egyezséget, de az ellentétek oly nagyok, hogy a békés megegyezés szóba sem jöhetett. A bizottságnak különben sem az volt a fő célja, hogy az árak tekintetében egyezséget hozzon létre, hanem kizárólag arra fektették a fősulyt, hogy a kisajátítási térképet a természetbeni állapottal összeegyeztesse. Már a márciusi kétnapos tárgyaláson kitűnt, hogy a térképek nagyon is eltérnek a tényleges állapottól. Ennek az az oka, hogy a városi mérnök egyszerűen lemásolta a telekkönyvi térképet és abba belerajzolta a csatornázás fővonalát. A telekkönyvi térképek azonban már régóta nem fedik a valóságot s igy történt meg, hogy a legtöbb telektulajdonos fölszólalt a kisajátítás ellen, mert vagy kisebb, vagy nagyobb terület szerepelt a nevén a kisajátítási térképen. A mai tárgyaláson is azok közül, kik a márciusi tárgyaláson nem jelentek meg, igen sokan emeltek kifogást a kisajátítási térkép ellen. A bizottság részint a szóbeli előadások, részint helyszíni szemle alapján kijavította a kifogásolt parcellákat. A kisajátítandó területekre nézve rendbe is jöttek. A megváltási árat azonban majd a törvényszéknél állapítják meg, mert egyetlen telektulajdonos sem fogadta el a város ajánlatát. HÍREK. Kaposvár, június 30. — Uj belső titkos tanácsos. A király Rupprecht Henrik altábornagynak, a magyar honvédség főparancsnoka helyettesének, a belső titkos tanácsosi méltóságot díjmentesen adományozta. Az országos egészségügyi felügyelő Kaposváron. Megírtuk, hogy Holländer Dezső dr. közegészségügyi felügyelő a belügyminiszter megbízásával fölülvizsgálja a kolera elleni védekezésre vonatkozó egészségügyi intézkedéseket. Holländer dr. tegnap délelőtt Kaposvárra érkezett. A fölülvizsgálat két napot vesz igénybe. Megbízatása az egész vármegye területére szól. Kaposvárra érkezése előtt a gyékényesi és barcsi járványkórházakat vizsgálta fölül s azokat megfelelőeknek találta. Kaposvárról sorra járja a vármegye valamennyi járását. — Távozó és új honvéd ezred parancsnok. A király Baitz József ezredest, a 19. honvédgyalogezred parancsnokát a honvédelmi minisztérium második 3 í1 ifjúsági futballcsapat bemutatkozása. Mérkőzés az atléták első csapatával. * Eredmény 6:3 az első csapat javára. 1I — F Az ifjúsági csapata pécsi mérkőzése. — Saját tudósítónktól. ■— Kaposvár, június 30. Szépszámú közönség előtt tartotta meg tegnap délután a kaposvári atlétikai klub első és ifjúsági csapata barátságos futball mérkőzését. Mindkét csapat tartalékokkal volt kénytelen kiáltani, ami azonban nem volt észlehető, különösen az ifjúsági csapat szép munkáján. A mérkőzés 6:3 eredménnyel az első csapat javára végződött, amely eredményt teljesen reálisnak kell elismernünk. Az ifjúsági (diák) csapatban játszott az első csapat két tagja , Fehér és Madarassy, akik Puskás és Quitivel együtt az ifjúsági csapat erősségét képezték. Általában véve az ifjúsági csapat minden tagja oly szép játékot produkált, hogy büszke lehet a kaposvári atlétikai klub neveltjeire, mint olyanokra, akik a közeljövőben már az első csapatban fognak játszani. Különösen a mérkőzés elején produkáltak valóban bámulatos összjátékot és gyors lerohanásokat, amelynek folytán az első félidő 2 : 0 arányban végződött javukra. A második félidőben azonban kénytelenek voltak meghajolni az első csapat nagyobb kitartása és szívóssága előtt. A második félidőben az első csapat mindinkább döntő fölénybe jut és a második félidő eredménye 6:1 az első csapat javára és így a mérkőzés is javukra végződik 6:3 arányban. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy mindkét csapat állandóan feltétlenül téren játszott és az első csapat nem használta erejét a testre gyengébb ifjúsági csapattal szemben, ami igen jó benyomást gyakorolt a megjelent közönség körében. A csapatból különösen Kálmán, László, Bednár I. tűntek ki játékukkal. A mérkőzést Pozsonyi Imre mindvégig pártatlanul vezette. A kaposvári atlétikai klubnak tegnap szerepelt ifjúsági csapata vasárnap Pécsre rándul, ahol a pécsi atlétikai klub meghívásán, annak ugyancsak ifjúsági csapatával barátságos mérkőzést játszik. Különös érdeklődéssel nézünk a verseny lefolyása elé, mert a pécsi atlétikai klub ifjúsági csapata oly kiváló formában van, hogy megverte a pécsi atlétikai klub első csapatát. A kaposvári klub ifjú játékosai, akiknek ez lesz első nyilvános szereplése egy másik klub csapatával, nehéz feladat előtt állanak ugyan, de a tegnapi szép játék után bizalommal tekinthetünk vasárnapi mérkőzésük elé. A csapat vasárnap reggel 9 órakor indul Pécsre. Kísérőket félárujeggyel szívesen lát az egylet vezetősége. Itt említjük meg, hogy a ferencvárosi tornaklubnak a múlt vasárnap nálunk játszott bajnoki csapata gyönyörű játék után 11:0 arányban győzött tegnap a pécsi atlétikai klub ellen. _ _____ valódi csak üvegekben, ahol a kifüggesztett plakátok jelzik.