Somogyvármegye, 1911. október-december (7. évfolyam, 224/1887-298/1961. szám)
1911-10-01 / 224. (1887.) szám
i selőkhöz, pártokhoz. Az obstrukcióban egyesült, vagy összekötözött pártokhoz már rég el kellett volna mondani ezt az interpellációt: 1. Van-e tudomása az ellenzéknek arról, hogy a magyar törvényhatóságok, városok és megyék egyaránt, a lehető leghatározottabb módon elítélik és kárhoztatják azt a léha, lelkiismeretlen s az ország érdekeivel nem számoló eljárást, amellyel az ellenzék a parlament tanácskozásait csúffá teszi, a törvényhozást pedig hivatásától megfosztja ? 2. Ha van, szándékozik e a nemzet közvéleménye előtt meghajolni, annak következéseit levonni s az eddig elkövetett hibákat további konoksággal nem tetézni. Erre feleljen tiszta meggyőződése szerint, harminc napon belül az obstrukció vezérkara. A kaposvári Kossuth-bankett utóhangjai. (Válasz Szabados Zádornak) Kaposvár, szeptember 30. A mai posta a következő levelet hozta a »Somogyvármegye~ szerkesztősége címére: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A »Somogyvármegye* 1. évi szeptember 24 i számában *A kaposvári Kossuthbankett utóhangjai. — Válasz a »Somogyi Kisgazda*-azt... cim alatt Szabados Zádortól egy a »Somogyi Kisgazdáit és szerény személyemet érintő cikk jelent meg, melyre vonatkozó rövid válaszomnak, kérem, szíveskedjék helyet szorítani. Szabados Zádor cikkében kimerítőbben foglalkozik a »Somogyi Kisgazdák-ban f. hó 17-én Domján Gyula tollából megjelent »Néhány szó a somogymegyei kis-gazdák társas ebédjén történtekről* cimű cikkével s avval, amit Szabó István orsz. képviselő válaszolt neki a társas ebéden* Mindez egyes személyek nyilatkozatára vonatkozik tehát s igy nem tudom, miért terjedt ki figyelme reám is. igaz, hogy saját nevem alatt is megjelent egy »A szocializmus és a kisgazdák* című cikk a »Somogyi Kisgazda* e hó 10 számában, de ennek tartalmára Szabados Zádor nem reflektált, bár tudomásom szerint ismeri. Ellenben gúnyosan támad személyem ellen. A cikkben megtámadottak bizonyára megfelelnek az őket illető érdembeli és személyes támadásra s igy én csak arra szorítkozom, ami Szabados Zádor cikkéből engemet érint. Mint a „Somogyi Kisgazda” szerkesztője ki kell jelentenem, hogy Szabados Zádor személyével csupán annyiban foglalkoztunk, amennyiben ő mondotta el azt a beszédet a Kossuth-banketten. Személyében őt sohasem érintettük s ami fölszólalásával kapcsolatban megjelent, az mind csupán az általa mondottak érdemére vonatkozott. Már azért sem indokolt az ő személyeskedő támadása, melyet csak ugíratásnak vélhetnék. Saját személyemet illetőleg kijelenthetem, hogy én Szabados Zádort személyesen nem ismerem, így képességeiről és képzettségéről nem tudok nyilatkozni, mert az olyan alaptalan gúnyolódás hibájába, mint ő, esni nem óhajtok. Különben sem kívánok egyáltalán ellentámadást intézni, csak az ő megjegyzéseit akarom elhárítani. Ami szónoki tehetségét illeti, arról az általam írt tudósításban csupán elismerőleg nyilatkoztam, ami azonban inkább tanítómestereit dicséri, mint őt magát. — Egyébként csupán azt jegyeztem meg besszédjére, amit ő is elismer cikkében, hogy t. i. »nagyon vigyáztam arra, hogy a jelenlevők politikai meggyőződésével ellentétbe ne kerüljek.» (Máskülönben Szabados Zádorral és fölszólalásával nem is foglalkoztam és föntebb említett cikkemben az ő személyének megemlítése nélkül igyekeztem kimutatni a szocializmus (és nem is szociáldemokrata párt) és a gazdapárt közötti elvi ellentéteket. Nagyon csodálkozom tehát, midőn Szabados Zádor anélkül, hogy ezen cikkem tartalmára egyetlen szóval reflektálna, kizárólag személyes támadást intéz ellenem. Ezen személyes támadásra válaszom az, hogy mi sem könnyebb, mint egy általunk nem is ismert egyént az őt érintő külső körülmények fölhasználásával lerántani és ismereteit illetőleg febecsmérelni. Ami könyvtáramat illeti, melyet Szabados Zádor említésre méltat, bármikor szívesen látom annak megtekintésére akár őt, akár más érdeklődőt és ha szorgos szociológiai kutatásai közepette olyasmire lenne szüksége, mely véletlenül szerény könyvtáramban megvan, készséggel állok rendelkezésére. Fiskálisi mivoltomat vonatkozólag megjegyzem, hogy igaza van Szabados Zádornak abban, hogy miként ez nem igazolja szociológiai (amint ő nevezi) ismereteimet, éppen úgy még nem kész szociológus az, aki jó szocialista vezér. Szerencsére azonban, módomban van Szabados Zádort oly fórumhoz utasítani közgazdasági (ez a helyes szó) ismereteimet illetőleg, amelyet ő is bizonyára elfogad s igy fölkérem, hogy mielőtt szerény személyemmel még tovább is foglalkozna (amiben utóvégre részesülni nem kívánok éppen) forduljon képzettségemet illetőleg fölvitágosításul Szabó Ervinhez. (Hogy ez ki, azt bizonyára nem kell számára közelebbről megjelölnöm.) Végül még kijelentem, hogy elvi polémiába készséggel bocsátkozom, ha arra — A kocsi és a lő a grófé, de aki rajta ül az a szakács fia! Nagyon pikáns eset! Ha ... ha ... ha ! — Törjék ki a nyaka! Hogy adja az urat! Szakács fia ! Nem rossz ! Hazudsz e Cserey ? — Piramidális becsületemre mondom na! Hiszen csak ismerem!. Az öreg gróf perét az apára vezeti. A községet perelik. Minden másodnap az apám irodájában van a gróf. Akárhányszor vele volt a fia is. Hát csak ismerem! Igazán pikáns! — Szólt-e hozzád ? — érdeklődött Fülöp. — Hogy köszöntél neki ? — vallatták tovább és még sok efelével ostromolták a helyzet magaslatán álló Csereyt. — Fiuk! A gróf befütyöl nekünk a diákbálra! - szólt a bősz Stern és nagyot vágott a Bodor Feri hátára. — Megbolondultál ? — mordul rá amaz. — No hát én esküszöm fiuk, hogy ez a gróf tönkre teszi a bált! — Már miért tenné ? Sőt ha van benne egy csöpp uribecsület, kifizeti a »cech«ünket. Remélem pezsgőt is rendel. — Roppant pikáns vagy ! Stern vitte a szót. — Pezsgő ide-oda, de fogadjunk, hogy a leányok ránk se néznek! — Te is elmehetsz a foltos hónaljú kabátoddal, Bokor Lari. — Itt a nyakam, hogy EV a nagysám rád se néz ! — Pofon ütlek Stern! Jobb ha befogod a szádat. Úgy utállak, hogy te se jobban a számtan-tanárt. — Tűz! Tűz! Kiabáltak néhányan, ami titkos nyelven azt jelentette, hogy a közelben van Kásás, aki mindent »bead”. Erre előlépett a polgármester fia és az apjától örökölt pátosszal így szólt: — A gróf érkezése nem tréfa! Meg kell állapodnunk, hogyan fogadjuk. Kutyába vegyük-e ... — Nem ajánlom ! — Ne szólj közbe ! Kutyába vegyük-e, hogyha itt van, — hát itt van, vagy pedig valaki az osztály nevében üdvözölje, hogy közénk jött. — Hát engem üdvözölt-e valaki ? — Te nagyzolsz Maksay, hogy attól ütt meg egyszer a guta ! Az eszed megjárná, hogy összehasonlítsd magad a gróffal. — Végre is ez a gróf a párisi nagy kollégiumba is metne s ha mégis közénk jön, efölött az osztály nem térhet közömbösen napirendre. — Ezeket a kifejezéseket apádtól tanultad úgy ? Elolvashatod a tegnapi Hírmondót, — szépeket imák róla. — Mi az a panama, fiuk ? Úgy nagyjában értem... — Te bizony nem érted Laji ! — No, mert te tán élted. — Értem hát. A panama általában hozzátartozik a polgármesterekhez ... — Mit panamáznak?! — kiáltott a belépő tanár ingerülten, akit a heves vitában senki se vett észre. — Takarodjanak helyre azonnal ! Magukat tanulni hozták ide ! Siri csönd legyen. Itt van a kegyelmes gróf. Elhozta a fiát. Meg fogja látogatni az osztályt. Az ajtó megnyílt. Elől jött a kegyelmes úr utána a tanárok és végül egy igen szép arcú, sugár termetű fiú. A diákok égő tekintete rátapadt a kis grófra és úgy érezték valamennyien, hogy ezen a napon a szürke falak közé beköltözött a romantika. SOMOGYVÁRMEGYE 1911. október 1.