Somogyvármegye, 1911. október-december (7. évfolyam, 224/1887-298/1961. szám)

1911-10-01 / 224. (1887.) szám

i­ selőkhöz, pártokhoz. Az obstrukcióban egyesült, vagy összekötözött pártok­hoz már rég el kellett volna mondani ezt az interpellációt: 1. Van-e tudomása a­z­ ellenzék­nek arról, hogy a magyar törvény­hatóságok, városok és megyék egy­aránt, a lehető leghatározottabb mó­­don elítélik és kárhoztatják azt a léha, lelkiismeretlen s az ország érdekeivel nem számoló eljárást, amellyel az el­lenzék a parlament tanácskozásait csúffá teszi, a törvényhozást pedig hivatásától megfosztja ? 2. Ha van, szándékozik e a nem­zet közvéleménye előtt meghajolni, annak következéseit levonni s az ed­dig elkövetett hibákat további konok­­sággal nem tetézni. Erre feleljen tiszta meggyőződése szerint, harminc napon belül az ob­­strukció vezérkara. A kaposvári Kossuth-bankett utóhangjai. (Válasz Szabados Zádornak) Kaposvár, szeptember 30. A mai posta a következő levelet hozta a »Somogyvármegye~ szerkesztősége címére: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A »Somogyvármegye* 1. évi szeptem­ber 24 i számában *A kaposvári Kossuth­­bankett utóhangjai. — Válasz a »Somogyi Kisgazda*-az­t... cim alatt Szabados Zádor­­tól egy a »Somogyi Kisgazdái­t és szerény személyemet érintő cikk jelent meg, melyre vonatkozó rövid válaszomnak, kérem, szí­veskedjék helyet szorítani. Szabados Zádor cikkében kimerítőb­ben foglalkozik a »Somogyi Kisgazdák-ban f. hó 17-én Domján Gyula tollából meg­jelent »Néhány szó a somogymegyei kis-­­­gazdák társas ebédjén történtekről* cimű­­ cikkével s avval, amit Szabó István orsz. képviselő válaszolt neki a társas ebéden* Mindez egyes személyek nyilatkozatára vo­natkozik tehát s igy nem tudom, miért ter­jedt ki figyelme reám is. igaz, hogy saját nevem alatt is megjelent egy »A szocializ­mus és a kisgazdák* című cikk a »Somogyi Kisgazda* e hó 10­­ számában, de ennek tartalmára Szabados Zádor nem reflektált, bár tudomásom szerint ismeri. Ellenben gúnyosan támad személyem ellen. A cikkben megtámadottak bizonyára megfelelnek az őket illető érdembeli és személyes támadásra s igy én csak arra szorítkozom, ami Szabados Zádor cikkéből engemet érint. Mint a „Somogyi Kisgazda” szerkesz­tője ki kell jelentenem, hogy Szabados Zádor személyével csupán annyiban fog­lalkoztunk, amennyiben ő mondotta el azt a beszédet a Kossuth-banketten. Személyé­ben őt sohasem érintettük s ami fölszóla­­lásával kapcsolatban megjelent, az mind csupán az általa mondottak érdemére vo­natkozott. Már azért sem indokolt az ő személyeskedő támadása, melyet csak ug­­í­ratásnak vélhetnék. Saját személyemet illetőleg kijelent­hetem, hogy én Szabados Zádort szemé­lyesen nem ismerem, így képességeiről és képzettségéről nem tudok nyilatkozni, mert az olyan alaptalan gúnyolódás hibájába, mint ő, esni nem óhajtok. Különben sem kívánok egyáltalán ellentámadást intézni, csak az ő megjegyzéseit akarom elhárí­tani. Ami szónoki tehetségét illeti, arról az általam írt tudósításban csupán elisme­rőleg nyilatkoztam, ami azonban inkább tanítómestereit dicséri, mint őt magát. — Egyébként csupán azt jegyeztem meg be­s­szédjére, amit ő is elismer cikkében, hogy t. i. »nagyon vigyáztam arra, hogy a je­lenlevők politikai meggyőződésével ellen­tétbe ne kerüljek.» (Máskülönben Szabados Zádorral és fölszólalásával nem is foglal­koztam és föntebb említett cikkemben az ő személyének megemlítése nélkül igye­keztem kimutatni a szocializmus (és nem is szociáldemokrata­ párt) és a gazdapárt közötti elvi ellentéteket. Nagyon csodálko­zom tehát, midőn Szabados Zádor anél­kül, hogy ezen cikkem tartalmára egyetlen szóval reflektálna, kizárólag személyes tá­madást intéz ellenem. Ezen személyes támadásra válaszom az, hogy mi sem könnyebb, mint egy általunk nem is ismert egyént az őt érintő külső körülmények fölhasználásával lerán­tani és ismereteit illetőleg febecsmérelni. Ami könyvtáramat illeti, melyet Szabados Zádor említésre méltat, bármikor szívesen látom annak megtekintésére akár őt, akár más érdeklődőt és ha szorgos szociológiai kutatásai közepette olyasmire lenne szük­sége, mely véletlenül szerény könyvtáram­ban megvan, készséggel állok rendelke­zésére. Fiskálisi mivoltomat vonatkozólag megjegyzem, hogy igaza van Szabados Zádornak abban, hogy miként ez nem iga­zolja szociológiai (amint ő nevezi) ismere­teimet, éppen úgy még nem kész szocioló­gus az, aki jó szocialista vezér. Szerencsére azonban, módomban van Szabados Zádort oly fórumhoz utasítani közgazdasági (ez a helyes szó) ismeretei­met illetőleg, amelyet ő is bizonyára elfo­gad s igy fölkérem, hogy mielőtt szerény személyemmel még tovább is foglalkozna (amiben utóvégre részesülni nem kívánok éppen) forduljon képzettségemet illetőleg fölvitágosításul Szabó Ervinhez. (Hogy ez ki, azt bizonyára nem kell számára köze­lebbről megjelölnöm.) Végül még kijelentem, hogy elvi po­lémiába készséggel bocsátkozom, ha arra — A kocsi és a lő a grófé, de aki rajta ül az a szakács fia! Nagyon pikáns eset! Ha ... ha ... ha ! — Törjék ki a nyaka! Hogy adja az urat! Szakács fia ! Nem rossz ! Hazudsz e Cserey ? — Piramidális becsületemre mondom na! Hiszen csak ismerem!. Az öreg gróf perét az apára vezeti. A községet perelik. Minden másodnap az apám irodájában van a gróf. Akárhányszor vele volt a fia is. Hát csak ismerem! Igazán pikáns! — Szólt-e hozzád ? — érdeklődött Fülöp. — Hogy köszöntél neki ? — vallatták tovább és még sok efelével ostromolták a helyzet magaslatán álló Csereyt. — Fiuk! A gróf befütyöl nekünk a diák­bálra! - szólt a bősz Stern és nagyot vágott a Bodor Feri hátára. — Megbolondultál ? — mordul rá amaz. — No hát én esküszöm fiuk, hogy ez a gróf tönkre teszi a bált! — Már miért tenné ? Sőt ha van benne egy csöpp uribecsület, kifizeti a »cech«­­ünket. Remélem pezsgőt is rendel. — Roppant pikáns vagy ! Stern vitte a szót. — Pezsgő ide-oda, de fogadjunk, hogy a leányok ránk se néznek! — Te is elmehetsz a foltos hónaljú kabátoddal, Bokor Lari. — Itt a nyakam, hogy EV a nagysám rád se néz ! — Pofon ütlek Stern! Jobb ha befo­god a szádat. Úgy utállak, hogy te se jobban a számtan-tanárt. — Tűz! Tűz! Kiabáltak néhányan, ami titkos nyelven azt jelentette, hogy a közelben van Kásás, aki mindent »bead”. Erre előlépett a polgármester fia és az apjától örökölt pátosszal így szólt: — A gróf érkezése nem tréfa! Meg kell állapodnunk, hogyan fogadjuk. Ku­tyába vegyük-e ... — Nem ajánlom ! — Ne szólj közbe ! Kutyába vegyük-e, hogyha itt van, —­ hát itt van, vagy pedig valaki az osztály nevében üdvözölje, hogy közénk jött. — Hát engem üdvözölt-e valaki ? — Te nagyzolsz Maksay, hogy attól ütt meg egyszer a guta ! Az eszed meg­járná,­­­ hogy összehasonlítsd magad a gróffal. — Végre is ez a gróf a párisi nagy kollégiumba is m­­etne s ha mégis közénk jön, efölött az osztály nem térhet közömbösen napirendre. — Ezeket a kifejezéseket apádtól ta­nultad úgy­­ ? Elolvashatod a tegnapi Hír­mondót, — szépeket imák róla. — Mi az a panama, fiuk ? Úgy nagyjá­ban értem... — Te bizony nem érted Laji ! — No, mert te tán élted. — Értem hát. A panama általában hozzátartozik a polgármesterekhez ... — Mit panamáznak?! — kiáltott a belépő tanár ingerülten, akit a heves vitá­ban senki se vett észre. — Takarodjanak helyre azonnal ! Magukat tanulni hozták ide ! Siri csönd legyen. Itt van a kegyelmes gróf. Elhozta a fiát. Meg fogja látogatni az osztályt. Az ajtó megnyílt. Elől jött a kegyel­mes úr utána a tanárok és végül egy igen szép arcú, sugár termetű fiú. A diákok égő tekintete rátapadt a kis grófra és úgy érezték valamennyien, hogy ezen a napon a szürke falak közé beköltözött a romantika. SOMOGYVÁRMEGYE 1911. október 1.

Next