Somogyvármegye, 1915. január-március (11. évfolyam, 1/2854-73/2926. szám)
1915-01-01 / 1. (2854.) szám
1915. január 1. SOMOGY VÁRMEGYE véve nem tehet ki többet évi 360 koronánál. Ez a nyugdíjellátás végtelen csekély. Ez a törvény tehát föltétlenül revízióra szorul. Fontos kérdés ez, de amelyet mégis nagyon gyorsan és igazságosan, humánusan kell megoldani. Tudjuk, hogy a pénzkérdés itt is nehézségeket okoz. A háború után az állami szükségletek jelentékenyen emelkedni fognak, ezt már bejelentette a pénzügyminiszter. De ezt az ügyet mégis igazságosan kell rendezni és erre van is mód. Az elesett katonák hátramaradottjai- nak támogatására való a hadmentességi díj. Ez az adó az utóbbi években körülbelül évi 41/2—5 millió koronát jövedelmezett és ennek egy részéből — a törvény rendelkezése szerint — jókora alapnak kellett összegyűlnie. Valószínű azonban, hogy a most beálló óriási szükségletet ebből nem lehet majd födezni. A hiány pótlására tehát a legelső mód a hadmentességi díj fölemelése lehet. Most a legmagasabb hadmentességi díj 240 korona, ennél többet még a sokszoros milliomos sem fizet. Pedig hány ember adna etinél jóval nagyobb összeget is csak azért, hogy egyetlen egy fegyvergyakorlattól megszabaduljon!... Az egyháromévi katonai szolgálat és az utána következő több fegyver gyakorlat olyan nagy teher, hogy aki azt elkerülheti, az ellenszolgáltatásul bátran hozhat a mostaninál jóval nagyobb pénzáldozatokat. Mikor a háborúban elesett hős katonák özvegyeinek és árváinak eltartásáról van szó, senkinek sem szabad sajnálnia a pénzáldozatot, legkevésbé pedig azoknak, akik a jövőben mentesek lesznek a katonai szolgálattól. Olyan adó ez, amely alól bizonyára nem kívánja magát kivonni még a legszegényebb ember sem és amelyet az eddiginél sokszorosan nagyobb mértékben fizethetnek a gazdagok, akiknek javait vérükkel védték az elesett hősök. Tehát fölemelt és erősen progresszív hadmentességi díj legyen az a forrás, amelyből elsősorban merít az állam az özvegyek és árvák számára. Ha pedig ez a forrás még, így is elégtelennek bizonyulna, akkor onnan kell meríteni, ahol van... Az ügy sürgős. A katona eleste után hat hónapig meg kapja a családja az eddigi hadbavonulási segélyt, azután azonban kezdődik az özvegyi nyugdíj. Adhat-e a magyar állam az érette vérét hullatott hős özvegyének hat korona havi, húsz fillér napi nyugdíjat ?... Kérjük a kormányt és a törvényhozást, gondolják ezt meg gyorsan és cselekedjenek gyorsan. k&r Katonatisztek, egyéves önkéntesek hadifelszereléseket és egyenruházati cikkeket ,: állandóan kaphatnak. ..BARTA SÁNDOR szabómesternél Kaposvár, Városház épül. Elesett negyvenmégyes hősök. A’ világháború halottjai. — Saját tudósitónktól. — Kaposvár, december 31. A minap megjelent 83. számú hivatalos veszteségi kimutatás szerint az északi harctéren a 44. gyalogezred vitézei közül a következők estek el: Nemann János hónaprődjelölt. A legénység sorából: Ambrus József póttart., Kaposvár. Amma Alajos, Tevel (Tolna megye). Antal Lajos szakaszv., Ádámd. Babocsay József tiz., Nemecske. Badics Mihály tiz., Magyarkeszi. Baka Jakab póttart., Kisdorog. Bakai János, Marót. Bakos József, Nagybajom. Balázs György, Kisverke. Balla János póttart., Magyarkeszi. Balla József. Bebesi János. Bene-Fábos Vendel. Berkes János, Inke. Bodocska Mihály. Bodis János, Győré. Bodor Pál. Böhm Antal, Nagymányok. Bognár Márton, Sióagárd. Bognár István, Budapest. Csuka József, Tolna. Czeh József, Szekszárd. Czukor József. Decsi György. Derencsén József tiz., Kiliti. Dergeczi Bálint, Berzence. Dimoti János. Diseri "Ferenc. "Dömötör György. Dörnyei János, Táska. Ernyei János póttart., Csököly. Fábri István póttart., Kisbárapáti. Farkas József őrv., Erdőcsokonya. Farkas Lajos tz. Fekete György Homokszentgyörgy. Fritz János. Frotz János, Kurd. Gál Sándor. Gál József póttart., Karád. Gál István, Szakcs. Gáli Lajos, Gomba. Gibicsár István, Bolhó. Orosz Imre, Büsü. GroszFerenc, szekszárd. Guzmícs János, Balatonszárszó. Gyurmann Mihály, Nagybajom. Holledor András póttart., Szigetvár. Homorics Péter, Belovár. Horváth István, Vízvár. Horváth Mihály. Hosszú Géza póttart., Nyim. Huber József póttart., Decs. Imrei József, Marcali. Jávos Vendel, Mernye. Jóna Pál, Gyulaj. Kálmán István, Kisdobsza. Karnisch József, Gyékényes. KaszaJózsef, Ötvöskónyi. Kátai Mihály, Törökkoppány. Kazi József. Keserű Lajos, Felsőnyék. Keszelicze Vendel, Szenta. Kisberkes József, Inke. Kisfarkas Géza, Tab. Kis-Vince Ferenc őrv., Hencse. Kolics János. Kieller János. Korponai János. Koszorú Mihály, Öcsényicser. Kovács Ferenc, Balatonújlak. Kovács János. Kovács József. Kozári Bálint, Dunavecser. Kozári József. Krausz Ernő, eéc., őrv., Budapest. Kutnyák István póztart., Nagyatád. Lakos János. Landl Márton. Lehnár Vendel szakaszv., Görgeteg. Lehőcz István. Lovász József póttart., Kutas. Löwi Dezső őrv. Major Gyula, Nagyberény. Mangó József, Háromfa. Marschal István. Manton Mihály, Tamási. Mayer József őrv., Bátaszék. Méreg János, Kereki. Mészáros György, Szekszárd. Mészárovics István, Faluszemes. Molnár Vince. Mór János szakv., Cserénfa. Müller Henrik. Müller Mihály szakv., Kocsola. Németh József őrv. Neuburger József. Oblian János, Kastélydombó. Oláh István őrv., Decs. Pápai András usz., Mike. Pecsek József, I.-berény. Pégler Ferenc, Szekszárd. Péter György szv., Geszti. Péter Viktor póttart., Sávoly. Péterfi Lajos. Pick Ferdinánd. Pintér Imre tsz. Pintér János, Vízvár. Pintér István póttart., Fonyód. Plezer Mihály, Dombóvár. Pohli János póttart., Hárságy. Póth Miklós szakv. Povolin Imre póttart., Mozsgó. Rakocai János. Reidinger József póttart. Salamon József, Somogyfajsz. Schillinger János, Somogyvár. Schiszler Mátyás, Kurd. Schmidt Henrik póttartalék. Schultz Ádám szakv. Simon István, Sörös Sándor. Spiesz József, Teklafalu. Straszner Antal szakv., Barcs. Salamon Lajos, Városhidvég. Szabó Sándor, Osztopán. Szabó Imre Ötvöskónyi. Szakonyi Gyula, Darány. Szántó Elemér. Szántó Ferenc őrv., Tapsony. Szita Sándor, Szabás. Takács Ferenc, Szekszárd. Takler Ferenc, Szekszárd. Tapi János, Lengyeltóti. Talizma József, Apar. Tengerdi Lajos, Keleviz. Tombor Ferenc, Horvátkút. Tóth János, Pécs. Trubacs András. Trubek György szakv., Mesztegnyő. Véber Péter őrv. Vég Pál póttart. Visnyei Sándor fiz., Pula. Vörös István, Kőkút. Zerényi János, Szakcs. Zseger Lajos, Csurgó. Zsinkai Lajos őrv. 3 •»" a sebesültek karácsonya. Kimutatás a beérkezett adományokról. — Saját tudósitónktól. — Kaposvár, december 31. Kovács-Sebestény Gyula drné a hadikórházak önkéntes ápolónőivel és egy sereg más nemeslelkü hölgy fáradhatatlan buzgóságával felejthetetlenül kedves és szép estét szerzett karácsonykor a Kaposváron ápolt sebesült hősöknek. Ahhoz azonban, hogy ez a szép est minden részletében ily szépen sikerüljön, a közönség áldozatkészségére volt szükség. Büszkén és bátran állítjuk, hogy e tekintetben Kaposvár és Somogy népe első helyen áll az egész országban. Sok-sok ezrekre rúgott annak az értéke, amivel a somogyi falvak és Kaposvár közönsége felejthetetlenné tette a sebesült katonák karácsony estéjét. Az adományokhoz a következők járuttak hozzá: Készpénzben: Özv. Majunka Gyula úrné 5, N. N. 22, Bódis József (Ujvárpalota) 10, Hegedűs János (Ujvárpalota) 3, Bódis Mihály (Ujvárpalota) 2, Bogyay Gyula 20, Szomju István (Őrei) 10, Weisz Antalné (Balatonendréd) 20, a baranya-kárászi plébánia hívei 15, Maurer Jolánka és Árpád 20, a brassói református egyházi 10, Herbay Pál 10, N. N. 10, a zselicszentpáli hívek szeretetadománya 32, Kovács Sománé 6, Szinger Kornél (Mernye)