Somogyvármegye, 1917. október-december (13. évfolyam, 224/3675-296/3747. szám)
1917-10-03 / 224. (3675.) szám
M (Itt, október 3. 4 hábom órán. Kaposvár, október 2. (R. L.) örvendetes dolog, hogy mind komolyabb formában merülnek föl a békehírek. A stockholmi meghiúsult kísérlet után, most Bernben lesz nemzetközi békeértekezlet, melyen a világbéke ismert nevű apostolai vesznek részt, köztük az antant állambeliek is. A pápa békeszózata is mind nagyobb hullámokat vet. Minden nemzet belefáradt már a céltalan öldöklésbe, azért erősbödnek a béke kilátásai.Föl kell készülődnünk a további harcra is, de a béke se találjon bennünket készületlenül. Már most foglalkoznunk kell mindama kérdésekkel, amelyeket a béke elibénk sodor, az ügy politikai része kevésbé érdekel most bennünket, hanem a gazdasági annál inkább. Gondoskodnunk kell róla, hogy a harctérről hazatérő százezreknek munkát, megélhetést adhassunk. Még ezer szerencse, hogy ezek túlnyomó része nem szorul hatósági gondozásra, mert akinek földje, vagy rendes foglalkozása van, az egyszerűen visszatér régi hivatásához. De a munkástömegek foglalkoztatása egy ideig a hatóságok feladata lesz, addig, t. i., amíg az újra meginduló gazdasági élet terén maguktól is el tudnak majd helyezkedni. De ez nem azonnal fog megtörténhetni. Eleinte jóval kevesebb lesz a munkaalkalom, mint volt a háború előtt. Csak lassan kint kapja vissza gazdasági életünk a rendes képét. De mi lesz addig a harctérről visszajövő hőseinkkel, akiknek nincs földje, nincs rendes keresete. Éppen ez a kérdés lesz legnehezebben megoldható. Szó volt arról, hogy az állam közmunkákat teremtsen és így lássa el keresettel az arra szorulókat. Az állam azonban erre egymagában képtelen lesz. Bármilyen célszerű lenne ezt az alkalmat fölhasználva, minél több közintézményt kiépíteni, utakat, hidakat, csatornákat létesíteni, középületeket emelni, az eladósodott államnak nem lesz annyi pénze, hogy egyszerre mindenbe belekezdjen. Az egész társadalom egyetértő, összefogózkodó munkájára lesz szükség, hogy azonnal kenyeret adhassunk százezreknek. Amit az állam egymaga nem tehet meg, anyagi eszközeinek a csekélységénél fogva, azt a törvényhatóságok, a községek, a magánosok az állam ma együttesen igen szépen elvégezhetik. Alig van Város, amelynek ne lennének megalkotásra váró tervei, amelynek kivitelét jóformán a háború akadályozta meg. Készítse el minden város, sőt minden község a munkaprogrammját és sürgősen jelölje meg, mik volnának a beruházási tervből azonnal megvalósíthatók Számítsa ki, hogy e közművek létesítéséhez hány munkásra lenne szüksége és jelentse be annak a minisztériumnak, amelyet most szerveztek, hogy a háborúból a békébe való átmenet feladatait minél sikeresebben lehessen megoldani. Ilyképp az egész ország szerves hálózata lenne a munkaalkalmaknak és keresetet találnának azok, akik majd a lövészárok harcát a békés munkával fogják fölcserélni. Nemcsak róluk van szó, hanem Amerikából hazatérő véreinkről is. Nekik éppúgy munkát kell adnunk, mint a harcosoknak. Bizonyos, hogy sokan fognak hazajönni és nem szabad őket csalódásnak kitenni, mert akkor végképp elveszítjük őket. Úgy képzelném ezt a tervet megoldhatónak, hogy már most az őszi időszakban szervezzen minden város, minden megy, minden község bizottságot, mely sürgősen javaslatot tesz a közgyűlésnek, miféle közműveket kellene a békekorszak örömére, a nagy világháború emlékére, szerencsés befejezésének megörökítésére létesíteni. Ilyképp mintegy a nemzeti kegyelet és hazafias fölbuzdulás áldozati tüze élesztené és tömjénfüstje lengené körül a készülő alkotásokat és biztosítaná azok sikerét. Hogy nálunk nem kis szerepe van az ilyen érzelmi mozzanatoknak, azt fölösleges bizonyítani. Emberöltők évei fognak teperegni, míg egy olyan kedvező alkalom lesz nagy alkotások, ünnepi elhatározások fogantatására, mint az eljövendő béke első mámoros percei. Legyen első gondolatunk azoké a hősöké, akiknek országunk épségét, fajunk fönnmaradását, testi és erkölcsi jólétünket, jelenünket, jövőnket, mindenünket köszönhetjük. Az ő erős karjuk oltalmazta meg a hazát. Az ő erős karjuk fogja lerakni az első gránitköveket azon az úton, mely a békés fejlődés, a nemzetinagyság dicsőséges útja lesz. Szappan-pótlék. Pótolja teljesen az igazi szappant, használható ruha és kézmosáshoz. Darabja 50 fillér. 1 postaláda 5 kg. 12 kor., 10 kg. 22 kor. — Fehér finomabb (toilette szappan) igen habzós és illatos fehérnemű és arcmosáshoz 1 postaláda 32 drb. 12 korona. __ Színes toilett szappan finom illatos 1 postaláda 32 darab 15 korona. Mintát nem küldünk, legkevesebb rendelés minden fajtából 1 postaláda utánvét mellett. Postaszállítást mi fizetjük. Lakástisztítási Vállalat Zagreb, Petrinjska utca 3/111. A Szántó Arnold-féle üzletet TELEFON: 337. 1 .-tt. ................., a szemben le/5 John Micsa féle üzlethelyiségbe helyezteti át. ERŐS ERNŐ. Szidnak bennünket az osztrákok. - . ~ Egy kaposvári kereskedés tapasztalatai Bácsben. - Saját tudósítónktól. — Kaposvár, október 2. Rég ismert dolog, hogy az osztrákok sohasem viselkedtek irányunkban baráti érzéssel. A háború legelső hónapjában, a harci lelkesedés első föllobbanása közepette úgy tetszett, mintha az osztrákok megbánták volna ellenük elkövetett bűneiket és testvéri szeretetett akarnának ráltatni. Minél mélyebben haladunk azonban a háború súlyos állapotában, minél nehezebbé válik a közélelmezési ellátása, úgy Ausztriában, mint Magyarországon, annnál vehemensebbül támad ellenünk osztrák szomszédunk, mert a hadviselés minden fájdalmaiért és szenvedéséért bennünket akarnak felelőssé tenni. Azt állítják, hogy nálunk tejben vajban fürdik a nép, míg ellenben Ausztriában alig esznek naponkint egyszer. Hogy milyen feneketlen gyűlölködéssel viseltetnek birányunkban, annak szomorú dokumentuma az a tapasztalat, amelyet egy ismert régi kaposvári kereskedő szerzett legutóbbi bécsi útja alkalmával. A kereskedő, aki egyike Kaposvár legtiszteltebb cégtulajdonosainak és aki több, mint harminc év óta áll összeköttetésben bécsi nagykereskedőkkel a következő érdekes adatokat hozta bécsi útjáról : — Az ember a legszomorúbb elkeseredésben jön haza Bécsből, mert sohasem volt olyan nagy gyűlölet ellenünk, mint most. Még azok a cégek is, amelyekkel csaknem harminc esztendeje vagyok üzleti összeköttetésben, alig akarnak valami árut adni. Még azok is csaknem elutasítottak azzal az indokolással, hogy Magyarország az oka Ausztria súlyos helyzetének. Azoknál a cégeknél, ahol most fordultam meg először, egyenesen dühös kiabálásokkal fogadtak és kijelentették hogy magyarországi céget nem szolgálnak ki, mert a magyarok nem érdemlik meg, hogy osztrák gyártmány kerüljön Magyarországra. Egyik másik olyan boszantó s képtelen, szinte kacagtató kijelentést is tett, hogy Magyarországot Ausztria hizlalta naggyá, mi az osztrák szomszéd zsírján élősködtünk eddig s most azt szeretnénk, hogy elpusztulna, aki eddig a támaszunkvolt. A legnagyobb hálátlanságnak tüntetik föl azt, hogy mi szeretnénk közgazdaságilag önálló ország lenni. Azt a bor