Somogyvármegye, 1917. október-december (13. évfolyam, 224/3675-296/3747. szám)

1917-10-03 / 224. (3675.) szám

M (Itt, október 3. 4 hábom órán. Kaposvár, október 2. (R. L.) örvendetes dolog, hogy mind komolyabb formában merülnek föl a békehírek. A stockholmi meghiúsult kísér­let után, most Bernben lesz nemzetközi békeértekezlet, melyen a világbéke ismert nevű apostolai vesznek részt, köztük az antant állambeliek is. A pápa békeszózata is mind nagyobb hullámokat vet. Minden nemzet belefáradt már a céltalan öldök­lésbe, azért erősbödnek a béke kilátásai.Föl kell készülődnünk a további harcra is, de a béke se találjon bennün­ket készületlenül. Már most foglalkoznunk kell mindama kérdésekkel, amelyeket a béke elibénk sodor, az ügy politikai része kevésbé érdekel most bennünket, hanem a gazdasági annál inkább. Gondoskodnunk kell róla, hogy a harctérről hazatérő százezreknek munkát, megélhetést adhassunk. Még ezer szerencse, hogy ezek túlnyomó része nem szorul hatósági gondozásra, mert akinek földje, vagy rendes foglalkozása van, az egy­szerűen visszatér régi hivatásához. De a munkástömegek f­oglalkoztatása egy ideig a hatóságok feladata lesz, addig, t. i., amíg az újra meginduló gazdasági élet terén maguktól is el tudnak majd helyez­kedni. De ez nem azonnal fog megtörtén­hetni. Eleinte jóval kevesebb lesz a munkaalkalom, mint volt a háború előtt. Csak lassan kint kapja vissza gazdasági életünk a rendes képét. De mi lesz addig a harctérről visszajövő hőseinkkel, akik­nek nincs földje, nincs rendes keresete. Éppen ez a kérdés lesz legnehezeb­ben megoldható. Szó volt arról, hogy az állam közmunkákat teremtsen és így lássa el keresettel az arra szorulókat. Az állam azonban erre egymagában képtelen lesz. Bármilyen célszerű lenne ezt az alkalmat fölhasználva, minél több közintézményt kiépíteni, utakat, hidakat, csatornákat létesíteni, középületeket emelni, az el­adósodott államnak nem lesz annyi pénze, hogy egyszerre mindenbe belekezdjen. Az egész társadalom egyetértő, összefogózkodó munkájára lesz szükség, hogy azonnal kenyeret adhassunk száz­­ezreknek. Amit az állam egymaga nem tehet meg, anyagi eszközeinek a csekély­ségénél fogva, azt a törvényhatóságok, a községek, a magánosok az állam ma együttesen igen szépen elvégezhetik. Alig van Város, amelynek ne lenné­nek megalkotásra váró tervei, amelynek kivitelét jóformán a háború akadályozta meg. Készítse el minden város, sőt min­den község a munkaprogrammját és sür­gősen jelölje meg, mik volnának a be­ruházási tervből azonnal megvalósíthatók Számítsa ki, hogy e közművek létesítésé­hez hány munkásra lenne szüksége és jelentse be annak a minisztériumnak, amelyet most szerveztek, hogy a háború­ból a békébe való átmenet feladatait minél sikeresebben lehessen megoldani. Ilyképp az egész ország szerves hálózata lenne a munkaalkalmaknak és keresetet találnának azok, akik majd a lövészárok harcát a békés munkával fog­ják fölcserélni. Nemcsak róluk van szó, hanem Amerikából hazatérő véreinkről is. Nekik éppúgy munkát kell adnunk, mint a harcosoknak. Bizonyos, hogy sokan fognak hazajönni és nem szabad őket csalódásnak kitenni, mert akkor végképp elveszítjük őket. Úgy képzelném ezt a tervet meg­oldhatónak, hogy már most az őszi idő­szakban szervezzen minden város, minden megy, minden község bizottságot, mely sürgősen javaslatot tesz a közgyűlésnek, miféle közműveket kellene a békekorszak örömére, a nagy világháború emlékére, szerencsés befejezésének megörökítésére létesíteni. Ilyképp mintegy a nemzeti kegyelet és hazafias fölbuzdulás áldozati tüze élesztené és tömjénfüstje lengené körül a készülő alkotásokat és biztosítaná azok sikerét. Hogy nálunk nem kis sze­repe van az ilyen érzelmi mozzanatok­nak, azt fölösleges bizonyítani. Emberöltők évei fognak teperegni, míg egy olyan kedvező alkalom lesz nagy alkotások, ünnepi elhatározások foganta­tására, mint az eljövendő béke első mámo­ros percei. Legyen első gondolatunk azoké a hősöké, akiknek országunk épségét, fajunk fönnmaradását, testi és erkölcsi jó­létünket, jelenünket, jövőnket, mindenün­ket köszönhetjük. Az ő erős karjuk oltalmazta meg a hazát. Az ő erős karjuk fogja lerakni az első gránitköveket azon az úton, mely a békés fejlődés, a nemzeti­­nagyság dicső­séges útja lesz. Szappan-pótlék. Pótolja teljesen az igazi szappant, hasz­nálható ruha és kézmosáshoz. Darabja 50 fillér. 1 postaláda 5 kg. 12 kor., 10 kg. 22 kor. — Fehér finomabb (toilette szappan) igen habzós és illatos fehérnemű és arcmosáshoz 1 postaláda 32 drb. 12 korona. __ Színes toilett szappan finom illatos 1 postaláda 32 darab 15 korona. Mintát nem küldünk, legkevesebb rendelés minden fajtából 1 postaláda utánvét mellett. Postaszállítást mi fizetjük. Lakástisztítási­ Vállalat Zagreb, Petrinjska­ utca 3/111. A Szántó Arnold-féle üzletet TELEFON: 337. 1 .-tt. ................., a szemben le/5 J­ohn Mi­csa féle üzlethelyi­­ségbe helyezteti át. ERŐS ERNŐ. Szidnak bennünket az osztrákok. - . ~ Egy kaposvári kereskedés tapasztalatai Bácsben. - Saját tudósítónktól. — Kaposvár, október 2. Rég ismert dolog, hogy az osztrákok sohasem viselkedtek irányunkban baráti érzéssel. A háború legelső hónapjában, a harci lelkesedés első föllobbanása köze­pette úgy tetszett, mintha az osztrá­kok megbánták volna ellenük elkövetett bűneiket és testvéri szeretetett akarná­nak ráltatni. Minél mélyebben haladunk azonban a háború súlyos állapotában, minél ne­hezebbé válik a közélelmezési ellátása, úgy Ausztriában, mint Magyarországon, annnál vehemensebbül támad ellenünk osztrák szomszédunk, mert a had­viselés minden fájdalmaiért és szenve­déséért bennünket akarnak felelőssé tenni. Azt állítják, hogy nálunk tejben vaj­ban fürdik a nép, míg ellenben Ausztriá­ban alig esznek naponkint egyszer. Hogy milyen feneketlen gyűlölködéssel visel­­tetnek birányunkban, annak szomorú do­­kumentuma az a tapasztalat, amelyet egy ismert régi kaposvári kereskedő szerzett legutóbbi bécsi útja alkalmával.­­ A kereskedő, aki egyike Kaposvár legtisz­­teltebb cégtulajdonosainak és aki több, mint harminc év óta áll összeköttetés­ben bécsi nagykereskedőkkel a követ­kező érdekes adatokat hozta bécsi út­járól : — Az ember a legszomorúbb elke­seredésben jön haza Bécsből, mert soha­sem volt olyan nagy gyűlölet ellenünk, mint most. Még azok a cégek is, amelyekkel csaknem harminc esztendeje vagyok üz­leti összeköttetésben, alig akarnak valami árut adni. Még azok is csaknem eluta­sítottak azzal az indokolással, hogy Ma­gyarország az oka Ausztria súlyos hely­zetének. Azoknál a cégeknél, ahol most for­dultam meg először, egyenesen dühös kiabálásokkal fogadtak és kijelentették hogy magyarországi céget nem szolgál­nak ki, mert a magyarok nem érdemlik meg, hogy osztrák gyártmány kerüljön Magyarországr­a. Egyik másik olyan bo­­szantó s képtelen, szinte kacagtató kije­lentést is tett, hogy Magyarországot Ausz­tria hizlalta naggyá, mi az osztrák szom­széd zsírján élősködtünk eddig s most azt szeretnénk, hogy elpusztulna, aki eddig a támaszunk­­volt. A legnagyobb hálátlanságnak tün­tetik föl azt, hogy mi szeretnénk közgaz­daságilag önálló ország lenni. Azt a bor­

Next