Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1900
sőt ezek állanak előtérben. Ilyen — régi alakjában — a clientela is, egy urnak — a patronusnak — s egy vagy több egyénnek — a clienseknek — az a kölcsönös hűségen alapuló s a kölcsönös támogatásra czélzó viszonya, melyet talán leginkább a középkori hűbérurak s hűbéresek, illetve jobbágyok közti viszonyhoz hasonlíthatnánk. Vájjon hogyan keletkezett e viszony? E kérdés megoldásánál nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy abban a korban, melyet a történelem fáklyájának fénye megvilágít, a clientela a római népnél már teljesen ki van fejlődve, sőt hanyatlani kezd. Keletkezése tehát a történelem előtti időbe, az ős, mondás korba esik, s innét a homály, bizonytalanság és sok lényeges eltérés e kérdésben még a legrégibb íróknál is. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a legrégibb írott feljegyzések is évszázadokkal későbbi időkből valók, mint a feljegyzett események és így feljegyzőik nem annyira magukat a tényeket, mint inkább az ezekre vonatkozólag élő hagyományt örökítették meg. A gall pusztítás tönkre tette Rómának minden régebbi emlékét s alig maradt más, mint a nagy szerencsétlenséget túlélők nem igen messze nyúló emlékezete. Fabius Pictor, az első annalista, a város alapítása után — még ha elfogadjuk is annak közönségesen vallott idejét — az 5-ik században ír s akkor sem annyira az intézményekkel, mint inkább a külső eseményekkel törődik, mert hisz ezek érdekelték a legelső feljegyzőket, nem a megszokott, mindennapi viszonyok, melyek közt éltek. Még Livius is, ki pedig összefüggő történetet igyekszik írni, meglehetős könnyen bánik el az intézményekkel. Mivel sok, a régi időkből származó dolgot már sem ő, sem általában a többi írók teljesen megérteni nem tudtak, vagy mondák, mythosok segítségével igyekeztek azokat megmagyarázni, vagy pedig saját koruk, illetve korábbi, de ismert idők hasonló intézményeivel azonosították, szem elől tévesztve a történeti fejlődésnek tisztán át nem látható változásait, így tág tere nyílott a kombinálgatásnak, a képzelet csapongásának. Ez teszi érthetővé azt a sok anachronismust, a bizonyára külömböző időben történt, nagyon is elütő jellemű tényeknek s intézményeknek egy történeti, vagy épen mondái személyre ruházását, mivel Róma legrégibb történetében lépten-nyomon találkozunk. Elég e tekintetben a város mondái alapítójának, Romulusnak történetére utalnunk. Hogy az ily mondáknak, egyszóval a hagyománynak útján kételkedés nélkül el nem indulhatunk s biztos, szilárd lépésekkel nem haladhatunk, alig szorul igazolásra. Íme az okok, melyek miatt a mi kérdésünk, a clientela eredetének kérdése is csak feltételes megoldásra vezethet s a történeti bizonyosság helyett meg kell elégednünk a valószínűséggel.