Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1876
tapasztalástól gyakran a legfeltűnőbben eltértek, és nem ritkán egymás közt is a legeltérőbb és legellenkezőbb nézetek és mesés vélemények tömkelegébe bonyolódtak. Miután tehát a természettan egyik fő tárgyát — mint említve volt — a tünemények teszik, minthogy pedig ezek nem egyebek, mint egyszerű kifolyásai, okozottjai, szüleményei közös anyjuknak, a nagy természetnek ; tehát kell, hogy egykorúak is legyenek vele. De az ember, ki szintén mintegy a szép természet tényezője, lakója, sőt mondhatnók annak fiatalabb testvére, annak szüleményei iránt közönyös nem lehetett ; nem, mert vele közvetlen érintkezésben volt és van. Kell tehát, hogy azokat észrevette, szemlélte, bámulta már a késő őskorban is, de nem észlelte. Mert nem látja-e, nem bámulja-e a csecsemő is az elébe tartott játékszert ? Nem látja-e, nem érzie-e anyja mosolyát, enyelgéseit ? — de észleli-e is azokat, van-e öntudata azokról ?! .... Ilyenek lehettek az őshajdan kornak a természetreli ismeretei is : rejtélyesek, homályba burkoltak.............S jóllehet a legrégibb népek között — hiteles följegyzések alapján — a hinduk, óegyptomiak, babyloniak, chaldeaiak, chinaiak és phoeniciaiak erőműtani, csillagászati ismereteikről nevezetesek valának, mégis megelégedtek azzal, hogy élvezték a természet gazdag adományait, felhasználták erőit, anélkül, hogy az okokat közelebbről fürkészték volna. A csillagos ég, a hajdan korban is, oly édesen mosolygott le kis testvérére — a földre ; akkor is épen úgy csillogtak a sötét és milliárd szemei, mint jelenleg. Lehetetlen tehát, hogy az ember, a szépnek, a magasztosnak majdnem bálványzója — különösen a még fiatal hévtől duzzadozó hajdan korban — ne vonzódott ne emelkedett volna a fölötte elterülő s reája lemosolygó csillagos égre. Igen, ő nagyon is gyakran emelkedett, tekintett az égboltozatra. Sőt bátran elmondhatjuk, miszerint az előbb elsorolt népek tudományos kutatásaik és törekvéseiknek egyik legkiválóbb részét, csakis a csillagos ég tette. Ez volt óra és időmutatójuk éji pásztorkodásaikban, vadászataikban és vándorlásaikban. Lássuk azonban most őket külön-külön. A hinduk csillagászati tudományáról kereskednek a tőlük fennmaradt s úgynevezett , „szent sanskrit“nyelven írt műveik , melyeket azonban sokan a kellő értéken igen is túl becsülnek , mert azokban tudományosságuknak valami nagyobbszerű nyomaira nem igen akadhatni. Tudományos előhaladásukban akadályozva voltak ők leginkább