Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1890
X. Emlékezés Deák Ferenczre*) Mélyen tisztelt vendég-koszorú ! Tekintetes tanári testület ! Kedves ifjak! Nemzetünk nagyjai iránt mindenkor hódoló tisztelettel tanúsított kegyelet és hála legszentebb érzelmeitől mélyen áthatva gyűltünk össze ez alkalommal, hogy a legújabb nemzeti történelmünk legfényesebb lapjait betöltő nagy szellem emlékének szivünk érzelmeiből font nefelejts-koszorunkat felajánljuk. Kedves kötelesség teljesítése jutott nekem, kedves ifjak, akkor, a midőn e drága emlékkoszoru felajánlására megbizattam. A magyar nemzetnek soha el nem évülő szeretete fonta e drága emléket, melyet a történet geniusának méltó keze feltesz a haza bölcsének glóriával övezett homlokára. A haza bölcsének, mondám, mert Deák Ferenczet, kinek emlékünnepét üljük, e néven nevezi a hálás magyar nép, e névvel tiszteli meg lapjain a történelem. Ma 15 éve terjedt el villámként az a lesújtó hir, mely mély gyászt hozott a fejedelem fényes trónjára, s keserű könnyet fakasztott az országmillió lakóinak szemében; nagy gyászában fátyolt ölt a nemzet, s felséges királynénk térdre borul a haláltusában kihalt bölcs teteménél. E gyászhírt megkönnyezte nemcsak a Duna és Tisza közé, epesztő fájdalmat érzett szeretett hazánkon kívül minden művelt nép, hol a nagy, nemes és fenséges iránt éreznek. De mi érezzük, mi fájlaljuk a veszteség nagyságát a legjobban, mert ő egészen a miénk, egészen a magyar hazáé volt. Nagy szivének minden dobbanása drága hazánk jólétéért, fenkölt szellemének minden gondolata nemzete boldogságáért történt. Szeretett hazánk épen az *) Felolvastatott a halálának 15-ik évfordulója alkalmából 1891. évi január hó 28-án rendezett iskolai ünnepélyen.