Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1893

fegyvere, szerszáma, ékszere és edénye elüt a megelőző hallstatti és a vele egyidejű római korok jellegétől. Az ezen kort jellemző kultúrát az eddig megejtett kutatások nyomán az Atlanti Oc­ean partjaitól közép Európán keresztül a Fekete tengerig követhetjük. Hazánkban eddigelé a Dunántúl szolgáltatott sok e korba tartozó tárgyat, de biztosra foghatjuk, hogy a Dunától északra eső területeken sem kisebb ezen időbeli telepek száma, csak több kutató kellene hozzá. Ha a mi vidékünkön előforduló e korbeli tárgyakat összehasonlítjuk az osztrák cseh, bajor, helvét vagy franczia földön találtakkal, meglepő egyezést veszünk észre különösen a kapcsoló­tok, a kardok és legkivált az edények közül, akárcsak egy és ugyanazon egy műhelyből kerültek volna elő. Már­pedig az csak nem tehető föl, hogy a gall gerencsérek törékeny árusokkal csekélyke haszon kedvéért az akkori időben megtegyék az utat a Szajna vidékétől a Rábaközbe, vagy a fehérmegyei dinnyési pusztára, vagy Hat­vanra s. i.­­. Nyilvánvaló tehát, hogy ezeket a tárgyakat, valamint ezeknek készítési módját a hozzávaló ügyességgel együtt csakis a Galliából keletre költözködő népek hozták ide. Egy újabb példa ez arra, miképpen egészíti ki az archae­­ologia a történetet. Nincsen tehát semmi kétség az iránt, hogy az itten a római hódítás megelőző korban megtelepült népek, tehát a bojok is, gallok vagy a mi ezzel tökéletesen egyenlő kelták voltak. Fölmerül most a kérdés, hogy hol keresendő a bojok lakóhelye. Tacitus fentebbi idézetéből azt látjuk, hogy Csehországban és a Duna mellékén, Plinius és más írók szerint a Dunántúl tartományaiban , Olaszországban is megfordultak, sőt a tollszobojok Kis-Ázsiáig jutottak el, hol meg is tele­pültek. Hazai íróink Sopron, Mosony és Vasmegyét jelölik ki szállásokul. Salamon Ferencz*) szerint még 140 körül Kr. u. hazánk nyugati felében — talán Vasmegyében laknak. Annyi bizonyos, hogy a Plinius-féle deserta boiorum­ (bojok pusztasága) csakis a Dunántúl északnyugati szögletében kereshető, hol Scarbantiát és Sabariát lakják; mert Plinius III. könyve XXVIII. fejezetében (mindig a régi beosztás szerint idézek) így folytatja a leírást: »Inde (a bojok pusz­taságától) glandifera Pannoniae, qua mitescentia Alpium juga, per medium *) Budapest Története I. rész 113. és 114. lapja a borokról szól, hol is több föliratok kőről idézeteket is közöl Katancsics és Mommsen után.

Next