Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1895

— Flederer Sándor VI. o. t. (hegedű) és Lomoschitz Sándor IV. o. t. (hegedű). 5. Balogh J. ,,Millenniumi dala.11 Szavalta Rosenheim Samu VII. o. t. 6. „Ünnepi beszéd.“ Mondotta Kopfstein Lipót VIII. o. t. 7. Gr. Csáky A. „Ezer év emléke.“ Szavalta Thurner Mihály VI. o. t. 8. Kölcsey F. „Himnusa.“ Énekelte a főreáliskola ifjúsága. 9. Egressy B. „Klapka indulója.“ Előadta a főreáliskola zenekara. 10. „Záróbeszéd.“ Mondotta Salamin Leo igazgató. A fényesen sikerült ünnepélyt a tanári testület millenniumi díszülése követte, melyben köszönetet mondottunk az ünnepség rendezőjének Dr. Viszota Gyula tanárnak és az összes közre­működő kartársaknak, név szerint az igazgatónak, Bella Lajos, Mally Nándor, Seemann Kálmán, Vendl Aladár és Wallner János tanár uraknak. Ez ülés második tárgyát az igazgató díszbeszéde képezte, határozatba ment továbbá hogy Bella Lajos tanárnak az iskola ünnepélyén elmondott tartalmas beszéde, az igazgató dísz­­beszéde, valamint ezen ülésjegyzőkönyve kinyomassanak és iskolánk­nak Dr. Kárpáti Károly tanár által megírt története ezen jegyző­könyvhöz csatolva az igazgatósági irattárba helyeztessenek el. Meg is történt. f) Játékhely. A nmlt. Minisztérium beleegyezésével végre átadott Sopron sz. kir. városa 5 holdnyi területet a Potschy-erdőből a helybeli középiskoláknak játékhely gyanánt, abból a fákat kivágatta és az érdekelt intézetek kívánsága szerint három nagy játszótérre és egy futópályára osztotta. Most csak még a terek planírozása van hátra, ami nemsokára munkába fog vétetni, úgy hogy remél­hetőleg már a jövő tanévben az ifjúság ezen a játéktéren gyako­rolhatja testedző játékait, melyek közül úgyis már egyet-mást volt alkalma bemutatni a június hó elején Budapesten megtartott ezredéves országos ifjúsági torna versenyen. Kötelességemnek­ ­ 6

Next