Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1910
Latin-francia-német-magyar szójegyzék, összeállította: Vári Rezső. Csak néhány rövid megjegyzést bocsátok előre, mert az itt érintett kérdésekre vonatkozó gondolataimat más helyen úgyis bővebben fogom kifejteni. A fennálló rend szerint a latin nyelv tanítása a reáliskolákban csak a felső négy (V—VIli.) osztályban folyik rendkívüli tárgyként heti négy, illetőleg már a második évfolyamtól kezdve heti három órában. Az évek és heti órák számát tekintve ez éppen a negyedrésze annak az időnek, amelyet a gimnáziumban a latin nyelv tanítására fordítanak. Ennek dacára a követelmény a latin nyelvi ismeretek tekintetében a gimnáziumi és reáliskolai tanulókkal szemben telesen ugyanaz. Az eredmény is lényegében ugyanaz, vagy legalább is annak kellene lennie. Talán éppen ezen elv szigorú fenntartása érdekében áll fenn az a gyakorlat, hogy a reáliskolai tanulók a latin nyelvből gimnáziumban tesznek érettségi vizsgálatot. A latin nyelvre szánt időt tekintve tehát a mi tanulóink a gimnazistákkal szemben óriási hátrányban vannak. Előnyük azonban az, hogy fejlettebb intelligenciával és két oly modern nyelv előzetes ismeretével kezdik a latin nyelv tanulását, amelyek vele közeli rokonságban vannak. A francia és német nyelv szókincsében és szerkezetében oly szembeszökő egyezés és hasonlóság van, hogy azt már a középiskolai tanuló is fölismerheti. E nyelvrokonságban kínálkozó segítség és könnyebbség céltudatos felhasználásával lehet és kell tehát kipótolni az időben mutatkozó hiányt. A reáliskolai latin nyelvtanítás a reára fordítható rövid idő miatt csakis akkor lehet eredményes, ha az állandó figyelemmel van a francia és német nyelvre és a tanulóknak e két nyelvbeli ismereteire támaszkodik. Már a szókincs gyűjtésében mutasson rá a tanár a francia és német szavak latin, vagy a latinnal közös eredetére, természetesen csak oly szavaknál, amelyeknek rokonsága úgy alak, mint jelentés tekintetében is feltűnő. Még nagyobb haszonnal lehet alkalmazni ezt az összehasonlító eljárást a szerkezetek magyarázatánál, nevezetesen a casusok tanában és a syntaxisban. Már itt megjegyzem azonban, hogy őrizkedni kell a túlzásoktól. Valamikép ne kapassuk rá a tanulókat a szükség nélküli etimologizálásra és másfelől ne bocsátkozzunk oly nyelvhasonlítási fejtegetésekbe, amelyek alapos nyelvtudományi ismereteket föltételeznek. Eljárásunk és módszerünk csak praktikus téren mozogjon. Nagyon célszerű volna ennélfogva, ha a latin nyelv tanítását oly tanárra bíznák, aki a franciát is tanítja.