Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1932

I. Iskolánk története. Intézetünk alapítási évének az 1850. esztendő tekintendő. A reáliskolát u. i. Ausztriában az 1849-be­n kiadott és nálunk 1850-ben kötelezővé vált „Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen“ nevű rendelet, röviden az „Entwurf“ nevű szabályzat léptette életbe, melynek szerzője Thun Leó gróf osztrák kultusz­­miniszter (1840—1860) volt. Az „Entwurf“ követelményeinek megfelelően Sopronban először egy kath. jellegű alreáliskola keletkezett, mely 1850. évi okt. hó 1.-én nyílt meg. Pár évvel utána, 1853-ban az ág. h. ev. hit­község is felállított egy evang. jellegű alreáliskolát. A két felekezeti jellegű reáliskola 1868­-ban egyesítetett s 1876-ig községi főreál­iskola néven szerepelt. 1875-ben az eddig csak hat osztályú reál­iskola nyolc osztályúvá alakult; ennek megfelelően a soproni köz­ségi főreáliskolában 1875-ben megnyílt a hetedik, 1876-ban pedig a nyolcadik osztály. Az első érettségi vizsgálat 1876-ban volt. Iskolánk 1876. január 1-től kezdve állami jellegűvé vált. Elhelyezését illetőleg a kath. reáliskola 1850-től 1856-ig a Város­majorban működött, 1875-től kezdve a mai helyén nyert elhelyezést. Ezen a helyen, a mai Templom­ utcában régebben sörház volt, me­lyet Sopron város 1857-ben két emeletes „Iskolaházzá“ alakított s ahová a város még ugyanabban az esztendőben a kath. elemi isko­lát és reáliskoláit telepítette. Iskolánk­­épületének Kaszinó felöli szárnya, ahol régebben egy szárazmalom (Ochsenmühle, mola boeria) állott, 1872-ben épült ki. Amikor az iskola 1876-ban álla­mivá lett, csak a földszint és második emelet helyiségeit foglalhatta el, az első emelet továbbra is kath. elemi iskola maradt 1891. dec. 26.-ig. 1891. január 1-én az egész épület az állami főreáliskolának adatott át, egyúttal az állam és város költségén átalakíttatott. Jelen alakjában és nagyrészt beosztásában is 1893. szept. 1-én készült el. Az intézetnek Széchenyi Istvánról való elnevezését a V. K. M. 1922. V. 22-én kelt 64.408 v. sz. rendeletével engedélyezte az 1922—23. tanévtől kezdődőleg. A soproni állami Széchenyi reáliskolának reálgimnáziummá való átszervezését a V. K. M. 1930. évi szept. hó 7-én kelt 540—0/16—1930. sz. rendelete állapította meg és pedig az 1930—31. tanévtől kezdődően fokozatosan. Jelen tanévben az első, második és

Next