Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1936

I. Iskolánk története. Intézetünk alapítási évének az 1850. esztendő tekintendő. A reáliskolát u. i. Ausztriában az 1849-ben kiadott és nálunk 1850-ben kötelezővé vált „Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen“ nevű rendelet, röviden az „Entwurf“ nevű szabályzat léptette életbe, amelynek szerzője Thun Leó gróf osztrák kultusz­­miniszter (1840—1860) volt. Az „Entwurf“ követelményeinek megfelelően ,Sopronban először egy kath. jellegű alreáliskola keletkezett, amely 1850. évi okt. hó 1-én nyílt meg. Pár évvel utána, 1853-ban az ág. h. ev. hitközség is felállított egy evang. jellegű alreáliskolát. A két felekezeti jellegű reáliskola 1868-ban egyesíttetett s 1876-ig községi főreál­­iskola néven szerepelt. 1875-ben az eddig csak hat osztályú reáliskola nyolc osztá­lyúvá alakult; ennek megfelelően a soproni községi főreáliskolában 1875-ben megnyílt a hetedik, 1876-ban pedig a nyolcadik osztály. Az első érettségi vizsgálat 1876-ban volt. Iskolánk 1876 január 1-től kezdve állami jellegűvé vált. Elhelyezését illetőleg a kath. reáliskola 1850-től 1856-ig a Városmajorban működött, 1857-től kezdve a mai helyen nyert elhelyezést. Ezen a helyen, a mai Templom­ utcában, régebben sörház volt, amelyet Sopron város 1857-ben kéteme­­leetes „Iskolaházzá“ alakított s ahová a város még ugyanabban az esztendőben a kath. elemi iskolát és reáliskolát telepítette. Iskolánk épületének Kaszinó felőli szárnya, ahol régebben egy szárazmalom (Ochsenmühle, mola boaria) állott, 1872- ben épült ki. Amikor az iskola 1876-ban államivá lett, csak a földszint és második emelet helyiségeit foglalhatta el, az első emelet továbbra is a kath. elemi iskoláé maradt 1891. dec. 26-ig. 1892. január 1-én az egész épület az állami főreáliskolának adatott át, egyúttal az állam és a város költségén átalakíttatott. Jelen alakjában és nagyrészt beosztásában is 1893. szeptember 1-én készült el. Az intézetnek Széchenyi Istvánról való elnevezését a V. K. M. 1922. V. 22-én kelt 64.408/v. sz. rendeletével engedélyezte az 1922—23. tanévtől kezdődőleg. A soproni állami Széchenyi reáliskolának reálgimnáziummá való átszervezését a V. K. M. 1930. évi szept. hó 7-én kiélt 540—0/16—1930. sz. ren­delete állapította meg, mégpedig az 1930—31. tanévtől kezdődően fokozatosan. A reáliskolai tagozat a jelen tanévben befejeződött, a jövő 1937—38. tanévtől kezdve megszűnt. Miután a V. K. M. 1932. évi május hó 23-án kelt 28.480/V. számú rendeletével a győri tankerület főigazgatóságát megszüntette, a soproni középiskolákat — köz­tük a mienket is — 1932. évi július hó 1-től kezdve a budapestvidéki tankerületi kir. főigazgatósághoz osztotta be. A közoktatásügyi igazgatásra vonatkozó 1935: VI. t. c. 1. §-a értelmében az ország területe 8 tankerületre tagozódik. Ezzel kapcsolatban új tankerület léte-

Next