Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1937
Az intézet története. Intézetünk alapítási évének az 1850. esztendő tekintendő. A reáliskolát u. i. Ausztriában az 1849-ben kiadott és nálunk 1850-ben kötelezővé vált „Entwurf der Organisation der Gymnasien und realschulen” nevű rendelet, röviden az „Entwurf” nevű szabályzat léptette életbe, amelynek szerzője Thun Leó gróf osztrák kultuszminiszter (1840—1860) volt. Az „Entwurf” követelményeinek megfelelően Sopronban először egy kat. jellegű alreáliskola keletkezett, amely 1850. évi okt. 11. 1-én nyílt meg. Pár évvel utána, 1853-ban az ág. h. ev. hitközség is felállított egy evang. jellegű alreáliskolát A két felekezeti jellegű reáliskola 1868-ban egyesíttetett s 1876-ig községi főreáliskola néven szerepelt. 1875-ben az eddig csak hat osztályú reáliskola nyolc osztályúvá alakult; ennek megfelelően a soproni községi főreáliskolában 1875-ben megnyílt a hetedik, 1876-ban pedig a nyolcadik osztály. Az első érettségi vizsgálat 1876-ban volt. Iskolánk 1876 január 1-től kezdve állami jellegűvé vált. Elhelyezését illetőleg a kát. reáliskola 1850-től 1856-ig a Városmajorban működött, 1857-től kezdve a mai helyen nyert elhelyezést. Ezen a helyen, a mai Templom utcában, régebben sörház volt, amelyet Sopron város 1857-ben kétemeletes „Iskolaházzá” alakíttatott s ahová a város még ugyanabban az esztendőben a két. elemi iskolát és reáliskolát telepítette. Iskolánk épületének Kaszinó felőli szárnya, ahol régebben egy szárazmalom (Ochsenmühle, mola boaria) állott, 1872-ben épült ki. Amikor az iskola 1876-ban államivá lett, csak a földszint és második emelet helyiségeit foglalhatta el, az első emelet továbbra is a kát. elemi iskoláé maradt 1891 dec. 26-ig. 1892 január 1-én az egész épület az állami főreáliskolának adatott át, egyúttal az állam és a város költségén átalakíttatott. Jelen alakjában és nagyrészt beosztásában is 1893 szeptember 1-én készült el. Az intézetnek Széchenyi Istvánról való elnevezését a V. K. M. 1922 V. 22-én kelt 64.408/v. sz. rendeletével engedélyezte az 1922/23. tanévtől kezdődőleg. A soproni állami Széchenyi reáliskolának reálgimnáziummá való átszervezését a V. K. M. 1930. évi szept. hó 7-én kelt 540 0/16— 1930. sz. rendelete állapította meg, mégpedig az 1930/31. tanévtől kezdődően fokozatosan. A reáliskolai tagozat az 1936/37. tanévben befejeződött, illetőleg megszűnt. Miután a V.K.M. 1932. évi május hó 23-án kelt 28.480/V. számú rendeletével a győri tankerület főigazgatóságát megszüntette, a sop-