Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1940

I. Az intézet története. Intézetünk alapítási évének az 1850. esztendő tekintendő. A reáliskolát u. i. Ausztriában az 1849-ben kiadott és nálunk 1850-ben kötelezővé vált „Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen” nevű rendelet, röviden az Entwurf nevű szabályzat léptette életbe, amelynek szerzője Thun Leó gróf osztrák kultusz­miniszter (1840—1860) volt. Az „Entwurf” követelményeinek megfelelően Sopronban először egy katolikus jellegű alreáliskola keletkezett, amely 1850. évi október hó 1-én nyílt meg. Pár évvel utána, 1853-ban az ág. h. ev. hitközség is felállított egy evang. jellegű alreál­­iskolát. A két felekezeti jellegű reáliskola 1868-ban egyesíttetett s 1876-ig községi főreáltanoda néven szerepelt. 1875-ben az eddig csak hatosztályú reáliskola nyolc­osztályúvá alakult; ennek megfelelően a soproni községi főreáliskolában 1875-ben megnyílt a hetedik, 1876-ban pedig a nyolcadik osztály. Az első érettségi vizsgálat 1876-ban volt. Iskolánk 1876 január 1-től kezelve állami jellegűvé lett. Elhelyezését illetőleg a kát. reáliskola 1860-től 1856-ig a Városmajorban mű­ködött. 1857-től kezdve a mai helyen nyert elhelyezést. Ezen a helyen, a mai temp­lom utcában, régebben sörház volt, amelyet Sopron város 1857-ben kétemeletes „Is­kolaházzá” alakíttatott át s ahová a város még ugyanabban az esztendőben a kai­ elemi iskolát és reáliskolát telepítette. Iskolánk épületének a Kaszinó felőli szárnya, ahol régebben egy szárazmalom (Ochsenmühle, mola boaria) állott, 1872-ben épült ki. Amikor az iskola 1876-ban államivá lett, csak a földszint és a második emelet helyiségeit foglalhatta el, az első emelet továbbra is a kat. elemi iskoláé maradt 1891 dec. 26-ig. 1892 jan. 1-én az egész épület az állami főreáliskolának adatalt át, egyúttal az állam és a város költségén átalakíttatott. Jelen alakjában és nagy­részt beosztásában is 1893 szeptember 1-én készült el. Az intézetnek Széchenyi Istvánról való elnevezését a V. K. M. 1922. V. 22-én kelt 64.408/V. sz. rendeletével engedélyezte az 1922—23. tanévtől kezdődőleg. A soproni állami Széchenyi István reáliskolának reálgimnáziummá való át­szervezését a V. K. M. 1930. évi szept. hó 7-én kelt 540—10/16—­1930. sz. rendelete állapította meg, még­pedig az 1930/31. tanévtől kezdődően fokozatosan. A reáliskolai tagozat az 1936/37. tanévben befejeződött, illetőleg megszűnt. Miután a V. K. M. 1932. évi május hó 23-án kelt 28.480/V. sz. rendeletével a győri tankerület főigazgatóságát megszüntette, a soproni középiskolákat — köztük a mienket is — 1932 évi július hó 1-től kezdve a budapestvidéki kir. főigazgatóság­hoz osztotta be.

Next