Katolikus leánygimnázium, Sopron, 1942
aug. 20. Alig szürkül a hajnal, s máris egy karcsú gépmadár röppen fel a végtelen orosz síkságra üvegharangként boruló kék égbolt felé. Felröppen, hogy kötelességteljesítő útra induljon. Felröppen, hogy a benne ülő eszével, tudásával, katonai magyar erényeivel szolgálja hazáját és a magyar kereszténység kettős szent ügyét. Első Szent Királyunknak dicsőséges ünnepe volt az a szürke hajnal, amikor korunk technikai csodája elindult a távoli vidék fölött,hogy a szentistváni magyar haza szebb jövendőjéért harcoljon. A harcra indulónak készen kell lennie mindig a sebek, a szenvedés, sőt a halál elfogadására is. A katona nem egy, de száz és száz halálra kész, hiszen hivatása csak a dicsőséges győzelem, vagy a dicsőséges pusztulás kettőssége közt enged választást. Vájjon Ez a magyar katona gondolt-e azon a hajnalon arra, hogy az élet és a halál közti mesgye mily keskeny, hogy az a szál, amelyen életünket isten a kezében tartja, — az a lángocska, mely bennünk pislog, mily gyenge, egy erősebb mozdulat, egy gyenge fuvalom, — s elszakad az élet fonala, kialszik az élet mécsese. Vájjon gondolt-e akkor, azon a szürke hajnalon ifjú 1 9 4 2. 3