Állami leánygimnázium, Sopron, 1924

5 ízben rendeztünk földrajzi és természetrajzi kirándulásokat Sopron környékére és megtekintettük az erdészeti és bányászati főiskola botanikus kertjét. Főleg ezeknél az alkalmaknál hívták fel a tanárok a tanulók figyelmét a fák és a madarak védelmének gazdasági és erkölcsi szempontból való nagy fontosságára. Mindenütt a legnagyobb előzékenységgel fogadták és kalau­zolták növendékeinket, amiért ezen a helyen is hálás köszönetet mondunk a szíves vendéglátóknak. Itt akarjuk megemlíteni azt is, hogy a nm. Minisztérium rendeletére 6-szor vettünk részt a Magyar- Holland Kulturgazdasági R. T. rendezte filmelőadásokon. Szülői értekezlet. Kétszer tartottunk a szülők vagy helyetteseik bevonásával értekezletet , május hó 30-án és június hó 26 án. Az elsőn az igazgató fejtegette a nőmozgalom kérdését vonatkozásban a középfokú leányiskolákkal, a másodikon ugyan­csak ő ismertette az intézet ezévi fegyelmi és tanulmányi álla­potát. Megbeszélés tárgyává tettük továbbá az ifjúság körében gyakrabban mutatkozott hibákat, gyarlóságokat. A megjelent szülők nagy érdeklődést mutattak a felvetett kérdések iránt. Kí­vánatos volna, hogy a szülők vagy helyetteseik nagyobb számmal látogassák ezeket az értekezleteket, mert csak ebben az eset­ben teremthetnek meghittebb kapcsolatot a szülői ház és az iskola között. Hivatalos látogatások. Dsida Ottó tankerületi kft. főigaz­gató úr április hó 20—25 napjain végezte hivatalos látogatását. Schwöder Ervin dr. államtitkár és Körösy László miniszteri osztály­­tanácsos urak február hó 24 én szerencséltették látogatásukkal intézetünket. A római katholikus növendékek vizsgálatain Huber János dr. kanonok, az ág. h. evangélikus növendékek vizsgálatain Stráner Gyula dr. orvos mint püspöki biztosok vettek részt ; az izraelita hittani vizsgálatokon Steiner Jenő igazgató volt a hitközség meg­bízottja. A kettős intézet pénz- és vagyonkezelését Hatházi Ferenc dr. miniszteri számv. tanácsos vizsgálta meg nov. 23—29 napjain jutalmak és segélyek. Az intézet Erzsébet királyné jutal­mát, amellyel az intézet legjobb viseletű tanulója jutalmazandó, Kövessi Margit VIII. o. tanulónak ítélte oda a tanári testület. Az intézet Reich Paula jutalmát Ulrich Anna I/a. o. tanuló nyerte el, mint intézetünknek azon németajkú tanítványa, aki a magyar nyelv elsajátításában aránylag a legszebb eredményt tudta felmutatni. Könyvjutalomban részesültek : Csorba Eleonóra, Fábián Ilona VIIi. o. tanulók; Gál Mária, Kövesi Ilona VII. o. tanulók ; Weisz Blanka VI. o. tanuló ; Mjazovszky Mária, Kövesi Magda V. o. tanulók; Karcsay Erzsébet IV. o. tanuló; Zvolenszky Etel Ill/a. o. tanuló ; Visnya Edit, Schlesinger Lilla, Tahy Erzsébet, Gyar­­mathy Irén Il/b. o. tanulók ; Hazslinszky Edit, Kiss Magda, Pach­­hofer Éva II/a. o. tanulók; Walek Ilona I/b. o. tanuló és Bankó Gabriella I/a. o. tanuló. Az ifjúság egyik jótevőjének 100.000 K-ás jutalmát Gál Mária VII. o. tanuló kapta meg. A Közalkalmazottak Nemzeti Szövetsége Jeszenszky Ilona VI. o. tanulót 300.000 koronával, Szarka Mária IV. o. Klacskó

Next