Evangélikus líceum és tanítóképző intézet, Sopron, 1894

Szabályzat az elemi népiskolai tanítóképesítő vizsgálatról. Tanítóképző-intézetünk tanári kara 1893-ban a népiskolai tanítóképesítő vizsgálatok tárgyában a megfelelő ministeri rendelet­nek s ev. iskoláink viszonyainak figyelenmt felvételével szabályzati tervezetet készített, azt az egyházl££rulet utján felterjesztette az egyetemes egyháznak, mely véleményadás végett kiadta az egyetemes tanügyi bizottságnak, azután pedig az egyes tanítóképző­intézetek tanári testületeinek. A beérkezett vélemények alapján az egyetemes egyház múlt évi nov. hó 8—11-én Budapesten tartott közgyűlésén a szabályzatot következő szövegezésben fogadta el s léptette életbe : 1. §. A magyarhoni év, tanítóképző-intézetekben évenként rendesen egyszer, a tanév végén, tartatnak elemi iskolai tanító­képesítő vizsgálatok-2. §. Ezen vizsgálatokra jelentkezhetnek : a) mindazok, kik valamely magyarh. ág. h. ev. vagy más, akár állami, akár felekezeti tanítóképzőben az összes tanfolyamokat legalább elégséges eredménynyel bevégezték, a gyakorló-iskolában megfelelő tanításbeli jártasságot szereztek s erkölcsi tekintetben is a tanítói pályára valóknak bizonyultak ; b) oly egyének, kik magukat a tanítói pályára gyakorlatilag és magánúton elméletileg képezték. 3. §• Azon jelöltek, kik valamely tanítóképző-intézetnél az összes tanfolyamokat elvégezték, születési bizonyítványuk, valamint esetleg más képzőintézettől nyert tanulmányi bizonyítványaik beadása mellett, ápril­ió végéig az igazgatónál jelentkeznek, és ha az előbbi §. a) pontjában foglalt követelményeknek megfelelnek, a tanári testület által a vizsgálatra bocsáttatnak. 4. §. Magánúton vagy más tanítóképző-intézetben végzett jelöltek képesítő vizsgálatra csak püspöki engedélylyel bocsáthatók a következő feltételek alatt : a) ha a vizsgálat idején 18-ik életévöket betöltötték;

Next