Evangélikus líceum és tanítóképző intézet, Sopron, 1905

alkalmaznunk. A szorgalom és tanulásbeli előmenetel is kielé­gítőnek mondható, bár egy-két ifjúnál nagyobb fokú hanyagságot is tapasztaltunk. A tanulók egészségi állapota elég kedvező volt, két har­madik osztálybeli ifjú azonban gyógyíthatatlan betegségbe esett s a kérlelhetetlen halál korán sírba vitte őket. Szalber Endre Budapesten a kórházban, Bálint Sándor Tatrangon, családja körében hunyt el. Oktatás, nevelés. A tanítás minden osztályban az állami tanítóképzőintézeti tanításterv figyelembe vételével készült s az isk. bizottság által helybenhagyott tanításterv szerint történt, sőt ahol lehetett, egészen az állami tervhez alkalmazkodtunk. A tanítás eredményéről a statisztikai kimutatásban számolunk be.­­ A tanári kar a rendes tanításon kívül felhasználta mindazon eszközöket, melyek az ifjúság művelése tekintetében rendel­kezésére állottak: a kirándulásokat, gyárak, gyűjtemények meg­tekintését, felolvasó-estélyek s zeneelőadások látogatását. Az I. és II. osztály növendékei erdei sétára mentek osztálytanáraikkal, összekötve a kirándulást növény-, illetőleg rovargyűjtéssel. A III. osztály megtekintette a gázgyárat, a Steinbach-féle fazekas műhelyt, a Lenk-féle téglagyárat, mely utóbbi helyen meg is vendégeltettek; más alkalommal a sertéshizlalót, a gőzmalmot, a gummiszövőgyárat, kékfestőgyárat és a sörgyárat, ahol szintén megvendégelésben volt részük. A IV. osztály megismerkedett a villamostelep berendezésével, a győr-sopron ebenfurti vasútnál a gőzgép szerkezetével, melyet a főgépész a legapróbb részle­tekig megmagyarázott. Június 8-dikán pedig az egész ifjúság a tanári karral egyetemben nagyobb kirándulást terveztünk Brenn­­bergbe, hol a bányatelep gépházát, szénosztályozóját, szivattyúját, szerszám- és kovácsműhelyét, villamos gépjét, a légaknát és a szereltetőt óhajtottak megszemlélni, szóval mindent, ami a föld fölött a bányatelepen megtekintésre méltó, a bányába t. i. senki sem mehet le, mivel a lemenetel kiskorúaknak életveszélyes­ségénél fogva szigorúan tilos. A rossz időjárás azonban nem engedte meg e tervünk kivitelét, kénytelenek voltunk azt a jövő őszre halasztani. Tanítóképzőnk legfőbb célja hazafias gondolkodású, evan-

Next