Evangélikus líceum és tanítóképző intézet, Sopron, 1909
I. Az iskolai év története. 1. Beszámolónkat kegyeletes visszaemlékezéssel kezdjük. Intézetünk megalapítói közül Király József Pál 1810. január hó 20-án, Kolbenheyer Móric pedig 1810. július hó 17-én született. A folyó évre esik tehát mindkettőjük születésének száz éves évfordulója. Kegyeletes visszaemlékezésünk ezúttal e két kiváló férfiú nevét fonja körül, kik ügybuzgóságuktól vezéreltetve ezelőtt 54 évvel a vándorbotot kezükbe vették s a nyugati protestáns országokat bejárták, hogy könyöradományokat gyűjtsenek a tervezett tanítóképző-intézet részére. Az általuk gyűjtött adományok jelentékeny összege tette lehetővé, hogy a következő évben, 1857-ben, már az építkezést is megkezdhették. Születések 100 éves évfordulóján kegyelettel párosult tisztelet hangján emlékezünk meg Király József Pál és KolbenheyerMóric elévülhetetlen érdemeiről, mint akiknek fáradhatatlan ügybuzgalma tette főképen lehetővé, hogy ezelőtt 52 évvel tanítóképző-intézetünk létesült. 2. Az elmúlt iskolai év elején a képzőintézeti, valamint a gyakorló-iskolai növendékek beírása szeptember 1—3. napjain történt. Ezt megelőzőleg, augusztus 31-én tartották meg a javító vizsgálatokat. Szeptember 4-én volt az iskolai év ünnepélyes megnyitása, mely istentisztelettel kezdődött a templomban; ennek végeztével a tanári kar és az ifjúság az intézet nagytermében gyülekezett össze, hol az igazgató az ifjúsághoz intézett buzdító szavak után felolvasta az intézeti rendszabályokat. Szeptember 5-én a tanítás megkezdődött s minden fennakadás nélkül folyt az iskolai év végéig. 3. A tanári karban csupán annyiban történt változás, hogy az I. évfolyamban a lefolyt iskolai évben a vallástanítást Stráner Vilmos theol. akad. tanár vállalta el. A II. évfolyamban a vallást Pröhle Károly theol. akad. tanár, a III—IV. osztályban Bancsó Antal theol. akad. igazgató tanította. — Schwáb János gazdasági szaktanárt, ki a gazdaságtan tanítását most már