Evangélikus líceum és tanítóképző intézet, Sopron, 1934
Bognár Károly. Értesítőnknek mindjárt az első lapján megemlékezünk tanári testületünk legidősebb tagjáról, Bognár Károlyról, aki a most befejezett iskolai év végén abbahagyja intézetünk gyakorló iskolájában 3 és 14 évtized óta végzett nevelő és oktató munkásságát s a jól megérdemelt nyugalomba vonul. Bognár Károly azok közé a tanítói egyéniségek közé tartozik, akiket a jó Isten az átlagnál sokkal nagyobb mértékben megáldott azzal az ügyszeretettel, lelkesedéssel, mely nélkül a tanító munkája nem az, aminek lennie kell. A jó Isten megáldotta Bognár Károlyt az iskolai munkában nélkülözhetetlen pedagógiai érzékkel, a tanítás módszeres eljárásában megkívánt szellemi rugalmassággal, helyes meglátásokkal, kiváló tanítói technikával, gördülékeny, zamatos nyelvezettel, kellemes, érdekfeszítő előadás képességével és általában mindazzal, ami a jó nevelő s jó tanító-ember fogalmát teszi. A tanítóképző-intézet gyakorló-iskolája a tanítóképző-intézeti növendékek pedagógiai műhelye és gyakorlótere. A gyakorló-iskolában tűnik ki elsősorban, hogy az, amit a tanítónövendék a tanítóképző-intézet tanulmányi tárgyaiban elsajátított, milyen mértékben lett lelkének sajátjává s mennyit és hogyan képes abból a lelki tartalomból a gyakorló-iskolai tanulókhoz is juttatni, hogyan tudja különféle elméleti ismereteit s gyakorlati ügyességeit koncentrálni és tanítás közben alkalmazni. Aki a tanítóképző-intézet gyakorlóiskoláját vagy annak egyes tagozatát vezeti, roppant nehéz és nagy felelősséggel járó munkát végez, melynek kettős célja van; az egyik: a gyakorló iskolai tanulók nevelése s tanítása, a másik: a tanítónövendékek gyakorlati képzése. Azt a kettős célú munkát csakis olyan tanítói egyéniség képes sikeresen ellátni, aki minden tekintetben erős. Midőn a dunántúli ev. egyházkerület 1900. január 1-én Bognár Károlyt alkalmazta intézetünk gyakorló-iskolájában, szerencsésen választott, amit az azóta elmúlt 35 esztendő bőségesen igazolt.