Soproni Szemle, 1981 (35. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 3. szám - SOPRONI KÖNYVESPOLC - Fogarassy László: Ladányi Andor: Az egyetemi ifjúság az ellenforradalom első éveiben (1919-1921)
Fogarassy László: Ladányi Andor: Az egyetemi ifjúság az ellenforradalom első éveiben (1919—1921). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979, 239 l. (Értekezések a történeti tudományok köréből, új sorozat 88.) A szerző a legújabbkori magyarországi főiskolai oktatás történetének specialistája, ezzel a tárgykörrel foglalkozott sikerrel megvédett kandidátusi értekezése is („A magyarországi felsőoktatás a dualizmus kora második felében.”). Fenti értekezését még kéziratban Hiller István is fölhasználta „A soproni egyetemi hallgatók mozgalmai a két világháború között’ c. könyvében (recenziója: SSz. 1975. 371 és Századok 1976, 989—990). Ladányi tanulmányát az időközben megjelent irodalom figyelembevételével átdolgozta. A történelmi Magyarországon az első világháború végén négy magyar tannyelvű tudományegyetem működött, ötödik volt a horvát tannnyelvű zágrábi tudományegyetem. Ezekhez jött még a budapesti műszaki egyetem és számos főiskola, köztük a minket legjobban érdeklő Selmecbányai (később soproni) bányászati és erdészeti akadémia. Az első világháborút követő két forradalom bukása után a magyar állam megtartotta mind a négy tudományegyetemet, köztük a Budapestre menekült pozsonyit és kolozsvárit is, amelyek aztán Pécsett, illetve Szegeden találtak új otthont. A szerző munkáját megnehezítette az, hogy a tudományegyetemi zászlóalj iratanyaga teljesen, a műegyetemi zászlóaljé pedig túlnyomórészt megsemmisült, ezért ebben a részben visszaemlékezésekre és sajtóanyagra kellett támaszkodnia. Külön figyelmet érdemel könyvében az egyetemi ifjúsági szervezetek és a numerus clausus keletkezésének a története. (A románok okultak ennek a kellemetlen nemzetközi visszhangján: az ő „numerus valachicus”-uk a harmincas években nem irányult kizárólag a zsidók ellen.) A menekült főiskolások szervezetei közül ebben az időszakban csak a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének volt említésreméltó szerepe. Szervezkedni tudtak a zsidó vallású hallgatók is, helyzetük természetesen az akkori erős antiszemita hangulat miatt nagyon viszontagságos volt. A haladó diákmozgalmak szervezkedési kísérleteit a szerző nyilván terjedelmi okok miatt nem dolgozta be az értekezésébe, csak utalt idevonatkozó már megjelent dolgozatára. Figyelemreméltó adalék a Nyugat-Dunántúl történetéhez a „Mozgalmas ősz” c. fejezet, amelyben a főiskolás diákság szereplését ismerteti a nyugat-magyarországi felkelésben, a budaörsi csatában és a soproni népszavazás idején. Nem értek egyet viszont a szerző azon megállapításával, hogy a német lakosság hangulata a népszavazási területen a szabadcsapatok fokozódó garázdálkodása miatt romlott volna meg. Ilyen jelentést én nem találtam, még a Budaházy-felkelőkre sem volt panasz soproni tartózkodásuk idején. Nyilván elkerülte figyelmét, hogy a soproni németek hangulatváltozására vonatkozó okmányt már közzétettem (SSz. 1977, 81—87) és a népszavazási területen kívül, Burgenlandban történt fosztogatásokkal is foglalkozó Prónay-Ranzenberger per történetét is publikáltam (SSz. 1978, 23—40). Függetlenül ettől a részletkérdéstől Ladányi ki tudta deríteni: hogyan és miért lett az egyetemi ifjúság — illetve jó része — az ellenforradalom bázisa. A Gömböscsoport valóban nagy befolyással rendelkezett köztük, Sopronban azonban kevésbé érvényesült.